SZABAD GYÖRGY, DR. (MDF)
SZABAD GYÖRGY, DR. (MDF)
SZABAD GYÖRGY, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Természetesen képviselőként kívánok szólni. Sajnálom, hogy a vitában felszólalók egy része távozott. Olyan kérdéseket szeretnék érinteni, amelyek mintegy kiegészítik a Varga János által elmondottakat, hiszen mindazzal, amit ő elmondott, egyetértek.
Előljáróban, márcsak amiatt is, mert az ülés előtt néhány perccel alkalmam volt olvasni egy nyílt levelet a Népszabadságban, amelyik figyelembe ajánlja ezt a kérdést. A nyílt levelet - hadd reflektáljak frissen ilyen formában - mint elnök úgy fogom tekinteni, mint egy olyan beadványt, még akkor is, hogyha nyomtatott formában, újságlapon érkezett el hozzám, amit az illetékes bizottsághoz mérlegelés végett továbbítani fogok.
Legyen szabad, és sajnálom, hogy Gál Zoltán és Horn Gyula távollétében kell ezt elmondanom, szóljak arról is, hogy azoknak a tárgyalásoknak a során, amiket itt többek említettek, nekem is módom volt egy egy évvel ezelőtti fázisban ezt a kérdéskört érinteni. Átmenetileg megkérdezték a véleményemet, és ezzel kapcsolatban egy levélváltás bonyolódott le Horn Gyula és köztem, illetve egy személyes találkozás is, amikor én elmondottam személyes véleményemet ebben a kérdésben és elmondottam a személyes megoldás általam elképzelt lehetőségeit, amelyek részben találkoznak, részben eltérnek attól, ami most törvényjavaslat formájában itt, előttünk van.
Ez a múlt év végén - emlékezetem szerint - bonyolódott le, lehet, hogy átnyúlt ennek az évnek a legkezdetére, azóta én ezekben nem vettem részt.
A törvényjavaslat két alaprendelkezésével teljes mértékben egyetértek: Az Országos Levéltárról leválasztott külön részleg újraegyesítésével és azzal, hogy a közhatalmi funkciót ellátó Magyar Dolgozók Pártja és Magyar Szocialista Munkáspárt közhatalmi funkciója végzése során keletkezett iratanyag kerüljön közgyűjteményi megőrzésbe. Ez, úgy gondolom, teljesen egyértelmű.
Legyen szabad olyat elmondanom mind a kettővel kapcsolatban, ami még nem hangzott el, és ami még a kettőnek az összefüggéseire is rámutat. Hogyan keletkezett a Magyar Országos Levéltár?
Hörcsik Richárd a három órát sokallta, másfél óra telt el pontosan, elnézést kérek, és azt kell mondanom, megismételem eredeti formájában azt, amit Pető Iván mondott: Én az öröklött nemzeti értékeink egyik legjelentősebbikének tekintem a kéziratos öröklött anyagot, benne mindenekelőtt a levéltárak gyűjteményeit. Tehát egyáltalán nem periférikus kérdésről van szó, nemzeti örökségünk egyik pótolhatatlan, unikális értékéről egyfelől, másfelől jogállamiságunknak egy olyan bázisáról, amire legalább olyan mértékig kell vigyáznunk, mint bármilyen más felemlíthető örökségünkre.
Az Országos Levéltár keletkezése sok minden mellett összefügg azzal is, hogy hajdani kiváltságosok nem különböztették meg magánirataikat a közhatalmi funkciójuk idején keletkezett iratanyagtól. Egy Esterházy nádor magánlevelezése, nádori levelezése, birtokai gazdálkodása kapcsán keletkezett iratanyaga nem vált egyértelműen szét.
A kiváltságos urak - és itt hozhatnám példák hosszú sorát -, ömlesztve, majd formális szempontok szerint szétválogatva titkos, nyilvános, folyó ügyek stb. szerint csoportosítva tárolták az iratanyagukat, és a fejlődésnek csak egy későbbi időszakán merült fel az itt is emlegetett keletkezési elvnek valami ősi formája, amelyik fokozatosan a szétbontás, a különőrzés irányába vitt. De a magyar alkotmányos jogfejlődésben, még a rendi világban megtörtént - európai példák nyomán is - a felfigyelés arra, hogy ez az ország érdeke ellen való. Felfigyeltek arra, és törvényes követelménnyé tették azt, hogy a hivatalt viselők, a hivatali működésük kapcsán, az országos közfunkcióik ellátása során keletkezett iratanyagot adják közmegőrzésbe, azaz váljék el az, ami magánérdekű, és amennyire lehet, váljék el az, ami a közfunkcióval kapcsolatos, tehát közérdekű.
