VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A FIDESZ parlamenti frakciója az általános vitában több felszólalásban figyelmeztetett arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában az adózó állampolgárokra nézve az adózás rendjéről szóló törvény olyan irányú módosítása, ahogy azt a Kormány a javaslatban tervezte. A részletes vitában azonban módosító indítványainkat kívánom néhány szóban ismertetni, amelyek ezeket a kormányzati túlkapásokat lennének hivatva kiküszöbölni.
Módosításaink között javasoljuk a tervezet 3. §-ának elhagyását. A pont szerint az adóhatósághoz való bejelentéskor az adózónak közölni kell többek közt jogelődjét, alapítóját, a felelősségvállalót, ezek adószámát, képviselőjét, gazdálkodási formáját, tevékenységének felsorolását, üzleteit stb., nem sorolom tovább. Ennek az adathalmaznak a bejelentése – véleményem szerint – teljesen felesleges és hiábavaló, maximum arra jó, hogy ha az adózó véletlenül tévesen ad meg valamilyen adatot, a nyakába varrjanak egy kiadós bírságot.
A jelenlegi statisztikai adatrendszer tartalmazza ezeket az adatokat, a cégnyilvántartásban szereplő adatokhoz bárki hozzájuthat. A cégadatok nyilvánosak, ez alapján dolgozik a KSH is, ez elérhető az adóhivatal számára.
Nem világos továbbá, hogy bizonyos adatokat mire kíván az adóhatóság használni. Például mire kívánja használni a részvénytársaság esetleg több száz alapítójának adatát. A gyakran változó adatokat – például tevékenységi kör stb. – a cégbíróságon kívül az adózó mindig köteles bejelenteni az állami és az önkormányzati adóhatóságnak is. Ez mérhetetlen bürokráciát és költséget okoz a vállalkozónak. Szerintem éppen az egyik funkciója a cégjegyzéknek, hogy ebből mindenki – az állami szervek is – adatokat kaphatnak, nem kell meghatározatlan célú, párhuzamos adatgyűjtést végezni, illetve az állampolgár és a vállalkozó nem köteles párhuzamos adatszolgáltatásra.
Ezek után rögtön rá is térnék azokra a módosításainkra, amelyek a tervezet legvitatottabb kérdését és pontját, a 34. § (6) bekezdését érintik. A kötelező vagyonnyilatkozatról van szó.
Az idézett pont így szól: Az a belföldi állandó lakhellyel rendelkező magánszemély, továbbá az a magánszemély, akinek belföldön az adózás rendjéről szóló törvény 39. §-ában meghatározott vagyonnyilatkozat körébe tartozó vagyona van, vagyonnyilatkozatot tesz, ha 1988. január első napját követően a magánszemélyek jövedelemadójának hatálya alá tartozó adóköteles bevételt szerzett. A vagyonnyilatkozatra az ÁFT 38–44. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az ezt követő fejezet szerint – most újra idézem –, felhatalmazást kap a Kormány, hogy a 34. § (6) bekezdése szerinti vagyonnyilatkozat benyújtásának időpontját rendeletben meghatározza. Eddig az idézet. Nos, az idézett javaslat alkotmányossági szempontból erősen vitatható. Az Alkotmánybíróság 1990 szeptemberében már hozott határozatot vagyonnyilatkozat tárgyában, azt alkotmányellenesnek minősítve. Bár a 20/1990-es alkotmánybírósági határozat egy lényegét tekintve eltérő vagyonnyilatkozattal volt kapcsolatos, talán még emlékeznek erre tisztelt Képviselőtársaim, az egyes állami és pártfunkciót betöltő vezetők vagyonnyilatkozatára vonatkozott ez a rendelet, ám az Alkotmánybíróság határozatának indoklásában a teljesülés által kifejtett elvek a konkrét ügy kereteit messze meghaladóan támpontul szolgálnak.
E határozat abból indul ki, hogy az Alkotmány 59. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban megillet a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog mindenkit. E jog tartalma az, hogy mindenki maga rendelkezik magántitkainak és személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. A 15/1991-es alkotmánybírósági határozat indoklása ezt azzal egészítette ki, hogy az Alkotmánybíróság a személyes adatok védelméhez való jogot információs, önrendelkezési jogként értelmezi. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát csakis az érintett beleegyezésével szabad, mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatait.
Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrangú kötelessége.
A (2) bekezdés szerint alapjog lényeges tartalmát törvény nem korlátozhatja.
Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a támadott törvény amikor vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget ír elő tág körben, kényszerítő ok nélkül korlátozza az Alkotmány 59. §-ában biztosított jogokat, és ezzel az alapjog lényeges tartalmát korlátozta. Rámutatott, hogy a rendelkezés nem felel meg az alapjogokat korlátozó normákkal szemben támasztott arányosság feltételeinek sem. Ez ugyanis megköveteli, hogy az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya összhangban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás és cél alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható. Ebből tehát az szűrhető le, hogy alapjog csak akkor korlátozható, ha a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges, a korlátozás és az elérni kívánt cél arányos, továbbá, ha a korlátozás a cél elérésére alkalmas.
Na már most, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség eleget tesz-e ezeknek a feltételeknek, az az általános vita során már kétségessé vált. Hogy most csak egy szempontot, az alkalmasság szempontját ragadjam ki, erre egyértelmű nemmel felelhetünk.
A javaslat 13–14. §-a a törvény hatályos szövegét bővíti. Bár a javaslat általános indoklása utal arra, hogy a módosítást – idézem – elsősorban a bevallani elmulasztott jövedelmek eredményesebb feltárása, az adójogszabályok szigorú betartása stb. indokolja. A javaslat 13-14. §-ához fűzött miniszteri indoklás szerint a valóságos adóalapok megállapításának egyik fontos eszköze lehet a vagyonnyilatkozat. Ennek érdekében bővíti ki a kötelezettek körét, a vagyonnyilatkozat tárgyi terjedelmét. Az indoklás szerint – ami a 8. oldalon található – a vagyonnyilatkozatra vonatkozó módosító rendelkezések nemcsak az adóhatóság információit szélesítik, hanem biztos kiindulási pontot jelentenek a jövőre nézve a jövedelmek ellenőrzéséhez. Eddig az idézet.
Ez az állítás valótlan. A javaslat 14. §-a az ÁFT 39. § (1) bekezdésének új szövegét úgy állapítja meg, hogy a javasolt b) pont szerint – ami a 6. oldalon található – a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjed – idézem – a 200 ezer forintot meghaladó készpénzvagyonra is. A javaslat (2) bekezdése szerint az adózónak a vagyonnyilatkozatban feltüntetett vagyont az adóhatóság felhívására igazolnia kell.
Magyarázatra, gondolom, nincs szükség ahhoz, hogy belássuk, a javaslat által megvalósítandó vagyonbevallás olyan, mint amikor valaki szitával vizet hord. Egyszerűen képtelenség.
A készpénzvagyon felhívás esetén való igazolása gyakorlatilag egyetlen módon lehetséges: annak bemutatásával, illetve megszemlélésével. Fel kell tételeznünk tehát, ha valaki egyszer is bevallja készpénzvagyonát, az soha többé nem költheti el, különben nem tudja bemutatni az adóhatóságnak. Ha pedig az adóhatóság nem veszi komolyan a törvény előírását, egy pár óra alatt mindenki legalizálhatja a jövőbeni illegális jövedelmét. A pénzt pusztán fizikai birtoklása alapján tulajdonosként legitimálja az, aki a birtokában tartja. Annak bizonyítása, hogy a birtokos nem tulajdonosa a bemutatott készpénznek, jogi képtelenség. Ily módon mindenki akkora készpénzvagyont igazol, amennyi pénzt esetleg csak néhány órára kölcsön venni, elkérni, összeszedni képes, s ezzel a jövőre nézve vagyonnövekedésének adómentességét biztosíthatja.
Ezért tehát a javaslat által kitűzött cél, miszerint biztos kiindulási pont a jövőre nézve a jövedelmek ellenőrzéséhez, ennek eléréséhez a javasolt eszköz teljességgel alkalmatlan. Ennek az alkalmatlan eszköznek a bevezetéséhez kívánja a javaslat törvény útján az adóhatóság rendelkezésére bocsátani az állampolgárok túlnyomó többségének teljes vagyoni átvilágítását, ami sérti az Alkotmánybíróságnak általam idézett határozatát.
A javaslat által bevezetni kívánt vagyonnyilatkozat tehát egyértelműen alkotmányellenes.
Módosító indítványainkban arra tettünk kísérletet, hogy az eleve rossz és alkotmányellenes javaslat legrosszabb pontjait kiküszöböljük. Ettől függetlenül mégsem lehet kizárni, ha valaki ebben a kérdésben Alkotmánybírósághoz fordul, nem fogja esetleg az Alkotmánybíróság megsemmisíteni e rendelkezést.
