KULIN SÁNDOR, DR. a gyermek- és ifjúsági képviselőcsoport előadója:
KULIN SÁNDOR, DR. a gyermek- és ifjúsági képviselőcsoport előadója:
KULIN SÁNDOR, DR. a gyermek- és ifjúsági képviselőcsoport előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés gyermek- és ifjúsági képviselőcsoportjának kezdeményezésére megvalósuló politikai vitanapot e csoport nevében örömmel üdvözöljük. Szándékunk és törekvésünk, hogy az egész társadalom és nem csupán egy korosztály szempontjából oly fontos és jövőt meghatározó kérdésben hasznos együttgondolkodás kezdődjék meg.
Indokolható lenne a Parlament ismert túlterhelése ellenére is e kérdéskörrel foglalkoznunk akkor is, ha ez csupán a társadalom jó egyharmadát kitevő réteget érintené, de meggyőződésünk – és erről szeretnénk meggyőzni mindenkit –, hogy ennél jóval általánosabb érvényű kérdésről van szó, bár a vonatkozási és hivatkozási alap valóban a gyermek- és fiatal korosztály.
A gyermek- és ifjúsági képviselőcsoport ezt a fentiekben vázolt evidenciát kívánta érzékeltetni azáltal is, hogy talán többek megütközésére személyemben nem a 30-on aluli korosztályhoz tartozó szószólót állított álláspontja kifejtésére.
A rendelkezésemre álló szoros időkeretben nincs mód az érintett korosztály jelen helyzetét ismertető részletek bemutatására. Ezért csak utalok az ezt tárgyaló, részletes és objektív adatsorokat tartalmazó, mindenki által hozzáférhető és képviselőtársaim által ismert tanulmányokra. Így a "Jelentés a magyar gyermekek helyzetéről" – 1990-es kiadás – és a MISZOT megbízásából készített jelentés, amely "A fiatalok a bizonytalan jelenben" címet viseli.
Azt szeretnénk elérni, és a magunk részéről törekszünk is erre, hogy a politikai vitában ne a politika és ne a vita önmagáért legyen az elsődleges, hanem egy ezek felett álló cél konstruktív megközelítése, melyben a pártok a maguk eltérő véleményét fejtik ki. Erre a megközelítésre annál is inkább lehetőséget látunk, mert a jelenlegi helyzet kialakulásáért nem a jelenlegi Kormányt kell ítélőszék elé állítani. Itt évtizedek alatt kialakult hibás fejlődés eredményeivel állunk szemben, de azért már vitathatatlanul ez a Parlament és ez a Kormány felelős, hogy a rendszerváltás kapcsán elemezze és felismerje azokat a társadalmi, gazdasági, szemléleti, rendszerbeli hibákat, melyek e kritikus helyzet kialakulásához vezettek, és megtegye azokat a szükséges irányváltó lépéseket, melyek ha hosszabb távon is, de pozitív irányú változásokat hozhatnak.
Ezért – mint már említettem – mi nem csak egy adott korosztály helyzetét, hangulatát érintő, javító, életkor-specifikus intézkedések meghozatalában vagyunk érdekeltek és agilisak, hanem a gyermek-központú és családközpontú társadalomszemléletünknek megfelelően a törvényalkotás látszólag távol eső területein is ez az értékrend munkál minden gondolatunk alján.
Meggyőződésünk, hogy ezen szemlélet érvényesülése nélkül hosszabb távon is egyre kezelhetetlenebbek lesznek azon társadalmi, gazdasági és szociális feszültségek, melyek a mai kereteket is feszegetik. Egy gazdasági nehézségekkel küzdő vagy válságba jutó ország kaphat segítséget külföldről, de az emberi erőforrásokat mennyiségileg és minőségileg magunknak kell előállítanunk és biztosítanunk. Ez az a forrásoldal, amely a társadalom létét hosszú időszakra meghatározza, és amely, ha válságba kerül, nem segíthető ki, nem hidalható át rövidtávú segélyekkel és hitelekkel.
E szempontok hatékony érvényre juttatása végett is tartjuk fontosnak beadott javaslatunknak megfelelően, hogy a gyermek- és ifjúsági képviselőcsoport mielőbb bizottsággá alakulhasson. Emögött nem presztízsszempontok, hanem a gyakorlati munka feltételei biztosításának igénye áll.
Tisztelt Országgyűlés! Politikai vitatémánk alapját a legmagasabbrendű jogszabály, az Alkotmány adja meg, mely a 15. §-ában így fogalmaz: "A Magyar Köztársaság védi a házasság és család intézményét." A 16. § pedig: "A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit."
Emellett a későbbiekben utalni fogok a nemzeti megújhodás programjára is, amit ugyan nem kívánok az Alkotmánnyal egyszintű forrásnak feltüntetni, de utunk jelen szakaszának mégis meghatározó dokumentuma. Szükséges, hogy az ünnepélyesen deklarált elvek és programszerűen megfogalmazott társadalomfilozófia mellett az eddigieken túlmutatóan a gyakorlati cselekvés terére lépjünk. Ehhez ütemezett cselekvési program kell. Ezt célozza az az elfogadott országgyűlési határozat, amely szerint felkértük a Kormányt, hogy a további tennivalókra vonatkozó tervezetét augusztus végéig nyújtsa be az Országgyűlésnek. Magunkat erre lelkiekben és ismeretekben kellőképpen felkészítendő, világos kérdéseket kell megfogalmaznunk önmagunk számára, és azokra őszinte válaszokat kell adnunk, nem feltétlenül itt és most, talán jobb is, ha érleljük magunkban a válaszokat. Kérdéseink nem támadóak és nem provokatívak, de remélem elgondolkodtatóak és felrázóak. Nem akarunk támadni és provokálni, mert a válasz arra könnyen hárító vagy igazoló jelentés lenne. Egy vagy néhány bűnbak keresésének látványos rivaldája csak további impotenciánk álcázására lenne alkalmas.
Íme tehát néhány kérdés a teljesség igénye nélkül, a sor hosszan és talán jobbakkal is folytatható:
Ismeri-e a társadalom, és ezen belül a törvényhozás, kellő mértékben azokat az adatokat és tendenciákat, melyek e korcsoportok létszámára, szomatikus és mentális egészségi állapotára, a társadalom átlagához is viszonyított rossz szociális és anyagi helyzetére, iskolázottságára és felhasználható tudásszintjére, lehetőségeire, ezen belül szocializációs és egzisztencia teremtő kilátásaira vonatkoznak?
Úgy ítéljük-e meg, úgy ítélhetjük-e meg, hogy a társadalom adott lehetőségeinek, teljesítőképességének a figyelembevételével mindent megtettünk összehangoltan az államélet egész területén az előző kérdésekre adandó válasz negatív elemeinek elhárítására?
Tudjuk-e, hogy melyek azok az irreverzibilis, visszafordíthatatlan folyamatok, melyek hatását a következő évtizedekben generációk során át viselnünk kell, és amelyek a gazdaság és társadalom mindenkori teljesítményét negatívan fogják befolyásolni?
Tudjuk-e, hogy a ma mulasztásait holnap nem hozhatjuk helyre, mert holnap már csak a mai mulasztásunkkal súlyosbított helyzet reparálásával kell bajlódnunk, és a mai mennyiségi elégtelenség holnap már jóvátehetetlen minőségi silányságban jelentkezhet?
Úgy ítélhetjük-e meg, hogy adópolitikánk kellően családbarát-e, preferálja-e társadalompolitikai céljainkat és érdekeinket, vagy jobbára csak a gazdaságpolitikai célokat preferálja? Van-e mód és van-e szándék a kettőt optimális szintézisbe hozni? Megjegyzem, ismerem, de nem fogadom el az ellenvetést, és nem tekintem végleges eldöntött kérdésnek, hogy a családcentrikus vagy a pénzügyi szóhasználatban szociális elemeket és szemléletet nem az adópolitikában kell érvényre juttatni, és hogy ez a szemlélet nemcsak engem nem győzött meg tökéletesen, legyen szabad idéznem a Nemzeti Megújhodás Programjából, ahol is az adórendszer fejlesztésénél így szól: "Az adóterhelés méltányos alakításával járuljon hozzá az önhibájukon kívül létminimumon élő társadalmi rétegek és gyermekes családok gondjainak enyhítéséhez." Majd másutt: "A gyermekes családok többletterheinek enyhítése érdekében a személyi jövedelemadó bevétel egy része a legésszerűbb eszközrendszer megválasztásával a családok helyzetének javítására fordítható." Én szívesebben úgy fogalmaznék, hogy fordítandó. Majd folytatja: "A Kormány a további munka során megoldást kíván találni a házastársak közötti jövedelemdifferenciák kezelésére." Remélem nem tévedek, ha az óvatos fogalmazás mögött a családi jövedelemadózás irányába történő vitás lehetőségét vélhetem felfedezni.
További kérdéseink: Megjelenik-e ez a korosztály kellő súllyal és kellő érdekérvényesítési lehetőséggel a közéletében? Tudatában vagyunk-e és levonjuk-e annak a konzekvenciáit, hogy a gyermekek és fiatalok egészséges fejlődése ép és erkölcsileg is erős családban biztosítható?
És végül az utolsó kérdésem az eddigiekkel csak látszólag ellentmondó: Felismeri-e, tudatában van-e társadalmunk annak, hogy a társadalom és ezen belül kiemelten a fiatalság aggodalomra okot adó, romló morális állapota, a devianciák terjedése és az anyagi létfeltételek alakulása között nincs szükségszerű, kizárólagos és végzetszerű okozati kapcsolat, sem egyenes, sem fordított arányosság, következésképpen az anyagi létfeltételek majdani javulása sem fogja automatikusan javítani e téren a helyzetet? Indokolt tehát, hogy cselekvési programunkban e felismerésből is levonjuk a szükséges konzekvenciákat, és a család mással pótolhatatlan szocializációs szerepének erősítésén túl a hagyományos vagy újabb keletű kisebb-nagyobb közösségek működési feltételeit és lehetőségét erősítsük.
Tisztelt Képviselőház! A kérdések folytathatók. Az eddigiekre azt hiszem, hogy csak látszólag sokféle, de a tényadatok ismeretében egymáshoz közel eső válasz adható. Lehet azt is mondani, hogy rossz a kérdésfeltevés, és máshonnan kell közelíteni. Egyik ismert és látszólag támadhatatlan közelítés, hogy mindent a gazdaságnál kell kezdeni, onnan kell forrást teremteni, a többi csak következményes, járulékos dolog, mert ez így csak demagógia. A gazdasági elmozdulás kulcsszava pedig vitathatatlanul a szabad vállalkozás. Legyen szabad akkor ehhez az érvrendszerhez a saját terminológiával közelítenem, és azt mondanom: ma Magyarországon gazdaságilag, az egyén szempontjából a legnehezebb és legkockázatosabb vállalkozás a család, a gyerekre vállalkozás, de társadalmilag mégis nemcsak szükséges, nemcsak nélkülözhetetlen, hanem gazdaságos is. Éppen ezért a társadalom önérdeke ellen cselekszik, túl azon, hogy erkölcstelen is, ha nem ismeri fel és nem oldja fel ezt az ellentmondást. A mai magyar családok nagy hányadában már nemcsak az anyagi tartalékok, hanem a biológiai és pszichológiai tartalékok is kimerültek, és ezt orvosként is súlyosabbnak tartom az előzőnél. Meg kell tehát teremteni az emberi erőforrások utánpótlása tekintetében is a vállalkozásbarát társadalmi környezetet.
Igyekszünk józan mértékkel megítélni az eseményeket és feladatokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalomban szinte egyidejűleg nagyon sok döntésre érett, sőt túlérett feladat jelentkezik, jelentkezett és ezek egyrészt közvetve, mint például a tulajdonviszonyok rendezése, tulajdon és államélet jogi szabályozása, míg egy másik része közvetlenebbül függ össze a korosztály mindenkori sorsával, egészségügyi és szociális törvények, oktatás, sport, adózás stb.
Mi azon leszünk, hogy sajátos szempontjaink sehol hátrébb ne sorolódjanak, és az egyformán fontos dolgok között ezek, ha lehet, még egyformább elbírálásban részesüljenek, amit mai közérthetőbb szóhasználattal pozitív diszkriminációnak mondanak, és bár nagyra értékeljük, hogy Országgyűlésünk első politikai vitanapját e témának szenteli, és hogy határozata értelmében évente visszatérően megrendezi azt, mi nem szándékszunk most egy esztendeig szunyókálni, mint egy gyermeknapi rendezvényt letudva, a témát pihentetni, hanem alkalmas és alkalmatlan időben jelentkezünk véleményünkkel.
Engedjék meg, hogy végezetül az imént kifejtettek szellemében egy, a napjainkat élénken foglalkoztató témán mutassam be, hogy szemléletünk – mint mondtam – ott van minden gondolatunk alján. Az Országgyűlés megbízta a Kormányt, hogy készítsen terveket a világkiállítás 1996-os megrendezésére. Az eddigi elképzelések szerint ennek eszmei mondanivalója: "Hidak a jövőbe." Úgy gondoljuk, nem szükségeltetik túlságosan dús fantázia annak belátásához, hogy ezeket a hidakat a mai gyermek és ifjúsági korosztály tagjai reprezentálják. Ők azok a hidak, amelyen át a mai magyar társadalom a XXI. századba és a harmadik évezredbe fog eljutni.
Kevés szebb és felemelőbb és az egész társadalmat megmozgató izgalmas feladatot tudok elképzelni, mintha egy szerény és erőnket nem túlhaladó technikai program mellett arra koncentrálnánk, milyen pillérekre építjük mi ezeket a hidakat. Ha ezt mutatjuk meg a világnak, nem úgy vetődik fel majd a kérdés idehaza: kifizetődik-e vagy ráfizetéses-e az egész program, mert az ebbe fektetett pénz nem lehet kidobott és vissza nem térülő pénz. Az ebbe fektetett erőfeszítés nem hiábavaló áldozat. Tiszteljük meg az idelátogató külföldieket azzal a feltételezéssel, hogy őket is elsősorban ez érdekli, nemzeti értékeink… (Az elnök csenget.) Igenis, Elnök Úr, az utolsó mondat… bemutatása mellett ez inkább specifikuma az emberközpontú társadalomnak, mint az, hogy egy kiállítás néhány hektárnyi vagy négyzetkilométernyi területén görcsös erőfeszítéssel bemutatott nemzetközi csúcstechnológia miként fogja feledtetni egy szegény ország pőre valóságát.
Adaptálva az ismert mondást – mutasd meg a konyhádat, mutasd meg a fürdőszobádat, és megmondom, ki vagy – én azt mondom: mutasd meg, nem jogilag és nem retorikailag, hanem valóságosan, a mindennapok gyakorlati értékrendjében a gyermekek, az ifjúság és a család helyzetét, kilátását, és megmondom nemcsak azt, hogy ki vagy, nemcsak azt, milyen társadalom vagy, hanem azt is, hogy milyen holnapra, milyen jövőre számíthatsz. Köszönöm a figyelmet. (Általános taps.)
