SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ) Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat kapcsán nem kívánok már kitérni azokra a szakmai elvekre, amelyek itt elhangzottak, nem is az én tisztem ezeket kifejteni, szakmaiságát képviselni.
A törvényjavaslat kapcsán két dolgot szeretnék előrebocsátani. Az egyik, hogy a törvényjavaslatban szereplő összevonásnak és államosításnak, a most előttünk jogi formában megjelenő szövevénynek az oka nem más, mint az, hogy a Kormány nem tudott megegyezni a levéltárakkal - a két levéltárral -, és nem tudott megegyezni az MSZP tulajdonában lévő anyagokkal kapcsolatban. Nem tudom, hogy ki volt a kompromisszumkész, a kompromisszumképtelen, mint ahogy ahhoz sincsen információm, hogy az átalakulás milyen szervezeti, belső és más változásokkal jár.
A Pető Iván által említett, nemzetközileg elfogadott alapelvre, miszerint az irattárat mint együttest nem szabad megbontani, épül minden jogállamnak a levéltári szabályozása. Hogy mi ennek az oka, arról én már nem kívánok beszélni.
A törvény harmadik paragrafusában szerepel egy időpont, amelyik az 1.§-t július 1-jén léptetné életbe. Az eközti időszakban, tehát november végétől, illetve a hatályba lépéstől júliusig történik majd ez az átalakulás. No már most, ha ez az anyag, amelyet nem illik megbontani - és nem is akarja a kormányzat megbontani - egy az egybe átkerül egy átszervezendő, átszervezés alatt álló intézményhez, akkor az a kérdés az ellenzéki politikus számára, hogy mi történik közben ezzel az anyaggal. Miután átszervezések folynak, vajon ezt az anyagot egy az egyben zárolják, vagy pedig egy adott intézményhez telepítik. Az egy adott intézmény ez esetben nem közvetlenül és nem konkrétan belátható, hiszen az Új Országos Levéltárhoz vagy a másikhoz kerül.
Ez csak egy olyan kérdés, amire azt hiszem, egyszerű választ lehet adni, és ez nekem még nem probléma. Ennyit az 1.§-ról most.
A 2. §-t véleményünk szerint el lehet fogadni nagyjából. Ami viszont az utolsó mondatban szereplő kutathatóságot illeti, ott két dolog jelentkezik. Az egyik, hogy ez nem jelent mást, mint egy lehetőséget. Lehetőséget a kutatásra - a kutatásnak -, de lehet lehetőség a kutathatóságra, vagy lehet, hogy csak a hatóságnak. Ezt nem igazán látni még most, jelenleg. Azonban mi ennek az oka? Van-e garancia arra, hogy ez a kutathatósági szabályzat vagy szabályozás olyan jellegű lesz, amelyik megfelel az érdekeknek. A kissé rosszmájú, de tapasztalatokon alapuló előfeltevésem szerint ez a biztosíték nem áll fenn, hiszen a volt Állami Egyházügyi Hivatal iratait a Parlament emberjogi bizottsága egy határozat alapján kívánta átvizsgálni egy hatpárti bizottsággal. És - mint ahogy erre bizonyára emlékeznek képviselőtársaim - Andrásfalvy úr ezt - és általa a Kormány - semmibe vette. Semmibe vette a törvényhozó hatalom döntését, akaratát, ezzel korlátozva azok szabad cselekvését, azok munkáját, akiket a polgárok közössége felruházott a népképviseleti hatalommal. Ezt tehát nemcsak ellenzéki politikusként kell hangsúlyoznom, hanem az önök szempontja is azt diktálja, hogy ezt a tapasztalatot ne hagyjuk figyelmen kívül.
A kérdés számunkra ezután tehát az - ami az anyagok kutathatóságát illeti -, hogy ilyen jogkört bízhatunk-e a Kormányra, a miniszterre. A válasz: nem, tisztelt Ház, nem bízhatunk. Ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy kire bízhatunk. Van-e megfelelő megoldás? A FIDESZ-nek az az álláspontja, hogy a Politikatörténeti Intézet levéltárából - és az ilyen hasonló iratokból - létre kell hozni egy országgyűlési levéltárat. Ennek a levéltárnak az Országgyűlés elnökének a felügyelete alatt kell működnie.
Itt két probléma jelentkezik, amelyet a döntésnél mérlegelni kell. Ez a kettő a következő: a levéltári törvényerejű rendelet kapcsán figyelembe kell venni, hogy amennyiben élő államtitkot tartalmaz a dokumentum, az csak a létrehozó engedélyével kutatható. Ez jelen esetben az Országgyűlés.
A másik ilyen problémakör a személyiségi jogok védelme. Erről még nem hangzott el - emlékeim szerint - hozzászólás. Ezt olymódon kell kezelni, hogy meg kell nézni, mi tartozik az általános hozzáférhetőség köréhez, valamint a későbbiekben - s ezzel egyidőben is - gondoskodni kell arról, hogyha fennáll a személyiségi jog különös sérelme, mely iratanyagokat szükséges zárolni. A nem hozzáférhetőnek nyilvánított iratok őrzéséről úgy kell gondoskodni, hogy azokhoz sem magánszemély, sem a végrehajtó, törvényhozó vagy a bírói hatalom képviselői ne férhessenek hozzá.
E szabály alól az Országgyűlés eseti kivételt tehet. E szabályozásnak az az indoka, hogy lehetnek olyan anyagok, amelyek - talán ez véletlen, de lehetséges - a III/III-as vagy a hírszerzés keretében keletkezett anyagokból úgy idéznek, hogy az nemzetbiztonsági érdekeket sért, vagy olyan súlyosan sért személyiségi jogokat - pl. a magánéletre vonatkozó információkat -, hogy még a kutatói titoktartás kötelezővé tétele mellett, egy szűk körben sem tehetők nyilvánossá. A kutatók egyébként generális szabály alapján ilyen iratok esetében büntetőjogi felelősséggel tartoznak az iratokban szereplő személyek személyiségi jogainak védelméért.
Végezetül: módosító indítványainkat két egyidejű szempont fogja meghatározni:
1.) Nem tartható fenn az a helyzet, hogy azzal az információtömeggel, amely az elmúlt évtizedek történéseire és személyi összefüggéseire vonatkozik, kizárólagosan az egykori állampárt jogutódja, vagy az ahhoz bevallottan közel álló független intézmény, a Politikatörténeti Intézet rendelkezzék.
2.) Továbbá az is megengedhetetlen számunkra, hogy a kormányzat kizárólagos lehetőséget kapjon arra, hogy formálisan vagy informálisan felhasználhassa ezeket az információkat, tehát az államosítás nem jelenthet egyszerű kormányzati hatáskör alá kerülést. Ezért javasoljuk, hogy ezen irattárak az Országgyűlési Levéltár kezelésébe kerüljenek át. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a FIDESZ padsoraiban.)
