ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 130 "nem" szavazattal 76 ellenében – két képviselő tartózkodását beszámítva – 12 tartózkodás mellett a módosítványt elutasította.
A 42., 43. és 44. javaslatok egymás mellett is elfogadható indítványokat tartalmaznak a 10. § (2) bekezdését illetően az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetve egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló 2. § (2) bekezdésének módosítására.
Valamennyi javaslat arra irányul, hogy a kitüntetésekben részesült személyek, illetőleg a sportversenyeken kiemelkedő eredményeket elért személyek a nyugdíjkiegészítéssel azonos összegű pótlékot kapjanak.
Először Schiffer János javaslatáról szavazunk a 42. pont szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Államtitkárnő?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem