KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A személyi jövedelemadó módosítását célzó törvény szigorítja azt a kört, amely adóalapcsökkentő tényezőként megjelenhet. Ebbe a kategóriába tartozott korábban szinte megkötöttség nélkül a közérdekű kötelezettségvállalás, valamint az alapítványok is. Azt a célt, amit e módosító javaslat céloz, csak helyeselni lehet, ugyanis most már egy ősdzsungellel találkoztunk az utóbbi időben az alapítványok körében, amelyeknek célja az volt, hogy az adóhatóságot és az adófizetési kötelezettséget kijátsszák. A taxatív felsorolás – ami ebben a törvénymódosításban megjelenik – helyes és jónak tűnik, bár némiképpen szűk. Találkozhatunk olyan helyi kezdeményezésekkel, amelyek az állami költségvetés tehermentesítését célozzák. Ilyenek a helyi közmű- és telefonfejlesztési társulások, csoportosulások, amelyek alapítvány formájában próbálnak segíteni saját gondjukon, bajukon, és ehhez immár szép számmal csatlakoztak az érintett személyek, akiknél…
Nem tudom, hogy érdemes-e egyáltalán mondanom, ketten sem figyelnek ide. Bár úgy gondolom, hogy több képviselő területén érdekes gondokat felvethet, és későbbiekben lehet, hogy számon is fogják kérni a módosításnál, hogy figyeltek-e. (Közbeszólás jobbról: Halljuk a szónokot!) Igen, akik itt vannak, azok figyeljenek, én arra gondoltam. Akik nincsenek itt, azokhoz nem szóltam. (Közbeszólás: Ti nem vagytok itt.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem