ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalra – a kiadott napirendi javaslattól eltérően – még a holnapi napon sor kerülhet. A tartalmi összefüggések miatt ugyanis e határozathozatalnak mindenképpen meg kell előznie az 1849-es számon benyújtott, ugyancsak a bíróságokról szóló törvény módosításának határozathozatalát. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy az alkotmányügyi bizottság – amint ezt dr. Salamon László vállalta – holnap, az ebédszünetben tartandó ülésen a még el nem bírált, 3292-es számon kapcsolódó módosító javaslatot is megtárgyalja.
Tisztelt Országgyűlés! Most visszatérnénk – amennyiben határozatképes az Országgyűlés – a helyi önkormányzatok 1992. évi címzett és céltámogatási rendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátására. Kérem képviselőtársaimat, hogy fáradjanak az ülésterembe. (Kis szünet után folytatja.)
Indítványozom tehát a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Kérdem az Országgyűlést, hogy egyetért-e ezzel. Kérem, szavazzanak. (Szavazás, a Ház nem határozatképes.)
Később teszünk ismételt kísérletet a szavazásra.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Úgy látom azonban, hogy az előterjesztők nincsenek jelen – dr. Torgyán József, Dragon Pál, Borz Miklós képviselő urak. (Közbeszólás: honvédelmi bizottsági ülés van.) – Igen, mind a hárman? Mindjárt szólunk… (Kis szünet után folytatja.)
Tisztelt Országgyűlés! Egyébként hamarosan végezhetnénk, ha az előterjesztők jelen lennének, és hogyha az Országgyűlés határozatképes lenne. (Mozgolódás, zaj. Kis szünet után folytatja.)
Tisztelt Országgyűlés! Még azt javaslom, hogy várjunk 5 percet. Ha az előterjesztők nem jelennek meg az ülésteremben, nem fogjuk tárgyalni ezt a témát. – Igen, dr. Kutrucz Katalin képviselőnő jelentkezik. Kérem!
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Kutrucz Katalin (MDF)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem