PÁL LÁSZLÓ (MSZP):
PÁL LÁSZLÓ (MSZP):
PÁL LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista párt parlamenti frakciója ezt a törvényt jó törvénynek tartja, egy nagyon jó tárgyalási alapnak. A tervezet alapján egy, a piacgazdasághoz való átmenetet szabályozó újabb nagyon fontos lépést tudunk tenni.
Egyetértünk azzal a tájékoztatóval is, amelyet Szabó Tamás államtitkár úr bevezetőként elmondott. A törvény tárgyalását mégis megnehezíti egy kérdéskör, amelyet nem sikerült államtitkár úrnak áthidalnia a bevezetőben, a hatások vizsgálatát megalapozó anyagok hiányoznak. Az a néhány gondolat, amit ő elmondott, valóban így van, de nem látjuk át – és ez kihallatszott a többi hozzászóló véleményéből is –, hogy a reálszférában a törvény bevezetése a jelenlegi gazdasági körülmények között milyen hatásokkal fog járni. A vállalatok állapotáról, a kelet-európai piacokon lezajló folyamatokról, a sorbanállásokról felületes, a sajtóból származó információink vannak, pedig jó lenne tudni azt, hogy a törvény esetleges, hamarosan történő bevezetése következtében milyen buktatókkal kellene számolnunk.
Valamennyien utaltunk rá – a korábban felszólaló kollégáim is –, hogy a helyzet eléggé nehezen kiszámítható a reálszférában. Különösen gondot okoz az, hogy ma még a korábbi számviteli rendszer érvényesül, ezért azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy mely vállalatok működnek gazdaságosan vagy gazdaságtalanul, hiszen a ma érvényes szabályok ennek a felmérésére alkalmatlanok.
Az új számviteli törvény bevezetése 1992. január 1-je után lesz aktuális. Ez egy jó törvény, egyhangúlag fogadta el a Parlament is. Egy ehhez illeszkedő jó csődtörvényt kellene csinálni. Én szükségesnek tartom, hogy szinkronba hozzuk a két törvényt, fel kellene vázolni egy olyan változatot is, amelyben a csődtörvény is a számviteli törvényhez igazodóan a jövő évben lép életbe, hasonlóképpen a jegybanki és a pénzintézetről szóló törvényekhez, amelyek többé-kevésbé rendbe teszik ezt a szférát.
Horváth Béla képviselőtársam elég részletesen mondotta el ennek a törvénynek az előzményeit, az előéletét, ecsetelte – idézőjelbe próbálom tenni – a "szocialista tervgazdálkodás" összes vagy legalábbis jelentős bajait. Hadd mondjam el, hogy a bajaink azonban nem végződtek a rendszer átalakulásával, új bajokat is sikerült szülnünk az utóbbi időben. Sajnos az 1990/91-es évek általunk ismert gazdasági folyamatai nem könnyítik meg a későbbi csődeljárásokat és felszámolási eljárásokat.
Van egy olyan közhangulat az országban – sajnos még kormányzati tényezők szájából is lehetett hallani ilyen gondolatokat –, nagy öröm számunkra, hogy a kisvállalatok jobban prosperálnak, mint a nagyok. Ez nem olyan nagyon nagy öröm. Mindannyian örülünk, hogy a kicsik jól prosperálnak, de annak ne örüljünk, hogy a nagyok nem prosperálnak jól, hiszen nemcsak a nemzeti vagyon jelentős részét képezik, nemcsak a nemzeti jövedelem jelentős hányadát állítják elő, nemcsak a dollár relációjú exportjaink meghatározó tényezői, a költségvetésünkben a hozzájárulás nagy része tőlük származik ma még, hanem emellett a munkát ők adják, a foglalkoztatás jelentős része a nagyvállalatoknál folyik, s azt se felejtsük el, ha ezeket privatizálni kívánjuk, nem lenne baj, ha ezeket áron tudnánk értékesíteni. Nem öröm az, ha a folyamatok eredményeképpen leértékelődnek nagyvállalataink, és az értékesítésük során befolyó ellentétel messze kevesebb annál, mint ami lehetne az ország számára.
A szerkezetátalakításban és az ezzel összefüggő privatizációs, illetve csődelszámolási folyamatokban a nagyvállalatokra érdemes vigyázni. Érdemes rájuk úgy vigyázni, hogy ezek jó irányba fejlődjenek, és ne visszafejlődjenek. Hogy a reálfolyamatok gondját a Kormány is mennyire átérzi, arra jellemző, hogy a törvénytervezet 81. §-ában van egy kipontozott rész az életbe léptetés időpontját illetően. Azt hiszem, amikor majd a tisztelt Ház eldönti azt, hogyan töltsük ki ezeket a pontokat, érdemes az előbb elmondott szempontokat is figyelembe venni, és meggondolni azt, hogy a jövő év elején lépjen életbe a törvény azzal a 90 napos beléptetési mechanizmussal, amelyre a Kormány javaslatot tett.
Feltételezhető, hogy erre az időpontra a már általam is felsorolt korábbi törévnyek megszületnek. Bízom abban, hogy rendelkezni fogunk az ősz folyamán egy olyan vagyonpolitikai irányelvrendszerrel, amely megfelel az átalakulóban lévő mai magyar gazdaságnak, rendelkezni fogunk a kelet-európai kereskedelmi kapcsolatok esetleg javuló irányzataival is. Bár ebben nem vagyok túl optimista.
A törvénytervezet kapcsán szeretnék egy kérdéskörre kitérni, amelyre még az előző felszólalók nem tértek ki, ahol nekünk hiányérzetünk van. A csődtörvény tervezete nem foglalkozik csalárd csőd intézményével, vagy csak rendkívül távolról utal a csalárd csőd lehetőségeire. A 39. §-ban óvatosan visszamenőleges felülvizsgálatokra ad lehetőséget a különböző – egy éven belül kötött – szerződések vonatkozásában.
Lehet, hogy a csalárd csőd kérdését nem a csődtörvényben és a felszámolásról szóló törvényben kell elsősorban rendezni, hiszen ebben büntetőjogi elemek is vannak, és elképzelhető, hogy elsősorban a büntetőjog vonalán kerül rendezésre. Hadd mondjam el azonban, hogy a rendezetlenség s az ebben a törvényben való kezelés hiánya elgondolkoztatja az olvasót. Az a helyzet ugyanis, hogy sikerült egy olyan környezetet teremtenünk, amelyben nemcsak maguk a vállalati vezetők vagy esetleg a nem állami vállalatok tulajdonosai azok, akik a csalárd csőd kialakulásához vezető utat megtisztíthatják, hanem sok esetben az állam maga is szereplőjévé válik az ilyen szabálytalan csődök kialakulásának.
Gondoljunk csak bele, hogy az Állami Vagyonügynökségről szóló törvény vagy az előprivatizációról szóló törvényünk lehetővé teszi azt, hogy az állam a vállalatok egyes részeit kiemelje a vállalatból, esetleg a jobban működő részeit, s ez a vállalat rossz működését eredményezheti. A hitelezők szempontjából ez kimondottan úgy néz ki, mint hogyha csalárd csődöt állított volna elő a vállalat, amely erről nem tehet, hiszen az állam döntött így a helyében.
Javaslom, hogy ezt kérdéskört a további viták során majd tekintsük át, mert nagyon kedvezőtlen következményei lennének annak, ha az állam esetleges káros intézkedéseit a vállalaton vernénk el.
Szintén ebbe a kérdéskörbe tartozhat a kárpótlási törvény s annak hatásai elsősorban a termelőszövetkezetek vonatkozásában. Remélem, hogy erre itt nem fog sor kerülni, de hát ilyesmiről tárgyalunk. Ott is kiemelünk a szövetkezetekből olyan vagyoni részeket, amelyek nélkül esetleg a gazdaságos működés, a fizetőképesség nem tartható fenn, tehát okozhatunk csődöt esetleg jól működő szervezeteknél.
Még egyszer aláhúzom, helyes lenne, ha a csalárd csőd kérdéskörét még egyszer áttekintenénk a bizottságokban is, s esetleg a Kormány részéről is elgondolkodnának rajta.
A vitában már eddig is elhangzott az, hogy az egyik legizgalmasabb vitatéma lehet a felszámolási eljárásban felszabaduló források elosztásának a sorrendje, a törvény 56. §-ában megfogalmazott rendszer.
Szeretném elmondani azt, a frakciónk úgy érzi, hogy a Kormány rendkívül mélyen előkészítette ezt a javaslatot, nagyon korrektnek tűnik a javaslat. Mi alapjaiban – így ahogyan van – ezt a sorrendet vállalni tudjuk, és támogatni fogjuk. Vita merült fel abban a kérdésben, hogy a zálogjog tekintetében a 6 hónapnál régebbi zálogszerzésekre vonatkozó korlátozás helyes-e vagy sem. De azt hiszem, hogy ez a kérdés is visszavezethető arra, hogy a vállalkozás ne okozzon csalárd csődöt azzal, hogy zálogjoggal vesz fel hiteleket, és ennek révén bizonyos hitelezőket túlzottan előnyös helyzetbe hozhat. Ezt kerülné el ez a korlátozás. Mi ezzel a korlátozással együtt tudnánk támogatni az 56. §-ban megfogalmazott prioritást.
Végül szeretném elmondani azt, hogy az államtitkár úr is említette, a törvénytervezet egyeztetésében tiszteletre, figyelemre és követésre méltó együttműködés zajlott le részben a Parlament szakértőivel, részben különböző érdekképviseleti szervek szakértőivel, és ez hozzájárult ahhoz, hogy egy nagyon színvonalas törvénytervezetet sikerült az asztalra tenni.
Én azonban úgy érzem, hogy a majdani eljárásokban az érdekképviseleti szervezetek szerepe kissé halványan van egy nagyon általános gondolatkörben megemlítve a tervezetben. Én azt hiszem, hogy számos eljárási szabályban meg kellene fontolni a kötelező részvételt és az érdekképviseleti szervezetekkel való kötelező egyeztetést.
Mindezt figyelembe véve szeretnék még annyit elmondani, hogy a jó törvényhez is lesznek módosító javaslataink, amelyek kizárólag a javítás szándékával fognak születni. (Taps.)
