HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én sem kívánok a támogatási rendszer irányelveinek részletes taglalásába belebocsátkozni, de az irányelvek tárgyalása kapcsán szeretnék hangot adni annak, hogy az eltelt egy év tapasztalatai alapján szóljak a címzett és a céltámogatási rendszer működésének tapasztalatairól, mert meggyőződésem, hogy azok a kritikai hangú felszólalások és azok a problémák, amelyek képviselőtársaim felszólalásából is elhangzottak, jórészt innen eredeztethetők.
Tehát a támogatási rendszer működésének a gyakorlata sem volt feszültségektől mentes, hiszen az idei évi költségvetés készítését nem előzhette meg egy olyan részletes és széles körű felmérés, amely biztonsággal tudta volna jelezni a költségvetésnek a várható önkormányzati költségvetési igényeket. Ezenkívül az év elején hiányzott az önkormányzatok esetében a gazdasági háttér, gondolok itt az önkormányzati vagyonra és az önkormányzatokat érintő többi olyan szabályozási elemre, amelyek egységes szemléletű tervezést tettek volna lehetővé. Ebből adódott az, hogy az 1991-ben jogosnak ítélt céltámogatások fedezete, mintegy 2,3 milliárd forint, még ma sem áll az önkormányzatok rendelkezésére, és ezen igények kielégítése megterheli már a 92-es céltámogatási előirányzatokat.
Nagyon fontos és felelősségteljes feladat tehát 92-re tekintve arról dönteni, hogy mik legyenek azok a célok és preferenciák, amelyekhez az állami költségvetés egészében vagy részben támogatást tud nyújtani az önkormányzatoknak. A legtöbbünk véleménye egyezik abban, hogy az önkormányzatok által kapott örökség és hátrányos körülményeik mielőbbi felszámolásához sokféle célra jogos igények sokasága támasztható. De az állandó válsághelyzettel birkózó költségvetés lehetőségei is behatároltak.
A céltámogatási körbe tartozó feladatok kijelölése valóban nem könnyű feladat. A túl sok cél vagy laza feltételek meghatározása az adott költségvetési eszközök elaprózódását eredményezné, és a feladatok apparátusi sorolását vonná maga után. A címzett és céltámogatásokra rendelkezésre álló 23 milliárd forint költségvetési előirányzat növelése, azt gondolom, hogy az összes önkormányzati forráson belül, tehát a normatív állami hozzájárulás vagy a központi személyi jövedelemadó-átengedés csökkentésével lenne csak megoldható.
Végeredményben a céltámogatás nem tipikus pályázatként viselkedik, hiszen az Országgyűlés által támasztott feltételek megléte esetén – automatikusan megilletve az önkormányzatokat – tulajdonképpen az önkormányzat csak arról dönt, hogy igénybe veszi-e ezt a támogatást vagy sem. Az is igaz, hogy a legtökéletesebb és legharmonikusabb forrásorientált rendszer sem képes valamennyi önkormányzatnál minden évben biztosítani – főleg a kötelező feladatok esetében – a rendelkezésre álló források és kiadások összhangját. Különösen igaz ez a korábbról örökölt intézményhálózat működtetése esetén. Az önkormányzatok – azt hiszem – nemcsak beruházások gondjaival küszködnek, hanem azok befejezése és az intézményhálózatok struktúrájának áttekintése után is lesznek olyan önkormányzatok, ahol hosszabb távon sem biztosítható a feladatok és a források folyamatos összhangja. Ezért tartósan a normatív állami támogatás mellett szükség van a cél- és címzett állami támogatások nyílt elosztására. Nagyon lényegesnek tartom azonban, hogy ez minimális mértékben váljon az állami támogatási rendszer részelemévé, mert makroszinten nem növeli az önkormányzatok forrásait, hiszen csak az átengedett személyi jövedelemadó és a normatív támogatások rovására menne.
Az volna a kívánatos, ha minél kevesebb egyedi elbírálásra volna szükség, mert ennek a folyamatnak a kiszélesítése akaratlanul is már a régi elosztó típusú kiadásorientált rendszerbe történő visszarendeződést jelenthetné.
A másik komoly gond a céltámogatási rendszer működtetésével kapcsolatban az, hogy – azt gondolom – szándékainktól függetlenül egy centralizált és egy túlbürokratizált döntési rendszert alakítottunk ki. Ez annak volt a következménye, hogy középszinten – gondolok itt a megyék esetére – a települések érdekében likvidáltuk a középszintű döntési fórumok lehetőségét. Voltaképpen azzal a helyzettel állunk szemben, hogy a települési önkormányzatok kérelmeit és igényeit a miniszteriális apparátus vizsgálja felül, sorolja, és számunkra, országgyűlési képviselők számára egy formális döntési lehetőség marad csupán. Azt gondolom, hogy az országgyűlési képviselők soha nem fognak rendelkezni elégséges és áttekinthető információkkal a céltámogatási igények elbírálásánál, és meggyőződésem, hogy nem is ez volna a feladatuk.
A konkrét, 92. évre szóló irányelvekkel kapcsolatban az ismertetett gondok és problémák miatt 1992-re az induló önkormányzati beruházások esetében voltaképpen egy kényszerhelyzet hozta elő, hogy a támogatási feltételek bizonyos szűkítése történt. Amit lényegesnek tartok azonban, hogy azok a célkitűzések, amelyeket az önkormányzati törvény is tartalmaz – tehát az egészséges ivóvízellátás biztosítása az önkormányzati ciklus végére –, ez a céltámogatási irányelvekből visszatükröződik, és az önkormányzatok részére biztosítja a központi költségvetés ennek a feladatnak a támogatását.
Ezekkel a gondolatokkal a tisztelt Parlamentnek elfogadásra ajánlom a 92. évi címzett és céltámogatási irányelveket. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
