FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ) Elnök Úr! Azokhoz a módosító indítványokhoz szeretnék szólni, amelyeket a Szabad Demokraták Szövetsége beadott a személyi jövedelemadóval kapcsolatban, és megtámogatni szeretném a kulturális bizottság csatlakozó módosító indítványát.
Miután Tirts Tamás elkezdte előadóművészi foglalkozását itt nemrégen, én is folytatni szeretném, mert úgy hallottam, hogy betiltják a verseket és a latin idézeteket a beszédek elején, tehát utoljára kihasználom ezt a lehetőséget.
Szerintem csak emlékeztetnem kell önöket erre a versre, csak néhány sorára, hiszen önök velem együtt fogják majd fújni. Íme tehát: Vándorszínész korában Megyeri – Van-e, ki e nevet nem ismeri – Körmölgeté, mint más a színlapot – S kapott ezért vagy ötforintnyi bért – Amint mondom, vagy ötforintnyi bért.
Megyeri urat így tehát felfoghatjuk – némi anakronizmussal – holmi bedolgozónak, aki jövőre boldogabb lehetne, mint barátja, Petőfi, hiszen másolása, körmölése munkadíjnak – s nem szerzői jogvédelem alá tartozó díjnak – minősülne, míg ötforintnyi bérének 30%-a elismert költség volna; míg amennyiben nem másolta csak saját kútfejéből merítette volna, mint tette azt Petőfi a saját versével, akkor az új adótörvény értelmében mindössze 10%-ot ismertek volna el költség fejében.
No mármost, Megyeri úr másodállásban körmölgeté vala a színlapot, hiszen főállásban a világot jelentő deszkákat koptatta annak idején. Így az új tintásüvegen, a tintán, a papíron, a pucerájba vitt kabáton túl csak a világítást adó mécs és némi meleg vagy a hónapos szoba bére lehetett a költsége, de mint mondtam, utóbbiak a bedolgozó Megyeri részére elszámolhatók, hiszen a törvény elismeri azt, hogy a privát lakás, ahol a termék születik, műhelynek is felfogható.
Kevesebb irodalmiassággal szeretnék hivatkozni a törvény 31. §-ának (2) bekezdésére, amely a bedolgozó elismert költségéről intézkedik, hogy tudniillik a munkabér, illetve a munkadíj – tehát az az ötforintnyi munkadíj – éves összegének 30%-a elismert költségnek minősül.
A szerzői jogvédelem alá tartozó író, színész, zenész, festő már akkor is jobban járna, ha a jogszabály alapján felfogható lenne bedolgozónak, aki munkáját hazaviszi, ott terméket állít elő, és azt folyamatosan értékesíti az előadásokon, illetve koncerten vagy kiállításon.
Ám azt is könnyű belátni, hogy a művész valamiben különbözik a bedolgozótól – hogy tehát Petőfi nemcsak, hogy saját versét körmölgeté, és így új szellemi értéket állított elő, hanem a petőfik folyamatosan önmagukat is teremtik, hisz a mű, még ha témája Megyeri is, elsősorban Petőfiről szól. Abban a termékben tehát, amely így létrejött, a legnagyobb hányad – ha úgy tetszik, a hozzáadott érték – maga Petőfi, Petőfi az ő Alföldjével, a Kárpátokjával, a Pilvaxszal, Szendrei Júliával, a szabadsággal, szerelemmel, ha úgy tetszik: egész költséges és költségbe vert életével.
Igen nehéz tehát szétválasztani azt a pillanatot, amikor a magánélet Petőfijének Júliája az ő fejét Sándorának kebelére tevé le, ki közben a völgyben még nyíló kerti virágok elmúlásán meditál, attól a pillanattól, amikor a költő Petőfi éppen szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységét végzi, miközben múzsája fejét éppen kebelére tevé le.
Sokkal szárazabban mondva: az alkotás során elismerhető költségek nemcsak az alkotó Petőfi költségei, hanem az alkotás tárgyát, anyagát képező Petőfi költségei is, egyszóval az önmagát élményekben részesítő Petőfi anyagköltségei, amelyekről számlákat beszereznie nemcsak neki volna képtelenség, de a ma élőknek is. Nem azért, mert a számlaadási és számlakérési szokások feltehetően nem január 1-jéről másodikára virradóra lesznek általánossá a magyar néplélekben, hanem főként azért, mert nem tudunk olyan egyezségről, nem tudunk olyan megállapodáskötegekről, amelyek megnyugtató módon részleteznék az elszámolható, az úgynevezett elismerhető költségek körét. Ilyen egyezségeket ugyanis az egyes szakmákkal, ágazatokkal, érdekvédelmi szervezetekkel történő hosszas, kínos és türelmes alkuk után lehet csak kötni, és ez eddig nem történt meg.
Világosabban: a 12. § rendelkezik az önálló tevékenységből származó, bevételből levonható, elszámolható költségekről. A (3) bekezdés azt írja: "Elszámolható költségként a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő, kizárólag a bevétel megszerzése, a tevékenység folytatása érdekében az adóévben ténylegesen felmerült és igazolható kiadás vehető figyelembe."
A fenti, előbb elhangzott, négy feltétellel egyetlen baj van. Az a baj ugyanis, hogy a folyamatos önművelés, a lelki kondíció – ugyanis az eddigiek alapján is belátható az, hogy a művész nemcsak a művet alkotja, hanem önmagát is, folyamatosan és nemcsak az adott adóévben, hiszen művének tárgya mindig önmaga is – ez túl drága. Ezért az előbbi pluszköltségek nem pusztán közvetlenül a bevétel megszerzésével függnek össze, nem feltétlenül az adóévben merülnek fel, nem igazolhatók számlával, hiszen legtöbbször olyan okokra vezethetők vissza, hogy a tevékenységre való felkészülés gyakran az otthonuktól távol történik. Ez második háztartást kíván. Ez az állandó büfében, étteremben étkezést kívánja, gondosabb foglalkozást kíván a testtől. Sokkal több személynek szóló szolgáltatás igénybevételét kívánja. Különösen művész házaspárok esetében van ez így, ahol a család szinte ki van adva albérletbe, hisz munkaidő jóformán nincs.
Az 1. számú melléklet ugyan kitér – a költségek elszámolásának szabályai között – az úgynevezett jellemzően előfordulható költségekre, amelyek hivatva lennének az elszámolhatóság körét meghatározni, ám a 15. pont az előadóművész költségei közül csak a fodrász-, smink- és ruhaköltségeket, a tevékenységéhez szükséges szakkönyvek, folyóiratok, hanglemezek vásárlását ismeri el.
A kiábrándító igazság azonban az, hogy erre éppen úgy nem telik a művésznek, mint fodrászra és sminkre. Ugyanis az eddig diktált költséghányadot a puszta munkaeszközének karbantartására és a más tevékenységnél elismert műhelyének bérleti díjára, fűtésre, világításra, telefonhasználati díjra kellett fordítania, hiszen ezeket a pluszigényeket elsősorban foglalkozása, illetve ahogy a törvény fogalmaz: tevékenysége folytatása érdekében kell kielégítenie, és nem mint magánembernek. Az előadóművésznek ugyanis otthona, illetve otthonai a műhelye, és teste a munka tárgya és eszköze. Az ezek fenntartására és újratermelésére fordítható eddig garantált költségátalány, pontosabban az adókedvezménynek csúfolt, valójában az adóalapból levonható diktált költséghányad igencsak szerény része volt a ténylegesen felmerülő költségeknek.
Végezetül: a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységekre kötött szerződések nem az új adótörvények életbelépése után, hanem még ebben az évben születtek. A közepesen fejlett jogérzék is tiltakozna az ilyen eljárás ellen, hogy tudniillik a jóhiszeműen kötött megállapodás egyoldalúan rossz helyzetbe hozza az egyik felet, nevezetesen a művészt. Példának okáért azt a színészt, aki ezelőtt 8 hónappal – az akkori törvények ismeretében – döntött úgy, hogy inkább vállalja a kockázatot és nem szerződik intézményhez – és ez, valljuk be, a színházak költségeit is jelentősen csökkentette –, tehát vállalva a munka nélkül maradás kockázatát, jövő év augusztusáig szabadúszó lett, és most ámulva ébred a rideg valóra, hogy tudniillik megint ő az, aki bennemaradt, és hogy esetleg ki tudjon mászni ebből a helyzetből, spontán önbruttósítást hajt végre, ami a képet vásárlóra, a koncertirodára, a színházra, filmgyárra, televízióra hárít tovább, így tovább növeli azok eddigi feszített költségeit, és végsősoron az inflációt.
Összegezve: a Szabad Demokraták Szövetsége elismeri, hogy a jövő a tételes költségelszámolásé, de nem a jelen. Hogy ez gyakorlattá váljon, nemcsak a számlaadási kötelezettségnek kell általánossá válnia, de meg kell születnie azoknak az egyezségeknek, amelyek viszonylag konszenzussal határozzák meg és tevékenységformák szerint az elismert költségek körét.
Ezt az új elszámolási rendszert bevezetni a már megkötött szerződések és az életvitelt meghatározó döntések tiszteletben tartásával, tehát nagyon nagy türelmi idő beiktatásával lehet. Éppen ezért – figyelemmel az érdekvédelmi szervezetek és az egész magyar művésztársadalom tiltakozására – szeretném támogatni az SZDSZ által jegyzett módosító indítványt, és ugyanúgy támogatni a kulturális bizottság csatlakozó módosító indítványát, és a továbbiakban megkímélem önöket az idézetektől, mert eddig is túl nagy költségekbe vertem magam. Köszönöm szépen. (Taps.)
