KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)

Teljes szövegű keresés

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon örülök, hogy ön közben visszaérkezett a terembe, mert azt hittem, hogy már hátralévő életünk során mindig csak üzengetni fogunk egymásnak. (Derültség.)
Szerencsére egy vonatkozásban már egészen közel vagyunk Európához, tudniillik itt a Házban a zárt láncú tévén keresztül természetesen végig tudtam hallgatni az ön felszólalását. Olyannyira siettem a válaszadásra, hogy harisnyában szaladtam végig a folyosón, nagy feltűnést keltve, de mire ideértem, annyira ki voltam fulladva, hogy sajnos nem tudtam szót kérni, bocsásson meg, hogy ezt most teszem.
Három pontban szeretnék az ön által fölvetettekre válaszolni.
Az első. Úgy tűnik, hogy az alapvető koncepcionális kérdésben egyetértünk. Tehát a foglalkoztatás kérdését ön sem tekinti egyszerű költségvetési kérdésnek, hanem alapvető gazdaságpolitikai ügynek. Szívből remélem tehát, hogy a munkaügyi tárca levonja az ebből adódó következtetést, kiveszi a foglalkoztatási előterjesztést a költségvetési törvény keretei közül, és külön előterjesztésként nyújtja be. Ennek nagyon örülnék. Amennyiben ön valóban úgy gondolja, hogy a foglalkoztatáspolitikai koncepcióból kell a rendszer változtatásának szükséges irányait meghatározni, akkor nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy miért kell átstrukturálni most az ellátási rendszert, mielőtt a foglalkoztatáspolitikai koncepciót a Parlament megtárgyalhatta volna. Annál is inkább, mert a féléves folyósítási idő csökkentése – mint ahogy erről tegnap beszéltem – 1993-ra megtakarítást egyáltalán nem jelenthet, csupán az előrehozott folyósítások miatt költségvetési többletet.
A második megjegyzésem. A háromelemes ellátási rendszer nem attól háromelemes, hogy a munkanélküli egyre kevesebb ellátást kap. Attól háromelemes, hogy az ellátás forrásai és funkciói különbözőek. A mi meggyőződésünk szerint az első elem tartalmazza a biztosítási funkció elemeit, a második elem átsegíti a tartósan munkanélkülit egy tartós munkanélküli állapotba, de még mindig a munkaügyi ellátás keretei között, és a munkaügyi központokkal való együttműködési kötelezettség fenntartásával. A harmadik elem a szociális elem, amelyiknek már tulajdonképpen nincsen köze a munkaügyi rendszerhez, és nincsen köze a munkaügyi hálózat ellenőrző szerepéhez sem. Erről természetesen lehet vitatkozni, a szakaszokról és a mértékekről egyaránt.
A harmadik megjegyzésem, hogy én önöknek a Munka Törvénykönyvével és a munkajoggal kapcsolatban is feltettem kérdéseket. Szívből remélem, hogy a beterjesztett javaslatnak a munkaügyi összefüggéseire is választ kapok.
Végül, elnök úr, engedje meg, hogy ne kelljen még egyszer szót kérnem, egy ügyrendi kérdést szeretnék feltenni, részben a pénzügyi tárcát képviselő államtitkár úrhoz, részben a munkaügyi tárca képviselőjéhez.
Az elmúlt napokban a Kormány közös közleményt adott ki a szakszervezeti szövetségekkel. Ebből a közös közleményből az derül ki, hogy önök kölcsönösen kötelezettséget vállaltak arra, hogy a költségvetés fő összegeit is érintő kérdésekben november 20-áig megállapodnak, és november 22-éig kidolgozzák a szükséges intézkedéseket. A közleményből nyilvánvaló, hogy ez a megállapodás a költségvetés fő összegeit érinti. Ezért szeretném önöknek a következő ügyrendi kérdést feltenni: amennyiben a parlamenti képviselőknek hétfőig van lehetőségük a fő összeget érintő módosító indítványok beadására, hogyan lehet összeegyeztetni a házbizottság ügyrendi döntését a Kormány és a szakszervezetek tárgyalásával?
Meggyőződésem, hogy vagy a szakszervezeti–Kormány tárgyalás folyik hiába, vagy a parlamenti képviselők dolgoznak hiába. És az az érzésem, hogy egyik út sem lenne helyes. Miután az önök megállapodása szükségszerűen a költségvetési fő összegekhez kapcsolódik, a parlamenti pártok fő összegekre vonatkozó módosító indítványai hiába születnek, hiszen a Kormány november 22-éig új fő összegekre vonatkozó előterjesztést fog benyújtani.
Szeretném önöktől megkérdezni, hogy ezt az ellentmondást hogyan látják áthidalhatónak? Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem