FILLÓ PÁL (MSZP)
FILLÓ PÁL (MSZP)
FILLÓ PÁL (MSZP) Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Amikor megkaptam a több kiló súlyt nyomó törvénytervezetet és elkezdtem tanulmányozni, tulajdonképpen egy dolog volt, amit megpróbáltam szem előtt tartani: ez a költségvetés mit fog jelenteni azoknak az állampolgároknak a számára, akiknek a megtisztelő bizalmából ide kerültem az Országgyűlésbe.
Meg kell mondjam önöknek, hogy ezt a költségvetést egyfajta nyomorköltségvetésnek tartom. Nyomorköltségvetésnek tartom azért, mert az alapvető szociális gondokra és problémákra ez a költségvetés nem próbált megoldást keresni. Időnként számomra – megmondom őszintén – úgy is tűnik, mintha a kormányzat azt tűzte volna ki maga elé célként, hogy megszondázza a társadalmat, a társadalomban élő embereket, hogy mennyit bírnak még.
Ezt nagyon veszélyes tendenciának tartom, hiszen ha átgondoljuk azt, hogy mi vár még a bérből és fizetésből élő állampolgárokra Magyarországon, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy 1993. – ha a költségvetés alapelvein nem tudunk változtatni –, a szociális válság éve lehet.
Igen tisztelt Képviselőtársak! Önök valamenynyien tudják, hogy az elmúlt néhány esztendő során alapvetően azok a termékek drágultak meg a lehető legmagasabb mértékben, amelyeken az emberek többsége nem tud spórolni. Mire gondolok?
Megdrágultak az alapvető élelmiszerek, megdrágult a víz- és csatornadíj, nagyon nagy mértékben megdrágultak az energiaköltségek, és valószínű, hogy a jövő esztendőben meg fognak drágulni a lakbérek is. Emelkedtek a gyógyszerek árai, emelkedett a tömegközlekedés ára, tulajdonképpen minden olyan tétel emelkedett, amelyen a lakosságnak nincs meg az a lehetősége, hogy ezekkel spóroljon, ezekkel takarékoskodjon.
Éppen ezért állok egy kicsit értetlenül a kétkulcsos áfa bevezetésének gondolata előtt, hiszen – ha végiggondoljuk – pontosan ezeket a termékeket terhelné egy újabb adótétel. Egy olyan adótétel, amely az állampolgárok jó része számára már elviselhetetlen terheket jelentene.
Engedjék meg, hogy a nyugdíjasokról egy kicsit részletesebben szóljak. Azt valamennyien tudjuk, hogy a nyugdíjban élő állampolgárok, főleg az egyedül álló nyugdíjasok fogyasztási struktúrája olyan, hogy az ő fogyasztásukban a gyógyszerkiadások, a lakások terhei és az alapvető élelmiszerek a meghatározóak. Ezeknek az embereknek a mindennapi életét ez a fogyasztási kör határolja be, és számukra nem igazán vigasztaló az, hogy mondjuk a fényes autószalonokban most már nyugati kocsicsodákat is lehet vásárolni, hiszen nem hiszem, hogy bármikor még meg fogják azt érni, hogy ezekhez a javakhoz hozzájussanak.
A szociális törvénytervezetben nagyon szép elvek vannak meghatározva, amelyeket a Ház napirendjére tűzött és el is kezdett tárgyalni. De ugyanakkor viszont azt szeretném önöknek elmondani, hogy ezzel a tervezettel az a bajom, hogy majdnem minden paragrafus végén ott van az a meghatározás, hogy adható.
(12.10)
Tehát nem kötelező adni, nincs az a normatíva, amely meghatározná, hogy az emberek szociális támogatását kötelező legyen adni, hanem csak "adhatók" ezek a támogatások. Ha körbenézek saját választókörzetemben, akkor azt tapasztalom, hogy a legjobb jóindulat mellett is – miután drasztikusan növekszik azoknak a családoknak a száma, amelyek szociális segítségért, akár átmeneti, akár állandó szociális segélyért fordulnak az önkormányzathoz – egyre kevesebbet képes az önkormányzat adni, hiszen többfelé oszlik el a segélyezésre szánt összeg.
Van egy apróság, amelyet szintén fontosnak tartanék képviselőtársaimmal megosztani: egy kormányrendelet úgy szabályozza a fővárosban a bérlakásban élők feladatmegosztását, hogy a lakáson belüli berendezési tárgyak cseréje a bérlő kötelessége. Gondolom, budapesti képviselőtársaim többsége ugyanígy van; engem egyre több elkeseredett idős ember keres meg a fogadónapomon azzal, hogy elromlott gázkonvektorát, gáztűzhelyét egyszerűen képtelen kicserélni, hiszen nincsen olyan mértékű tartaléka, hogy a 20 000 forint fölötti összegbe kerülő berendezési tárgyakat meg tudja finanszírozni.
És akkor mit tudok én mondani, mint képviselő? Azt tudom mondani a néninek vagy a bácsinak, hogy megpróbálok egyfajta szociális segélyt az önkormányzatnál kijárni számára, de hát ezzel nincs megoldva ez a kérdés. És én azt hiszem, hogy most az előttünk álló tél előtt bizony ez nagyon komoly problémát fog jelenteni ebben az országban nagyon sok állampolgár számára.
Jó lenne azt hinni, hogy a kétkulcsos áfa bevezetésének terve nem egyfajta mézesmadzag, amelyet most elhúztak a társadalom orra előtt tulajdonképpen abból a célból, hogy legyen miből visszavonulni, legyen egy-két kérdéskör, amelyet a kormányzat fel tud áldozni a parlamenti vitában. Én azt hiszem, az lenne igazán jó, ha elgondolkoznánk azon, hogy milyen gazdaságpolitikai lehetőségek állnak a magyar társadalom előtt, s hogyan lehetne megoldani azokat az alapvető problémákat, amelyek lassan-lassan már szociális válsághoz vezethetnek.
Ezen a héten több nagy lakossági fórumon is találkoztam választóimmal, és szeretném önöknek elmondani, hogy egyre elkeseredettebb az emberek hangulata. Egyre elkeseredettebb, és egyre többen mondják azt, hogy egyszerűen nem értik, hogy amíg ők mindennapi megélhetési gondokkal küszködnek, addig mi itt az ország házában nagyon fennkölt pártpolitikai csatározásokat folytatunk. Nagyon jónak tartanám, ha eljutnánk odáig – legalábbis most, a költségvetési vita során is –, hogy a politikai pártok megpróbálnának megállapodni egyfajta olyan szociális minimumban, amelyet valamennyien tudnánk támogatni és a költségvetésen is megpróbálnánk ezt keresztül vezetni.
Nagyon nagy gondnak tartom azt is, hogy egyre nő azoknak a családoknak a száma, amelyek felélték az összes, az – úgymond átkos rendszerben felhalmozott – tartalékaikat. Ezek azok a családok, amelyek most már nem tudják kifizetni a rezsiköltségeiket, amelyek lemaradásba kerültek, amelyeknek lakbér- és közüzemi díjhátralékuk van, és amelyek számára – ha eljönnek hozzánk, képviselőkhöz – nem tudunk mit mondani, hiszen könyörtelen módon be lesznek hajtva rajtuk ezek a költségek, és – sajnos – előbb vagy utóbb ezek a családok eljutnak oda, hogy kikapcsolják az áramot, kikapcsolják a fűtést, tehát tulajdonképpen lehetetlen helyzetbe kerülnek.
Nagyon szeretném elmondani képviselőtársaimnak, hogy ezeket az élethelyzeteket mindenképpen meg kellene előznünk. Valamikor ez év tavaszán egy napirend előtti felszólalásban kértem az Országgyűlést arra, hogy az önhibájukon kívül válsághelyzetbe került családok számára próbáljunk egyfajta áthidaló válságprogramot létrehozni. Akkor a kormányzat részéről elhangzott egy válasz, amelyben azt mondták, hogy majd a szociális törvény ezt a kérdéskört rendezni fogja.
Szeretném önöknek elmondani, hogy bármilyen gondosan tanulmányoztam át a szociális törvényt, ezekre az alapvető problémákra a szociális törvény nem ad megoldást.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül azt szeretném elmondani, hogy én nagyon bízom főleg a kormánypárti oldalon ülő képviselők bölcsességében, és abban, hogy megpróbálnak itt a kétkulcsos áfa és a szociális problémák kapcsán kiharcolni egyfajta olyan egyezséget, amely azért a társadalom nagyobbik fele részére elfogadható lesz.
Ugyanakkor feltétlenül fontosnak tartanám, hogy a következő év első negyedében a szociális gondok és krízishelyzetek kezelésére az Országgyűlés küldjön ki egyfajta bizottságot, gondolja végig azt, hogy ezen a területen milyen megoldási pozíciók, milyen megoldási lehetőségek lehetségesek, mert azt hiszem, közös érdekünk, hogy a társadalmi feszültségek ne az utcán vagy ne a tüntetéseken oldódjanak meg, hanem itt az ország házában próbáljunk ezekre a gondokra megoldást találni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
