SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ):
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ):
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 2344-es számú törvényjavaslat tárgyalásának a megkezdésével a magyar Országgyűlés – még ha csak ideiglenesen is – visszatért, pontosabban rátért arra az útra, amelyet a Kormány által már majdnem fél esztendeje elfogadott, Kupa Mihály pénzügyminiszter nevével jelzett program szabott ki számára.
Ha emlékezetem nem csal, akkor a Kupa-program szerint már márciusban meg kellett volna kezdeni ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását és azóta még sok másét is. Gondolom, hogy a késedelem miatti, szinte már kötelező mondatoknak az elmorzsolását ma már senki sem végzi örömmel az ellenzék soraiból sem. Ma már sajnos inkább az megy eseményszámba, ha valami gyorsan és időben elkészül. Így váltak az elmúlt napok kisebb parlamenti szenzációivá a gyorsított eljárású törvények és azoknak nagy sikere.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy többé-kevésbé következetes, jól felépített és elfogadható tervezet. Azt hiszem, hogy a szakértői előkészítés során, amire az államtitkár úr is utalt, helyes irányban fejlődött és alakult ez a törvény. Ennek a törvényjavaslatnak a korábbi változatait ismerve valóban jelentős javulásról lehet beszámolni.
Az általános vita keretében az alapkoncepcióval kapcsolatban szeretném nézeteimet kifejteni.
A szabályozás alapkoncepciójával, a FIDESZ gazdasági és jogalkotási programjának a koncepciójához hasonló elveivel messzemenően egyetértek. Azt hiszem, jó irányban oldotta fel a javaslat azt a szabályozási dilemmát, amely a rövid távú válságkezelést és a hosszabb távú folyamatszabályozást illetőleg a gazdasági és a jogi feltételek biztosításának az irányába megy. A jogalkotó dilemmája ugyanis a következőképpen jelentkezik.
Ma az ennek a konkrét törvénynek a kapcsán a magyar gazdaságban kialakult tömeges sorbanállás és körbetartozás miatt a gazdaság szereplői közül nagyon sokan messiásként várják ezt a törvényt. Majdnem biztos azonban, hogy ezt a szerepet ez a törvény nem tudja önmagában betölteni, sőt lehet, hogy még nem is lesz képes az aktuális problémákra a várt hatást kifejteni.
Erős tehát a nyomás abban az irányban, általában a gazdasági jogalkotásnál, hogy a gazdasági törvényhozás a piacgazdaság szélesebb értelemben vett kereteinek a kialakítása helyett inkább az aktuális válságkezelésre koncentráljon. Örülök, hogy e javaslat tekintetében ezt sikerült elkerülni. Meggyőződésem, hogy nem lehet a szabad piac jogi garanciáit kiépíteni, ha közben folyamatosan ezzel ellentétes, a piacot akadályozó szabályok születnek.
Az állam piackorlátozó bevatkozási jogainak a csökkentése akkor is támogatandó, ha ez időlegesen dezintegrációs mellékhatásokat produkál egy, az adminisztratív gazdálkodási módhoz eléggé hozzászoktatott gazdaságban. A hosszú távú szabályozás melletti érvek ki kellene, hogy egészüljenek annak a kérdésnek a kritikai elemzésével, hogy egy modern európai és a liberális magyar jogi hagyományokra is építő csődszabályozásnak milyen a mai magyar fogadókörnyezete.
A Volkswagen motorokkal felszerelt Trabantok tulajdonosait kis brosúra figyelmezteti arra, hogy gyorshajtás esetén nemcsak a rendőrtől, de műanyag autójuk szétesésétől is félniök kell.
A legnagyobb probléma, hogy a bíróságok és a szanáló szervezetek vajon felkészültek-e, van-e vizsgálat arra, hogy a törvény életbe lépése milyen hatással lesz ezekre a sorbanállásokra, és a lehetséges csődhullám milyen negatív hatásokkal is járhat. Az természetesen helyes, hogy az állam kivonul ezekről a területekről. Vajon felmérte-e a Kormány annak a lehetőségét, illetve következményeit, hogy ez mit von maga után? Én ezt természetesen támogatom, azt viszont szeretném látni, illetve bizakodom benne, hogy a Kormány erre felkészült. Ezek a kérdések természetesen – már szigorúbb értelemben véve is – a jogérvényesülés problémái. A jogérvényesülés egyik főfeltétele a jogi infrastruktúra kiépültsége. Az MDF-es vezérszónok is említette a bíróságok állapotát. A bíróságok mai helyzetében csak nehezen lehetne azt állítani, hogy ez a kérdés megoldódott.
