ELNÖK (Vörös Vince)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Vörös Vince)
ELNÖK (Vörös Vince): Köszönöm. Kávássy Sándor képviselőtársunk az államtitkári választ elfogadta. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. – 129 igen, 5 nem, 55 tartózkodás.)
Kérném, hogy akik nem a helyükön ülnek, szíveskedjenek elfoglalni a helyüket – meg kell ismételnünk a szavazást.
Kérem, most szíveskedjenek szavazni! (Szavazás. – 127 igen, 4 nem, 54 tartózkodás.)
Kevesebben vagyunk, illetve kevesebben szavaztak, mint az előbb. Kérem, mindenki foglaljon helyet az ülésteremben, és szíveskedjenek szavazni.
Kérem, most szíveskedjenek szavazni! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 138 igen szavazattal, 4 ellenében, 60 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta.
Dr. Pásztor Gyula kisgazdapárti képviselő, dr. Futaki Géza és dr. Pelcsinszki Boleszláv, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői interpellációt nyújtottak be az ipari és kereskedelmi miniszterhez, valamint a földművelésügyi miniszterhez a Békéscsabai Konzervgyár felszámolása tárgyában. Jelzem, hogy az interpellációra dr. Gergátz Elemér miniszter úr adja majd meg a választ.
Dr. Futaki Géza képviselőtársunk jelentkezett – átadom a szót.
Interpelláció: Dr. Pásztor Gyula (FKgP) dr. Futaki Géza (SZDSZ) és dr. Pelcsinszki Boleszláv (SZDSZ) – az ipari és kereskedelmi miniszterhez, valamint a földművelésügyi miniszterhez – "A Békéscsabai Konzervgyár felszámolása" tárgyában

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem