MEZEY KÁROLY, DR. (MDF)
MEZEY KÁROLY, DR. (MDF)
MEZEY KÁROLY, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy véleményt mondjunk a magzati élet védelméről szóló törvényjavaslatról, egy pillantást kell vetnünk a jelenlegi helyzetre, hiszen ez a kiindulási pontunk.
Ezt a helyzetet az jellemzi, hogy immár több mint tíz éve az abortuszok száma Magyarországon 90 ezer körül állandósult, míg az élveszületések száma 125-130 ezer körüli, s azt is tudjuk, hogy 1980 óta magasabb a halálozás, mint az élveszületés hazánkban.
Szinte közhelynek számít már, hogy évente mintegy Mátészalka nagyságú város lakosságával csökken a nemzet. E 90 ezer abortusz 10%-ában orvosi, 90%-ában ún. szociális indikáció alapján történik.
A valóság azonban az, hogy ma voltaképpen nincs is igazi indikáció, terhességét bárki megszakíthatja, ezért e téren ma az érvényben lévő jogszabályban lefektetett szabadság nem más, mint szabadosság.
Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy azért nincs több abortusz Magyarországon, mert többre nincs egyszerűen igény. E jelenlegi helyzet annak az értékválságnak részjelensége, amit ma Magyarországon olyan alaptünetek jellemeznek, mint a családi életnek, a gyermekáldás örömének, a nemzetért érzett felelősségérzetnek a háttérbe szorulása.
Ebből következik, hogy nem várható el a törvény meghozásától, hogy egy csapásra változtasson a mostani helyzeten. Sokkal bonyolultabb folyamatról van szó. Példaként hozhatjuk fel, hogy Finnországban a 60-as években a miénkhez hasonló, sivár abortuszhelyzet az 1970-ben alkotott abortusztörvény után 20 év múlva hozta meg a várt hatást, és alakultak ki az európai mértékű mutatók.
E törvény megalkotására nemcsak azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság azt elrendelte, hanem mert a törvény előkészítésével és meghozásával kapcsolatos széles körű eszmecsere sok kérdést tisztáz a felmerülő filozófiai, teológiai, etikai, szociológiai, pedagógiai, jogi és orvosi kérdések közül.
Mint ahogy tette ezt többek között az orvosi jelentőségén messze túlnövő esztergomi konferencia ez év nyarán, amit a Nőgyógyászok és Szülészek Európai Társasága rendezett "A civil társadalom és az abortusz" címmel. Ez a konferencia a hazai abortuszhelyzet elemzéseként egyértelműen kimondta, hogy Magyarországon sajnos az a kérdés merül fel, hogy abortusz vagy szülés? Holott annak kellene, hogy fogamzásgátlás vagy szülés?
Arról van tehát szó, hogy ma nálunk nagyon sokan az abortuszt használják fogamzásgátlás helyett születés-szabályozásként. Ezt támasztják alá saját munkahelyem nőgyógyász orvosainak tapasztalatai, az abortuszon átesettek több mint fele egyáltalán nem védekezett a teherbeesés ellen, holott valójában nem akart teherbe esni. Ennek két oka lehet: a tudatlanság és a felelőtlenség.
És természetesen ez vonatkozik a termékenyítésben részt vevő mindkét szereplőre, a férfire és a nőre egyaránt. Itt tehát a felvilágosultság és az erkölcs szerepéről van szó.
Ettől a törvénytől tehát elsősorban nem azt kell elvárnunk, hogy arról rendelkezzen, milyen határok között engedhető meg a művi abortusz, hanem azt, hogy szolgálhatja a felvilágosultságot és az erkölcsöt, hogyan csökkentheti – persze hosszabb távon – az abortuszok számát azáltal, hogy ösztönzi a családtervezés, korszerű fogamzásgátlás, a terhes jogi és szociális lehetőségeinek megismerését.
Az állampolgár ugyanis akkor van döntési helyzetben, akkor tud élni a törvény adta lehetőségekkel is, akkor váltja fel a szabadosságot a döntés szabadsága, ha mindent tud a fenti kérdésekről.
Nem véletlen ezért, hanem a törvény-előkészítő helyes szemléletét tükrözi, hogy a törvényjavaslat 2. §-a arról rendelkezik, hogy az egészség és emberi élet értékéről, egészséges életmódról, felelősségteljes párkapcsolatról, emberhez méltó családi életről, a születésszabályozás módszereiről szóló oktatás az alap- és középfokú oktatási intézmények feladata legyen. Ha ez elfogadásra kerül, akkor természetesen magával hozza azt a kötelezettségünket, hogy ez megjelenjen az előttünk álló közoktatási törvényben és természetesen a nemzeti alaptantervben. Sőt, a felvilágosulatlanság jelen fázisában az oktatókat is oktatni szükséges, ezért gondoskodni kell arról, hogy ezen kérdések oktatásának elsajátítása megjelenjen felsőfokú tanintézeteinkben, a pedagógusképzésben.
Az iskolán kívüli ismeretterjesztés szervezését a javaslat helyesen teszi a tisztiorvosi hivatalok keretében működő családvédelmi szolgálatok kezébe, de csak abból a szempontból, hogy elég jól kiépült hálózata létezik. Tudni kell azonban, hogy e szolgálatok ez irányú szakmai színvonala nem elégséges, jelentősen erősíteni, javítani kell családtervezéssel, szexuális élettel, terhességgel, illetve abortusszal foglalkozó profilját.
Nagy feladat vár ezekre a szervezetekre abban, hogy a nevelésben az őt megillető szerepét egyre inkább visszanyerő egyházakra, továbbá más társadalmi szervezetekre támaszkodjon. A most kialakuló új orvosi alapellátási rendszer szelleméből ered, hogy a családi orvosok ez irányú felvilágosító munkája rendkívül fontossá válik, különös tekintettel arra, hogy a családi orvos iránti bizalom áttörheti azokat a falakat, amelyeket a prüdéria, az álszemérem von a felvilágosultság elé.
Ha minden jól működik, akkor 2-3 évtized múlva az egészséges életre, harmonikus családi életre és párkapcsolatra nevelés súlypontja oda tevődik át, ahová való, a családokra.
Jól mutatja ezt az előttünk példaszerű finn helyzet, ahol a 60-as évek derekán erősítették meg a családvédelmi szervezeteket, és hatásukra mostanra váltak ezek az ismeretek az átlagember és család kultúrájának részévé, és természetesen következik be, hogy e családvédelmi szervezetek – munkájuk immár feleslegessé válva – elhalásnak indultak.
Az oktatás, felvilágosítás kérdésköréhez kapcsolódik nemcsak a fogamzásgátló eszközök és módszerek teljes körű ismeretének átadása, hanem azokhoz való szabad, könnyű hozzájutás, szinte felkínálás. Különösen fontos ez a legfiatalabb korosztályoknál.
A magyar statisztikákban ugyanis nagyon magas a 15–19 év közöttiek abortuszaránya, sőt az ismételt abortuszoké, ami arra utal, hogy ebben a körben még egyértelműbben fogamzásgátlás helyett következik be az abortusz. Ehhez a kellő ismeretek hiányán kívül a fogamzásgátlókhoz jutás nehézségei is hozzájárulnak.
(12.10)
E korcsoport ilyen irányú segítése azért is különösen fontos, mert akiknek első szülészeti eseményük a terhességmegszakítás – esetleg ismételten az –, veszélyeztetheti későbbi termékenységüket, mielőtt egyszer is szülhettek volna, nem beszélve az eseménynek a még kiéretlen lélekre gyakorolt romboló hatásáról.
Nem állítom, hogy e törvénynek kell tartalmaznia erre vonatkozó szakaszt, de a törvény szelleméből következnie kell a különböző tárcák számára annak a kötelezettségnek, hogy a fogamzásgátló eszközök teljes köre mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen.
A törvényjavaslat további erénye, hogy még mielőtt a terhességmegszakítás témájáról szólna, a megfogant magzat védelméről rendelkezik a 3., 4. §-okban. Természetes dolog, hogy ez nem választható el az anya védelmétől. A gondoskodás különös súlyát jelenti, hogy a terhesgondozást a törvényjavaslat kiemeli a társadalombiztosítási jogviszonyból, és így az ingyenes ellátást teljes körűvé teszi.
Hasonló módon jár a várandóssági pótlék minden Magyarországon élő terhes számára. Ez a családi pótlék mércéjébe helyezett juttatás kifejezi, hogy az anyai test védelmében fejlődő magzatot e világra magunk közé várjuk s ezért úgy támogatjuk, mint a már megszületett gyermeket. Ez az Európában is talán egyedülálló szellemű juttatási forma – azt hiszem – jól tükrözi a törvény-előkészítők humánus szemléletét.
A magzat és – most fordítsuk meg – rajta keresztül az anya védelmét szolgálja a törvényjavaslatnak a terhességmegszakítás ügymenetére vonatkozó több rendelkezése. Ilyen mindenekelőtt, hogy nem hozza vissza a bizottság intézményét, ezzel nem hárítja másra a döntés jogát és felelősségét. Ez az anyáé mindenekelőtt! Nem vitás, hogy a döntés nagy lelki teher, de ez az egyedüli helyes út. A felelős szembenézés a döntés súlyával olykor a magzat javára dől el.
