SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP):
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP):
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bár az előttem szóló két képviselőtársam fiatalabb nálam, de azt hiszem és remélem, hogy akkor is tudok valami hasznosat modani az ifjúság érdekében, ha már megettem a kenyerem javát.
Nem vállalom fel a Kormány ide vonatkozó jelentésének teljes köre vonatkozásában az opponensi szerepet, mert azt remélem, ha csak a probléma egy szeletére próbálok rávilágítani, akkor többre megyek, nagyobb mélységgel tudom azt esetleg önök elé tárni.
Egyetlen dologról szeretnék beszélni, nevezetesen az ifjúság- és gyermekvédelem szabályozásának, illetve szabályozatlanságának a helyzetéről. A dereguláció részben elvitte a gyermekvédelemre és az ifjúságvédelemre vonatkozó szabályokat, és amely szabályok megmaradtak, azok megítélésem szerint elavultak.
Három témában feltétlenül lépni kellene ide vonatkozóan, nevezetesen: meg kellene hoznunk a gyermekvédelmi törvényt, azon kívül az árvaszéki törvényt és a gyámpénztárak felállításáról szóló jogszabályt.
Teljesen tarthatatlan az, hogy négy minisztériumhoz mint állami főhatósághoz tartozik a gyermek- és ifjúságvédelem: a prevenció a művelődési tárcához, a hatósági feladatok a BM-hez, az intézményes gyermekvédelem a Népjóléti Minisztériumhoz és egy picit még az Igazságügyi Minisztériumhoz is, nevezetesen a javítóintézetek felügyelete tekintetében. Valamilyen rendet kellene ebben a kérdésben teremteni. Nem is kívánok tippet adni arra vonatkozóan, hogy melyik minisztériumhoz kellene, hogy kapcsolódjon teljes egészében ez a feladatkör, de feltétlenül egyhez.
A másik probléma, ami jelentkezik, a finanszírozás kérdése. Nem vagyok babonás, mégis azt mondom: el ne kopogjuk, hogy az állami költségvetésből jelenleg erre a feladatra előirányzott 6 és fél milliárd forint olyan összeg, amely a szakemberek megítélése szerint ennek a problémának a megoldására alkalmas a mennyiségét illetően. Azonban ugyanezen szakemberek véleménye szerint a pénz nem oda kerül, ahol a gyermek van. Nem a gyermeket támogatjuk vele, hanem az intézményeket, és ez nagyon komoly problémát jelent.
A konkrét esetben mai szabályozás szerint ez a pénz a megyei önkormányzatokhoz kerül ahelyett, hogy végül is ahol a gyermek van, a helyi önkormányzatokhoz kerülne. Így adódhat elő az a helyzet, hogy ennek a pénznek a disztribuciója olyan, hogy előfordul, hogy egy gyermek évi tartásának költsége hatvanezer forint, de előfordul olyan, hogy négyszázötvenezer forint. Pazarlás történik ezzel a pénzzel, nincs érdekeltté téve jelenleg a pénzt elosztó abban, hogy valamiféle ésszerű megoldás történjen a pénz felhasználása körül, mert végül is ő nem érdekelt ebben. A helyi önkormányzat megítélésem szerint érdekelt lenne, és a szakemberek megítélése szerint is, ugyanis a gyermek ott van, és a pénznek is oda kellene menni. Az önkormányzat majd gondoskodna arról, hogy a pénz ott maradjon, azáltal nyilvánvalóan, hogy a gyermek is ott marad. A gyermek elsőrendű érdeke, hogy családban, elsősorban a saját családjában, ha ez nem oldható meg, akkor pedig idegen családban, de mégis családi körülmények között nevelkedjen, és csak legutolsó megoldásként jöhet szóba az, hogy valahova intézetbe kerüljön. Majd az önkormányzat feladatának tekintenénk, hogy vállalkozzon, hogy ésszerűen használja fel a pénzt. Például előfordulhat, hogy abban az intézményben, amelyik esetleg most fél kihasználtsággal működik, meg tud valósítani valami olyan vállalkozást, mint mondjuk lelki segélyszolgálat vagy pedig egyéb más, amely esetleg még pénzt hoz a konyhára. Ilyen körülmények között amit ennek az intézménynek a fenntartására fordít, nem veszíti el részben hiábavaló módon.