Ennek kapcsán keletkezett az Országos Levéltár, leegyszerűsítve mondom kérem, a diákjaim meghajigálnának, hogyha ilyen leegyszerűsítve beszélnék nekik, de úgy gondolom, hogy sarkítva a lényegre tudok utalni, és azután fokozatosan meghatározásra került az, hogy mi tekinthető közhatalmi funkciónak és milyen iratanyag csapódik le ennek a funkciónak az ellátása folytán.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy mélységesen egyetértek Sasvári Szilárddal abban, hogy az Országgyűlésnek kell, hogy levéltára legyen, de megnyugtatom, van is levéltára. A levéltárilag zárt része az Országos Levéltárnak egy fontos egységét képezi. Itt pedig folyamatban van, hogy rendelkezett formában az irattári anyag felhalmozása folyjék mindaddig, amíg - most nem részletezendő módon - az levéltárrá éretté válik, azaz lezárhatóvá és levéltárnak átadhatóvá.
Tehát ilyen értelemben az egyébként messzemenően indokolt javaslat nyitott kaput dönget. De szeretnék visszatérni az alapra, mégpedig két vonatkozásban. Itt válik most szét a két dolog.
Pető Iván megkérdőjelezte, miért kell egyesíteni? Azért kell egyesíteni, és nem variálom azt, amit precízen elmondott Varga János, mert a magyar történelem folyamata egy és oszthatatlan. Ebben a folyamatban vannak cezúrák. Van cezúra Mohácsnál, van cezúra a török kornál, van cezúra a Habsburg-korszakban többszörösen is, de azért nem fogunk külön-külön központi levéltárakat felállítani az egyes korszakokra, hanem a XVIII. században kialakított alapelvnek megfelelően az ország levéltára egységet képez, mint ahogy az ország története is egységet képez, és ezen belül tagolódnak a különböző szektorok. Ezzel én úgy gondolom, Varga János alapérveire hivatkozva, a kérdés nem kérdés. Egy rendbontó intézkedés felszámolásáról van szó. Egy ilyen-olyan, hallottuk az indokokat, politikailag indokolt és politikai félszekből és bizalomhiányból létrehozott kettéválasztásnak a kiiktatásáról van itt szó, azaz a történelem megzavart rendjének a helyreállításáról. Hogy így van, és hogy ez nem valami feudális örökség, nehogy félreértsék, azt teljesen világossá teszi a magyar polgári alkotmányos átalakulást megalapozó 1848, amelyik a maga lehetőségei között igenis gondoskodott ennek a folyamatosságnak a helyreállításáról, és külön már a reformellenzék is intézkedéseket kívánt a tekintetben, hogy az ország alkotmányos törekvéseivel ellentétes szétválasztási akciók szűnjenek meg, illetve a különválasztott anyagok térjenek vissza az ország levéltárába. E téren tehát szerintem egyértelmű a helyzet.
És mi a másik vonatkozásban? Figyeljék meg, hogy milyen kísértetiesen jelenik meg a diktatúra időszaka feudális vonásainak a mozzanata ebben az egész kérdésben. Miről is volt szó? Most nem nagyurak, hanem privilégiummal rendelkező párt ötvözte, folyatta össze a maga párttevékenysége és a maga közhatalmi tevékenysége idején keletkezett anyagot, tartotta együtt, kontaminálta, hogy eufemisztikus kifejezést idézzek arra, hogy tulajdonképpen a diktatúrát és a joggyakorlatot hogy keverte össze.
Mi ilyen körülmények között a tennivaló? Úgy gondolom, ugyanaz egy magasabb alkotmányos szinten, mint amire hajdan egy alacsonyabb szinten rátalálni törekedtek a jogalkotók. Megteremteni azt, hogy a közfunkciót gyakorlók, most már párt és annak funkcionáriusai, működése során keletkezett különböző természetű iratanyagokból az, ami az országot illeti, ami a magyar történelemnek az összfolyamatát érinti, az idekerüljön.
Valóban alapelv a világ minden levéltárában a keletkezés tiszteletének elve, az úgynevezett proveniencia elv. Lehetőség szerint az együtt keletkezett iratok együtt tartandók.
De mi a helyzet akkor, hogyha ezt az elvet, amely mindenütt, ahol keletkezett, egy alkotmányos államberendezkedés körülményeihez alkalmazottan alakították ki és érvényesítették, nekünk alkalmaznunk kell olyan testület működésére, amelyik - mint ezt Varga János nagyon precízen elmondta - az elnyert kiváltságai révén kivonta magát a levéltárakra általánosan kötelező elvek és jogok alól is. Nyilvánvalóan egy precedens nélküli helyzet. Akkor nekünk precedenst kell teremteni, mégpedig olyan precedenst, amelynek az alapelvei, megítélésem szerint, ebben a törvényben tisztán állnak.
