BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szóban forgó és vitára bocsátott Polgári Törvénykönyv módosításával kapcsolatosan elöljáróban engedjenek meg egy dilemmára utaló felvetést. Azt, hogy a most megélt politikai, gazdasági és társadalmi rendszerváltás általában nem kedvez a kódexszerű jogalkotásnak, tehát egy-egy terület, a szóban forgó jelentős jogterület kodifikálásának átfogó jelleggel. Ugyanakkor az is igaz, és ez okozza a dilemmát, hogy az a fajta rendszerváltozás, amely gazdasági és jogi szempontokból is minden elvégzendő feladatot indokol, elementáris igénnyel lép fel a kódexszerű szabályozás iránt. Természetesen joggal vetik fel azt a kérdést, hogy hol késnek az átfogó kodifikációs szabályozásai a különböző jogterületeknek.
Véleményünk szerint a vázolt ellentmondás ugyan nem könnyű, de megoldhatónak látjuk. Úgy látjuk megoldhatónak, ha a jogalkotási elképzelések és módszerek párhuzamosan, előre meghatározott ütemben és egymást kiegészítve történnek meg, így kerülnek alkalmazásra. Nincs akadálya annak véleményünk szerint, hogy átfogó kodifikáció folyamatában, annak tartama alatt is a részeredményeket az egyes részkodifikációk során hasznosítsuk. A tétel fordítva is igaz: az egyes részkodifikációk gyakorlatban bevált intézményei nyilván hatnak az átfogó megoldásokra.
Mindezt azért tartottam szükségesnek előrebocsátani, mert a Polgári Törvénykönyv módosításával kapcsolatos törvényjavaslat kapcsán számot kell adnom arról, hogy miért csak ilyen, viszonylag kisebb terjedelmű módosítást látunk jelenleg indokoltnak.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy az alapvető magánjogi kódex újrakodifikálása, tehát egy új Polgári Törvénykönyv megalkotása szerintünk is elkerülhetetlen. Ez nyilván nemcsak az előbb elmondott rendszerváltozásból fakadó kötelezettség, de számos praktikus indoka is van, hiszen a Ptk. átfogó felülvizsgálata nélkül gyakorlati alkalmazása nehézkes és sok szempontból ma is napi problémát jelent.
Szeretném bejelenteni – bár erre már sor került más helyen és más módon –, hogy megkezdte a minisztérium a Polgári Törvénykönyv átfogó kodifikációs munkálatait, és a szükséges ütemben folyik a munka.
Az előbbiek mellett és azzal párhuzamosan a gazdaság átalakulásának igényei és az egyéb jogfejlődés szükségletei szerint is, összhangban az újrakodifikálás mindenkor szükséges tevékenységével, lehetőség van arra, hogy a Polgári Törvénykönyv jelenleg érintett rendelkezései módosításra kerüljenek. Ezt a módosítási lehetőséget azonban csak a feltétlenül szükséges és indokolt esetre tartjuk fenn, amikor teljesen indokolt, és már-már elodázhatatlan a megoldás. A harmadik, talán a legfontosabb indok a jelenlegi módosítással összefüggésben: meg kell szüntetni azt a tarthatatlan helyzetet, hogy a jelenleg hatályos Ptk. a módosított Alkotmányunkkal ellentétes rendelkezéseket tartalmaz. Ez a harmadik feladat tulajdonképpen az a kívánt cél, amely az önök előtt lévő törvényjavaslat vitáját és mielőbbi törvénnyé emelését indokolja. A Ptk. rendelkezéseit összhangba szeretnénk hozni az Alkotmánnyal. Ennek is elsősorban a vagyoni viszonyokat érintő legalapvetőbb előírásaival.
Nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy a javaslat a Ptk. jelenlegi szerkezeti felépítésén és intézményi rendszerén alapvetően nem változtat, csak a legszükségesebb módosításokat és a hatályon kívül helyezéseket tartalmazza. Ugyanakkor az Alkotmány normatív tartalmú rendelkezéseivel ellentétes intézményeket szisztematikusan áttekintettük, és az egész Ptk.-t érintően ez a szabályozás a módosítás kapcsán érzékelhető.
Nem érintettük ugyanakkor az egyébként más szempontból felülvizsgálandó rendelkezéseket, amelyek nem kellően kikristályosodott elméleti alapvetésre szorulnak még. Így jártunk el akkor is, tehát nem érintettük a módosítással, ha az érintett rendelkezésről esetleg megállapítható volt, hogy az a piacgazdaság követelményeinek hosszabb távon még nem fog megfelelni, de jelenleg még nem rendelkezünk törvénybe foglalható állásponttal.
Az elég régen benyújtott javaslatot kritikusai szerint bizonyos szűkkeblűség jellemzi, tehát tulajdonképpen szerénynek minősítik ezt a módosítást. Elismerően kell elmondani ezzel kapcsolatban még egy fontos érvet, hogy a Polgári Törvénykönyv – azt kell mondanunk, hogy – a legjobb magyar civilisztikai hagyományokat követő és jelentős szakmai és tudományos alapossággal elkészített kódex. Méltatlan volna, hogy bármiféle jogi kísérletezgetésből és aktuálpolitikai csatározásokból kiindulva ezt az egyébként funkciójában még megfelelő törvénykönyvet alapvetően most kidolgozatlan álláspontként olyan terjedelmesen módosítsuk, ahogyan ezt kritizálói elvárták volna.
Itt szeretnék egy pillanatra megállni, és visszautalni arra, hogy bár minden igyekezetünk az előbbi gondolatok jegyében arra irányult, hogy szakmai indokát adjuk a Ptk. viszonylag szűk körű módosítására vonatkozó elképzeléseinknek.
A javaslat bizottsági értékelése sem volt mentes bizonyos pártpolitikai megfontolásoktól. Nincsenek ugyanis kétségeim afelől, hogy az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslatot nem szakmai okból tartotta alkalmatlannak az általános vitára. Erről a sajtóban már korábban volt szó. Egyébként is, ha voltak szakmai aggályok, azok a legjelentősebb részt illetően tulajdonképpen félreértéseken alapultak. Szeretnék egy példát megemlíteni ennek illusztrálására. A bizottsági vitán aggályként merült föl, hogy a törvényjavaslat nem tartalmazza a kisajátítás és a helyi önkormányzatok alkotmányos szabályozása által szükségessé vált Ptk. módosításokat. Ez tényleg így van, de csak azért, mert a Parlament által éppen az imént tárgyalt és a helyi önkormányzatok és szerveik, és egyéb államigazgatási hatáskörök szempontjából rendet teremtő törvényjavaslat 50. §-a tartalmazza ezt a Ptk. módosításban hiányként a bizottság által felmerült kifogást.
Ez egy tudatos döntésnek az eredménye. Arra gondoltunk ugyanis, hogy az önkormányzatokat érintő programcsomagba kell kerülni minden olyan kérdésnek, ami önkormányzati témát jelent és az önkormányzati hatáskörökkel függ össze. Arra gondoltunk – és erre minden reményünk megvolt –, hogy az önkormányzatot érintő nagy fontosságú rendelkezések nyilván hamarabb hatályba fognak lépni, mint ahogyan a jelen tárgyalásra kerülő Ptk. módosítása. Sajátos eset, hogy a két törvényjavaslatot most éppen egymást követően napirendként tárgyalja a Parlament.
Most, tisztelt Országgyűlés, visszatérnék ahhoz a gondolathoz, hogy mi az a Ptk.-ban meglévő koherencia, amely nem indokolja a halaszthatatlan és nagy terjedelmű felülvizsgálatot. A Ptk. nem kétségesen – leszámítva most egyes teljesen idejétmúlt és, hogy úgy mondjam, ráaggatott intézményeket – időtállónak bizonyult. Tulajdonképpen sem a politikai, sem a gazdasági rendszerváltozás sodrásában nem tekinthető egy megroggyant és összeroppanni készülő jogszabálynak. Nyilvánvalóan ez annak tulajdonítható, hogy a Ptk. annak idején, még alkotói szerint is, az akkori magánjogi joganyagot precipitálta, és tulajdonképpen ellenállt ez a joganyag még az ideológiai átformálás mindenféle törekvéseinek is, és végeredményben a Polgári Törvénykönyv alapvető intézménye soha nem tudott igazán gyökeret ereszteni a szocialista jogrendszer talajában.
Tulajdonképpen egyértelműen, még ha ezt leplezni is igyekeztek, a Ptk. az áru tulajdonjogon alapuló jogintézményeket kodifikált, tehát a szocialista jelleget, amit neki tulajdonítottak, inkább a fölé épített gazdaságirányítási jogszabályok, illetőleg a körülötte lévő jogi infrastruktúra testesítette meg. Ez az oka annak, hogyha ezeket a mögöttes, illetve körülvevő szocialista jellegű, úgynevezett szocialista jellegű szabályanyagot lehántjuk, akkor a Ptk. még ma is életképesnek tűnik, sőt alkalmazása tulajdonképpen igazán nagy nehézséget a jogalkalmazónak nem okoz, szemben más jogterületek alapvető jogszabályaival összehasonlítva.