A javaslatban eléggé bátortalanul megjelenik az apa szerepe, akinek az elhatározás nehéz terhéből az erkölcs parancsai szerint épp úgy részt kellene vállalni, mint a nem kívánt fogantatás felelősségéből. Sajnos, a "legfeljebb elveteted" szemlélet eléggé gyakori. A "lehetőleg az apa jelenlétében" kifejezés az apa részvételét esetlegessé teszi ugyan, de nyilvánvaló, hogy e részvételt nem törvénynek, hanem lelki motivációnak kell ösztönöznie, és ezen a ponton ismét a nevelés, felvilágosulás és erkölcsi megújulás problematikájánál vagyunk. Mindenesetre helyes, hogy a törvény felveti az apa részvételének szükségességét és megteremti annak feltételét.
Ugyancsak a magzat védelmét szolgálja a 3 napos gondolkodási idő, ami azért lehet adott esetben fontos, mert azt megelőzi a családvédelmi szervezet munkatársával egy olyan beszélgetés, amelynek obligát tematikáját a jogszabálytervezet, véleményem szerint nagyon helyesen, megadja. A tisztiorvosi hivatalnak nagyon fontos feladata lesz, hogy a családsegítő szolgálatnak ilyen munkát ellátó tagjai alkalmasságát megvizsgálja, és hogy az illetékesek a kellő szakismeretet elsajátítsák.
Tisztelt Országgyűlés! E törvényjavaslat vitájában nem kerülhető meg a terhességmegszakítás törvényi feltételeinek meghatározására nyújtott A- és B-variáció közötti döntés kérdése. Ez a döntés súlyában és nagyságában nem több és nem kevesebb, mint amit nap mint nap meg kell hozniuk a fogantatásra, magzatának kihordására és megszülésére teremtett nőnek, ha a körülmények felvetik a terhességmegszakítás kérdését.
Már a parlamenti vitát megelőző igen széles körű, különböző szakmai és társadalmi viták, valamint külföldi példák néhány alapkérdést tisztáztak. Ezek szerepelnek a törvényjavaslat preambulumában, de szerepel itt még egy gondolat is és a törvény szelleméből következik, nevezetesen az, hogy a terhességmegszakítással történő törvényi manipuláció nem lehet demográfiai törekvések eszköze. A közelmúlt történelme, akár külföldi – Ceausescu Romániájában –, akár magyar, a sokat említett, most is említett Ratkó-korszak példái azt mutatják, hogy a megfelelő demográfiai helyzet, az egészséges korfa kialakításának egészen más módszerei kívánatosak.
Ismeretes, hogy az abortuszkérdésben világszerte két szélsőséges álláspont alakult ki. Az egyik kizárólag erkölcsi alapon állva csak a magzati élet szemszögéből erősen korlátozná –, a másik csak az emberi szabadság nézőpontjából tekintve, figyelmen kívül hagyva a magzati élet önállóságát, teljesen liberalizálná az abortuszt. Jogi szempontból mindkettő a kor erkölcsi normáit adó emberi jogokra hivatkozik: egyik az élethez való alapjogra, a másik az ember önrendelkezését is magában foglaló emberi szabadságjogra.
Felmerülhet-e az a kérdés, hogy melyik a magasabbrendű törvény? Véleményem szerint ez esetben nem, hiszen az önálló emberi életet jelentő magzatot az emberi szabadság jogával rendelkező nő elválaszthatatlanul magában hordja. Bár mind a kettő önálló élet, az anya szívdobbanásától, lélegzésétől és táplálkozásától függ a magzat léte, míg a magzat állapota visszahat az anya életére. Ilyenformán egyik jog sem választható le a másikról anélkül, hogy az ne sérülne.
Úgy gondolom, hogy valamikor e két jog egyre inkább egyszerre érvényesülhet majd, és egyre kevésbé lehet közöttük szakítási pont. Ez akkor következik be, amikor az egészség és egészséges életmód értékké válik, amikor a családi élet szépsége felmagasztosul, amikor a szerelem és a belőle fakadó nemi élet szerepe lelki és erkölcsi tartalommal telik meg, amikor az ennek következményeként létrejövő fogantatás tervezett és örömmel várt lesz, és mindezzel kapcsolatban a fogamzásban részt vevő férfi és nő felelőssége egymás és a megfogant és fejlődésnek indult élet iránt megnő.
Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy remélhetőleg egyre csökken és egyszer talán hiányozni fog az az ok, amelyet a B-változat a nő válsághelyzetének nevez, és ennek alapján kiterjeszti az abortusz jogi kereteit. Ez az idő még nincs itt, ezért én a B-változat mellett fogok szavazni abban a reményben, hogy valamikor eljön az A-változat ideje! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
