MORVAY ISTVÁN, DR. a Belügyminisztérium államtitkára:

Teljes szövegű keresés

MORVAY ISTVÁN, DR. a Belügyminisztérium államtitkára:
MORVAY ISTVÁN, DR. a Belügyminisztérium államtitkára: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A gépjármű-nyilvántartás rendszerének problémái tárgyában képviselő úr által tett észrevételek valósak, az érintett belügyi és rendőri szervek előtt ismertek, megoldásukra a szükséges intézkedések folyamatban vannak. Engedje meg, Képviselő úr, hogy mielőtt kérdéseire válaszolnék, vázoljam a közlekedésigazgatás helyzetét.
A gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézést az a korábbi belügyi koncepció határozta meg, mely szerint csökkenteni kell a rendőrség igazgatásban betöltött szerepét, az eljárást úgy kell egyszerűsíteni, hogy az állampolgár minél kevesebb utánajárással kaphassa meg a hatósági engedélyt. Ezt a helyes koncepciót fogalmazta meg a jelenlegi hatályos jogszabály azzal, hogy bizonyos hatósági jogkört telepített a gépjárműveket forgalmazó, műszaki vizsgáztatást végző szervekhez. E szervek közvetlen érdekeltsége azonban nem terjed ki a nyilvántartások pontosságára, naprakészségére, így az adatok késve és sokszor pontatlanul jutnak el a nyilvántartásért felelős szervhez. A nyilvántartás késedelmének oka az is, hogy az új rendszámtáblák iránt nagyméretű az igény, ez idáig közel egymillió gépjármű kapott új forgalmi rendszámot. Ezzel sem a rendszámtáblát kiadó, sem az azt nyilvántartó szervezet felkészültsége, személyi, technikai feltételei nem álltak és nem állnak arányban.
A rendszámtábla-tartókeret minőségével kapcsolatban kiemelendő, hogy annak a használata nem kötelező, arra minőségi előírás, szabvány jelenleg nincsen. A tartókeret gyártása vállalkozói érdekkörbe tartozik, ennek megfelelően ilyet több cég is gyárt, importál, amelyek minősége jelentősen eltér. A gépjármű tulajdonosán múlik, hogy a rendszámtábla felerősítéséhez melyiket választja, illetve kinek az ajánlatát fogadja el.
A kötelező felelősségbiztosítás új rendszerének bevezetése a Belügyminisztérium feladatát számottevően növelni fogja. Kötelezettségünknek tekintjük az új biztosítási rendszer bevezetéséig a nyilvántartásban jelenleg tapasztalható hiányosságok megszüntetését. A lemaradások megszüntetésére már eddig is több intézkedést tettünk. Fokoztuk az együttműködést az eljárásban részt vevő szervekkel, javítottuk a számítógépes feldolgozás személyi feltételeit. Az intézkedések eredményeként a nyilvántartással kapcsolatos lemaradás csökkent, az adatok pontosabbak lettek.
A képviselő úr kérdésére válaszolva szeretném még elmondani, hogy a gépjármű-nyilvántartásban jelentkező gondok visszavezethetők arra is, hogy hazánkban az elmúlt évtizedekben gyors motorizációs fejlődés zajlott le, melynek eredményeképpen a nyilvántartásban szereplő okmányok száma a többszörösére nőtt. Bebizonyosodott, hogy hagyományos eszközökkel ilyen tömegű információ feldolgozása már hatékonyan nem megoldható. Ezt felismerve kezdte meg a Belügyminisztérium az érintett tárcákkal együttműködve egy korszerű, számítógépes gépjármű-nyilvántartás kialakítását. Ennek eredményeképpen megtörtént az országos és megyei számítógépes adatbázis alapadatainak felvételezése. E számítógépes rendszer országos adatbankja és megyei decentrumai jelenleg már működőképesek, teljes körű üzembe állításuk az adatváltozások átvezetésében és a hibás adatok javításában jelentkező elmaradások felszámolását követően megtörténhet.
Meg kell azonban jegyeznem, hogy a számítógépes rendszer fejlesztésének befejezéséig átmenetileg egymás mellett kell működtetni a hagyományos, manuális és a számítógépes rendszereket is, ennek igen jelentős a munkerőigénye. Nehézségeink ellenére várható, hogy a Belügyminisztérium és a rendőrség szervei a nyilvántartás vezetésében jelentkező elmaradásokat, gondokat ez év végéig fel fogják számolni. Kérem képviselő urat, válaszomat elfogadni szíveskedjék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem