SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy olyan emberként szóljak hozzá a részletes vitához, aki mielőtt képviselő lett, azt megelőzően 35 éven át a munkapad mellett kereste meg – ahogy édesapám mondaná – a kenyeret, a mindennapi kenyeret. Azért tartom szükségesnek ezt hangsúlyozni, mert úgy gondolom, az a szemléletmód, amit itt az általános vitában Réti képviselőtársamtól hallottam a munkaerkölccsel kapcsolatban, engem nagyon megdöbbentett. Akkor én azt a következtetést vontam le, hogy képviselőtársam szűk látóköre okozza, hogy úgy ítéli meg, a dolgozó társadalomban nagy létszámban lelhetők fel azok az egyének, akik inkább a munkanélküli-segélyből kívánnak megélni, semmint a munkából szerzett jövedelmükből.
Nem tudom, hogy tisztelt képviselőtársam mint szemész, milyen szemüvegen keresztül szemléli a munka világát, de engem megdöbbentett, hogy e különös szemléletének még törvényt is kíván szerezni – amiről már előttem is szóltak képviselőtársaim. Benyújtott egy olyan módosító javaslatot, amellyel szinte büntetésképp alkalmazná a közhasznú munkát.
Én nem hiszem, hogy az önkormányzatok szűkös anyagi helyzetét megoldaná, ha ingyen, némi meleg ételről gondoskodva, foglalkoztatnák a munkanélkülieket. Nagy örömmel hallottam, hogy a bizottságok elutasították ezt a javaslatot, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy önök se fogadják el.
Már az általános vitában elhangzott több felszólalótól, és jómagam is a mellett állok ki, hogy nem lehet a végkielégítést összemosni a munkanélküli-járadékkal. Nekem meggyőződésem, hogy a végkielégítés ilyesfajta beépítése nem veszi figyelembe ezen eszköz valóságos célját, amely kettős feladatot tölt be: az egyik, hogy a munkáltatókat az elbocsátás mellett más elgondolásokra is késztesse, a másik pedig, hogy a munkahelyüket elvesztők anyagi lehetőséget kapjanak arra, hogy életüket újra kezdhessék, akár vállalkozóvá is válhassanak, és ezzel tulajdonképpen a munkanélküliek számát csökkentenék.
Ezért én támogatom azokat a javaslatokat, amelyek annak szellemében születtek, hogy a végkielégítést ne lehessen beszámítani a munkanélküli-járadékba.
Végül a törvényjavaslat különösen diszkriminatív pontjához kívánok szólni, ez pedig a javaslat 11. §-ának 6. pontja, amelyben tovább kívánja korlátozni a munkanélküli-járadék felső határát. A munkanélküli-járadék maximális mértékének, amely most a mindenkori minimálbér háromszorosa, a kétszeresére való csökkentését addig nem tudjuk támogatni, amíg Magyarországon a minimálbérek önmagukban nem tudják biztosítani a megélhetést. Továbbá sem a járulékfizetés elvével, sem pedig a munka szerinti elosztás elvével nem egyeztethető össze az a kormányzati elgondolás, mely szerint a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyet figyelmen kívül hagyva, az önhibájukon kívül munkanélkülivé váltak egyik napról a másikra olyan élethelyzetbe kerülnek, amely a korábbi egzisztenciájuk elvesztése mellett életvitelük teljes feladásával is jár.
Az ilyen intézkedés ezen rétegeket egyértelműen elzárná az indokolt szakmai struktúraváltástól és az újrakezdés minden lehetőségétől. Tulajdonképpen a szakmailag magasan kvalifikált munkavállalókat sújtja a törvénytervezet ezen pontja.
Támogatok ezért minden olyan indítványt, amely ezt a diszkriminációt kívánja feloldani.
Tisztelt Képviselőtársak! Engedjenek meg egy rövid politikai megjegyzést. Egyre világosabb, hogy a megvalósuló féloldalas szerkezetváltás következtében egyes családok, egyes szakmák képviselői, egyes települések és régiók helyrehozhatatlanul leszakadnak a társadalom megélhetési normáitól, és az az átmeneti 3-4-5 vagy még több év számukra azt fogja jelenteni, hogy végleg kiszorulnak a társadalom perifériájára. Ez a valóságkép, tisztelt uraim, és nem az, hogy a dolgozó dalolva várja, hogy munkanélkülivé váljon. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Gyér taps a bal oldalon.)
