KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elérkezvén a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényt módosítani szándékozó törvényjavaslat vitájának végéhez, mindenekelőtt szeretném megköszönni a Háznak és a képviselő hölgyeknek, uraknak azt a tárgyszerű, sok esetben konstruktív hozzáállást, amely tapasztalható volt a törvénnyel kapcsolatban. Különösen felértékelődik ez a fajta hozzáállás a mai nap – sajnos, sok vonatkozásban lehangoló – vitáját látván. Ez a törvény, ez a törvénymódosítás azonban megítélésem szerint igényli is ezt a fajta konstruktív hozzáállást, hiszen mindannyiunk számára világos és egyértelmű, hogy a foglalkoztatáspolitika, a munkanélküliség kérdése napjaink talán egyik legfontosabb, társadalmi-politikai szempontból egyik leglényegesebb kérdése.
Megnyugtató volt ezen túlmenően a vitában tapasztalható azon tárgyszerűség, amely pártérdekeken és pártszempontokon felülemelkedve közelített a kérdéshez.
A munkanélküliség megelőzése, kezelése, a foglalkoztatási feszültségek levezetése, az erre választ adó megoldások megtalálása komoly vitákat vált ki a társadalom nagyon sok rétegében. A növekvő munkanélküliség elleni fellépésről folyó viták természetesnek tekinthetők, a fölvetések nem könynyen megválaszolhatóak – hiszen minden megközelítésnek van valami igazságmagva, és általában a legtöbbféle megközelítés a realitás talaján áll. Mindezt csupán azért említem, hogy érzékeltessem: ennek a kérdésnek törvényhozói, jogalkotói szinten való kezelése is meglehetősen nehéz és meglehetősen bonyolult feladatot ró a munkaügyi tárcára, és a kormányzatra, általában véve is. Ugyanakkor közös érdekünk fűződik ahhoz, hogy megegyezzünk a társadalom és a gazdaság érdekeinek leginkább megfelelő út megválasztásában is.
A viták során érzékelhető volt, itt, a Parlamentben is többször megfogalmazódott az a vélemény, miszerint a '91. évi IV. törvénynek ez a módosítása az aktív eszközök alkalmazásáról sokkal inkább a passzív oldalra sodorja a foglalkoztatáspolitikát. Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy így ez az állítás nem igaz, és önmagában ez a törvénymódosítás nem jelenti az aktív elemek alkalmazásának visszaszorulását.
Ha e kérdésről szólunk, említést kell azonban arról is tennem: tévhit azt gondolni, hogy pusztán foglalkoztatáspolitikai célokkal, önmagában ilyen eszközök alkalmazásával fölvehető a verseny, a küzdelem a munkanélküliség ellen. Azt gondolom, ehhez sokkal inkább egy általános gazdaságpolitikai megközelítésre van szükség, amely tiszteletben tartja minden gazdasági döntésnél annak foglalkoztatáspolitikai kihatását.
Ami az aktív eszközök és a passzív elemek alkalmazását illeti, engedjék meg, hogy nagyon röviden, utalásszerűen illusztráljam azt, hogy ebben az évben, 1991-ben ez hogyan alakult.
Jól tudjuk, hogy a foglalkoztatáspolitika aktív elemeinek alkalmazását nagyban befolyásolják és meghatározzák a rendelkezésre álló pénzeszközök. 1991-ben mintegy 8 milliárd forintot fordítottunk átképzések támogatására, munkahelyteremtő beruházásra, korengedményes nyugdíjazásra, az újrakezdési kölcsönök kamatainak átvállalásárára, valamint a foglalkoztatási törvény által létrehozott új eszközök működtetésére. Ezen összegből több mint százezer fő különböző eszközökkel történő ellátása valósult meg, így többek között mintegy 30 ezer fő vett részt átképzésben, további 30 ezer fő munkahelyét sikerült ezáltal megőrizni, és a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásával is mintegy 6-7 ezer új munkahely létrehozásához járultunk hozzá. Magyarul ez azt jelenti tehát, hogy éppen a foglalkoztatáspolitika aktív elemeinek, aktív eszközeinek alkalmazásával ebben az évben mintegy 105 ezer ember nem vált munkanélkülivé. Sajnos, a foglalkoztatáspolitikának erről az oldaláról ritkábban esik és ritkábban esett szó, sokkal inkább az ellenkező oldalról, a munkanélküliek számáról – ami természetesen indokolt, és valójában sok kivetnivalót nem lehet benne találni, azonban reális, tárgyszerű megítéléskor, azt gondolom, feltétlenül szükségszerű az előbb említett oldalt is mérlegre tenni.
Ami 1992-t illeti, a Foglalkoztatási Alap finanszírozására mintegy 15 milliárd forint áll rendelkezésünkre, amelyből 10 milliárd forint használható fel szabadon a jövő évben a foglalkoztatási eszközrendszer működtetésére. Ez az összeg megközelítőleg 200 ezer fő foglalkoztatását, illetőleg újrafoglalkoztatását segítheti elő.
Ugyancsak az aktív foglalkoztatáspolitikát, a munkahelyteremtés támogatását segíti a terület- és településfejlesztési célokra elkülönített forrás, amelynek jövő évi nagyságát 6 milliárd forintban jelöli meg az állami költségvetési törvényjavaslat.
Álláspontom szerint, ha ez a két forrás kiegészül egyéb támogatási és befektetési lehetőségekkel, továbbá foglalkoztatást biztosító infrastruktúrafejlesztő közmunkaprogramok indításával, egyfajta előrelépést hozhat a foglalkoztatáspolitikában 1992-ben.
Tisztelt Országgyűlés! A módosító törvényjavaslat tárgyalása során néhány, a Kormány által szükségesnek tartott módosítás különösen éles vitát váltott ki, és sok vonatkozásban komoly ellenérzéseket képviselőkből. Engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül csupán ezekről a legélesebben fölvetődő és a vita során exponálódott kérdésekről szóljak.
Elsőként a módosító javaslataink közül talán legfontosabbnak, legjelentősebbnek tekinthető munkaadói és munkavállalói járulék emeléséről, amelynek együttes összege a módosítás szerint 6 százalék lenne – amely 6 százalékból 5 százalékot a munkaadói hozzájárulás, 1 százalékot pedig a munkavállalói járulék tenne ki. Akkor, amikor erről a kérdésről döntünk, tisztelettel szabadjon emlékezetükbe idéznem azt, hogy amikor a Parlament döntött a '92. évi költségvetés koncepcionális kérdéseiről, akkor így fogadta el a költségvetés tervezetét, ahogy. Ez a költségvetési koncepció pedig alapvetően azt célozza, hogy a Szolidaritási Alap egyre inkább a biztosítási alap talajára helyezkedjék és önjáróvá váljék.
Ami magyarul annyit jelent, hogy a járulékok fizetéséből kell megteremteni azt a pénzösszeget, amely a Szolidaritási Alapba befolyik, hogy aztán az alap működtetésével végül is a passzív oldal működtethető legyen. Mert azt ugye le kell szögeznünk, hogy az semiképpen sem kockáztatható 1992-ben, hogy akár egyetlen egy munkanélküli is – akinek erre joga van – ne kapja meg a munkanélküli járadékot. Ez tehát egy nagyon fontos szempont.
Márpedig ha a költségvetés irányelveit, tervezeteit így fogadtuk el, ahogy, akkor egyéb forrás a Szolidaritási Alap számára nincs, és nem is lehet tulajdonképpen, mint az előbb említett 6%-os járulékfizetés. Itt tehát, ha szabad utalnom rá, bizonyos fokig ez a kérdés eldöntetett akkor, amikor a Parlament az 1992-es költségvetést így fogadta el, ahogy.
Nagyon fontos és éles kérdésként merült föl a vita során, és bizonyos fokig támadások is érték a munkanélküli járadék, valamint a kötelező végkielégítés egymáshoz való viszonyának meghatározására tett javaslatunkat. Kérem önöket, hogy ezt a kérdést gondolják át még egyszer, hiszen itt messzi nem arról van szó, hogy lerövidítjük ezáltal a munkanélküli járadékra való jogosultság időszakát, hanem pusztán arról, hogy arra az időszakra, amíg végkielégítés jár, arra az időszakra munkanélküli járadék ne járhasson, vagyis ennek az időnek a letelte után kezdődik meg a munkanélküli járadékra való jogosultság időszaka. Szó sincs tehát ebben a vonatkozásban és ebben a relációban a jogosultsági időnek a végkielégítéshez való viszonyrendszerében való lerövidítéséről.
De ha a másik oldalról nézzük a dolgot, nevezetesen amennyiben egyszerre folyósításra kerülne a végkielégítés összege és a munkanélküli járadék, ez összegszerűségében azt eredményezhetné, nagyon kevés a munkanélküliek egy-két-három százaléka vonatkozásában, hogy adott esetben a minimálbér hétszeresét kaphatná meg. Nem hiszem, hogy ezt bármely képviselő fölvállalná akkor, amikor ilyen forráshiánnyal és ilyen problémákkal küzd a foglalkoztatáspolitika, mint amilyenekkel. Kérem tehát, hogy ezt a kérdést mindenképpen tegyék mérlegre akkor, amikor ebben állást foglalnak és döntenek.
Ehhez a kérdéshez kapcsolódik a szociális és alkotmányügyi bizottságnak az a javaslata, amely szerint a végkielégítés időszaka alatt a munkanélkülit az őt megillető jogosultságok szempontjából úgy kell tekinteni, mintha ezalatt munkanélküli járadékban részesült volna. Erre az időszakra tehát a későbbi ellátások alapját képező járulékokat – vagyis társadalombiztosítási járulék, nyugdíjjárulék – a Szolidaritási Alap átvállalja. Mi a magunk részéről a bizottságnak azt a javaslatát támogathatónak tartjuk, igaz, hogy ezáltal a Szolidaritási Alap eredetileg tervezett 3 milliárd forintos megtakarítása 2 milliárdra csökken, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy ez koncepcionálisan illik elképzelésünkbe, ezt tehát támogatni fogjuk. Tehát akkor, amikor itt a munkanélküli járadék és a kötelező végkielégítés egymáshoz való viszonyáról beszélünk, akkor ez alatt a magam részéről már értem az előbb említett szociális és alkotmányügyi bizottság javaslatának elfogadását is.
Ugyancsak exponált kérdéssé vált a közhasznú munkavégzés kérdése a vita során. Ezzel összefüggésben nagyon röviden azt szeretném leszögezni, hogy a megfelelő munkahely követelményeit kielégítő közhasznú munka felajánlása ugyanolyan munkalehetőségnek tekintendő, mint bármely más munkahely kiközvetítése. Ennek visszautasítása tehát a Munkaügyi Központtal való együttműködés törvényben meghatározott feltételeit sérti, és ebből egyenesen következtethető tehát, hogy ez alapján megszüntethető a járadék folyósítása.
Itt nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy ez természetszerűleg csak akkor következhet be, ha a felajánlott munkahely jogi értelemben megfelelőnek minősül. A megfelelő munkahely pedig egy jogilag garantált zárt fogalmat jelent ebben az esetben.
Ugyancsak központi kérdéssé vált a vita során – és több képviselő megfogalmazta aggályát – a munkanélküli járadék felső határának csökkentésével kapcsolatban. El kell ismernem, hogy ez a módosítás a magasabb átlagkeresettel rendelkezőket valóban sújtja, azonban el kell mondanom azt is, hogy jelenlegi adataink szerint a járadékban részesülőknek mindössze 5%-a kap 14 ezer forintot vagy annál magasabb járadékot, és közel 70% azoknak az aránya, akiknek a járadéka viszont a minimálbér összege körül mozog.
Végül még egy érvet szeretnék említeni a módosítás mellett, ez pedig az új munkaviszony létesítésének ellenérdekeltsége. A vitákban sokan kifogásolták, hogy a munkanélküli járadékfolyósítás második szakaszának időtartamát a felére javasoljuk csökkenteni. Az ellenvetések azt nehezményezték, hogy a munkanélküli járadék rendszeréből kikerülőket nem védi egy második szociális segélyező, ellátó rendszer. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani azt, hogy a Kormány 1992-ben a munkanélküli ellátásból kiszorulók számára egy új típusú szociális ellátást vezet be, a részletek kidolgozása jelenleg folyik. Annyi már most bizonyos, hogy a rendszer alapját az önkormányzatok és a munkaerőpiaci szervezetek szoros együttműködése fogja képezni.
Végezetül és befejezésül egy kérdéskörről szeretnék még szólni, nevezetesen a módosító javaslatokról; ezek közül a különösen nagy vitát kiváltó Országos Képzési Tanács és az átképző központok törvényi megjelenítése körül kibontatokozott vitára gondolok. A hozzászólások, a benyújtott képviselői indítványok jelentős része javasolta a vonatkozó jogszabályi rendelkezések elhagyását. Az Országos Képzési Tanács és az átképző központok védelmében a következőket szeretném elmondani.
Az Országos Képzési Tanács és a képzésekkel kapcsolatos, már működő érdekegyeztetés fóruma, amelyet az Érdekegyeztető Tanács határozattal hívott életre. Önök is jól tudják, hogy a képzés, átképzés az aktív foglalkoztatáspolitika egyik kulcsfontosságú kérdése és eszköze. Ezért is fontos egy olyan fórum megléte, amely a szociális partnerekkel egyeztetett felnőttképzési és átképzési stratégiák kidolgozását, a munkaerőpiaci igényekhez alkalmazkodó, rugalmas képzési programok koordinálását elvégzi. Álláspontom szerint tehát az OKT törvényi megjelenítése nem sérti a foglalkoztatási érdekegyeztetés fórumának, vagyis a munkaerőpiaci bizottságnak a hatáskörét, éppen ellenkezőleg, világossá válnak a feladatok, letisztulnak a hatáskörök, és mindebből, törvényi szabályozottságuknál fogva, garantáltan megteremtődik egy összehangolt együttműködés lehetősége.
A munkaerő-fejlesztő és -átképző központok vonatkozásában a hazai rendszert a kormányzat a világbanki program keretében két országgyűlési bizottság egyetértésével építi ki. A hálózat kialakítása nem új intézmények megjelenítését jelenti, hanem alapvetően a már meglévő intézmények kapacitását hozza mozgásba. A kialakuló hálózat a szakképzés egész intézményrendszerének és tartalmának megújításához is jelentősen hozzájárul.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat általános és részletes vitájában elhangzott javaslatokra, észrevételekre – mint utaltam rá – nem kívántam részletesen reagálni, inkább csak a kulcsfontosságú és különösen exponált kérdésekre. Még egyszer köszönve a konstruktív hozzáállást ehhez a törvényhez, kérem támogatásukat a törvényjavaslat elfogadásához. Köszönöm szépen. (Taps.)
