HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A motorizáció századában egykor volt lovasnemzetünk is már állandóan gyarapodó gépkocsiparkkal büszkélkedhet. Köztudott azonban az, hogy ennek műszaki állapota és a közlekedési infrastruktúra is jelentősen elmarad a fejlett európai szinttől, de ilyen problémás a gépjárművek nyilvántartásával kapcsolatos hatósági tevékenység is, melynek fogyatékosságain több ésszerűséggel talán előbb lehetne változtatni.
Az országban körülbelül két és félmillió gépjármű lelhető fel. Nemzetközi mércével mérve igen élénk a gépjárművek adásvételének forgalma. A gépjármű-nyilvántartó azonban jelentős késéssel követi a járművek tulajdonjogában beállt változásokat. Egy rendőri feljelentés alapján indult eljárásban például az elkövetőként elmarasztalt vétlen állampolgárt joggal bosszantja a rendőrségi procedúra, ha gépjárművét korábban eladta és a vevő a tulajdonváltozást bejelentette, ám a nyilvántartó adatai a változást még nem tartalmazzák.
A gépjárművek átrendszámozásának előírása és a rendszámcsere széles körben történt lehetővé tétele miatt tovább romlott a nyilvántartás amúgy is kaotikus állapota. A szabványosított új rendszámok kiadásának rendszere nehézkes, több szerv közreműködése után kerülnek az új adatok átvezetésre a megyei és az országos rendőrségi nyilvántartóban. Az új rendszámot úgy tervezték meg, hogy nem tünteti fel a jármű tulajdonosának lakóhely szerinti illetőségét, és a rendszámtulajdonos személyéhez sem kötődő. A technikai kivitelezés sem volt sikeres, mert könnyen eltulajdonítható, és a kerettartó kisebb sérülése esetén már könnyen elvész.
A nyilvántartás nehézségeit tovább fokozza, hogy a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló új jogszabály alapján a biztosítónak jelzési kötelezettsége van a nyilvántartó felé a megkötött és az érvényüket vesztett biztosítási szerződésekről. Végül említhetem még az állampolgárok személyi számainak ügyében hozott alkotmánybírósági határozat várható következményeit is.
Kérdezem a miniszter urat – illetve az államtitkár urat –, hogy terveznek-e a gépjármű-nyilvántartás életszerűbbé, pontosabbá tétele érdekében lépéseket tenni, a gépjárművek forgalmazásának, regisztrálásának rendszerét pedig szándékoznak-e felülvizsgálni. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem