RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először egy tegnapi eseményről, egy tegnap este és ma bejelentett hírről szeretnék beszélni, miszerint az MDF pártszervezetei kampányt hirdetnek temetők felújítására, karbantartására. Ez nekem elég nagy öröm, hiszen elég régóta mondom ennek a kérdésnek a fontosságát, s ugyanakkor ezzel a dologgal nem foglalkozik senki régóta.
Én örülök, hogyha mások is ugyanazt a célt támogatni tudják, amiért én dolgozom, ez nem okoz számomra irigységet. Egyszerűen biztos vagyok benne, hogy ez nagy öröm azok számára is, akik eddig magányos farkasként harcoltak, újítottak föl temetőket, óvtak meg sírokat Vácszentlászlón, Aszódon, Szegeden, Baján, sok helyütt az országban dolgoznak ebben a projektben – ha lehet ezt mondani – évek óta.
Én azt gondolom, hogy egy nagyon fontos kérésem van azokhoz, akik ezt majd pártként szervezik, hogy továbbra se legyen a temetőkben kiírva az, hogy kik hozták helyre a sírokat, vagy kik ápolják. Maradjon ez egy nemes és pártpolitikától lehetőleg mentes feladat.
El kell mondanom, hogy a probléma az, hogy az ilyen jellegű munkához pénz kell. Anélkül ezt borzasztó nehéz megcsinálni, és ennek a pénznek az előteremtésére néhányan kitaláltunk valamit, és két évvel ezelőtt létrehoztunk egy Nemzeti Panteon elnevezésű alapítványt. Ennek a tartalmi részeiről nem akarok beszélni, mert az hosszadalmas lenne, de elmondom, hogy ez semleges, pártsemleges kuratórium, tehát sokan vannak benne, garantálja azt, hogy a befolyó összeg, ami befolyik erre az alapítványra, oda menjen, ahova a legjobban kell. Sajnos az alapítványon levő pénzmennyiség nem túl nagy. Nem gazdag ez az alapítvány. Én bíztam abban, hogy a Kormány segítsége megjelenik előbb-utóbb ebben az alapítványban, támogatni fogja legalább a neves sírok helyrehozatalát az országban.
A költségvetésben ilyen tétel nem szerepel, ebből kifolyólag egy biztos, hogy ha mást nem is, egy módosító javaslatot biztos be fogok nyújtani, az pedig arról fog szólni, hogy erre az alapítványra a költségvetés biztosítson valahonnan pénzt. Feltehetően – miután tudom, hogy arra nem lehet számítani, hogy a költségvetés bővüljön – meg kell, hogy nevezzek provizórikusan egy helyet, ahonnan gondolom elvenni, és bízom a Kormány segítőkészségében és természetesen a Pénzügyminisztérium segítőkészségében, ha nem tetszik az a hely, amit megjelöltem arra a célra, honnan vegyük el ezt az összeget, akkor majd javasol mást, és én azt természetesen el fogom fogadni.
Tehát úgy gondolom, ez a hír összefügg ezzel a munkával, és kérem, hogy segítsen mindenki – természetesen az Országgyűlés is majd – megfelelő forrást biztosítani ahhoz, hogy költségvetési segítséggel is lehessen támogatni a megújítandó sírokat. Természetesen itt éppúgy szerepelnek ezen a palettán a '94-ben évfordulós Kossuth Lajos mauzóleuma, mint a zsidó temetők elhanyagolt sírjai és sok minden egyéb, amelyeket segíteni kell.
Másként a módosító javaslatokról: Tavalyi és tavalyelőtti lelkesedésemmel ellentétben az idén nem nagyon akaródzik módosító javaslatokat benyújtanom, hiszen a költségvetésben megszabott tételek megváltoztatásának lehetősége rendkívül csekély. Mindig az értelmes munkát, a kivitelezhető, a végigvihető munkát szerettem, és úgy vélem, hogy reménytelen, hiábavaló küzdelmet vívni egyszerűen nincs értelme. Tavaly, tavalyelőtt megpróbáltam, és azt hiszem, hogy elég kevés sikerrel. Nem fogom az idén megismételni.
Azt gondolom, hogy az újonnan megválasztott – mármint ebben a – Parlamentben a költségvetés környezetbarát volta érdekében nem sok lehetőség van harcolni.
Az Állami Számvevőszék 6929-es számon kiosztott jelentésében, amely a Magyar Köztársaság '93. évi állami költségvetéséről szóló törvényjavaslat ellenőrzéséről szól, mindjárt az első oldalon van egymást követő három mondat, amelyet olvasni és átgondolni is elég rettenetes. Nem hallottam minden beszédet, lehet, hogy mások is ismertették ezt a három mondatot, de az az érzésem, hogy nem lehet eleget ismételni ezeket, hátha végül tudatosulnak, úgyhogy felolvasom ismét.
(10.40)
"A társadalmi közkiadások feltételrendszerében az 1993. évi költségvetési javaslat lényegi változást nem hozott. A nagy ellátó rendszerek költségvetési szerkezetét, tervezési, végrehajtási és elszámolási rendjét még nem sikerült a takarékos gazdálkodás követelményeihez igazítani." És végül: "Az egyes feladatok tényleges ráfordítási igénye a jelenlegi költségvetési szerkezetben sem követhető." Természetesen a rendszerváltás, aminek a költségvetésben tükröződnie kellene, így abban sem tükröződik, ami a környezetvédelmet illeti.
Idén május 27-én itt, a Parlamentben napirend előtt ismertettem önökkel a Strasbourgban rendezett Kelet–Nyugat környezetvédelmi konferencia ajánlásait.
A konferencia egyik vezetőjét, fővédnökét, előadóját akkor még megjegyzéssel is illettem, karikírozva azt a lendületet, ahogy a környezet védelme érdekében Strasbourgban beszélt. Az amerikai szenátor ott óriási tapsot kapott. A környezetvédelemmel foglalkozó országgyűlési képviselők egész Európából összegyűlt serege nagy lelkesedéssel fogadta a GLOB szervezete elnökének, az amerikai szenátornak az instrukcióit. Hitték, hogy ért a környezetvédelemhez és kész annak ügyét előbbre vinni. Ezt a szenátort ezelőtt néhány nappal az Egyesült Államok alelnökévé választották. A Népszabadság szlogenjével: "Talán nem véletlenül!" Igaz, az Egyesült Államokban a nem teljesített ígéreteket is számon szokták kérni, és remélem, Gore szenátor úr, illetve alelnök úr teljesíti majd mindazon ígéretét és javaslatát, amelyet Strasbourgban tett és később a Rio de Janeiró-i világkonferencián is hangoztatott, és az európai és benne a kelet-európaira vonatkozó környezetvédelmi javaslatait is továbbra fenntartja és ez nekünk kedvező lehet.
Minden alkalommal kínálkozik a lehetőség az ígéretek és a megvalósult ígéretek közötti összehasonlításra. Sokszor szembesítettük már a Kormányt az MDF választási kampányában, majd a "nemzeti megújhodás programjában" tett, környezetvédelemmel kapcsolatos ígéreteire.
Az összehasonlítással kapcsolatos érvelések először talán tavaly télen a költségvetés tárgyalásakor hangzottak el bizottsági üléseken inkább, aztán idén már többször. Ez az összehasonlítási szándék váltotta ki, hogy a környezetvédelmi bizottság a környezetvédelmi minisztert két és fél éves munkájáról szóló beszámoló előterjesztésére kötelezte. Az eredmény közismert: a Parlament szakbizottsága a miniszteri beszámolót, illetve a beszámoló alapjául szolgáló miniszteri munkát elfogadhatatlannak minősítette.
Egyébként ez az oka annak is, hogy idén a környezetvédelmi bizottság a Pénzügyminisztériumtól külön összefoglalót kért az 1993. évi költségvetésben szereplő környezetvédelmi jellegű tételek felismerésének segítésére.
Emlékezzünk, a Nemzeti Megújhodás Programjában a környezetvédelem ügye milyen jelentős hangsúlyt kapott. Ebből hosszan idéztem egyébként a Kormány kétéves működéséről szóló parlamenti vitában, valamikor éjszaka.
