UGRIN EMESE, DR.

Teljes szövegű keresés

UGRIN EMESE, DR.
UGRIN EMESE, DR. (FKgP 12 tagú képviselőcsoport): Én azt hiszem, hogy el tudnánk vitatkozni, de talán egy dologra hívnám fel a figyelmét, hogy például az ipari szövetkezetek esetében azt hiszem, egészen más a helyzet, mint a mezőgazdasági szövetkezetben, ahol a régi tagság például felhalmozott iksz vagyont. Hát, az ipari szövetkezeteknek jelentős része úgy jött létre, hogy – most hadd mondjak egy buta példát – volt tíz pici maszek köznyelven kifejezve, akik (mit tudom én) írószer- vagy tolljavítással foglalkoztak, és ahhoz, hogy megőrizzék a kis üzletüket, összeálltak, hogy egyáltalán életben tudjanak maradni. Ezek az ipari szövetkezetek, amelyek ma is léteznek és fennállnak, jelentős részben oly mértékben lépték túl azt a bizonyos kezdeti vagyont, hogy azt nem lehet ma már például egy – mondjuk – 500 milliós alaptőkével rendelkező ipari szövetkezetnél 10 vagy 30%-ban mérni. Tehát én úgy gondolom, hogy akkor törvényben méltányosan kellene – ha az ön gondolatát elfogadom – méltányosan kellene, adott szövetkezettípushoz igazítva, hogy kinek mennyi az oszthatatlan vagyona. Tehát van egy ilyen fejlődés is. És elismerem azt, hogy nem minden szövetkezet esetében, de azok, akik már valóban olyan nagyokká növekedtek, hogy majd részvénytársaságokká vagy egyéb nagyobb ipari társulattá fognak átalakulni, ott ezeket a régi pici boltokat nem lehet már ilyen nagy százalékban, 30%-ban számolni – gondolom én. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem