PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék mai beszédemmel a világkiállítás érvrendszerének, támogatásának bemutatása mellett arra is példát mutatni, hogyan segíthetnek egymásnak parlamenti képviselők még eltérő véleményük esetén is.
Szakmai vitában évek óta és általában sikerrel alkalmazom azt a módszert, hogy megkísérlem vitapartnerem érvrendszerét megismerni, majd közel azonos felépítésben megerősíteni vagy cáfolni azt.
Készülve erre a felszólalásra, meg kellett állapítanom, hogy ezt most csak úgy tudom megtenni, ha folyamatosan idézem ellenző képviselőtársaim előadását, mert sem gondolkodásmódjukban, sem stílusukban én nem vagyok járatos. Ezt az ötletet az is erősítette – nyilván emlékeznek rá képviselőtársaim – hogy az elmúlt ülésen dr. Orbán Viktor képviselőtársam burkoltan, majd a Ház elnökétől egyértelműen kérte, hogy az ő leleplező erejű felszólalására is úgy kerüljön sor a tisztelt Ház előtt, hogy azt a televízió közvetítse. Kérését a Ház ugyan teljesítette, de én szeretnék tovább segíteni Orbán Viktornak, ezzel is oldva az utóbbi időben többször kialakult konfliktust közöttünk.
Mivel most is élő közvetítés van a televízióban, ezért jelentős teret kívánok felszólalásomon belül adni Orbán Viktor beszédének lényegi, de ott szó szerinti részeiről, így kétszer hangozhatnak el az egyes indokok felvezető gondolatai, őszintén remélem, hatása is kétszeres lesz. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)
Természetesen ezen idézeteket nem kizárólag tiszteletem jeléül teszem, hanem azért is, mert képviselőtársam beszédét azzal kezdte, hogy Kádár Béla miniszter úr bevezetőjével ellentétben ő – mint a világkiállítás ellenzőinek vezéralakja – világos szakmai érvek mentén foglalja majd össze az ellenérveket. Én ezt az összefoglalást meghallgatva lettem csak igazán világkiállítás-párti. Megnyugodtam, hogyha csak ez az, ami a világkiállítás ellen szól, akkor azonnal bele kell vágni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Innentől idézek az ellenérvek szakmai felvezetőjéből, a stílusért a mű szellemi atyja áll helyt majd.
"A mostani budapesti expo egy bizonyos Grósz Károly MSZMP főtitkár által megálmodott szocialista nagyberuházás hagymázos álmának, a Bécs–budapesti exponak a folytatása."
A következő szép felvezetés: "A kádári legvidámabb barakk ütött-kopott építményét lett volna hivatott reklámozni a fejlett nyugaton – Orbán Viktor véleménye szerint is –, nem kevés politikai tőkét kovácsolva ezzel a hazai kommunista vezéreknek."
A következő: "Az akkori logikusnak ígérkező koncepciót elsöpörte a történelem, főszereplőivel együtt. Maga a terv azonban Programirodájával és kormánybiztosával az élén sajnos megmaradt. Új koncepciót és ennek megfelelő megvalósíthatósági tanulmányt ugyan nem sikerült letenniük az asztalra, de annál inkább sikerült szívós munkával, s az abban érdekelt csoportok aktív támogatásával az össznemzeti gazdasági felemelkedés hamis szimbólumává tenniük az expot." Itt megjegyzem az idézet végén, hogy köszönöm Orbán Viktornak azt az elismerést, hogy valakiknek végre sikerült egy programot "össznemzeti gazdasági felemelkedés szimbólumává tenni."
Folytatom a kizárólag szakmai törésvonalak mentén elmondott Orbán Viktor-beszédek felvezető részei idézetének szakmai megközelítését.
Ad 1. "Az a Kormány nekünk ne papoljon szakmai kérdésekről, amelyiknek szinte 24 óra gondolkodási idő sem kellett."
Ad 2. "felvezetés: "Az a Parlament, és főleg azok a kormánypárti képviselők ne nagyon oktassanak ki bennünket arról, hogy mi a szakmai kérdés és mi nem, akik az expo nyári beterjesztésekor leszavazták a FIDESZ és az SZDSZ közös abbéli módosítási indítványát."
Ad 3. szakmai felvezetés: "Az a kormánybiztos és Programiroda ne bújjon nekünk a szakmai érvelés álorcája mögé." Vagy egy teljes idézet:
Ad 4. "Nehezünkre esik indulatoktól mentesen beszélni a világkiállítási lobbi – úgymond – szakmai érvekhez való vonzódásáról, amikor azt tapasztaljuk, hogy a számukra kedvezőtlen döntés bírálatokon nem magát a döntést támadják, hanem elvitatják egy demokratikusan megválasztott testülettől azt a jogot, hogy ellenükre foglaljon állást, vagyis saját álláspontjuk népszerűsítése ürügyén nem átallanak a képviseleti demokrácia alapintézményei ellen minősíthetetlen színvonalú, noha kétségtelenül hangzatos, és bizonyos erre fogékony társadalmi csoportokban népszerű támadást intézni." Eddig itt most a teljes idézet. Miután itt – úgy gondolom – én is megszólaltattam, ezt végig kellett mondani.
Itt egy pillanatra azért meg is állnék. Nyilván tudják képviselőtársaim, hogy a demokrácia alapintézményei ellen akkor léptünk fel, amikor kijelentettük és én kijelentettem, hogy a fővárosi közgyűlés első nemleges döntését követően, hogy egy már működő demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy a 22 kerületből álló főváros közgyűlése vezető politikai pártjaik utasítására ellentétesen szavazzanak, döntsenek a 22 kerület döntő többsége által megfogalmazott elvárással. Elképzelhetetlen lenne, hogy a kerületek által küldött fővárosi képviselők ellene szavazzanak kerületeik önkormányzati döntéseinek.
Tényleg nem egyformán látjuk Orbán Viktorral, hogy mik a képviseleti demokrácia vagy mik az új demokrácia alapelvei.
De az idézetben megszólíttatott egy – ismét idézem – "bizonyos erre fogékony társadalmi csoport", ők, azaz akik nem fogadják el az expo politikai lemondását. A megszólítás stílusa kísértetiesen hasonlít az Üzlet című napilap október 24-i névtelen cikkírójára, aki a világkiállítás támogatóit, a népszavazási kezdeményezés aláíróit a következők szerint foglalta össze – idézem –: "Akik aláírnak, azok túlnyomó többsége amúgy is jobbára csak a söre árában fizet adót – zárójelben – "fogyasztásit." Ugye milyen hasonlóak, közös előadói szinten fogalmazódtak meg ezek a gondolatok.
Orbán Viktor a múlt héten elmondta, nem kíván stílusvitába bocsátkozni velem. A válaszom: megtisztel vele, ha ezt nem teszi.
Egy utolsó idézetként még felolvasnék valamit képviselőtársam beszédéből. Idézet: "A FIDESZ fennállása óta küzd a piacgazdaság minél szélesebb körű térhódításáért, ahhoz azonban a legnagyobb sajnálatunkra nem vagyunk hajlandóak asszisztálni, hogy néhány, a kormánypárt húsosfazekához közel álló hazai nagyvállalkozó az adófizetők pénzéből tollasodjon meg," idáig az idézet.
Ez az idézet – lévén az összes gazdasági szervezet világkiállítás-párti – tehát vonatkozik a munkástanácsokra, a Független Demokratikus Ligára, az Érdekegyeztető Tanács minden tagjára, a nyugdíjas szervezetekre és néhány százezer magyar állampolgárra, köztük Kerényi Imrére, Simándy Józsefre, Czeizel Endrére, az 56-os Obersovsky Gyulára, Maléter Pál özvegyére, művészeink és tudósaink javára, azokra a fiatal demokrata és szabad demokrata szervezetekre és személyekre, akik aláírják és gyűjtik az aláírásokat a világkiállításáért.
Szeretném elmondani, valamennyiük engedélyét megkértem, hogy nevüket használhassam. Ennél néhány százzal vagy néhány tízezerrel többen vannak.
Ez az a FIDESZ piacgazdaság, ami nekem nem kell, és nekünk nem kell. Nem kell, hiszen az ő gondolkodásmódjukban és az elmondott beszéd alapján egyértelmű, hogy egy gazdasági programnál kizárólag az állam vagy az önkormányzat lehet a megrendelő, s az ő filozófiájukban nem létezik más típusú vállalkozó, csak aki a zsíros üzletet megvalósítja, a megrendelést az államtól és az önkormányzattól látja. Ha ez az a piacgazdaság, amiért fennállása óta a FIDESZ küzd és mindent megtesz, akkor valóban a világkiállítást csak költségvetésben vagy a helyi önkormányzatok helyi adóiból lehetne megvalósítani. Én azonban pont a világkiállításban hiszek, hogy az olyan fordulatot hozhat a piacgazdaságunkban, amely felszámolja az ilyen jellegű megrendeléseket, az infrastruktúráknak kizárólagos tulajdonosát.
Hol állunk tehát most képviselőtársaim? Adva van két politikai párt, a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Demokraták Szövetsége, amelyek állítják tiszta tekintettel, hogy ők – és csak ők politika mentesen megközelítve a világkiállítást – tisztán gazdasági érvek alapján elvetik a világkiállítás 1996-os magyarországi megrendezését. Mindössze e két párttal áll szemben az ország összes gazdasági szervezete, az összes munkaadó és munkavállaló érdekvédelmi szervezet, (zaj) a maguk többmilliós, és lényegéből adódóan politikailag heterogén, minden politikai csoportot átölelő tagságú szervezet, amint mondtam a nyugdíjas szervezetek, a kultúra és a sport szervezetei és személyiségei, akik a korábbi idézet szerint "néhány, a kormánypárt húsosfazekához közel álló hazai nagyvállalkozónak" számít. Tehát ez a kör mind ebbe a körbe tartozik, s arra vetemednek, hogy a két politikai párt vezető személyiségeinek hasznos társadalmi tevékenységéből származó adóbefizetéseiből akarnak megtollasodni. A gazdaság összes szervezete rosszul ítéli tehát meg, hogy mi a magyar társadalom gazdasági növekedésének valós érdeke a világkiállítás kapcsán, de szerencsénkre a korábbi egy után ma már két olyan jelentős pártunk is van, amely felelős megbízatása kapcsán megakadályozza, hogy a gazdasági kérdésben a gazdaság döntsön.
E két politikai párt, ismert terminológiájával, jobban ismeri a gazdaság tényleges érdekét, mint az ő döntésüket, és ezért az ő döntésüket kell elfogadni.
Itt szeretnék rátérni arra, hogy szabad-e népszavazásssal dönteni egy gazdasági kérdésben. A válaszom, tisztelt képviselőtársaim az, hogy nem. De itt nem is erről szól a népszavazás. A gazdaság ugyanis már réges-régen döntött a világkiállításról. Annak minden szervezete egyhangúlag kimondta, hogy meg kell rendezni az 1996-os világkiállítást. Gazdaságilag nincs vita. Két politikai párt azonban úgy döntött, ezt megakadályozza politikai hatalmánál fogva. E politikai hatalommal szemben kell, megítélésem szerint alkotmányos jogunkkal élve, politikai eszközt alkalmazni, megakadályozandó, hogy politikai akaratot erőszakoljanak rá a gazdaságra. (Taps az MDF soraiban.) Ez a politikával szembeni fellépés, politikai fellépés igényli azt a politikai eszközt, amit a számunkra a demokrácia biztosít, azaz a népszavazást.
A fiatal demokraták parlamenti beszéde azért azt engedi e témában sejteni, hogy szükségük van tapasztaltabb politikai partnerük, a szabad demokraták hatékonyabb segítségére. Pető Iván az SZDSZ és a FIDESZ közös politikai célját sokkal ügyesebben és sokkal hatékonyabban képviselte az elmúlt hónapokban, hetekben és napokban. Neki sikerült, valóban sikerült elég széles körben, kicsit a valóságtól eltérően tájékoztatni, amit a hétköznapi nyelv, Pető Iván fordulatait használva, a televízióból véve, hazugságnak nevez.
Képviselőtársam abban is ügyesebb, hogy erre a célra nem a délelőtti parlamenti közvetítést használja sokadszor, hanem felismerve a legnézettebb média, a tv-híradó lélektanát, hetente szerez magának 3-5 perces monológot a közszolgálati televízióban. (Taps.)
Pető Iván, és gondolom tanácsadói, észrevették, hogy a televízió híradója abban az esetben, ha közvetlen támadás éri, jórészt vágás nélkül, akár 5 perces – ez rendesen a híradóban 5–10 hír ideje – időt is ad az őt ért rágalmak elhangzásának. Így most már a két plenáris ülésnap összefoglalóját figyelve láthatom, hogy a hat parlamenti párt egyike a kritikától előre tartó híradó összefoglalójában már eleve kétszeres súlyt kap. De ezzel nincs lezárva. Másnap jön az SZDSZ sajtótájékoztatója, ahol egy ütés a híradónak, hogy az SZDSZ egy percében előző nap kihagytak valamit az összesítve többórás SZDSZ-felszólalásból, amely egy közszolgálati híradónál megengedhetetlen. (Közbeszólások: Miről beszél?) Ez a kb. 30 másodpercet igénylő gondolat vagy mondatba fűzve aztán átlag 3-5 percig elmondja az éppen aktuális politikai állásfoglalásait, ezzel mintegy kisajátítva a közszolgálati televízió hírműsorát, tízszeres időt nyerve pártjának. (Közbeszólás: expo!) A múlt héten expo-ügyben . Most rátérek, rendben van.