A kormányzati hozzáállás ökológiai érdektelenségét és a KTM – mármint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium – vezetésének érdekérvényesítő képességének gyengeségét mutatja, hogy a Nemzeti Megújhodás Programjának első két évét kormányzati szemszögből értékelő "Félúton" című dokumentumban a gazdaságpolitikai stratégia elemzésénél a környezetvédelem a legutolsó helyen szerepel. Ezek után már nem okozott különösebb meglepetést, hogy az általános indoklási részben az 1999. évi várható gazdasági helyzet rövid ismertetésénél a környezetvédelem kérdése fel sem merült. Ennél is problematikusabb, hogy az 1993. évi gazdaságpolitika fő vonásait tárgyaló rész kulcsmondata a következő: "A gazdaság központi problémájává az egészséges, kiegyensúlyozott, ugyanakkor tartós és érezhető mértékű gazdasági növekedés megindulása vált.". I. kötet 163. oldal. Többekben keltett volna bizodalmat, ha ez a növekedés a környezetbarát jelzőt is megkapta volna, erről azonban nem esik szó.
Az I. kötet 403, 458. oldaláig tartó részein az egészségügy, az oktatás, a kulturális ágazat stb. államháztartásban elfoglalt helyének összegző tárcaközi értékelésére került sor. A környezetvédelem mindössze egy bekezdéssel szerepel.
Elég jelentős erőfeszítést igényel, ha az olvasó a környezetvédelemmel kapcsolatos előirányzatokról átfogó képet kíván kapni. Ezért kérte a bizottság a Pénzügyminisztériumtól a kiegészítő anyagot, amely áttekinti a költségvetés környezetbarát sorait. Ez a kiegészítő anyag jó, de végül is nem pótolja a mulasztást, teljesen nem elég világos ma sem a kép, hiszen nem tudható meg például, hogy a KTM az úgynevezett OMFB – tehát Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság – mecenatúra pályázatokból az 1992. évben az egyes szakterületeit illetően milyen forrásokhoz jutott, melyek az erre vonatkozó '93-as tervek. Nem derül ki, hogy '92-es és '93-as Phare-projectek előirányzatai mely területeken és milyen mértékben segítik a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium feladatainak ellátását.
Ez utóbbi két dolog ismerete nélkül például roppant nehezen ítélhetők meg reálisan a minisztérium és ezen belül a környezet- és természetvédelmi költségvetés pozíciói, illetve azok változásai. Ugyanis a működési költségvetés és a kormányzati beruházások kiegészülnek a központi környezetvédelmi alap, az OMFB, valamint a Phare révén adódó lehetőségekkel, illetve programokkal.
Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy maga a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium rendelkezik-e kellő áttekintéssel a tárcán kívüli környezetvédelmi célú költségvetési előirányzatokról, illetve azok felhasználását illetően. Vajon milyen konkrét intézkedések történtek végre a környezetvédelmi célú források koordinált felhasználása érdekében? Történtek-e egyáltalán ilyen koordinációs intézkedések?
A Pénzügyminisztérium a költségvetési tárgyalásra a környezetvédelmi bizottságba minden évben más embereket küld. Képzeljék el, képviselőtársaim, minden évben a bizottságban, ahol egyébként a környezetvédelmet szerető emberek ülnek többségben, újra el kell kezdeni magyarázni a Pénzügyminisztérium illetékeseinek, akik általában teljesen érzéketlenek és felkészületlenek a környezetvédelem ügye szempontjából, újra-újra a környezetvédelem fontosságát, céljait és a költségvetési szerepét.
Egyébként az a furcsa dolog is megtörtént, hogy idén a Pénzügyminisztérium illetékese a bizottságban azt mondta, majdnem szó szerint idézem: az a jó, ha minden pénz a költségvetésbe folyik be, aztán majd a Kormány tudja, hogy mit hova adjon, ha szükségesnek látja. Ez a rendszer, nagyon ismerős rendszer. Ez a beolvasztó és újraelosztó rendszer borzasztóan ismerős, és jó lenne ezen túllenni végre! Környezetvédelmet illetően sem mehet ez így tovább! A környezetvédelem csak garanciákkal működhet, ilyen lehet mondjuk az adó- és áfa-kedvezmények korrekt listája, amely a környezetbarát termékeket preferálja, a környezetre ártalmasakat sújtja, az áfá-ban is alig érvényesül az ösztönzés. Kevés ami eddig történt, történtek dolgok kétségtelen. Az új szituációban '93-ban például a mosóbenzin fogyasztási adója felemelkedik, ami nagyon helyes, mert kevesebben fogják ezt a népfullasztó, büdös benzint használni autókban.