A törvényjavaslat e tekintetben – talán szerencsésen – elfeledkezik arról, hogy mi a valóságos helyzet. Például bizonyos esetekben, ahol ez a gyors csődeljárás mégis rendes polgári bírósági útra tereli az egyes követelések behajtását, elfeledkeztek arról, hogy az ilyen eljárás rettenetesen hosszadalmas és költséges, vagy amikor nem veszi azt figyelembe, hogy a végrehajtási eljárás módosítására is szükség lenne, hiszen a végrehajtás rendes útjának az igénybevétele ma még elképesztően lassú és eredménytelen. Mindez még a jogérvényesülést segítő infrasturktúra és a jogi kultúra további mozaikjainak a kicserélését teszi szükségessé a törvény számára, de azt hiszem, hogy valamelyik ponton el kell kezdeni a lépést, és a törvényjavaslat – véleményem szerint – ezt teszi. A dolog ugyanis csak most kezdődik, és csak sajnálhatjuk azt az időt, amelyet eddig elvesztegettünk, amikor nem ilyen típusú törvényekkel foglalkoztunk.
A javaslat legfontosabb eredményeinek a FIDESZ hosszú távú gazdasági és jogalkotási programja szempontjából az állam szanálásban betöltött szerepének a megszüntetését tekintjük, és azt, hogy az állam szerepe jórészt a bíróságok törvényi normatív szabályozása alá rendelt ellenőrző funkciójára redukálódik. A gazdasági ügyeket a piac részvevőinek önszabályozó tevékenységére bízza.
A gazdaság szereplőinek, az állami vállalatoknak, a szövetkezeteknek és a magánvállalkozóknak egy szintre helyezéséről már többen szóltak az előbbiekben. Ezt is a kialakuló gazdaság egy fontos elemének tekintjük.
Fontosnak tartjuk az öncsőd intézményesítését, amelyben a bajba jutott vállalatot 90 napos lélegzetvételhez juttatja a javaslat, esélyt adva a hitelezőkkel való megállapodásra.
A fizetésképtelenség tényének pontos megállapítása – amire szintén utalt már az MDF vezérszónoka – és a kötelező öncsőd is a gazdaság szereplőinek kiszámítható viselkedését segítheti elő, amennyiben ez a törvény valóban érvényesülni tud.
A kétéves határidő bevezetése lényeges időkorlátot szab a folyamatok elhúzódása elé.
A koncepcióval való általános egyetértésünk örömén még a javaslatban található számos és immár rutinszerűnek nevezhető kodifikációs hiba sem tud lényegesen rontani. Az ezzel kapcsolatos jogi és gazdasági vonatkozású, nem a javaslat egészére, hanem csak a részletekre vonatkozó kritikai észrevételeinket módosító indítványok formájában, valamint a részletes vitában kívánjuk megtenni.
A 80-as évek elején, amikor jogi tanulmányaimat folytattam az egyetemen, a polgári jogi tankönyvből kihagytuk azt a részt, amely a váltóra, a csődre és hasonló kapitalista jogintézményekre vonatkozott, mint amire nem lesz szükség jogi pályafutásunk során. Most örömmel állapíthatom meg, hogy a törvény elfogadásával a csőd jogi fogalma a múlt század romantikus regényeiben önmagukat főbe lövő, bukott tulajdonosok képe helyett a gazdaság alanyainak, illetve pénzügyi zavarainak az adott szereplő szempontjából nem feltételenül kívánatos és kellemes, de egy normális piacgazdaság szempontjából elkerülhetetlen és természetes megszűnésének a módját fogja felidézni. Talán majd visszatalál a jogi tankönyvekbe is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(Az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás foglalja el.)