A múlt héten sem kellett csalódnom. A plenáris ülést követő napon jött az SZDSZ-tiltakozás, majd 5 perc Pető Ivánnak. Ebbe az 5 percbe aztán belefért, hogy akik aláírják a népszavazás kezdeményezését, azok nem tudják, hogy a világkiállítás megvalósítása minden állampolgár esetében évi ezer forint plusz adót jelent. (Kósa Lajos: Havi!) Havi ezer forint plusz adóterhet jelent. (Közbeszólás: Nem mindegy!) Ez ugyan. (Közbeszólások.) Akkor havi ezer forint. Ez ugyan – és ezt Pető Iván tudja – nem igaz, de tényleg sikeresen okozott kárt, valóban megtévesztést keltett sok százezer emberben: a kellő pillanatban hangzott el a társadalomban, és a legnézettebb médiában hangzott el. Pető Iván tudja, hogy nem rendelkeznek ők semmilyen konkrét saját anyaggal egy esetleges világkiállításról, ami alapján egy ilyen véletlenül elejtett, azonban konkrét számot tartalmazó mondatot vagy összeget alá lehetne támasztani. De Pető Iván és szakértői azt is tudják, hogy a világkiállításhoz szükséges infrastukrúrák mindegyikét az expo nélkül is meg kell építeni. A világkiállítás nélkül ezek minden bizonnyal állami vagy önkormányzati beruházásként fognak megvalósulni. Mivel sem az állam, sem az önkormányzat nem tud, nem termel jövedelmet, így ezeket kizárólag központi és helyi adókból, azaz állandóan emelkedő adóterhelésből tennék világkiállítás nélkül.
Aligha lenne egyébként erre elég a világkiállítás nélkül a havi ezer forintos adótöbblet. Csak kizárólag egy növekedő gazdaságban, a világkiállítás üzleti értéke alapján remélhetjük, hogy ezen beruházások döntő többségét nem az állam és nem az önkormányzat építi majd fel, fizeti meg az építkezést, hanem üzleti befektetők, akik majd a használókkal és csak a használókkal igyekeznek később a beruházásaikat megtéríttetni.
A világkiállítással tehát nem adónövekedés jár, hanem esély az adók jelentős mérsékletére, míg az expo elhagyása garantálja az adóemelkedést folyamatosan, csak nem fogjuk közvetlenül látni, hogy ez a világkiállítás elmaradása miatt emelkedik adófizetési kötelezettségként, vagy a világkiállítás elmaradása miatt nem rendezik nyugdíjainkat.
Itt jegyzem meg, hogy október 15-én ebben a Házban sem Orbán Viktor, sem a Fiatal Demokraták Szövetsége általában, sem Pető Iván nem támogatta azt a módosító indítványomat, hogy 1992-től teljes körűen biztosítani kell a nyugdíjak értékállóságát. Egyébként, ha tönkretesszük a magyar gazdaságot javaslatainkkal, igazuk van, tényleg nem is lenne miből értékálló nyugdíjakat adni.
A híradót használta fel Pető Iván arra is, hogy ő pontosan idézze a Számvevőszék elnökének felszólalását, mely szerint a Számvevőszék nem tartja megvalósíthatónak a világkiállítást. Pető Iván, Orbán Viktor persze azért politikusok – ezt nem tőlem fogják először hallani, vagy nem is most hallották először –, hogy bármit úgy halljanak, ahogy az az ő céljaiknak megfelel. Én azonban úgy hallottam a Számvevőszék elnökét, hogy szükségünk van az 1996-os világkiállításra, ennek feltételei és garanciái valószínűleg megteremthetőek, de a Kormánynak átadott pénzügyi tervek kidolgozottsága, garanciái még nem elégségesek. Én még az MNB-től sem hallottam, hogy nem szabad világkiállítást rendeznünk, csak azt hallottam, hogy az eddig benyújtott befektetői nyilatkozatok, megjegyezve, a ki nem írt világkiállításra, nem tartalmaznak kötelező erejű, számonkérhető pénzügyi garanciákat a befektetőknél. Ez valóban így van, ehhez előbb ki kell írni a tendereket.
