SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Polgári Törvénykönyv előttünk fekvő módosítása nehéz feladat elé állítja a jogalkotót. Ennek a nehéz feladatnak a megnyilvánulása volt az a bizottsági vita is, amelyet az előbb szóló miniszter úr pártpolitikainak minősített.
Régen vettem részt olyan – szakmai érvekre alapozott – vitán, mint amilyen ez a vita volt; azt hiszem, valamennyien élveztük. A miniszter úr sajnos nem vehetett ezen részt. Most újra elolvasva a jegyzőkönyvet, ismét az a meggyőződésem támadt, hogyha a miniszter úr példát tud mondani, mi volt az ott elhangzott érvelések közül pártpolitikai jellegű, akkor ettől a véleményemtől elállok. (Taps a Szabad Demokraták soraiból.)
Azt állítottam, hogy a Polgári Törvénykönyv módosításakor nehéz feladat előtt állunk. Szabad-e a mai törvényhozás felpörgött ütemében olyan törvényekhez felületesen hozzányúlnunk, mint a Polgári Törvénykönyv, amelynek minden szavához, csaknem minden vesszőjéhez joggyakorlat és elméleti irodalom társul?
Arisztotelész szavait idézném, amelyeket nemcsak ilyen mérföldköveket jelentő törvényjavaslatoknál, de sok másnál is érdemes volna napjainkban észbe idézni. Arisztotelész így szól: "Nyilvánvaló, hogy némely törvényt bizonyos időközökben meg kell változtatni. De ez sok körültekintést követel, mert a megváltoztatás alig jár előnnyel, mert veszedelmes törvények könnyű megváltoztatásához hozzászoktatni a polgárokat. Inkább el kell tűrni a törvényhozás és a bíróságok némely tévedését. Kevesebb előny származik a törvények megváltoztatásából, mint ami azon kár, amit azon szokás keletkezése okoz, hogy nem kell engedelmeskedni a bíróságnak."
Természetesen nem feltétlenül a Polgári Törvénykönyv kapcsán osztom ezt a véleményt. A kérdés ugyanis szónoki; nincs mit tennünk, jogrendszerünket alkalmassá kell tenni arra, hogy a piacgazdaságnak keretéül szolgálhasson, vagy legalábbis azt ne akadályozza. Ezt azonban olyan igénnyel kell tennünk, hogy véglegeset vagy – mivel a jogban ilyen nem lehetséges – legalább tartósat tudjunk alkotni.
Többször elhangzott a Polgári Törvénykönyv módosításának eddigi vitájában a holland kodifikációs módszerre való hivatkozás. Ez azt jelenti, hogy bizonyos témák szerint haladva szakaszosan, több évre elhúzva alakítanánk ki a Ptk.-t, alakítanánk át ezt a kódexet. Nem állítom, hogy én ezt a megoldást nem tudnám támogatni, szemben az egyszeri alapos újrakodifikálás alternatívájával, azonban néhány számításva jövő ellenérvet fel kell sorolnom – erre részben ellenzéki pozícióm is kötelez – a felelős mérlegelés érdekében.
A legsúlyosabb érv az, hogy könnyen jogbizonytalanságot teremthet a törvénykezésben. Zárójelben megjegyzem ismételten, hogy a törvénykezés a magyar jogi nyelvben nem törvényhozást, hanem bírói igazságszolgáltatást jelent. A bejáratott gyakorlatot megzavarja a közkézen forgó javaslatok tartalma és az az esély, hogy néhány hónaponként újraszabályoznak intézményeket. Csak példaként mondanám: a budapesti jogi kar decemberi vizsgáján a hallgatóktól már azt a Polgári Törvénykönyv szöveget kérték vissza, amelyet mi most fogunk csak elfogadni, amennyiben a Parlament el fogja fogadni. (Derültség.) Ezek a hallgatók nem ismerik a tételes szövegét a jognak. Ez csak egy példa arra, hogy milyen típusú jogbizonytalanságokat okozhat az ilyen szakaszos módosítás.
A szakaszos módosítás hátránya a félkészség érzete, az, hogy bárki, akinek ötlete van, úgy érzi, hogy belenyúlhat a törvénybe. Ha két módosítás között pedig hosszabb idő telik el, könnyen meglehet, hogy időközben megváltozik a koncepció, esetleg azért, mert közben a Kormány is megváltozik, s ezért a nemrég módosított részekbe is bele kell újból nyúlni és bele is fognak nyúlni. Ez nem segíti a polgári jogban a jog többi területénél is jóval fontosabb jogbiztonságot és kiszámíthatóságot.
Még egy törvényalkotás-technikai ellenérv: hogyan illesszük a már úgyis betelt parlamenti törvényhozási programba a negyedévenként előbukkanő újabb és újabb módosításokat? Jogrendszerünknek egy eddig stabil és kiszámítható területére lépünk be a mostani módosítással. Vigyázzunk, nehogy itt is káoszt teremtsünk!
