ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket.
Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm tisztelt képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat. Téli rendkívüli ülésszakunk tizenegyedik ülésnapját megnyitom.
Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Balogh Gábor és Boros László jegyzők lesznek segítségemre.
Mai ülésünkről távolmaradását 29 képviselőtársunk jelentette be előzetesen. Kérem, amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, jelezze ezt gépe bekapcsolása végett. Senki sem jelentkezett.
Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az igazolt képviselők száma 385, így a határozatképességhez 193 képviselőtársunk jelenléte szükséges.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem