TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ady a századelőn, pontosan 1911 augusztusában vetette papírra, vágyának és panaszának hangot adva, a következő sorokat:
"Kicsi fiam, felleg-bölcsőd sírva ringatom, Álomtestecskédet legyezem, csókokra emlékszem, melyekből, kicsi fiam, nem hívott elő a szerelem."
A XX. századot a gyermek századának kiáltották ki, ugyanakkor Ibsen és a világirodalom több más nagysága is a család kríziséről kezdtek írni, önmegvalósító személyiségekről, akik nagy életről álmodoztak, míg végül minden "kicsinyes csúnyaságba" fulladt.
Mi lett a gyermek századából? – kérdezhetjük s joggal, hiszen a társadalomból érkező jelzések, a viszszaélések azt tanúsítják; életellenes a századvég embere Európában, a nagyvilágban és hazánk szűk határai között is.
De 1800 esztendővel ezelőtt a nagynevű jogász, Julianus már leírta: "Akik az anyaméhben vannak, teljes mértékben a polgári jogok alanyai, a természetjog alapján". Mondata bekerült a római jogot összefoglaló híres Digestába, minélfogva kijelenthetjük: az a jogrendszer, amely Európának évezredekre mintát adott, alapelvként fogadta el a magzat jogképességét már az anyaméhben is.
Magyarország az elmúlt évtizedekben számos félrevezető, hamis információt kapott az emberi élet védelméről. Az egyik például az volt, hogy a terhességmegszakítás nemzetközileg biztosított jog, pedig egyetlen ENSZ-határozatról, egyetlen nemzetközi megállapodásról sem tudunk, ami ezt az állítást alátámaszthatná.
Vannak viszont ellenpéldák, minő az 1959-ben kelt ENSZ-nyilatkozat a gyermekek jogairól. Mintha azt a századelőn kelt vágyat, szándékot akarta volna felújítani a gyermek századáról, amelyről szóltam. A nyilatkozat ugyanis kimondja: "Az anyáknak és a gyermekeknek minden támogatást meg kell adni a születés előtt és a születés után."
A másik hamis információ, hogy az abortuszt 1953-ban tiltották meg Magyarországon. Hozzátehetjük: is. Kilenc évszázaddal ezelőtt ugyanis Könyves Kálmán büntető törvénykönyve már keményen szól a magzatjaikat elveszejtő asszonyokról, és a cselekményhez állami büntetőjogi következményt fűzött.
Rákosi diktatórikus abortusztilalmát el kell ítélnünk, ugyanakkor az említett tényekből is meg kell állapítanunk: az abortusztilalom egyidős az emberiséggel.
Ugyancsak félrevezető információ, hogy nyugaton szabad tere van a terhességmegszakításnak. Ha ebben nyilvánul meg a demokrácia, hát mi vagyunk a legdemokratikusabb ország Európában, hiszen 1956 óta – mint már hallottuk e Házban is – 4,5 millió legális abortusz történt Magyarországon. Egy fél nemzet kényszerült lemondani az életről.
Nyugaton az abortuszgyakorlattal szemben mindig volt egyházi, jogi, orvosi ellenpropaganda. Nálunk 36 esztendő óta hivatalos jogi vagy orvosi ellenvélemény sem jelenhetett meg.
A volt szocialista országok magzatellenes praxisát a világ más részein úgy ítélik meg, hogy a gyakorlat szigorúságának vagy enyheségének csupán népesedéspolitikai okai vannak. Orvosi jogi, etikai kritériumokat nem látnak.
A népesedéspolitikai célzás nálunk nem áll, vagy azáltal mégis, hogy egy nép önmaga ellen fordul, lemondva az életéről és a jövőjéről?
Kétségtelen, valamikor még ismerte az etikát a politika is, és az egyház az állammal összefonódva alapvető jogszolgáltatási feladatokat ugyancsak ellátott. Az állam és az egyház szétválasztását követően a polgári társadalmak az egyházi jogszolgáltatást visszaszorították.
Az 1878. évi hazai Btk. ennek ellenére szigorú büntetést szabott ki a magzatelhajtóra, a végrehajtásra azonban a legritkábban került sor.
Tisztelt Ház! Szólhatnék még történelmi példákról, egy nép becsapásáról tovább is, és nem azzal a szándékkal, hogy ugyanakkor bizonyos időszakokat vagy törvényi felelősségre vonást ideálisnak tartanék.
A példákat csupán azért említettem, hogy világosabb legyen: egy akkora tehertétellel kell szembenéznünk, amit végérvényesen, megnyugtatóan talán sohasem lehet megoldani.
Ilyenformán igazat adok Lukács Tamás képviselőtársamnak, aki azt mondta: "Ha kellő alázattal belátjuk és beláttatjuk, hogy a kérdésnek nincs megoldása, akkor a kiindulópontunk az lehet, hogyan lehet rendezni a társadalom szempontjából hasznosan a problémát."
