PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Benyújtottam körülbelül száz módosító javaslatot egy csatlakozó módosító csomag keretében, ezek még nem szerepelnek az együttes jelentésben, de el szeretném mondani, hogy miért nyújtottam be ezeket, mi a magyarázatuk, részben összefüggésben azzal, amit Békesi László képviselőtársam általában elmondott a módosító javaslatainkról.
Az érzésem az volt, hogy a tisztelt Kormány különböző módszerekkel mér, különböző mérőeszközöket használ akkor, amikor a központi kormányzati hivatalok 1993. évi költségvetését számolja, mondjuk mérföldkőben és barrelben számol. Abban az esetben viszont, amikor nem a központi költségvetési intézményekről van szó, akkor a méter és liter mérőszámait használja.
A módosító indítványomban megpróbáltam azonos alapra hozni a központi költségvetési intézményeket és a területi, illetve szakmai költségvetési szervezeteket. Szeretnék egy néhány momentumot a módosító indítványomból elmondani, természetesen részletesen, darabonként nem fogom őket ismertetni.
Az első kérdéskör azzal foglalkozik, hogy indokolt-e valamennyi új központi költségvetési hivatal létrehozása, amelyre a jelenlegi költségvetési javaslat javaslatot tesz?
(12.40)
Ilyen típusú hivatalok például a Hadiipari Hivatal vagy az Űrkutatási Iroda, szó esett már róla: a regionális oktatási központok, nem esett talán szó erről: a Határokon Túli Magyarok Hivatala.
Az a meggyőződésem, hogy valamennyi funkciót – amely ezekbe a hivatalokba specifikálódott – el lehetne látni meglévő intézmények keretében, ha egyáltalán szükség van az ellátásukra.
Nagy valószínűséggel például a Hadiipari Hivatal nem fogja megtalálni a helyét a Miniszterelnöki Hivatal keretében – mint ahogy nem találta helyét az ipari tárca körében, és nem találta a helyét a Honvédelmi Minisztériumnál sem. Ez a hivatal semmi mással, mint apparátussal, nem rendelkezik. Erre az apparátusra költségvetési előirányzatokat kell megfogalmazni. Azt hiszem, jobb lenne egy kicsit keményebb szívűen bánni az ilyen típusú intézményekkel.
De elmondhatnám ugyanezt az Űrkutatási Irodáról, amelyik ugyanúgy csak négy személyt irányoz elő, de hozzá közel 40 millió forintnyi bért is és hasonló jellegű költségeket.
Nem hiszem, hogy ma, 1992 végén az lenne a gondunk, hogy ilyen típusú szervezeteket állítsunk fel és ezekre, az amúgy is szűkös költségvetési forrásból költsünk.
A második ilyen általános megjegyzésem az, hogy a költségvetésben a központi hivataloknál a Pénzügyminisztérium és – gondolom – a vele tárgyaló tárcák, újabb trükköket próbálnak alkalmazni. Ezek kipróbált trükkök, alkalmazták a korábbi tárcák a korábbi pénzügyminisztériumokkal szemben is. Én reméltem, hogy nem fog mindig beválni, de úgy tűnik, hogy megint beválnak. Én a módosító indítványomban szeretném ezeket a trükköket leleplezni, és ha le-hetne, lelőni. A trükkök arról szólnak, hogy amikor automatizmusok vannak a költségvetésben előirányozva, akkor teljesen mindegy, hogy egy központi hivatal szervezete hogy néz ki. Ha nem automatizmusokról beszélünk – mint ahogy a Pénzügyminisztérium elmondta, hogy ebben az évben nem automatizmusokat akarunk a dologi és bérkiadásoknál alkalmazni –, akkor szét kell szedni a hivatalt. A szétszedett hivatalban – mondjuk – az üdülők külön megjelenítésével vagy más szervezeti egységek – mondjuk a Miniszterelnöki Hivatal esetében az ellátó hivatal létesítésével új címeket hozunk létre a költségvetésben, a réginél alkalmazunk egynéhány millió forintos csökkenést vagy emelést – majdnem mindegy –, de az új címen új pénzeket lehet megjeleníteni, és ezzel néhány százmillió forintot a költségvetés egészében össze lehet pluszban kotorni a központi intézmények számára. Jó lenne, hogyha a részletes vitában a bizottságok elbogarásznának a költségvetés ezen részein, és amit lehet, azt kipucolnák belőle.
A következő kör – amire a módosító csomagomban javaslatot tettem: a béralapokkal való kicsit takarékosabb gazdálkodás ezeknél a központi intézményeknél.
Békesi László már utalt arra, hogy 16 milliárd forinttal növekedne – automatizmusok nélkül, egyedi növelésekkel – a központi intézmények bérkerete. Hozzátenném, hogy ennek természetesen külön vannak még tb.-kihatásai is. Én azt hiszem, hogyha ugyanolyan mércével mérünk, mint amilyennel mérünk – mondjuk – az egészségügyben vagy az oktatásban az ÉT-megállapodást követően, akkor ennél jóval kisebb emelésekkel meg lehetne oldani a problémát. Azt is meg lehetne oldani, hogy az 1992-ben megszavazott egyedi béremelések áthúzódó hatásait kisebb összeggel kompenzáljuk. Tehát a 16 milliárd béralapból és körülbelül 7 milliárdos tb-ből nagy valószínűséggel meg lehetne spórolni együttesen körülbelül 6 milliárdot – erre vonatkozik csatlakozó módosító indítványaim egy következő része.
Hasonlóképpen a dologi kiadásoknál elhangzott a miniszteri expozéban, hogy '93-ra nincsenek automatizmusok, szintén egyedi megállapítások vannak. A dologi kiadások környékén ezek az egyedi emelések a központi szerveknél körülbelül 40 milliárd forintos növekményt tartalmaznak 1992-höz képest.
Áttekintve az egyedi indoklásokat ezekhez az emelésekhez, arra a következtetésre jutottam, hogy ebből nagyságrendben 20 milliárd forint nincs kellően megindokolva, és meg is spórolható. Tudom, hogy ez apró munka, de ezt az apró munkát azért is érdemes elvégezni, mert az ördög – mint másutt is – itt is a részletekben van.
A következő kérdéskör a minisztériumok egészére vonatkozik, főleg azt követően, hogy a gazdaságirányító minisztériumok egy részének a funkciói időközben kiürültek.
Külön szeretném felhívni a figyelmet arra, ami már elhangzott a mai vitában: ígéretek voltak a minisztériumok hatáskörének, funkcióinak áttekintésére, felülvizsgálatára, különösen akkor, amikor a privatizációs törvények megszülettek és az állami vállalatok felügyelete – mint olyan – minisztériumi hatáskörként megszűnt, a vállalatok felügyelete átkerült a Vagyonügynökséghez, illetve az Állami Vagyonkezelő Részvénytársasághoz.
Ezt követően – tudomásom szerint – nem egy, hanem egynéhány minisztériumban keresik a hatáskört az emberek. Ha ezt a Kormány felvállalta volna eddig, akkor már végig lehetett volna a költségvetésen vezetni. Jelentős csökkentésekre van lehetőség a hivatali apparátusban is.
A következő kérdéskör a privatizációs bevételeket érinti. Erről egy picit többet szeretnék szólni, hiszen – amellett, hogy megint már az eredeti javaslatban, igaz, hogy bújtatottan – megjelent a költségvetés lyukainak betömésére javaslat, az ÉT után módosított előterjesztésben újabb 20 milliárd forintnak a folyó költségvetés gondjai megoldására való felhasználására született elképzelés.
A privatizációs bevételeknek az ilyen típusú felhasználása semmi mást nem jelent, mint a következő évek lehetőségeinek a felélése, amivel elvileg sem értett egyet korábban egyetlen parlamenti frakció sem. Én azt hiszem, a korábbiakban a Kormány is ellene nyilatkozott. Az, hogy 20 milliárd forint újabb forrást erre a célra kívánnak elkölteni, azt hiszem, teljességgel tarthatatlan.
Emellett a privatizációval összefüggésben a költségvetés tartalmaz más elemeket is. Például a Vagyonügynökség fenntartására másfél milliárd forintot irányoz elő a költségvetés – igaz, azt mondja, hogy ezt a privatizációs bevételekből, tehát nem az adókból kívánja elkölteni. Ennek ellenére azt javaslom képviselőtársaimnak, sokkal keményebben tiltakozzanak ellene, mint ahogy azt az ÉT kompenzációs csomagjában szereplő 150 millió forintos csökkentés teszi. Arról van ugyanis szó, hogy a Vagyonügynökség válik lassan az ország legdrágább intézményévé, teljesen érthetetlen feltételekkel.