A másik probléma, amit ezzel kapcsolatban még meg szeretnék említeni az, hogy az önkormányzatok, amennyiben hozzájuthatnának ahhoz az öszszeghez, amely gyermekenként a szakemberek számítása szerint az egész ország ifjúságát tekintve mintegy 3800 forintra tehető, akkor nyilvánvalóan e pénz felhasználása mellett bizonyos felelősséget is éreznének a gyermekért, mert a mai helyzet az, hogy sajnos a helyi önkormányzatok a gyereket minden különösebb aggódás nélkül, ha kell, intézetbe teszik, rendelkeznek ez iránt, őket tulajdonképpen a gyermek sorsa, nem azt mondom, hogy nem érdekli, de nem érdekli oly mélységig és olyan felelősséggel, ahogy az érdekelhetné, annak a megoldásnak az esetén, amit már említettem.
Szeretnék még nagyon röviden foglalkozni az árvaszékek kérdésével, azok felállításának kérdésével. Kisgazda képviselőtársaim közül ketten beterjesztettek egy olyan önálló képviselői indítványt, amelyik más szakemberek véleménye szerint kiválóan alkalmas lenne ennek a feladatnak a megoldására, szabályozására. De ismereteim szerint a Népjóléti Minisztériumnak is van olyan törvénytervezete, amelyik ezt a kérdéskört meg tudná oldani. Tudom, ismerem belülről, nagyon sok az Országgyűlés problémája, de megítélésem szerint érthetetlen, hogy ennek ellenére miért nem került ez a törvénytervezet legalább előterjesztésre.
A meglévő szakembergárdának, a gyámügyeseknek, az árvaszékre való koncentrálása garanciát jelentene szakmai szempontból arra, hogy a hatósági feladatok ellátása megfelelőképpen megtörténne az ország egész területén, mert mondom, hogy szemben azzal, hogy a gyermek védelmével kapcsolatos feladatokat elsősorban az önkormányzat tudná megfelelőképpen ellátni, a hatósági feladatok ellátására ugyanakkor ez az önkormányzat pontosan a szakemberek hiányánál fogva nem alkalmas helyenként külön-külön, csak így, a szakembergárda koncentrálásával.
Utolsó témaként a gyámpénztárak felállításáról szeretnék szólni.
Kedves Képviselőtársaim! Ma az a helyzet gyermekeink, a kiskorúak pénzével, és legyenek azok veszélyeztetettek vagy nem veszélyeztetettek, hogy be kell tennünk az ide vonatkozó előírások szerint az OTP-be, és az 26%-kal kamatozik. Lényegében jogszabályilag szabályozott módon károsítjuk meg a gyermekeinket. Nem igaz az, hogy e pénz felhasználásának ez a legcélravezetőbb módja. Miért van, hogy a szülő nem vállalkozhat ezzel a pénzzel? Miért van az, hogy nincs olyan intézmény, pénzintézet, amelyik vállalkozhat ezzel a pénzzel? Emlékeztetem önöket, vagy aki esetleg nem ismeri a korabeli szabályozást, hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy az ántivilágban már 1902-ben megalakultak a gyámpénztárak, és akkor állami garanciavállalás mellett a fiatalkorúak pénzeire lehetett vállalkozni. Megítélésem szerint ma is ez lenne a megoldás, mert akkor talán nemcsak az egyéb, hanem kifejezetten az anyagi boldogulásukat is segítenénk.
Ezek a problémák, tisztelt Országgyűlés, olyanok, amelyek megítélésem szerint az ifjúság minden irányban való boldogulásának jogi abroncsait, jogi kereteit jelentenék, és ezekre égetően szükség van ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy kijelöltük, kicövekeltük azt az utat, amelyen az ifjúság fejlődése haladhat. Köszönöm szépen. (Taps.)
