ISTVÁN JÓZSEF (FKgP)

Teljes szövegű keresés

ISTVÁN JÓZSEF (FKgP)
ISTVÁN JÓZSEF (FKgP) Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Igazságügy-miniszter Úr! A 65/1990-es 3/28-as minisztertanácsi rendelet szerint, amelyet 1990. április 1-jén léptettek hatályba, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt álló személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szól. Ez többek között a személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt álló személynek tekinti a Szovjetunióba elhurcoltakat, illetőleg az ott hadifogságba esett személyeket az I. törvény D) §-a szerint. Ezeknek a személyeknek a nyugellátását személyenként havi 500 forittal kellett felemelni a rendelkezés szerint.
Ennek a rendeletnek a végrehajtása nagyon vontatottan halad, és nagyon sok személy van – főleg a választókörzetemben –, akik panaszkodtak, hogy ugyan időben beadták – több esetben kétszer is – ez irányú igényeiket, de mind a mai napig sem az 500 forintos nyugdíjemelést nem kapták meg, sőt a legtöbb esetben választ sem kaptak.
Ezért először kérdezem a miniszter urat: mikor várható, hogy a havi 500 forinttal megemelt nyugdíjat folyósítják azoknak, akik mind a mai napig nem kapták meg. Különös tekintettel arra, hogy ezek többségében idős emberek és türelmetlenül várják, mert nagyon fontos lenne számukra, ez az életüket, az életfeltételeiket biztosítaná.
Másodszor: A szóban forgó rendelet kimondottan csak a Szovjetunióban volt, ún. keleti hadifoglyok igényeiről rendelkezik, pedig nagy számban vannak – szintén a választókörzetemben –, akik nyugaton voltak hadifoglyok. Ezek többsége elmondja, hogy igaz, amikor a táborból elbocsátották őket, akkor kaptak 50 dollárt, de a határon, amikor átlépték a magyar határt, ezt az 50 dollárt is elvették tőlük, és mind a mai napig nem kapták meg.
Ezért kérdezem: tervezi-e a Kormány, a most érintett nyugati hadifoglyok tekintetében is a nyugdíjaknak 500 forinttal történő felemelését, és ha tervezi, akkor erre mikor kerül sor?
A harmadik kérdéskörrel kapcsolatban azt szeretném elöljáróban elmondani, hogy köztudott az is, hogy a Rákosi-rendszerben az ún. kulák fiatalokat, a politikai megbízhatatlanokat, az osztályidegeneknek a fiait elvitték munkaszolgálatra. Ezek a személyek is hátrányos helyzetbe kerültek, mert életpályájuk többségében kettétört. Lehetetlen körülmények között dolgoztatták őket, előfordult, hogy Recsken is dolgoztak, és ott az ávósok felügyelete alatt kellett végezni a munkájukat. Az is előfordult, hogy akik ezt elhallgatták és a hivatásos hadseregben derült ki, a katonai bíróság több hónapi börtönbüntetéssel sújtotta őket.
Kérdezem: mikor kerül ezeknek a munkaszolgálatosoknak az ügye végleges rendezésre? Várom a miniszter úr válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem