TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Először az örömömet szeretném kifejezni, hogy másfél évvel a köztársaság új alkotmányának elfogadása után a köztársaság Polgári Törvénykönyve is sok tekintetben az Alkotmánynak megfelelően fog rendelkezni a civil társadalom alapviszonyairól. Azzal is egyetértek, amit a miniszter úr mondott, hogy a magyar Polgári Törvénykönyv ahhoz képest, hogy 1959-ben született egy olyan jogszabály, amelyet nem kell azonnal, sürgősen, gyorsan átalakítani. Némi módosítással időt hagyott nekünk az akkori jogalkotó, hogy kimunkált, a tudomány részvételével, a szakma részvételével egy olyan Polgári Törvénykönyvünk lehessen, amely hosszú időre megnyugtatóan rendezi ezeket a viszonyokat.
Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy a Polgári Törvénykönyv nem lehet a hatályos Alkotmánnyal ütköző. Nem ütközhet bele a gazdasági élet elemi követelményeibe, és ezért bizonyos módosításokat már most – sőt az lett volna a jó, ha már korábban – végre tudunk hajtani a Polgári Törvénykönyvben.
A kérdés az, hogy az előttünk fekvő javaslat megteszi-e ezeket a feltétlenül szükséges módosításokat, illetőleg ezek a módosítások megfelelnek-e az Alkotmánynak, illetőleg a magyar, illetőleg a modern jogi intézményeknek. Félek, hogy több tekintetben kevéssé felelnek meg.
Én négy témáról szeretnék beszélni. Az egyik témakör az állam kizárólagos tulajdonának a köre, a másik témakör a tulajdon tartalma, a tulajdontárgyak köre. A harmadik témakör a kisajátítás ügye. A negyedik pedig a jogi személy, illetőleg a tulajdonelmélet ebben a módosításban.
Az első témakör a kizárólagos állami tulajdonnal foglalkozik. Én azt hiszem, hogy a kizárólagos állami tulajdonnak a határai jól mutatják, hogy mennyire nyílt társadalom az, amelyben éltek az egykorú állampolgárok. Hogyha széles a kizárólagos állami tulajdon, ha privilégiumok vannak a tulajdoni rendszerben, akkor az egy zárt társadalom, ahol nincsen piacgazdaság, és valószínűleg kevéssé jogállami ez a berendezkedés, ha nincsenek ilyen tárgyak, akkor valószínűleg egy jogállami berendezkedés van.
Már a régi római jogban is voltak idők, amikor ismertek közcélra rendelt dolgokat, amelyeknek korlátozták a forgalomképességét. Például a késői császárkorban a bíborcsigáét korlátozták, mondván, hogy ehhez csak a császárnak van a joga. Aztán, ugye, a feudalizmusban óriási területe volt a kizárólagos tulajdoni tárgyaknak, mígnem ezzel a modern kapitalizmus végzett, és – úgy, ahogy Szájer József mondta – nem ismeretes ez a kategória a klasszikus polgári jogi jogelvek szerint működő jogrendszerekben. Aki visszahozta az új társadalmakba ezeket az intézményeket, az Vlagyimir Iljics Lenin volt, aki a Szovjetunióban a NEP-korszakban azt mondta, hogy majdnem minden az államé, de azért adunk koncessziót a kapitalistáknak. És ezen az elven sok fejlődő ország is ismer ilyen szabályozást, hogy a közhatalom fenntartja a jogát nagyon-nagyon sok dologra, de azért a külföldieknek és a belföldi kapitalistáknak koncessziót ad.
Nézzük már meg a mi törvényjavaslatunkat, hogy ebben a tekintetben hogyan jár el.
Valóban néhány apró pontban szűkíti a kizárólagos állami tulajdonnak a körét, mégis a föld mélyének a kincsei kizárólagos állami tulajdonban maradnak, vagy a távközlési alaphálózat, vagy az erőművek és így tovább. Az a benyomásom, semmi sem indokolja azt, hogy ezek a kizárólagos tulajdoni tárgyak fennmaradjanak. Semmi sem indokolja megítélésem szerint azt sem, hogy mondjuk a folyóvizek, csatornák, természetes csatornák, ezek medre kizárólagos állami tulajdonban legyen. A régi magyar jogrendszer nagyon jól megoldotta, a Dunán akkor is lehet hajózni, törvényes szolgalmat létesítettek a hajózás biztosítására, a meder ellenben a parton levő tulajdonosnak a tulajdona lehetett.
Ezért én megfontolásra javasolnám, tisztelt Képviselőtársaim, hogy ezt a kört töröljük a köztársaság Polgári Törvénykönyvéből. Tudom ugyanakkor, hogy ha ezt megtennénk, akkor sok jogágat újra kellene szabályozni. A bányajogot új alapra kellene helyezni, a vízjogot új alapra kellene helyezni. Elképzelhető, hogy ezen rendelkezések hatálybaléptetését fél évvel vagy egy évvel el lehetne halasztani, mindazonáltal ezeket a lépéseket meg kellene tenni.
De nemcsak elvi jelentősége van ezeknek a döntéseknek, hanem nagyon kemény gazdasági jelentősége. Ha mi azt szeretnénk, hogy telefon legyen ebben az országban, akkor ne akarjuk, hogy a távközlési alaphálózat kizárólagos állami tulajdonban legyen. Tudjuk, szegény a költségvetés. A költségvetés fogja ezeket kiépíteni? Aligha. Koncesszióba fog kerülni? Nyugodtan megengedhetnénk, hogy tulajdont lehessen szerezni ezeken a javakon. Ugyanez a helyzet a közutakkal, repülőterekkel, kikötőkkel és hasonlókkal is. A gazdasági föllendüléshez szükséges volna, hogy az állam ne terjessze ki a hatókörét feleslegesen ezekre a területekre.
A következő témakör, amiről szólni kell, az a tulajdon terjedelme. A szocialista tulajdonjog az ingatlantulajdonnál a tulajdont tulajdonképpen csak a föld felszínére korlátozta. A tulajdon az ott levő növényeknek a gyökeréig tartott, az azon túl levő javakat – mint látjuk, a föld mélyének kincseit – az állam kizárólagos tulajdonába vonták.
Ez megint nincs így a klasszikus jogrendszerekben, bizony a föld mélyének a kincse a legtöbb esetben azé, akié a föld felszíne, és ő rendelkezhet ezekkel a javakkal. Tudom jól, hogy ez a bányajogunkat új alapokra helyezné, ennek ellenére ezt a javaslatot meg kell fontolni, hiszen ez felel meg a piacgazdasági szükségleteknek és a magyar hagyományoknak. Ugyanez a helyzet a vadászati és a halászati joggal. Ha vissza akarunk térni a szokásos szabályozáshoz, akkor a Polgári Törvénykönyvből ki kell venni a szocialista vadászati és halászati jogot megalapozó speciális szabályozást.
A kisajátítás ügye. A köztársaság Alkotmánya szigorú szabályokat rendelt a kisajátításra. Rögzítette, hogy kisajátítani csak közérdekből lehet, azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás mellett. Ehhez képest a Polgári Törvénykönyvünk alkotmányellenesen "megfelelő" kárpótlással megelégszik. Azt hiszem, a teljes és a megfelelő között óriási különbség van, könnyű ezt belátni.
Erre nézve – Szájer Józseffel ellentétben – úgy látom, beterjesztett a Kormány egy módosító indítványt, bár rendkívül aggályos módon nem ebben a csomagban, hanem az önkormányzatok hatáskörére vonatkozó törvényben, ami igen szokatlan gyakorlat, de az itt előterjesztett javaslat sem alkotmányos, hiszen csak annyit szól, hogy a kisajátított ingatlanokért kártalanítás jár. Ez a szöveg messzemenően nem felel meg a hatályos Alkotmány szövegének, hiszen nem teljes, nem feltétlen és nem azonnali a kártalanítás.
Ezen túl hangsúlyoznom kell, hogy a hatályos Alkotmány csak az állam javára enged meg kisajátítást. Hasznos volna, ha a mi jogrendszerünk közérdekből elfogadna olyan jogintézményeket, amelyek alapján nemcsak az állam javára lehetne kisajátítani.
És utolszor a javaslatnak a tulajdonelméleti, illetőleg a jogiszemély- elméleti részéről szeretnék szólni. A szocialistatulajdon-elmélet, illetve jogiszemély-elmélet rendkívüli módon hasonlított a rendiségnek a tulajdoni, illetve jogiszemély-elméletéhez. A dolog lényege az volt, hogy egy hierarchikus rendszerbe rendezte a tulajdonformákat, pontosabban konstruált egy új megosztást, a tulajdonjog alanya szerint tulajdonformákat kreált, és egy hierarchikus láncba fűzte, szinte egy hűbéri piramisba fűzte a tulajdonformákat. Ugye legfölül volt az állami tulajdon, a messzemenően szocialista össznépi tulajdon, aztán az ennél alacsonyabb rendű szövetkezeti és így tovább.
A javaslat azt mondja, hogy ezek a tulajdonformák ezután egyenrangúak. Sajnos ez nem alkotmányos, mert ahogy Szájer József elmondta, az Alkotmány megszüntette a tulajdonformákat. Azt hiszem, az igazán jogállami megoldás az, amit a francia forradalom után a világ jogrendszerei csinálnak, ugye, a feudalizmusban voltak királyok, hercegek, grófok, bárók, rettentő sok minősége volt az embernek… A francia forradalom nem azt mondta ki, hogy ezek a minőségek ezután egyformák lesznek, egyenrangúak lesznek, hanem megszüntette ezeket a minőségeket.
Azt javasolnám, hogy az előterjesztő fontolja meg azt, hogy a tulajdonformáknak a jogi garanciáját mennyire lehetne megszüntetni a Polgári Törvénykönyvben egy új kodifikáció nélkül is. Hiszen tulajdonformák nélkül működnek a hagyományos, illetőleg a modern jogrendszerek, valamennyi, amelyik jogállaminak tekinthető.
Ugyanez a helyzet a jogiszemély-elmélettel is. A jogi személyeink is egy rendi láncba voltak helyezve, az állam privilegizált volt, a társadalmi szervezetként privilegizált vezető szerepet betöltő párt és így tovább, hadd ne soroljam végig ezt a hihetetlenül hosszú és bonyolult, bizantikus, hierarchikus láncot.
Valóban, a javaslat sok pontban előremutató lépéseket tesz, de nem szünteti meg teljesen ezt a hierarchiát, és valóban újra kellene gondolni, nagyjából abban a szellemben, ahogy Szájer József erről a dologról beszélt.
Összegezve azt mondanám, hogy óriási felelőssége van annak, aki hozzányúl a Polgári Törvénykönyvhöz, de ha már hozzányúl, másfél évvel az új Alkotmány elfogadása után, akkor jó volna, ha a legszükségesebb pontokon bekövetkezne egy olyan módosítás, amely után már csak egy új Polgári Törvénykönyv megalkotására volna szükség, amit nyilvánvalóan nem lehet megtenni azonnal, hosszas, alapos munkára van szükség. Ugyanakkor jó volna egyetlenegy lépcsőben végrehajtani azokat a szükséges változtatásokat, amelyekben bizonyára egyet fogunk érteni, hiszen ez valóban olyan alaptörvénye a magyar jogrendszernek, amelyet hosszú időre, nagy konszenzussal kellene elfogadni az Országgyűlésnek.
Szerintem ezeket az igényeket kétféle módon lehet megvalósítani. Az egyik lehetőség – és ezt fogadta el az alkotmányügyi bizottság – az, ha a Kormány visszaveszi ezt a törvényjavaslatot, és a vitának megfelelő módon átdolgozza. Ennek a módszernek az az óriási előnye, hogy egységes lesz a szerkezete a dolognak, nem barkácsolni fogunk a bizottsági ülésen, ami egy Polgári Törvénykönyv esetén nem igazán kívánatos. Azt hiszem, ez volna a legbölcsebb megoldás, ha a Kormány ezen az úton járna el, és egy átgondoltabb javaslattal állna elő. Azt hiszem, a bizottsági ülés óta, amikor MDF-es, Kisgazda és Szabad Demokrata, FIDESZ-es, MSZP-s, talán Kereszténydemokrata képviselők szavazatával úgy döntött a bizottság, hogy ez a törvényjavaslat nem alkalmas az általános vitára; ez az öt hét elegendő lett volna egy ilyen típusú átdolgozásra.
A másik megoldás, amit nem szeretnék, hogy módosító indítványok sokaságával kell bombázni ezt a javaslatot, és akkor a szokásos eljárásnak megfelelően barkácsmódszerrel valamiféle megoldás születik, de ez főleg nemigen fog megfelelni a jogi egyneműség igényeinek. Jobb volna, ha a Kormány kodifikátorai végeznék el ezt a munkát, és egy új javaslattal állnának elő, amit nagy örömmel fogadnék, és bizonyára a Ház – ha mindenki egyet tudna ezzel érteni – nagy többséggel meg is szavazná. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Kis taps.)