A közhatalmi funkciók gyakorlása során keletkezett iratanyagot, azt igenis a magyar nemzeti örökség részének kell tekintenünk, és annak megfelelően kell őrzését és kutathatóságát biztosítanunk, ami nagy munkát fog jelenteni.
A pártnak az itt jelzett tagszervezési, munkaügyi, pénzügyi és elképzelhető még más funkcióinak a gyakorlása révén nyilván egy, általam nem ismert, de bizonyos adminisztrációs szinten, feltehetően tagolással bíró iratanyagában külön vonulatként felfedezhető, azt ennek peremén le kell választani, és az irattermelő szerv igénylő jogutódjának a rendelkezésére kell bocsátani. A dolog egyáltalán nem megoldhatatlan. Nem akarok most más természetű precedenseket idézni, ahol ilyen jellegű kérdések megoldhatóak voltak. A törvény ennek nem állja útját, ha én jól értettem.
A rövid törvény az alapelveket szögezi le, s mint annyiszor fejeződik ki ebben a Házban jogos kívánalomként, a törvényhez kapcsolódhatnak rendeletek, amelyeknek ezekkel az alapelvekkel összhangban kell lenniük. És ha nem születnének meg ezek a rendeletek, vagy az alapelvek, amiket törvénybe iktatunk és amelyeknek - teljesen egyetértek Gál Zoltánnal - az alkotmányunkkal igenis összhangban kell lenniök, ha nem születnek meg ilyen rendeletek vagy nem jó rendeletek születnek meg, akkor a kormányfelelősség elve alapján a Parlamentnek felül kell bírálnia ezeket a rendeleteket. De abból a feltételezésből, hogy ezek majd netalán nem lesznek jók, az alkotmánnyal összhangban álló és a nemzeti érdekkel messzemenően összhangban álló törvényeknek az útját nem szabad elállni.
Még talán egyetlenegy kérdésre reagálok - noha nagyon sok mindenre, szívem szerint, tenném -, Sasvári Szilárd jelzésére. Kérem szépen, nem arról van szó, hogy itt a már levéltári őrzésben lévő anyag őrzéséről és kutatásáról ne lennének szabályok. Vannak szabályok. Itt egy, e szabályoknak alá nem vetett, vagy egy ideig - elfogadom Gál Zoltán jelzését, nagyon fontos jelzés: kérem szépen, itt is vannak periódushatárok - ezektől mentesített, kiváltságként mentesített irattermelő és iratőrző szervről van szó. Ennek is a distinkciójával ezt meg kell oldani, de úgy gondolom, hogy a több mint százezer iratcsomónyi anyag előbb említett sorsának törvényes szabályozásában nem lehet akadály, hogy Sasvári Szilárdnak vagy másoknak nem jók a tapasztalataik egyes levéltári kutatási kísérleteikkel kapcsolatban.
Az Országgyűlésnek vagy az Országgyűlés bizottságainak is természetesen a fennálló jogszabályok figyelembevételével lehet kutatni - ezeknek a figyelembevételével azonban az iratőrző helyeknek ezt a kutatást biztosítani kell. Ez vonatkozik a már országos levéltári megőrzésben lévő, vagy majd országos levéltári megőrzésbe kerülő iratanyagokra egyaránt. Itt tehát az aggálynak oka nincs, és a technikai lebonyolítás aggályosnak mondott periódusa, úgy gondolom, hogy nem hatálytalanítja ezeket a törvényeket. Ez nem úgy zajlik le, hogy feltétlenül az iratanyag egy átmeneti ideig nem kutatható - ami a szabályok szerint kutatható, az nyilvánvalóan kutatható marad, a törvény ellenére vagy a törvény alapján még inkább a megfelelő szabályok szerint.
Szerény megítélésem szerint az, hogy az adminisztratív felső szinten változások történnek, nem kell, hogy zökkenőt jelentsen az anyag kutatásában. De valamennyien, akik a magyar múlt értékei iránti érzékenységgel és a magyar jogállamiság törvényes bázisa iránti érzékenységgel fordulunk ez iránt, megnyugtatóbbnak tartjuk, ha a kérdésben törvény intézkedik, mint ha egy vidéki pártarchívum és egy vidéki önkormányzat alkalmi döntésétől függ, hogy a kutatás rendje, az őszerintük értelmezett mértékben, hogyan áll összhangban az általános szabályokkal.
Én ezt a törvényt nagyon kívánatosnak tartom. Szerencsésnek tartottam volna, ha - annyi minden mással együtt - ez a törvény már korábban megszületik. Indokoltnak látom, hogy egyes megfogalmazásaiban módosító javaslatok még javítsanak rajta, de ajánlom, hogy az Országgyűlés minél előbb, minél tökéletesebb formában fogadja el. Köszönöm. (Taps.)