Természetesen nem tagadom, hogy a Ptk.-hoz hozzá kell nyúlni, csupán a megfontolt előkészületekre hívnám fel a figyelmet.
A jelenlegi módosítás célja a szocialistának nevezett jog legkirívóbb intézményének a kiirtása, a szocializmusra való gyakori utalásoknak a klasszikus polgárjog évezredek alatt bejáratott fogalmaival való visszahelyettesítése. Csak üdvözölni tudom például a jó erkölcs kategóriának a visszatérését magánjogunkban. Annak idején, néhány hónappal ezelőtt a versenyjogi törvény tárgyalásakor hiába viaskodtam az Igazságügyi Minisztériummal ennek a kategóriának a versenyjogba való bevétele érdekében. A mostani javaslat részben elégtétel az akkori elutasítás miatt.
A javaslat által kitűzött feladat a Ptk.-nak új szellemű, demokratikus Alkotmányunkhoz való igazítása, különös tekintettel a tulajdon intézményére. Ezekre szeretnék most kitérni, ugyanis ezt a feladatot, ha terjedelmileg le is fedi a mostani Ptk.-módosítás, azonban következetlenül oldja meg, véleményem szerint. Aggályaimat négy fő pontban rögzítem.
Az első és talán a legnagyobb hiányosság, hogy a javaslat – és erre az igazságügy-miniszter úr is utalt, bár itt azt állította, hogy ez egy tévedés – nem foglalkozik a kisajátítás ma egyértelműen az Alkotmányba ütköző szabályozásának a Ptk. szintjén megjelenő problémáival is. Ugyanis itt nem elég más törvényeket és a kisajátításról szóló törvényerejű rendeletet módosítani, hiszen a Ptk.-ban is van jogszabályi szöveg, amely a kisajátításról szól, és amely továbbra is ellentétben áll az Alkotmánnyal. Erről azonban nem szeretnék beszélni, mert feltételezem, hogy képviselőtársaim ezt részletesen el fogják mondani.
A második, jogi problémán túl, az egész jogrendszerünket érintő, tulajdonképpen gazdaságfilozófiai és politikai kérdés is egyben. Ez pedig a tulajdonjog egységének a kérdése. A javaslat kimondja, hogy egyenrangúvá kívánja tenni a különböző tulajdoni fajtákat. Ennek az egyik eleme, hogy az eddig kiemelt úgynevezett állami tulajdont a többi tulajdonnal azonos szintre hozza. Erre az igazságügy-miniszter úr is utalt az expozéjában. A modern polgári rendszerek nem ismerik a tulajdon egységes fogalmának felbontását, megosztását. Alkotmányunk már nem állami tulajdonról beszél, hanem az állam tulajdonáról. Ez a jog szempontjából két nagyon különböző dolgot jelent. Az állam ugyanolyan magántulajdonos, mint bárki más.
Hadd idézzek egy, a német jogról szóló ismertetésből: "A Német Szövetségi Köztársaság alapokmánya biztosítja a tulajdon védelmét. Az osztatlan és egységes állami tulajdon mint tipikus szocialista jogképződmény, teljesen ismeretlen. A közösségek, így az állam is, magántulajdonosként tulajdonosok, így például tulajdonos lehet a szövetségi állam, a tartományok, a különféle önkormányzatok vagy a szövetségi állam tulajdonában lévő jogi személyek, vasút, posta."
Például a tulajdonjog bejegyzése az autópályák esetében a telekkönyvbe, a tulajdonos így szerepel: NSZK Szövetségi Útügyi Igazgatóság – tehát nem valamifajta elkülönült állami tulajdonról van szó. A tulajdon tárgyai között semmiféle megkülönböztetés nincs, nincsenek olyan dolgok, amelyek kizárólag állami tulajdonban lehetnének, és nincsenek megkülönböztető szabályok, amelyek a földre mint sajátos termelőeszközre az általánostól eltérő szabályokat tartalmaznának. Ennyit az NSZK-nak a joggyakorlatáról.
Visszatérve arra, hogy a javaslat egyensúlyba akarja hozni ezt a két tulajdont, véleményem szerint következetlenül jár el. Nem megy el megfelelően, nem éri el azt a hatást, amit kiváltani akar. Az állam ugyanis ugyanolyan magántulajdonos, mind bárki más. Az előttünk fekvő javaslat ugyan utal arra, hogy az állam is jogi személy. Jogi személyiségének az intézménye és a Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása ezt a célt biztosítani fogja. Nem helyezi azonban egy szintre az államot, mint a jog alanyát a többi magánjogi jogalannyal. Tulajdon és tulajdon közötti hierarchia megőrzésének a legegyszerűbb esete az állam kizárólagos tulajdonának, fogalmának a fenntartása a tervezetben. Ha az állam közjogi hatalmánál fogva úgy gondolja, hogy bizonyos dolgokra kizárólagos igényt tart, akkor jobb lenne, hogyha az Alkotmányban vagy más törvényben rendelkezne. Ez a rendelkezés azonban nem való a Polgári Törvénykönyvbe, ugyanis a Polgári Törvénykönyv főszabály szerint az egymásnak mellérendelt, vagyis azonos jogi személyek viszonyait szabályozza. Ide az államnak a kizárólagos igényeit betenni sérti a tulajdonosoknak az egyenlőségét. Az állam a polgári jogban csak úgy jelenjen meg, mint egy a sok tulajdonos közül. Tehát etatista csökevény a kizárólagos tulajdoni tárgyak felsorolása ebben a törvényben.
A kizárólagos állami tulajdoni tárgyak kívánatos listája egyébként is állandóan változik a gazdaságpolitika fordulataival. Nem szabad egy éppen uralkodó divatot rögzíteni a Polgári Törvénykönyvben. A klasszikus liberalizmus alapelve szerint az ilyen tulajdoni tárgyakra nincsen szükség, amelyek kizárólagosan állami tulajdonban lennének. Ez persze természetesen politikai, illetve ideológiai alapon vitatható, de mindenesetre a törvényjavaslatnak meszszebb kellett volna elmenni ebben az irányban.
A lista más gondokat is felvet. Teljes és pontos felsorolást nem tud adni. Az eddigi Polgári Törvénykönyvhöz képest szűkíti a kört, de még mindig bennehagy olyan dolgokat, amelyeket vitathatunk. Csak két példát mondanék. Az egyik az országos vasutaknak a példája. Mi a helyzet például a részvénytársasági formában működő országos vasutakkal, mondjuk a Győr-Sopron-Ebenfurti vasúttal. Jelenti-e a kizárólagosság azt, hogy más részvénytulajdonos sem lehet? Számos példa van külföldön egyébként magántulajdoni vasútra vagy telefonhálózatra, hogy még egyet mondjak.
Még egy ellentmondásos kategória. A javaslat e körbe beteszi a központi állami feladatot szolgáló ingatlanokat. Ez egy teljesen értelmetlen rendelkezés. Vegyük például a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, amelynek van egy épülete, de át akar menni egy másik épületbe, és értékesíteni akarja a jelenlegit. Miért ne tehetné ezt meg? Elég nyilvánvalóan központi állami feladatot lát el.
De csak hadd mondjak egy történelmi példát. A magyar Parlament eredetileg nem ebben az épületben kezdte a működését, hanem a mostani Bródy Sándor utcában működött, ahol most jelenleg az Olasz Intézet van. Hogyha akkor ezt a törvényjavaslatot elfogadták volna, akkor a Parlamentet nem lehetett volna – a Parlamentnek az akkori épületét – eladni. Teljesen értelmetlennek tűnik a rendelkezés, hogy ilyen típusú dolgokra is kivessük az államnak a karmait.
A harmadik fő problémám a törvényjavaslattal még mindig a tulajdonjog korlátozására vonatkozik. A javaslat az eddigi Ptk.-hoz képest tágítja az állam által forgalomképtelennek nyilvánítható dolgoknak a körét. A forgalomképesség korlátozása – ezen gondolom, senki nem vitatkozik – egy fontos tulajdonosi jogot, a rendelkezési jogot érinti. Ha a törvény bármit forgalomképtelenné nyilvánít, akkor az államnak túlsúlyos beleszólást engedünk a jog gyakorlásába. Erre eddig sem volt lehetőség, nincsen indoka annak, hogy ezt most bővítsük ki.
A negyedik megjegyzésem inkább formai jellegű, de ez is érinti az állam és a magántulajdon között helytelenül megőrzött alá- és fölérendeltséget, hierarchiát. A törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy az állam jogi személynek ismeri el a különböző szervezeteket, s egyben azt is kimondja, hogy az állam maga is jogi személy. Egy tiszta magánjogi alapú dogmatika szerint nem megengedhető, hogy kétfajta jogi személy maradjon, az egyik az állam, a másik pedig minden más, amit az állam elismer. Ha ezt a szépséghibát nem orvosoljuk, akkor szintén megőrizzük az állam kizárólagos jogalanyiságát.
A törvényhozó örül, hogyha olyan törvény kerül elé, mint a Ptk., hiszen nagyjelentőségű ügybe szólhat bele. Nehogy azonban az öröm ürömmé váljon azáltal, hogy valamit elhibáztunk, vagy nem hajtunk végre következetesen.
Összességében a fent elmondott érveim alapján elmondható, hogy a javaslat nem helyezi az államot a többi magánjogi személlyel egy szintre. Ebbe az irányba csak egy tétova lépést tesz, természetesen ezt a lépést megkezdi, de egy ilyen kodifikációs nyomásban nem valószínű, hogy nagyon rövid időn belül tovább lépne. Jelenleg ehhez annyit tudok mondani, hogy kevés. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