Módosító indítványaink között javasoljuk a tervezet 35. § (2) bekezdésének elhagyását. E pont szerint felhatalmazást kap a Kormány, hogy a már elemzett, mindenkire kiterjedő vagyonnyilatkozat benyújtásának időpontját rendeletben meghatározza. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. A vagyoni állapotra vonatkozó személyi adatok feldolgozásának szabályozása, az adatszolgáltatás elrendelése nyilvánvalóan alapvető jogra vonatkozik, és már a jogalkotási törvény 5. § (1) bekezdése felvette a törvényhozási tárgyak közé a személyi nyilvántartást.
Mindezek tükrében kétséges, hogy a Kormánynak adott bianco felhatalmazás alkotmányossági szempontból védhető-e. Igaz ugyan, hogy a felhatalmazás végső soron csak a vagyonbevallás időpontjának a meghatározására szól, de egy alapjog korlátozásának a hatálybaléptetése is formailag a korlátozás része, így arra felhatalmazást törvény a Kormánynak nem adhat.
A javaslat 20. §-a az adózás rendjéről szóló törvény 48. §-át új (3) bekezdéssel kívánja kiegészíteni, amelynek értelmében az adóhatóság a 46. § rendelkezéseitől eltérően jogosult az adócsalás bűntettét megállapító jogerős bírósági ítéletben foglaltak közzétételére. A magam részéről nem vonom kétségbe a szóban forgó törvényhelyhez fűzött miniszteri indoklás igazát, amellyel legitimálni kívánja a javaslatát, amely így szól: "A nyilvánosság alkalmas eszköz lehet a további jogsértések megelőzésére is." Ugyanakkor hangot kell adjak fenntartásaimnak is. Nevezetesen: a büntető eljárásban az adóhatóság az állam képviseletében mint sértett fél szerepel, a jogerős ítélet közzététele, tehát nagy nyilvánosság elé való tárása viszont nem szigorú dogmatikai, hanem tágabb, szociológiai értelemben az ítéletben kiszabotthoz képest további többletszankció, büntetés. A javaslat tehát a sértettet kívánja felruházni azzal a joggal, hogy az eljárás terheltjét újabb, a büntetőítéletben kiszabotthoz képest több hátrányos jogkövetkezménnyel sújtsa. Ráadásul az adóhatóságnak korlátlan diszkrecionális, mérlegelési jogköre lenne, az ítéletet ugyanis csak jogosult, de nem köteles közzétenni. Az ilyen eljárások neve röviden önbíráskodás.
Aggályosnak tartjuk továbbá a törvényjavaslat 18. §-ának azt a módosító rendelkezését, amely szerint – idézem –: "Nem terjed ki a titoktartási kötelezettség a bárki számára hozzáférhető állami vagy önkormányzati nyilvántartásból is megismerhető adatra." Nem világos, hogy miért kell az adóhatóság titoktartási kötelezettségét ilyen módon feloldani. Az adóhatóság alkalmazottja vagy volt alkalmazottja az állami vagy önkormányzati nyilvántartásból is megismerhető adatokat a hivatali tevékenysége során tudomására jutott egyéb adatok birtokában, azokkal összekapcsolva másképp és esetleg más célra tudja felhasználni, mint az a személy, aki kizárólag a nyilvános állami vagy önkormányzati nyilvántartásba tekint be. Ilyen okokból, a javaslat indoklásával ellentétben – 10. oldal – nem tekintem a hatályos szabályban lévő tilalmat feleslegesnek.
Tisztelt Ház! A FIDESZ parlamenti frakciója mintegy húsz módosító indítványt nyújtott be ehhez a törvényjavaslathoz, hogy annak alkotmányellenes, értelmetlen, néha kifejezetten a mindennapi életet nehezíteni szándékozó részeit kiküszöböljük. Sajnos a bizottsági tárgyalásokon kormánypárti képviselőtársaimnak nemcsak az kerülte el a figyelmét, hogy ezek a jogszabályok rövidesen rájuk is vonatkoznak, hanem az a körülmény is, hogy az orwelli Nagy Testvér képét magára öltő adóhivatal választóik mindennapjait is meg fogja keseríteni. A szavazáskor, kérem, erre is gondoljanak!
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