Ugyanakkor szerepel a katalizátoros autók megadóztatása. Valahol szerepel, pontosan azt hiszem, ez így hangzik, hogy: ez összefügg azzal, hogy a személygépkocsi-forgalomban a nem katalizátoros autók aránya minimálisra szűkül. I. kötet 165. oldal. Miből gondolja, aki ezt leírja, hogy '93-ban a katalizátoros autók lesznek túlsúlyban Magyarországon? Furcsállom!
'91-ben kiderült – és ez borzasztó érdekes – végül is a környezetvédelemnek nagyon sok híve van, és ezért minisztériumokban és másutt is vannak hívek, akik súgnak, nem mondom azt, hogy mindenütt vannak az embernek kémei, de sokan vannak, akik segítik a munkát – kiderült az, hogy 1991. januárjában – '91. januárjában ismétlem meg – a Pénzügyminisztérium munkatársainak javaslatára a pénzügyminiszter átiratot küldött a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumba, hogy alakítsák ki a kedvezményezés és sújtás rendszerét. Alakuljon ki az a lista, az a jegyzék, amellyel a Pénzügyminisztérium kalkulálni tud az adótörvények kidolgozásakor. Nem tudom, mi történt az elmúlt hónapban – egy hónappal ezelőtt még azt mondták a Pénzügyminisztériumból, hogy ezt a listát, aminek alapján ők tudnák segíteni a környezetvédelmet, nem kapták meg.
Úgy gondolom fontos, hogy legyenek meg a költségvetés mindennapi gondjaitól független szabályozók. Anyagi bázisai legyenek a környezet- és természetvédelemnek. Hol a környezetvédelmi alapról szóló törvény előterjesztése? Már lejárt a határidő is. Hol van a környezetvédelmi törvényről szóló előterjesztés? Mikor lesznek meg ezek? Lehet, hogy a választások évében? Az az érzésem, hogy már csak akkor.
Nézzünk meg néhány részletet. A környezetvédelmi célú fejlesztések – mármint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium költségvetései – messze nem elég a környezetvédelem megnövekedett feladatainak ellátására, legfeljebb a pozíciók romlási ütemét mérsékli. A fejlesztési többlet által nem érintett területeken nominálisan is lényegesen kevesebb pénz jut.
A fejezeti, kezelési környezetvédelemmel kapcsolatos előirányzatok összesen 58 millió forintot tesznek ki, amelyről a Duna Ökológiai Titkárság, a Duna-monitoring – ami egyébként jó újdonság – teszi ki a nagyobb részt, 35,5 millió forintot. A környezeti kárelhárításra, a természetvédelmi célú kártalanításra félretett 13,1 millió forintos összeg várhatóan csupán töredékét fedezi az igényeknek.
Az egész Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyzetének romlását tükrözi az infláció, a feladatokat nem követő előirányzatok.
(10.50)
Az elvonások, takarékossági intézkedések miatt már '92-ben romlottak a környezetvédelmi és természetvédelmi szervek lehetőségei, annak ellenére, hogy bővülő feladatokat kell ellátniok. '93-ban a helyzet várhatóan tovább romlik. Veszélybe kerül a természetvédelmi fenntartási munkák elvégzése, a feladatellátás színvonala csökken. Már a '92. évi új feladatoknak sem felel meg a szervezeti finanszírozási rendszer, '93-ban pedig – ha meglesz – az új környezetvédelmi törvényből adódó többletekre egyáltalán nincs fedezet a fedezeti szintű költségvetésben.
A minisztérium kiadási lehetőségeit vizsgálva elmondhatjuk, hogy a központi költségvetés igyekszik visszavonulni a környezetvédelem finanszírozásából, azt továbbra is maradékelven kezelve, továbbá az egyéb kiegészítő forrásokban bízik, mint például a Környezetvédelmi Alap lehetőségében.
Azután itt van érdekességnek a veszélyes mértékű szám, a 400 000, hiszen a fedezeti tartalék, ami a minisztérium költségvetésében van, mindössze 400 000 forint egész évre! Én éppen azon gondolkoztam és azon dolgozom, már próbálok két hónapja a minisztériummal olyan kapcsolatot keresni, hogyan tudnánk egy erdélyi kastélynak a felújításához segítséget adni, amely ha kapna tőlünk 200–300–400 ezer forintot – az ott lejben igencsak sok –, meg tudnák oldani a kastély, a magyar építészettörténet jeles alkotásának fennmaradását, valamint egyben egy közösségi helyet is tudnának biztosítani, ahol összejöhetnének emberek – társadalmilag –, úgy vélem, ez is fontos. Hát hogy tudok én kérni a minisztériumtól 200–400 ezer forint nagyságrendű segítséget egy erdélyi kastély felújításához, ha az egész tartaléka ennek a minisztériumnak 400 000 forint egész évre? Nem 400 millió – 400 000.
A költségvetési törvény 40. §-a, 40/E pontja alapján az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is átcsoportosítható más fejezethez a KTM fejezeti kezelési előirányzatainak zöme, így például a Duna-bizottság ökológiai titkársága, az Alföld-program, a környezeti kárelhárítás, területfejlesztés, a Duna-monitoring feladatostul, forrástul, szőröstül-bőröstül. Döbbenetes.
A kép tehát – a fejezet költségvetését nézve – elég szomorú. A környezetvédelmi érdekek, célok akár más tárcákba integráltan is megjelenhetnek ugyanakkor. Lehetnek előlünk bújtatott tételek is, például az árvízvédelem, vízkárelhárítás, területfejlesztés címszavak mögött érezhetünk ilyen tartalmakat is, dehát végül is ezek nincsenek leírva.
A miniszterelnökség fejezetnél nullára csökken ugyebár a Nagymaros visszaépítésére fordítható öszszeg. Megjelenik ez másutt, de azért emlékeztetőül elmondom, hogy tavaly a miniszterelnökség költségvetésében 595 millió forint volt a nagymarosi helyreállításra.
És ugyanitt szerepel a másik döbbenetes tétel: a szovjetektől örökölt károk elhárítására fordítható keret. Erről már volt szó, egy képviselőtársam erről beszélt. 500 millió forintról 300 millió forintra csökken az összeg, és mint tudjuk, ez a 300 millió forint az esztergomi volt papi szeminárium helyreállításához szükséges. Kérem szépen, tízmilliárdokra van szükség annak a környezetszennyezésnek az elhárítására, amit a földbe öntött, lefolyt kerozin, olaj és egyebek okoztak. Földcserére, egyebekre van szükség, egy vas sincs a '93-as költségvetésben erre!
Hogyan lesz ez tovább? Miközben persze örülök, hogy egy régi papi szeminárium műemléképülete tatarozására jut pénz természetesen, a lelkem azért itt örül, csak ugyanakkor szeretném, ha a környezetvédelemre is lenne!
A Belügyminisztérium fejezetnél szintén egy döbbenetes tétel! Miközben örülök annak, hogy a lakossági folyékony hulladék gyűjtésére lesz egy 160 milliós helyett egy 200 milliós tétel, tehát az inflációs rátával növekedett összeg, az szerepel ugyanis a Belügyminisztérium fejezetnél, hogy megszűnik jövőre a fővárosi tömegközlekedés egymilliárd forintos támogatása. A tavalyelőtti összeg, amikor tavalyra is csak egymilliárd forint volt, vagyis nem követte az inflációt, nem volt sok, de megszüntetni – miközben tudjuk azt, hogy a személyi jövedelemadóból visszafolyt öszszeg, tehát az 50% helyett az a 30% leginkább a városokat sújtja – a nagyvárosokat, nem a kistelepüléseket –, miközben a tömegközlekedés támogatását megvonni a fővárostól, és erre természetesen nincs ember, aki egy módosítási javaslatot egymilliárdra be tudna nyújtani elfogadhatóan, tehát ezt csak kormányzati szinten lehet megoldani –, nonszensz, kérem szépen! Hát mi történhet, mi lehet az eredménye? Megszűnik a tömegközlekedés Budapesten! – egy!
Kettő: duplájára emelik a tarifákat. Ettől az emberek le fognak szokni, ha egyáltalán tudnak menni tömegközlekedéssel, az árak miatt leszoknak és viszszaülnek az autójukba még azok is, akik eddig elkerülték ezt, és ki fog fulladozni? Pártsemlegesen mindenki ebben a városban, ahol nem lesz tömegközlekedés, vagy nagyon drága tömegközlekedés lesz! Támogatni kell a főváros tömegközlekedését, nem tudom hogyan, de megvonni ezt az összeget, amely még az inflációs rátával sem emelkedett két év alatt, nem lehet szerintem!
A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezeteinél változatlan marad a vízkárelhárításra és a vízminőség-védelemre előirányzott összeg, az 1,4 milliárdos összeg. Ezzel kapcsolatban évek óta, az előző két évben azt javasoltuk, hogy mi lenne, ha ez átmenne a környezetvédelmi tárcához – most már nem javaslom. Ha ez eddig nem sikerült, nyilván ezután sem fog!
A vízminőség-védelemről azonban ugye évek óta azt mondjuk, hogy miután a minisztériumok szétválasztásánál a vízminőség-védelem a környezetvédelmi tárcához került, hát mégiscsak ott kellene lennie ennek az összegnek. Változatlanul úgy gondolom, hogy ezt ki kell mondani!
A kiemelt városok szennyvíztisztítására az előirányzat a tavalyi felét sem éri el, 900 millió forintról 400 millió forintra zuhant. Kérem szépen, tessék ezt végiggondolni.
A fejezet előirányzata a nagymarosi beállításra – tessék emlékezni, amit az előbb mondtam, hogy a miniszterelnökségi költségvetésben 595 millió forint volt tavaly, idén itt jelenik meg 130 millióval. Kérdezem, hogy ebből a csökkentett összegből valóban szándékában áll-e bárkinek a nagymarosi körtöltést elbontani, és befejezni a nagymarosi kérdést?
A Földművelésügyi Minisztérium fejezetnél szerepelt tavalyelőtt 700 millió, tavaly 650 millió, – '93-ra 450 millió. Csak a csökkenés kapcsán mondom el: erdős szerkezetátalakításra, fásításra, ugyanakkor erdőkár-mentesítésre a Pénzügyminisztériumnál azért van 100 millió, de a csökkenő tendencia megfigyelhető.
Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium fejezetnél nem találtunk környezetvédelemmel kapcsolatos passzust.
A kormányzati beruházásoknál meg kell említeni, hogy lassul például a Kis-Balaton védőrendszer kiépítése, hiszen az összeg ugyanaz a 460 millió, mint tavaly, és az az érzésünk, hogy ez nem fog növekedni, illetve szerepelnek ilyen tételek a költségvetésben, hogy jövőre majd több lesz és utána még több lesz és állandóan az emberben visszatér a Gore szenátori beszéd, visszatér a Nemzeti Megújhodás Programjának gondolata, miszerint a választás évében lesz majd környezetvédelem!
Öröm, hogy a Ferihegy környezetvédelmi programja maradt – hogy vízkár-elhárítási célra szerepel azért 135 millió forint –, hogy a Tisza-tó vízminőség-védelmére kemény 15 millió forintot fognak fordítani jövőre.
A távlati vízbázisok védelmére azonban 20 milliót terveznek jövőre, a '94-es választási költségvetésre 177 milliót, tehát ez a különbség jövőre 20 millió – '94-re 177 milliót terveznek –, '95-ben, a választások után 622 millió forintot, amennyiben ugyanezek az emberek csinálják az ország költségvetését. Ez egyszerűen már most arról szól, hogy – kérem szépen – a választások után majd lesz környezetvédelem!
Én nem akarom ezt tovább ragozni. Még egy dolgot mondanék, ez pedig a műemlékek kérdése.
A műemlékek kérdése ebben az országban – miközben a tárcában a természetvédelmet és környezetvédelmet preferáló emberek meg vannak sértve természetesen, hogy a műemlékvédelem pénzt kap, míg ők nem –, dehát ez borzasztó relatív, mert hiszen a műemlékvédelem kicsi pénzt kap, ők meg még kisebb pénzt kapnak, úgyhogy így az irigykedés végül is jogos, de el kell mondani azt, hogy a műemlékvédelem ott tart, hogy lassan Sopron belvárosát újra kell tatarozni; ott tart, hogy szétesnek épületek, szétesik a hazai építészeti örökség!
És ezt meg kell valahogy oldani, erre pénz kell, és ráadásul a pénz híján az az állapot, ami korábban volt, hogy ha valakinek műemlék volt a birtokában, sejthette, hogy vagy ingyentervezést, vagy támogatást valamiféle módon kap majd a kormányzattól – a kormányzatnak az illetékes szervét úgy hívták, hogy Országos Műemléki Felügyelőség –, de ha majd most nem kapnak, akkor teljesen nyilvánvalóvá válik az a '92-ben már látható állapot, hogy az önkormányzatok a műemlékingatlanaiktól próbálnak megszabadulni azért, mert nem tudnak rájuk költeni.
És miközben a Parlament megszavaz majd egy, állandóan az ország birtokában tartandó épületvagyont, miközben kormányrendelet 400 körüli épületet ma országos tulajdonban, nemzeti tulajdonban tart annak érdekében, hogy köztulajdonban maradjanak fontos nemzeti kincsnek számító műemlékek, az önkormányzatokat segítség híján arra fogjuk kényszeríteni, hogy sorban ezektől megváljanak, amelyek az ő tulajdonukban vannak.
(11.00)
(Az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás veszi át. A kormánypárti jegyzői széket Tóth Sándor foglalja el.)
A 200 milliós tételből 100 millió Gödöllő és 100 millió a többi. Aki valaha építkezett ebben az országban, tudja, hogy 100 millió mekkora pénz. Vajon ebből mennyi segítséget lehet adni, és hova?
És akkor van itt az alapvető kérdés, ma már szép rövidítése is van, úgy hívják, hogy MÁG, Műemlékek Állami Gondnoksága.
A Műemlékek Állami Gondnokságát létrehozta a Kormány néhány hónappal ezelőtt, egy fél éve talán. Az a dolga, hogy azokat az épületeket gondozza, amelyek állami tulajdonban vannak átmenetileg, vagy örökre. Kérem szépen, ennek a szervezetnek egy vasa nincs jelenleg. Ez a szervezet nem létezik.
Azt tudom mondani – hogy egyetlen példát mondjak –, hogy gyakorlatilag a parádsasvári kastélyról minden héten kapok egy levelet, amelyben a kedves néző azt mondja, hogy már ezt is széthordták, már azt is széthordták, valaki arra járt. Én minden héten ezt a levelet fénymásolom és elküldöm a Műemlékek Állami Gondnoksága vezetőjének, olvassa. Arra nem telik neki, vagy nincs lehetősége, hogy egy kutyás embert beköltöztessen az épületbe, aki megakadályozza, hogy az Ybl Miklós által épített kastélyt széthordják.
Nem működik. Miből fogja a Műemlékek Állami Gondnoksága azt a magyar műemléki vagyont kezelni, amelyet mint legfontosabbat állami tulajdonban tartott ez az ország a kormányrendelet nyomán? Mi lesz? Lesz-e nemzeti örökség, amely unokáinkra száll, ha ez így megy tovább? Nem hiszem.
És ez az utolsó oldal, elnök úr.
A Kormány rövid és középtávú környezetvédelmi intézkedési terve V. fejezetében nagyon szimpatikusan egyrészt leszögezi, hogy az ország nehéz pénzügyi, gazdasági helyzete, a válság, a recesszió nem indokolhatja a környezeti szempontok figyelmen kívül hagyását. Másrészt síkraszáll egy olyan támogatási rendszer mellett, amelyre bizonyos feltételek teljesítése esetén bizonyosan számíthatnak az érdemesültek. Harmadrészt legfontosabbnak a környezetvédelmi célok integrálódását látja a nemzetgazdaság és az ágazatok célrendszerébe, illetve gondolkodásmódjába. A Magyar Köztársaság 1993-as költségvetés-tervezetét olvasgatva abban ez az integráció nem látható. Vagy már túl jól sikerült és azért nem látható, vagy talán sehogyan sem áll.
A költségvetés – ez a költségvetés – a környezetvédelem számára nemhogy prioritást nem tartalmaz, ígéretet sem, és számos helyen a feladat finanszírozásának terhét a jövőre tolja ki. Kérdés, hogy az ország természeti értékei, az épített örökség, a rossz levegőtől fuldokló emberek ki bírják-e várni ezt a jövőt. Lehet, hogy a legközelebbi ígéretekig, és ez az utolsó szavam, a "nemzeti még jobban megújulás programjára" kell várnunk 1994-ben?
Szeretném, ha nem így lenne, szeretném, ha lenne ebben az országban környezetvédelem. Köszönöm. (Taps.)