A költségvetési előirányzat azt tartalmazza, hogy 1993-ban a Vagyonügynökség az ez évi 160-egynéhány fős létszámról 301 főre kíván növekedni, a 301 fő számára pedig a költségvetési előirányzatok 811 millió forint bérelőirányzatot tartalmaznak. Igaz, hogy bizottsági javaslat született arról, hogy ez 100 millióval csökkenjen, de a csökkentett összeg is még azt jelentené, hogy az átlagos egy főre jutó jövedelem a Vagyonügynökségnél meghaladná a kétmillió forintot. A dolog, azt hiszem, hogy teljesen tarthatatlan, ebben a társadalombiztosítási járulék nincs benne, az efelett számítandó – teljességgel tarthatatlan.
A költségvetési dokumentumok ebben a tekintetben egy érdekes ellentmondást is tartalmaznak. Az I. kötet 811 millió forintról beszél, a részletes dokumentumok a II. kötetben összesen 312 millió forint bérköltséget tartalmaznak a Vagyonügynökség számára. A kettő közötti 499 millió forintos különbség azt hiszem, hogy több mint elírás. Nagyon jó lenne, hogyha visszaállnánk – a viszonylag józanul tervezett – II. kötetbeli számokra, ez tb-vel együtt több mint 600 millió forintos megtakarítást is jelentene.
Hadd tegyem hozzá, el szokott hangozni különböző vitákban: megkörnyékezhetetlen és lekenyerezhetetlen emberekre van szükség a Vagyonügynökségnél. Én ezzel tökéletesen egyetértek, de hogyha mindenki, akinek megkörnyékezhetetlennek és lekenyerezhetetlennek kéne lenni, ekkora fizetést kapna, akkor az ország átlagjövedelmének ekkorának kéne lenni.
Úgy tudom, van egy érdekes dolog a privatizációval összefüggésben a Vagyonkezelő Részvénytársaságnál is. Emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat arra, hogy a tartós állami vagyonról szóló törvényünk ez év júliusában egy részvénytársaságot hozott létre, ami nem igazi részvénytársaság, csak úgy csinál, mintha az lenne – erről itt már többször volt szó. Arra nagyon jó, hogy ezen belül bármi történhessen, többek között megtörténhessen az, hogy ez a részvénytársaság – ha igazak a hírek – akkor bérben konkurálni tudjon az előbb említett ÁVÜ-vel, tehát 2,7 millió forintnál magasabb éves jövedelmet irányozzon elő a dolgozóinak.
(12.50)
De arra is nagyon jó, hogy mint a kalapból a nyulat, elő lehessen húzni innen 20 milliárd forintot, hogyha éppen erre van a Kormánynak szüksége. Ha ott volt egy nyúl, én feltételezem, hogy itt még további nyulak is vannak. De hát, nem lenne baj, hogyha ez a költségvetés tárgyalásánál ki is tudna derülni.
A következő kérdéskör, amivel foglalkozni szeretnék, a különböző alapokra vonatkozik. Korábban mindenki arról beszélt, hogy csökkenteni kell az alapok szerepét a magyar gazdaságban, és most hirtelen elindult egy ellenkező tendencia, A költségvetésen és a társadalombiztosítási alapon kívül, ez a dokumentum bemutatja, hogy 32 alap létrehozására gondol ma a Kormány. Ez azt jelenti, hogy minden miniszter saját alapokkal fog rendelkezni. Gondolom, hogy a tisztelt pénzügyminiszter úr nem tudta megvívni, külön-külön egyik miniszterrel sem azt a csatát, hogy neki nem jár ilyen alap – ha már a szomszédnak van, akkor nem lehetett lebeszélni arról, hogy ő is kérjen. 32 alap.
A 32 alapon belül a költségvetés közvetlenül – ha jól emlékszem – körülbelül 70 milliárd forinttal jelenik meg, de összesen az alapok 230 milliárd forint körüli bevétellel számolnak. Ez azt jelenti, hogy 160 milliárd forint nem költségvetési, nem adó típusú bevétel van. Ennek egy részéről tudunk, hiszen törvény határozott például a foglalkoztatási vagy szolidaritási alapok, vagy a központi műszaki fejlesztési alap működéséről, de ezen kívül van mintegy 70 milliárd forint olyan forrás, amelyikről ma törvény nem rendelkezik. Ezeket ma előirányozza a költségvetés az alapokra való bevételként.
Hozzátenném, hogy ez a plusz 70 milliárd 60 milliárddal nagyobb, mint tavaly volt. Tehát itt is olyan automatizmusok működnek, amelyek szerintem elfogadhatatlanok. Érdekes módon, zárójelben jegyezném meg, hogy napirenden van az alapokról szóló törvényeknek a tárgyalása, valamikor tárgyalni is fogjuk. Ezekben olyan trükkök is találhatók, hogy alapok közötti belső alapátadási jogok léteznek, tehát még messzebb fog kerülni a Parlament attól, hogy áttekinthesse a költségvetési és a költségvetésen kívül folyó bevételeknek a felhasználását.
Szeretném megjegyezni azt – erről még nem szólt az én csatlakozó indítványom, vagy erről nem szólhatott –, más képviselő úr előterjesztésében tárgyalták a bizottságok: a jövő megterhelésének egy újabb módszerére tett javaslatot, és érdekes módon a bizottságok egy része tárgyalta is. Ugye, divattá vált az, hogy a költségvetési hiányokat részben, sőt egyre növekvő részben nem hitelfelvétellel, hanem kötvénykibocsátással próbálja a Kormány, illetve a Pénzügyminisztérium rendezni. Az előterjesztéshez képest egy újabb 23 milliárd forintos kötvénykibocsátást terjesztett elő az egyik képviselőtársam az Expóhoz kötve. Expóforrások céljára egy olyan lakossági kötvényként, amelyiknek ez a költségvetési törvény – ha ez elfogadásra kerülne – garantálná a visszavásárlását, kamatostul természetesen, az 1996-os évektől kezdődően.
Tehát körülbelül 40-50 milliárd forinttal az 1996 utáni költségvetésekről hoz most törvényt ez a Ház. Én azt hiszem, hogy ez több, mint hiba, ez talán még erkölcstelen is lenne.
Az általam benyújtott csatlakozó indítványokról összességében annyit hadd mondjak el, hogy – amint már említettem – körülbelül 6 milliárd forintban bér- és tb.-megtakarításra teszek javaslatot, körülbelül 20 milliárd forint nagyságrendben dologi kiadások megtakarítására teszek javaslatot, és mintegy 5 milliárd forinttal javaslom még csökkenteni a privatizáció kiadásainak egy másik rovatát, amelyikről még nem szóltam, de röviden megemlítem.
Talán emlékeznek rá, hogy a Vagyonpolitikai Irányelvek 1992. évre vonatkozó változatának elfogadásakor az utolsó héten egy olyan javaslat született, hogy 1 milliárd forintról 5,6 milliárd forintra emeljük föl a privatizációval összefüggő tanácsadói és egyéb hasonló kiadások előirányzatát. 5,6 milliárd forint, ami az én felfogásom szerint egy elképesztően nagy összeg, ezt a következő évi költségvetési javaslat 7 milliárd forintra kívánja tovább növelni. Nem szeretnék most abba belemenni, hogy mennyire hasznosak ezek a tanácsadói tevékenységek, de hogy nem érnek meg 7 milliárd forintot és idén 5,6-ot, ezt higgyék el nekem becsületszóra a képviselőtársaim. Az a javaslatom, hogy ezen egy jelentős mértékű csökkenést hajtsunk végre.
Végül: arról a csomagról, amelyet az ÉT-vel történt tárgyalás után, öt kormánypárti képviselő aláírásával megismerhettünk a bizottsági munkában, szeretném elmondani, hogy engem rendkívül zavar az, hogyha a más kezével húzzák ki a csalánt. Ilyen típusú megoldások születnek a Kormányban, illetve ezen az alapon folynak a tárgyalások, mondjuk az Érdekegyeztető Tanácsban. Ugye, az már itt elhangzott, hogy körülbelül 5 milliárd forinttal terheli az önkormányzatok számára szánt támogatásokat ez a megállapodás, elhangzott az, hogy 20 milliárddal a privatizációs bevételeket – tehát olyan bevételeket, amelyek nem a költségvetésben jelentek meg eddig.
Én egy kicsit cinikusnak tartom azt, hogy a szolidaritási alap terhére 1,2 milliárdos újabb teher, és elfogadhatatlannak tartom azt, hogy a prioritásként kihirdetett felsőoktatás részére újabb terheket – pontosabban: újabb elvonásokat – hirdet meg ez a csomag.
Én azt hiszem, hogy ezzel szembe lehetne állítani az általam javasolt 32 milliárd forintnyi költségcsökkentési megoldásokat, tisztességesebbnek érzem, és talán eredményesebbnek is érezném.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
