SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm szépen a szót. Sok mindenben megkönnyítette Szigethy képviselőtársam a dolgomat, mert az egyik lényeges kérdésről, amit én fel szerettem volna vetni és fel is vetek, részletesen szólt.
Én azt gondolom, hogy olyan törvényt kell megalkotnunk a nemzeti gondozás kapcsán, amely nem okoz újabb jogtalanságot, tehát nem lehet forrása annak, amit ez a törvény korrigálni akar. Ezért is adtam be azokat a módosító javaslatokat, amelyek vagy jogtechnikai, vagy pedig értelmezési szempontból próbálták vagy próbálnák tökéletesíteni ezt a javaslatot. Sajnálattal kellett megállapítani, hogy a több mint negyven – mint itt elhangzott – módosító javaslatból tulajdonképpen, ahogy itt valamelyik bizottsági előadó mondta, jogtechnikai kérdést fogadott el, és semmi olyan kérdésben nem mutatott konszenzuskészséget a kormánytöbbség, amely javaslatok pedig kormányoldalról is megszülettek.
Első módosító javaslatom, amelyről szólni szeretnék, az az, ahol Szigethy képviselőtársam abbahagyta, ez az időpont kérdése. Én azt gondolom, hogy nagyon sajátos értelmezés a '44. március 19-ével való keltezése és '63-mal való befejezése ennek a törvénynek. Azt gondolom, és ezt nem kell bizonyítani, ezt mindannyian pontosan tudjuk, hogy '44. március 19. előtt Magyarországon történtek jogtalanságok, és ezeknek a jogtalanságoknak következményei voltak. Olyan következményei is voltak, amelyek maradandó károsodáshoz vagy pedig halálhoz vezettek. Szigethy képviselőtársam itt említette a március 15-ét; csak hadd olvassak föl egy pár nevet, hogy '42-ben a március 15-ei demonstráció kapcsán kiket tartóztattak le: pédául Bálint Györgyöt, Cserépfalvy Imrét vagy Háy Károlyt.
(12.00)
Tehát én azt gondolom, hogy végig kellene gondolnia a kormánypárti oldalon ülőknek, azoknak a szakembereknek, akik ezt a javaslatot letették, hogy vajon követhető-e történelmileg is és politikailag is az az időpont, amit ők itt felvetettek. Én azt gondolom, hogy '44 márciusa előtt is olyan kemény törvénytelenségek történtek Magyarországon, amelyek koncentrációs táborba vezettek, amelyek munkaszolgálathoz vezettek, amelyeket most, ennek alapján törvényesnek és jogosnak elismerni viszont felháborító lenne.
Azt gondolom, hogy elsősorban azokat, vagy részint azokat érintették ezek a negatív intézkedések, akik vállalták azt abban az időszakban, hogy felvegyék a harcot a háborúval szemben, vállalták azt, hogy a fasizmust leleplezzék, illetve ezzel a szörnynyel harcoljanak. Én azt hiszem, a minimális kérdés az, hogy itt – akár a hatpárti javaslat, amelyik a második világháborúhoz köti, vagy Szigethy képviselőtársam csatlakozó javaslata alapján – el kell ismerni azt, hogy nem '44-ben kezdődtek itt a problémák Magyarországon.
A másik kérdés, amiről szólni szeretnék: itt többször elhangzott, hogy összhang legyen az egyéb törvényekkel. Többen javasoltuk itt az összegnek a megemelését. Azt gondolom, ha tényleg komolyan gondoljuk azt, hogy a nemzet gondoskodását akarjuk kifejteni, akkor annak olyannak kell lennie, amely gondoskodik azokról, akik erre érdemesek. Tehát nem hiszem azt, hogy mondjuk a kárpótlással kellene összekeverni a nemzeti gondozásról szóló törvényt. Mert nem kárpótlásról van szó, hanem arról: azokról, akik jogtalanságok következményei miatt munkaképességüket veszítették el – és ezek lehetnek bármelyik diktatúra jogtalanságai –, vagy pedig azoknak a hozzátartozóiról, akik jogtalanságok miatt vesztették életüket, a nemzetnek kutya kötelessége gondoskodnia. És ez a gondoskodás nem lehet olyan színvonalú, ami nem vagy nem méltóan fejezi ki a jogtalanságokkal szembeni helyzetet; vonatkozzék ez akár az 1939-től 1945-ig terjedő időszakra, akár az ötvenes évekre vagy akár 1956-ra. Tehát azt gondolom, hogy vissza kellene térni ahhoz az összeghez, amit ma kapnak még – akik kapnak – az 1991-ben elfogadott törvény alapján. Ezért javasoltam azt, hogy a hét- és kilencezer forint legyen a kiindulópont.
Ugyanebben a pontban szerepel, s lehet, hogy az alkotmányügyi bizottság ezzel nem tudott egyetérteni, bár meg lett volna rá a lehetősége. Két lehetősége lett volna az alkotmányügyi bizottságnak. Az egyik, hogy meghívja a módosító javaslat beterjesztőjét, hogy vegyen részt a vitában, és akkor talán felvilágosítást lehetett volna adni, hogy különböző időpontok miért kerültek bele a javaslatokba. Ez nem történt meg, sajnos így nem tudtam kifejteni nézeteimet. A másik pedig: megtehette volna az alkotmányügyi bizottság, hogy azokkal a pontokkal, amikkel egyetért, amiket el tud fogadni, azokat kiemeli a javaslatokból, mert ezek természetesen feldarabolhatók.
Az 1. §-nál a jogszabály előkészítői olyan fogalmat használnak, hogy politikai önkény. Én azt hiszem, hogy egy jogszabálynál azt a formulát használni, hogy politikai önkény, sok félreértésre adhat lehetőséget. Azt, hogy politikai önkény, azt sokfajta módon lehet értelmezni. Lehet úgy is értelmezni, hogy politikai önkény volt az, amikor elhatározták, hogy például zsidó származású fiatalok nem mehetnek egyetemre. Gondolom, ez politikai önkény volt. Lehet az is politikai önkény, hogy egy jogos, szakmailag indokolt, az érintettek által alátámasztott kinevezést valaki megtagad. Van erre is példa. Lehet, hogy ez is politikai önkény. Tehát azt gondolom, hogy ilyen típusú jogtechnikát alkalmazni egy törvényben nagyon felületes eredményre vezethet. Ezért én azt javasoltam – és ezért is jó lett volna, ha elmondhattam volna, vagy összefüggésben lehetett volna értékelni –, hogy nem mint politikai önkényt, hanem mint jogsértést kell minősíteni. Itt történtek jogsértések. Ezt a jogsértést, mivel különböző időszakokról van szó – mindig más volt az uralkodó jogszabály, amit meg lehetett sérteni, és nem az akkor érvényben lévő jogszabályokról van szó –, ezért én visszacsatoltam javaslatomat a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alapelvekhez. Tehát azt mondtam, hogy aki ezeket az alapelveket megsértette, az ezzel jogsértést követett el, s az ennek következtében belépő hátrányt kell elismernie a törvénynek. Úgy hiszem, ez jogilag korrekt, ez követhető, nem ad szubjektív értékítéletre lehetőséget.
Itt felmerült az – ez egy következő módosító javaslatom –, hogy szűkíteni kívántam azok körét, akik nem jogosultak a nemzeti gondozásra. Én nem szűkíteni akartam, én azt gondoltam, hogy egyértelműen kell megfogalmazni. S visszatérek a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához. Én azt hiszem, helyes, ha azt mondjuk, hogy aki ezt megsértette az egész időszakban, tehát '39-től '83-ig, az ne legyen jogosult nemzeti gondozásra.
S ezek után többet nem nagyon kell mondani. Még az '56-os cselekményeknek a megfogalmazása jogos, mert az külön értékelendő. De például az államvédelmi vagy a karhatalmi szervezethez való tartozást én jogi oldalról, a jogi forma szempontjából nagyon aggályosnak tartom. Mert hova vezet az, hogyha valamilyen testülethez, szervezethez vagy népcsoporthoz, vagy lehetne folytatni, tartozás alapján kezdek diszkriminálni. Ez negatív diszkrimináció, ami nem ítél, nem mondja, nem minősíti azt, hogy mit csinált az a személy ott abban a szervezetben. Lehet nem szeretni, és nem kell szeretni ezeket a szervezeteket, de aki megsértette a Nemzetközi Egyezségokmányt, az magát úgyis kizárta. Én azt gondolom, hogy nem szabad egy ilyen típusú törvényben a kollektív bűnösség elvét vagy ehhez hasonló elvet megfogalmazni, mert önmagában egy testületet veszünk be, utána bevesznek egy pártot egy új törvényjavaslatba, s aztán már nem állunk meg és odajutunk, ahonnan elindultunk. Tehát én javaslom a kormánypárti képviselőknek, hogy elismerve azt a célt – és ezt a célt megvalósítja a törvény azzal a megfogalmazással, hogy a Nemzetközi Egyezségokmány megsértőit kizárja, s ezzel tulajdonképpen mindenkit kizárt, aki bármi gazságot követett el –, hogy ezek után nem szabad ilyen kifogásolható jogi formát beépíteni ebbe a törvénybe. (Elnök: Köszönöm szépen.)
Bocsánat, még nem fejeztem be.
Még egy paragrafushoz szeretnék hozzászólni. Ide sem csak ellenzéki képviselők, hanem kormánypárti képviselők is adtak be javaslatot. Ez a 10. §-nak az elrendezése, Én azt gondolom, hogy itt '91-ben az Országgyűlés egyértelműen állást foglalt; azt mondta, hogy törvényt kell alkotni a nemzeti gondozásról, és törvényt kell alkotni a nemzeti, antifasiszta ellenállási mozgalomban részt vevők elismerésének és ellenállásának egységes rendszeréről. A nemzeti gondozásról szóló törvény több mint egy év után idekerült; nem tudom, miért kellett erre az aránylag rövid törvényre ilyen hosszú ideig várni, miért ért rá a nemzeti gondoskodásnak a megfogalmazása. De legalább itt van. Ugyanakkor nem oldódott meg ez a második feladat, amit kapott a Kormány, nem terjesztette be az egységes rendszer kialakítása kapcsán a törvényt. Továbbra is az a helyzet maradt fenn, hogy akik bizonyos politikai diszkrimináció miatt az ötvenes-hatvanas években, illetve elsősorban †45 után közvetlenül nem kaphatták meg az elismerést azért a nagyszerű cselekedetükért, hogy felálltak a háború ellen, és mertek szót szólni a háború ellen és harcolni a háború ellen, azok nem is fogják ezek szerint megkapni, mert a biológia ellene dolgozik, ezek az emberek zömében idős emberek. Nem tudom, miért ilyen kényelmes a Kormány.
Azonban egy dolgot megtesz a Kormány, hogy egységesítsen. Azt, hogy akik idáig kaptak, azok se kapjanak semmit. Így tényleg létrejön az egység; kidobja azt, amit épp a Parlament 1991-ben név szerinti szavazás során egységesen elismert, hogy az antifasiszta cselekedetek elismerésre méltók, és az azokhoz való jogosultságok továbbra is érvényben maradnak. Ezek után jön egy javaslat, és megpróbálja most még egyszer ezeknek a zömében idős embereknek a részére az új Országgyűlés által is elismert érdemeket semmissé tenni. Nem tudom, mennyire egyezik ez azokkal az elvekkel, amelyeket itt Európa felé való baktatásunk közben hirdetünk.
(12.10)
Azt gondolom, akkor, amikor itt a Kormány oldaláról azt fogalmazzák meg, hogy a Don-kanyarnál harcoló magyar katonák hősök voltak, nem lehet megkérdőjelezni azoknak a hősiességét, akik mertek a fasizmus ellen, a koncentrációs táborok ellen fellépni. Azt hiszem, nem szabad huzakodni ebben a kérdésben.
Kérem még egyszer a Kormány képviselőit, hogy ebben a kérdésben próbáljanak egy közeledő álláspontot kifejteni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
