FRAJNA IMRE (FIDESZ)
FRAJNA IMRE (FIDESZ)
FRAJNA IMRE (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt kell megállapítanunk, hogy ez a Kormány egy roppant találékony kormány. Míg a Pénzügyminisztérium, amennyiben elfelejt valamit benyújtani a törvényjavaslatban, akkor azt folytatásos regényként közli a magyar Országgyűléssel – a Népjóléti Minisztérium ezzel szemben egy egészen más megoldást választott: miután elfelejtett egy-két lényegtelen módosító szabályt beletenni ebbe a törvénybe, külön törvényként nyújtotta be a betegszabadságról szóló törvényt. (Vargáné Piros Ildikó: Így van!)
Ha megtekintik ezt a törvényt, az első paragrafusa semmiben sem különbözik az itt olvasható törvény 45. §-ától, a 2. §-a pusztán a szövetkezetekre vonatkoztatja ugyanazokat a rendelkezéseket, további paragrafusai pedig azt a törvényt módosítják, amelyet ez a törvény módosít. Ez, mindenesetre, csak az Országgyűlés idejét rabolja – azt hiszem, ez esetben is a "folytatásos regény" lett volna talán a célravezető, hiszen nem kellene külön tárgyalnunk őket.
A törvényjavaslatról magáról. Roppant aggályosnak találjuk a 25 napos betegszabadság bevezetését. Bár, mondom, erről van külön törvény, de ez a törvény is bevezetné, amennyiben elfogadnánk – csak némileg helytelenül.
A betegszabadság bevezetése úgy merül föl szakmai körökben, hogy ez természetesen és magától értetődően egy járulékcsökkenéssel járna együtt, hiszen mi csökkentenénk a vállalkozók terheit, tehát az élőmunkára jutó különféle elvonásokat – cserébe a vállalkozók talán jobban figyelnének arra, hogy az eddig számukra olcsó pénzt jelentő táppénzt milyen mértékben veszik az alkalmazottaik igénybe. Bár, az is ismeretes valószínűleg mindenki előtt, hogy nem igazán akadt olyan munkáltató, aki túlzottan szerette, hogyha valamelyik alkalmazottja túl sok időt töltött betegszabadságon, noha akkor a vesztesége kizárólag az elmaradt haszonból tevődött össze.
Ez a törvényjavaslat több szempontból egészen meglepő dolgokat művel a vállalkozókkal. Magától értetődően elmarad a járulék csökkentése – tehát burkolt járulékemelésről van szó. Önmagában ez még mindig nem tetézi be. Nemcsak az történik ugyanis, hogy a vállalkozónak fizetnie kell a 75%-os bért a betegszabadság első 25 napjára, hanem ez után a pénz után fizetnie kell a tb-járulékot is – neki is és a munkavállalónak is. Magyarán a terhei jóval nagyobbak lesznek annál, mintha pusztán a társadalombiztosításra jutó táppénz összegét venné el.
Érdemes megvizsgálni, milyen társadalmi célcsoportokat célzott meg ez a javaslat a célból, hogy betömje a társadalombiztosítás hiányát. A fő célcsoportok között rögtön meg kell említeni a kisgyermekes anyákat, akik köztudottan elég sokat vannak táppénzen a gyermekeik betegsége miatt. Ismerve bölcsődéink helyzetét, jövőre sem lehet garantálni, hogy az odavitt gyermekek nem fognak havonta néhány napnyi betegséget összeszedni ezekben az intézményekben.
Ugyanilyen célcsoportnak tekinthetők a nehéz fizikai munkások – a legtipikusabb példát erre a bányászok jelentik. Talán nem érdektelen ismertetnem a Házzal, hogy két-három évvel ezelőtt történt egy felmérés Komlón, amely azt állapította meg, hogy azok között, akik 10 évet eltöltöttek a föld alatt, gyakorlatilag nem lehet egészséges embert találni. Ezek 30 éves embereket jelentenek, és vagy cukorbetegek, vagy magas vérnyomásuk van, vagy kezdődő szilikózisuk vagy bronchitisük. Ezek az emberek – ismervén a bányaágazat egyébként sem túl fényes pénzügyi helyzetét – ettől az intézkedéstől valószínűleg azonnal az utcán fogják találni magukat.
Így ez a javaslat a mi számunkra ebben a formájában elfogadhatatlan. Szerintünk, ha a tb hiányát kellene valamilyen módon csökkenteni, az lenne a sokkal járhatóbb út, hogyha a költségvetés vállalna át az ideiglenesen ellátandó fedezetekből valamit, ezzel csökkentvén az itt jelentkező hiányt.
A másik téma, amiről szól a beterjesztett törvényjavaslat, az egészségügyi ellátás reformját jelenti. Itt üdvözlendő a biztosítási elv bevezetése, de Fekete Gyula expozéjával ellentétben én is úgy vélem, akadnak itt azért lefedezetlen csoportok. Itt a szabályozást valószínűleg jobban kell vizsgálni annál, mint ahogy azt a törvény megtette.
Egy érdekes kérdés merül fel az emberben, végigolvasva a törvényt, ugyanis az, hogy mit kap a biztosított a pénzéért. Ha körülbelül, összefoglalva akarnám lefordítani, azt lehet mondani, hogy e törvény alapján a biztosított azt kap a pénzéért, amit adunk neki. Ebben a törvényben a legsűrűbben előforduló kifejezés ugyanis a "külön jogszabályban meghatározottak szerint", ami azt jelenti, hogy a különféle feltételeket a Kormány saját maga változtathatja. Ez egyébként az eredeti 75/II. törvényre is igaz volt – most, ezzel a törvénymódosítással arra néhány pontra is be fog kerülni ez az általános klauzula, ahová 1975-ben még elfelejtették betenni.
A Kormány eleget tett annak az országgyűlési határozatban foglalt kötelezettségének is, miszerint legyen határa a járulékfizetésnek, legyen plafonja: ezt meghúzta 900 ezer forint éves jövedelemnél, és ezzel valóban néhány ezer ember számára plafon keletkezett, bár, mint hallottuk az előbb csak az ő számára, a munkáltatója számára nem. Úgy gondoljuk, hogy ha plafont húzunk, talán érdemes lenne olyan magasságban húzni azt a plafont, hogy legalább néhány tízezres nagyságrendű létszámú állampolgár belekerül, mert ebben az esetben valami egész furcsa kivételezést jelent, ha néhány ezer ember számára alkotunk a törvényben külön pontokat.
Még egy kérdéssel szeretnék röviden foglalkozni, ez pedig a szabad orvosválasztás kérdése. Ez – a törvényből egyenesen kiderül – a kórházban nem vonatkozik az illetőkre, a szabad orvosválasztás a főorvos számára jelent szabad orvosválasztást, miszerint ő választhatja meg szabadon, hogy ki lesz a beteg orvosa. Úgy gondoljuk, ugyan dicséretes az első lépés, hogy az alapellátásban ez megtörténhessék, de nem igazán látjuk akadályát, hogy miért nem lehet a szabad orvosválasztást valamivel szélesebb körre meghúzni.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
