TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy indulatok vannak. Én csak egy közgazdasági kérdéshez akarok hozzászólni: van-e ennek a 30 milliárdnak, vagy a százvalahány milliárdnak relevanciája az ország életében? Azt gondolom, hogy önök mindnyájan tudják, és már a múlt év végén itt ültek és izzadtak amiatt, hogy a költségvetés egyensúlyát eddig nem sikerült megteremteni. Tavaly nem sikerült megteremtenünk, nemcsak azért, mert százmilliárdos nagyságrendű deficitet hoztunk létre a költségvetés végrehajtásában, amelyben már 80 milliárdos nagyságrendet előre figyelembe is vettünk, hanem azért, mert tudjuk azt, hogy a költségvetés fölhasználói olyan feladatokkal vannak megbízva, amelyeket a költségvetés kiadási oldalai nem fedeznek. Tudják azt, hogy minden iskolaigazgató, minden kórházigazgató, és nem sorolom ezt a sort tovább, minden közintézmény vezetője halálos kínok között él naponta, mert tudja, hogy felelősségre vonható azért, amit nem tud megcsinálni, de amit meg kéne csinálni, ahhoz nincsen elég bevétel.
Nem arról van csak szó, hogy százmilliárd nagyságrendű veszteség vagy deficit van a költségvetésben, hanem ennél nagyobb. Ilyen körülmények között beszélünk arról, hogy szabad, kell, az ország jövője érdekében föltétlenül szükséges többletköltségeket vállalni.
A második megállapításom az, hogy olyan rossz állapotban költségvetés 1991. novemberének elején, mint amilyenben a magyar költségvetés jelenleg van – mármint a jövő évi költségvetés –, nyugodtan állíthatom, hogy kevés országban van. Nem arról van szó, hogy hol, hány olyan statisztikai adatot találunk, és már találtunk statisztikai adatot, ahol elfogadtak költségvetési előirányzatokat †92-re, hanem az a kérdés, hogy milyen állapotban van a költségvetés ma, amelyet rövid időn belül mindenképpen el kell fogadni. Az előbb elmondottak miatt a magyar költségvetés nagyon rossz állapotban van, a nyíltan bevallott deficit szempontjából is, és még különösen abból a szempontból, amiről az előbb beszéltem.
Végül utolsónak meg szeretném jegyezni, hogy azt, hogy egy országban mi hozza meg a föllendülést, azt nagyon kevesen tudják előre jelezni. Olyan példát azonban, ahol a gazdasági föllendülés világkiállítással kezdődött volna, méghozzá egy olyan világkiállítással, amelyet a világkiállítás meghirdetése előtt három évvel még nem juttattak el odáig, hogy a beruházások már teljes körűen kibontakoztak volna, véleményem szerint senki sem lát.
Ez azt mutatja, hogy ebben az ügyben politikai kérdésekben illúziókról beszélünk és nem gazdasági kérdésekről. Lehet világkiállítást csinálni, ha igaza van Kádár Bélának, amit én nem hiszek neki el, hogy jövőre elkezdődik a fellendülés, és 1996-ban itt valamilyen nagy virágzás lesz. Akkor tényleg elképzelhető, hogy érdemes evvel a kérdéssel foglalkozni. De ehhez ezt kéne először tudni, hogy igaza van-e, másodsorban, hogy mik azok a lépések, amelyeket ebben az állapotban még meg lehet tenni egy világkiállítás érdekében. És itt nagyon nagy kételyeim vannak, hogy az elfogadott terv és ezek a lehetőségek összhangban lennének egymással. (Taps.)