Lényegében erre kísérlet az előttünk lévő törvénytervezet, amelynek címét sokan máris kétségbe vonják. Kiváló orvos mondta nekem a minap: ha a B-változat kerül megszavazásra, az sokkal szabadosabb lesz a fennálló, alkotmányellenesnek nevezett rendeletnél.
Utalt az 1956-ban kelt 1047-es számú szabályozásra, erre a valóban alacsony szintű, indoklás nélküli jogszabályra, amely az abortuszt anyai joggá avatta, olyan intézménnyé, ahol az államnak, a magzatnak, az apának nincs védelmi lehetősége sem az anyai döntés ellen.
(10.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, nem veszik rossz néven tőlem, ha mindezek után meggyőződésemet követve fejtem ki észrevételeimet, s ha netán túl szigorúak lennének a felvetéseim, fogadják úgy, hogy egy lehetséges, a tárgyalási szinten még elő nem került állásfoglalásról beszélek, amely nem is olyan kevesek véleményével találkozik.
Jómagam ötgyerekes családapa vagyok, és mint kereszténydemokrata csatlakozom Bolberitz Pál professzor tanulmányához, és hadd jegyezzem meg, dr. Hack Péter képviselőtársamnak a címében is nagyszerű, új Exodus folyóiratban megjelent elemzéséhez. Az abortusz és az etika összefüggésében keresem mondandóm lényegét. "Az istenhívő keresztény etikai gondolkodásának alapja az, hogy az embert az Isten elvárásaival és erkölcsi törvényével szembesíti. Embernek ember erkölcsi törvényt nem adhat – írja Bolberitz professzor. Önmagamnak erkölcsi törvényt nem adhatok. Az az ember, aki azt mondja, hogy akár egy bizottság, akár a tudomány, vagy egy nemzet, vagy az általános emberi közmeggyőződés – mondjuk a humánum –, vagy a természet szava majd eldönti, hogy adott esetben mi a jó és mi a rossz, mi az erény és mi a bűn, egy állandóan változó és relatív erkölcsöt hirdet!"
Csak megkérdezem, nem ezt képviselte-e a marxista–leninista álláspont is? Holott Lenin nézete a családról ez volt: a szerelem két ember dolga, és egy harmadik, egy új élet fakadhat majd belőle. Ez már társadalmi érdeket érint, kötelezettséget jelent a közösséggel szemben.
"A természet – működési elv, és önmaga nem adhat erkölcsi elvet. Nem véletlen, hogy az erkölcs a vallással korrelatív kapcsolatban van – olvasom tovább a szóban lévő tanulmányban. A mai világ szeretné a kettőt elválasztani." Hadd tegyem hozzá: számtalan esetben el is választja. A korrelációból következik: az erkölcs nem olyan dolog, amit mindenki maga dönt el, netán az államhatalom. Az abortuszra alkalmazva: ha ebben az élet kioltását feltételezzük, világosan kell látnunk, hogy az, amit a Tízparancsolat Isten-erkölcsi törvényként definiál, az a természetes erkölcsi érzékben van megalapozva, mert emberhez méltó életet a tapasztalat szerint nem lehet élni anélkül, hogy valami fajta magasabbrendű értékrendet el ne fogadnék, és azt ne tisztelném.
Emberhez méltó életet nem lehet maradandóan élni úgy, hogy az életet valamilyen módon ne tisztelném! Ez filozófiai értelemben megindokolható, és tapasztalatilag igazolt etikai alap. Mint életpárti, én sem mondhatok mást, mint amit Hack Péter képviselőtársam is egyértelműen megfogalmazott: "Életek között nem tehetünk különbséget a fogantatás ideje, helye vagy módja alapján. Az anya méhében egy élet van, amellyel nem rendelkezhet saját belátása szerint."
Meggyőződésem, ideológiai hovatartozandóságom jogán vallom: minden emberi lényt – mint személyt – fogantatása pillanatától kezdve abszolút módon tisztelni kell, mivel az ember az egyetlen teremtmény a Földön, akit Isten önmagáért akart, és mert minden emberi személyt Isten közvetlenül teremti, vagyis saját képmására szellemnek akarja.
Ma már a keresztény antropológia nem beszél az embriógenezisnél animációról, hiszen vallja a test és a lélek lényegi egységét. Az alapelv leszögezése után merül fel a következő probléma, tudniillik amikor konfliktushelyzetek állnak elő, vagyis amikor az anya és a születendő gyerek élete kerül egymással szembe. Ilyenkor nem arról van szó, hogy az egyik életét a másik elé kell helyezni, hanem hogy a megmenthető életet előbbre kell helyezni a megmenthetetlennek. Itt erkölcsi bizonyosságnál többre nincs szükség.
Konfliktusok esetén az értékek mérlegelése alkalmas az orvosilag javallt terhességmegszakítás igazolására. Ezenkívül a keresztény morál nem lát elfogadható okot a terhességmegszakításra. Ez tükröződik valamiként az A-változatban.
Az elmondottakból ugyanakkor az is következik, hogy a törvényjavaslat A-változatának utolsó pontja se fér be a megengedő részletek sorába, amint Mécs Imre képviselőtársam is utalt erre. Az élet abszolút erkölcsi értékének együttes felfogása ezt is kizárja.
Meggyőződésem: olyan változatot is elő kellene terjeszteni, amely szerint a még meg nem született – és ragaszkodom ehhez a kifejezéshez –, de már megfogant emberi élet értékét a már megszületettekével kell összemérni. Találhat-e valaki okot, hogy például Pistike vagy Juliska életét most rögtön oltsuk ki, ha igen, soroljuk fel tételesen.
Az életképtelen magzat esetét nem említem az A-variáns b) pontjára utalva, mert például fej nélkül valaki nehezen képzelhető és tekinthető embernek.
Utalhatok életvédelmi meggyőződésem kapcsán Hack Péter írásán kívül a Magyarországi Református Egyház múlt év február 27-én megnyílt zsinatának 10 pontban foglalt álláspontjára és a Katolikus Püspöki Kar nyilatkozatára, amelynek kelte 1992. szeptember 24. A lényege – idézem: "Tudatában vagyunk annak is, hogy az erkölcsi törvények megtartását nem a törvény tilalmával lehet elsősorban biztosítani, mégis szükség van törvényre, de a törvénynek az alapvető emberi-erkölcsi normákra és jogokra kell felépülnie." A jelen törvényalkotás visszatükrözi majd nemcsak az egyes képviselőknek, hanem az egész törvényhozásnak az erkölcsi emelkedettségét és a magyarság iránti felelősségtudatát.
Tisztelt Országgyűlés! Teljesen azonosulok dr. Jobbágyi Gábor, a Pacem in Utero Egyesület alapító elnökének véleményével: "Feltétlenül szükség van az emberhez méltó családi élet, a férfi és nő egymás iránti tiszteletén, felelősségén alapuló párkapcsolat oktatására és a felvilágosításra." Erről Kovács Gábor képviselőtársam kíván majd bővebben szólni.
"A természetes módszerű családtervezés – emberi jog. Magzat-, anya-, gyermek- és családvédelmi, tehát jövőszemléletű társadalmat kell kialakítanunk a jog eszközeivel is. Ez hatalmas feladatot és felelősséget jelent minden magyar állampolgár, a törvényhozás, a jogalkalmazás, az orvostársadalom részére."
Tisztelt Ház! Ismételten felhívom a figyelmet a magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat egyik alapvető fogyatékosságára. A felállított A- és B-alternatíva elfogadhatatlanul beszűkíti a választási lehetőségeket, eleve nem számol az ország lakosságának több mint a felét, a keresztény hívőket lelkiismeretben kötelező erkölcsi normával, amely leszögezi, hogy az emberi lényt mint személyt a fogantatástól kezdve feltétlen tisztelet illeti meg.
A katolikus egyház például a hívei számára ezt a teljes körű életvédelmet kötelezően írja elő. A világi törvényhozásnak erről tudomást kell vennie, hogy elkerülje a vallásos meggyőződésű állampolgárok negatív diszkriminációját, ami alkotmányellenes is. A jelenlegi tervezet ezért feltétlenül kiegészítésre szorul.
Külön változatként kell szerepelnie a teljes körű életvédelemnek. Ezt tiszta lelkiismerettel vallom akkor is, ha tudom: a társadalmi közvélemény a vallásosak körében is ennél sokkalta differenciáltabb. De bízom a nevelésben, egy új eszmeiségű kultúrában, amely az anyagi és a szellemi életben valamiféle egyensúlyt teremt majd, amint erre is utalt Mécs Imre képviselőtársam – s hogy a társadalom egyre jobban védi az élethez való jogot, beleértve a magzatét is –, hogy az emberi közösség ne kerüljön végveszélybe! De ennek érdekében tartson ki-ki komoly lelkiismeret-vizsgálatot, és gondolja át Ratkó József sorait újra meg újra:
"Tömegsír ez a gödör? ez a szerelem-illatú – és fém-illatú és vérrel illatozó? – Nemzet e sír? Vörösmarty látomása? Mi készül itt…, hogy ennyi az áldozat? Milyen forradalom veretett itt le? – Mennyi Werbőczi, s Zápolya – kell ennyi halálhoz? – Köttetett béke a halállal –, nagyszégyenű, iszonyú, S mit nem végzett el a fegyver, – deres, hüvelykszorító, kaszatömlőc, – karó, tüzes trón, akasztófa, kerék – elvégzik … a szikék, nikkelkanalak, csipeszek, – elvérzik ez a nép. – Kerülnek innen tűzre, szemétre, – egymillió, kétmillió kezükön vérből kesztyű, – mellükön vérből vért, – fejükön vérből korona. – Griffen, szarvasbogáron – indulnának haza."
(11.00)
Egy keresztény értelmiségi írja: "Semmi sem történik ok nélkül, és így bizonyára ennek a katasztrófának is van a véletlennél, az ostobaságnál és a gonoszságnál mélyebb oka és magyarázata."
De tegyük hozzá: megoldása is. Köszönöm. (Taps.)
