DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy ebben a kérdésfelvetésben már az általános vitában szóltam, így az alapálláspontom ismert, különösképpen ha tekintetbe vesszük azt, hogy a három kárpótlási törvény nem kártalanítási törvény volt, és amikor ennek a nemzeti gondozottakról szóló törvényjavaslatnak az általános vitájánál tartottunk, akkor megállapítást nyert, hogy itt is határt szabnak gazdasági, anyagi lehetőségeink, magyarul: az államháztartás jelenlegi kondíciója.
Az általános vitában elmondottam azt, hogy nem illethet senkit sem kétszer-háromszor kárpótlás. Ugyanez vonatkozik tulajdonképpen a nemzeti gondozásról szóló, általam igen nagyrabecsült és igen nagyon tisztelt törvényalkotási gesztus esetében is az, hogy kétszer-háromszor ugyanannak nem adhat.
Ebből következik, hogy a magam részéről teljes egészében egyetértek az 1944. március 19-i dátummal, amelyet az alkotmányügyi bizottság – ha jól tudom – Kutrucz Katalin javaslatára 1989. október 23-áig helyesen helyesbített. Én ezt még megtoldanám annyival, tekintettel arra, hogy a nemzeti gondoskodásnak folyamatosnak kell lenni, a törvényt úgy kell befejezni, hogy ennek előrelátó szándéka is legyen, még akkor is, ha most még a pontos anyagi részt nem tudja meghatározni.
(12.30)
Hiszen lehetséges, hogy olyan kondícióban lesz később – remélhetőleg – országunk, hazánk, hogy azoknak az érdemeseknek, akiket érdemesít arra, hogy nemzeti gondoskodásban részesítsen, a következő évtizedben – urambocsá! már a következő évezredben – többet tud nyújtani.
Éppen ezért a jelen törvényalkotás praktikus részét a lehetőségeink szempontjából kell megítélni, a lehetőségeink szempontjai pediglen szinte parancsolóan előírják, hogy a meghatározó történelmi dátum 1944. március 19-e legyen. Hiszen a második megszállás – ugyebár – felszabadulássá magasztosult, és azok az elemek, akik a felszabadulást politikai, gazdasági, karrier stb. stb. okokból az évek, évtizedek folyamán – ki előbb, ki később – magukévá tették, számos, számtalan előnyhöz jutottak, anyagilag, gazdaságilag, előmenetelben, ükeikben is.
Ebből következik, hogy én most a részletes vitában, amiben való felszólalásomat az tette szükségessé, hogy jóllehet verbális korunkban már én is bizonyos szempontból tartózkodni szeretnék a szótól, de választóimtól kapott megbízatásom ezt nem teszi lehetővé, és épp ezért a tisztelt Ház képviselőinek – képviselőtársaimnak – felhívom a figyelmét arra, hogy a józan belátásuk, erkölcsi hozzáállásuk és ítéletük alapján, a lehetőséget felmérve döntsenek. Felmérve döntsenek akkor, amikor ennek az alapigazságnak eleget tesznek, hogy kétszer, háromszor nem jár és nem járhat kárpótlás, illetve gondoskodás. Azonkívül az adott gazdasági, pénzügyi lehetőségek is ezt az álláspontot indokolják, és még egyszer, végszavazásomban, végszóban megemlítem azt, hogy akkor előrelátó ez a nemzeti gondoskodásról szóló törvényalkotásunk, ha a dátumot nem teszi le '89. október 23-án, hanem mintegy nyitott kaput hagy arra, hogy milyen elviség alapján kíván később gondoskodni azokról az állampolgárairól, akik viselkedésük, emberi, hazafiúi, társadalmi magatartásuk alapján, esetleg szociális kiszolgáltatottságuk vagy kárt szenvedésük alapján jogosultak lesznek a későbbiekben is a nemzeti gondoskodásra. Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps.)