A történelmi jogi szabályokkal kapcsolatban, azoknak alaposabb kigyomlálását és a szerződésekre vonatkozó szabályok továbbfejlesztését nyilvánvalóan az újrakodifikálás során kell majd elvégezni. Megkönnyíti ezt az a körülmény is, hogy a Polgári Törvénykönyv – nevéből is eredően – által szabályozott jogviszonyok alanya a polgár, az a polgár, akit ugyan vagyonától, lehetőségeitől, tulajdonától alaposan megfosztottak, de mégis, most is ott van a Polgári Törvénykönyv paragrafusai között, és arra vár, hogy a létét reális alapra helyezzük, tulajdonára, lehetőségeire és vállalkozó kedvére illetően olyan jogszabályokat hozzunk a Polgári Törvénykönyvtől függetlenül, mely pozícióját megerősíti.
Ez tehát nem elsősorban a Polgári Törvénykönyv feladata. A tulajdonviszonyok rendezése, a gazdaság átalakítása, a piaci viszonyok kiépítése, ezekre a folyamatokra vonatkozó jogszabályok területe az úgynevezett gazdasági jogalkotásra tartozik. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a Ptk. szabályai ezt ne akadályozzák és lehetőleg elő is segítsék, és mindenképpen biztosítsák azokat a feltételeket, amelyek ennek a működőképességnek az eléréséhez szükségesek.
Ezek után, tisztelt Országgyűlés, rátérve a törvényjavaslat lényegesebb rendelkezéseire, mindenekelőtt néhány szót szeretnék szólni az úgynevezett alapelvekről, a Polgári Törvénykönyv fontos alapelveivel kapcsolatos módosítás lényegéről. Azt hiszem, ismeretes az, hogy az alapelvi rendelkezések az egész kódex legjellemzőbb vonásait foglalják magukba, ugyanakkor gyakorlati jelentőséggel is bírnak, hiszen egyrészt értelmező szerepet, illetőleg hézagpótló szerepet töltenek be a joggyakorlat során, úgyhogy egyáltalán nem érdektelen ezzel kapcsolatban végigtekinteni, hogy melyek azok az alapelvek, amelyeknek fenntartását nem látjuk indokoltnak, illetőleg megváltozott tartalommal látjuk indokoltnak.
Mindenképpen le kell mondanunk a szükségletkielégítés elvéről. Ez ugyanis – azt hiszem, ez nem igényel különösebb magyarázatot és indokolást – ma már nem számíthat rendszermeghatározó elvnek. A szükségletkielégítésre épülő polgári jogviszonyok kudarcát mindannyiunk a saját bőrünkön tapasztalhattuk.
Ugyancsak nem kíméli a javaslat az egyéni és társadalmi érdekek összhangjára vonatkozó alapelv jelentőségű megállapítást. Elutasítjuk ugyanis azt a koncepciót, amely tulajdonképpen rangsorolja az egyéni és a társadalmi érdeket egymáshoz való viszonyában, a társadalmi érdeket nyilván előtérbe helyezve az egyéni érdek elé.
Nem érinti ugyanakkor a javaslat ezzel összefüggően a joggal való visszaélés tilalmát. A polgári jogok tehát továbbra is csak a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően gyakorolhatók, ehhez azonban már nem társulhat az a követelmény, hogy az egyéni érdek csak valamilyen felsőbbrendűnek tételezett társadalmi érdeknek alávetve érvényesíthető.
A tulajdon védelmének elvét érintve, a javaslat, a minden tulajdont egyenrangú védelemben részesítő alkotmányos szabályozással összhangban, megszünteti a társadalmi és az úgynevezett munkával szerzett tulajdon preferálását.
Az együttműködés elvét illetően a javaslat ugyan fenntartja ennek tartalmát és határait, azonban már nem a szocialista együttélés követelményeivel akarja összhangba hozni, hanem természetesen a klasszikus jogelvekkel, a jóhiszeműség és a tisztesség civilisztikai követelményeivel kívánja meghatározni, mint ahogy az korábban is és más jogállamokban is ismert volt, illetőleg jelenleg is így kerül szabályozásra.
A javaslat gerincét azok a rendelkezések jelentik, amelyek az Alkotmány előírásainak megfelelően megszüntetik a tulajdonformák hagyományos elosztását és a tulajdonjog intézményét – a piacgazdaságban betöltött szerepére is tekintettel – kizárólag tartalmi ismérvek alapján, egységesen és azonosan szabályozza. A javaslat lényegében felszámolja tehát mindazokat az előjogokat, amelyeket a Ptk. hatályos rendelkezései a társadalmi tulajdon számára biztosítanak. Így például a jövőben megszűnik a társadalmi tulajdon elbirtoklásának tilalma annál is inkább, miután megszűnik magának a társadalmi tulajdon jogintézményének jogi kategóriája, a fogalom is.
A tulajdonformák egyenrangúsítása, a dolog természetéből adódóan, maga után vonja a tulajdonjog alanyainak egyenjogúvá tételét is. Az állami tulajdon kivételezett helyzetének megszűnése, az állam gazdasági szerepváltozása, az állami kárfelelősség napirendre kerülése ennek megfelelően felvetette az állam különleges jogalanyisága felszámolásának kérdését. Mint ismeretes, a jelenleg hatályos Ptk.-ban az állam jogalanyisága nem a többi jogalanynak megfelelő módon került szabályozásra. A javaslat ebben a vonatkozásban tehát jelentősen előrelép, kimondja, hogy az állam a vagyoni viszonyok alanyaként jogi személynek minősül. Jogi személyként az állam az őt érintő jogviszonyoknak közvetlenül is alanya lesz, képviseletének ellátására egy új intézmény – egy régi-új intézmény, ha szabad így mondanom –, nevezetesen a kincstári jogi igazgatóság felállítása válik szükségessé.
A tulajdonformákat illetően természetesen közjogi értelemben meg kell különböztetni a köz- és magántulajdon kategóriáit – a magánjog keretei között is fűződik ehhez joghatás. Ebben az értelemben tehát az állami és az önkormányzati tulajdon a többi tulajdoni minőségtől némileg eltérően kezelendő. Az a körülmény ugyanis, hogy az említett két tulajdonfajta közfunkciók ellátására is szolgál, bizonyos értelemben korlátozza a velük való rendelkezést. Az állam tulajdonában lévő közhasznú tulajdoni tárgyak egy része az állam kizárólagos tulajdona, ennek jogkövetkezménye a forgalomképtelenség, amely önmagában is egy jelentős korlátozás.
A Ptk. jelenleg hatályos rendelkezéseihez képest az úgynevezett kizárólagos állami tulajdonkör részben szűkült, részben pedig bővült. A javaslat ugyanis az alkotmányos előírásoknak eleget téve, törvényi szintre emelte azokat a vagyontárgyakat, illetőleg azoknak a vagyontárgyaknak a meghatározását, amelyeket más hatályos jogszabályok mint kizárólagos állami tulajdonú tárgyakat szabályoznak, és ez a tulajdoni állapot tulajdonképpen a jelenlegi gazdasági realitásokkal számol, de nem zárja azt ki, hogy a jövőben a jelenleginél egy sokkal liberálisabb módon kerüljön meghatározásra a kizárólagos állami tulajdon köre. Erre egyébként a törvényjavaslat utal, mert az eltérő törvényi szabályozásra utalással tulajdonképpen kifejezetten lehetőséget is ad.
Az önök által már ismert koncessziós törvény és a hozzá fűződő ágazati koncessziós törvények fogják majd vélhetőleg ezt a lehetőséget tartalmilag is megtölteni a felhatalmazást felhasználva.
A javaslat egyébként, ugyancsak összhangban a tárgyalás alatt álló koncessziós törvénnyel, a koncessziós alapon történő hasznosítást illetően törvényi garanciát is biztosít.
A törvényjavaslat a kezelői jog évtizedek során kialakult intézményes rendszerét nem számolja teljesen föl, de teljesen más, fogalmi szinten is más utat kíván nyitni az állami vagyonkezelés új, a jelenleginél korszerűbb szabályozása felé.
A javaslat tehát az állami vagyon másra bízásáról beszél, így a legkülönbözőbb tartalmú vagyonkezelői szerződés megkötését teszi lehetővé. Az alanyi megkötöttségek megszűnnek, gyakorlatilag bárkivel ilyen vagyonkezelői szerződés az állami tulajdon működtetésére köthető a javaslat alapján.
Végül szeretnék még egy szót szólni a terminológiai változtatásokról. Arról ugyanis, hogy a javaslat a már említett szocialista együttélés normáját nyilvánvalóan nem kívánja fenntartani, és ilyen értelemben a semmisségi okok között felsorolt, és úgynevezett szocialista együttélés követelményeibe ütköző, és ezáltal semmisséget eredményező magatartást fölváltja a jó erkölcsbe ütköző magatartás tilalmával. Ebben a körben semmi különös újítás nem történik. A Ptk.-t megelőző magánjogi hagyományokhoz térünk vissza. Tulajdonképpen arról volt szó a Ptk. megalkotásakor is, hogy ezt a fogalmat váltották föl a szocialista együttélés fogalmával. Hogy stílusos legyek, az eredeti állapot helyreállítása történik ezen terminológia tekintetében. Mindezekre figyelemmel arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a javaslat megvitatása után szíveskedjék törvényerőre emelni a Polgári Törvénykönyv módosítását. (Gyér taps.)