Visszatérve a tv-híradóra: rendkívüli találékonyság, a médialélektan ismerete utal az SZDSZ eddigi eredményére, de a közszolgálati televíziót manipulatív módon sem illik kisajátítani. (Zaj.) Tessék a Parlamentben vezérszónokként a jövőben azt az 50 másodpercet egyben elmondani, amit az SZDSZ az esti híradóban vissza akar hallani. Tessék úgy nyilatkozni, hogy azt még szándékosan se lehessen félreérteni. Ez is médialélektan.
Az 1996-os világkiállítás előkészítése és megrendezése mellett mondott nyár eleji parlamenti felszólalásom alkalmával igyekeztem több szakmai érvvel meggyőzni e Ház képviselőit arról, hogy társadalmi elvárásból, az emberi kreativitásból adódóan a kívánatos jövőt az igenek keresése, a növekedés, a fejlődés, az új alkotása, az emberekbe és a társadalomba vetett bizalom hozza meg számunkra, és nem a tagadás, a mindenre "nem" hangoztatása, a leépítés, a mások bűneire való hivatkozás, a tehetetlenség, a sikertelenség büszke vállalása.
Számos szakmai érvet hangoztattam annak ellenére, hogy éreztem és tudtam, hogy ez itt az ellenzék oldaláról senkit sem érdekel, hiszen politikai döntésükhöz nem érvet, hanem ellenérvet adnak. Kiemeltem, hogy ugyan lehet vitatni a várható befektetői tőke 1, 3 vagy 10 milliárd dolláros nagyságát, de nekem az egymilliárd is kell, mivel ez is megegyezik egy sikeres év teljes külföldi működőtőke-bevonásával.
Vitatható, hogy 10, 20 és 100 ezer, vagy több százezer munkahelyet tart fönn folyamatosan a működtetés, de nekem és azoknak, akiknek ma nincs munkahelyük, a tízezer munkahely is kell. Az arról való lemondást is bűnnek tartom. Ha kiszámítják, csak az itt elhangzott legkisebb összegeket, amely százezer munkahelyhez kötődik, és talán alig 30 ezer forintnyi adóbevételt vagy járulékelmaradást, munkanélküli-járulék elmaradását eredményezne, az is évente 15 milliárd forintot jelent. Vitatható, hogy útépítésben, telekommunikációs fejlesztésben, infrastruktúrák kiépítésében milyen arányban lesz befektetői vállalkozó. De vitathatatlan, hogy hazugság és szándékos félrevezetés ilyenkor az adófizetők pénzének pazarlását szembeállítani, mert mint mondtam, pont a világkiállítás nélkül ezek a beruházások kizárólag az adófizetők és nyugdíjasok forrásaiból valósulhatnak meg, így bármilyen kis arány csak csökkentheti az adófizetők és nyugdíjasok terheit.
Az expo nélkül a Kormány adóból – mint mondta a főváros – eddig nem ismert mértékű és nagyságú helyi adók kivetéséből fog fejleszteni, egy kivétellel, ha a jelenlegi infrastukrúrát mint végső célt megbízatásának ideje alatt elégségesnek, sőt, tökéletesnek tartja.
Elmondtam, hogy nemzetközi tárgyalásaimon találkoztam azokkal a cégekkel, akik jelezték befektetői érdeklődésüket is az expo iránt. Így a nemrégiben Japánban folytatott tárgyalásaimnál is meggyőződtem e cégek szándékainak komolyságáról. Találkoztam közöttük olyanokkal, akik a főváros környezetvédelmébe fektetnének be, és vállalnák a megvalósítást. Igaz, pénzügyi garanciájuk alig több mint 50 milliárdos forgalmuk egy évben, s ebből adódó referenciáik. Ha ezeknek a cégeknek nem lenne kellő humorérzékük, nyilván véglegesen elfordulnának egy olyan országtól, ahol a jegybank hivatalos képviselői az ő pénzügyi garanciáikat vizsgálja, ahelyett, hogy feladatának eleget téve, a Kormánynak, a Parlamentnek bemutatná, milyen garanciákat kell biztosítanunk a befektetőknek arra, hogy egyáltalán lesz expo. Milyen módosítások szükségesek a koncesszió törvényben, ha befektetőkkel kívánunk alap infrastruktúrát finanszíroztatni. Milyen irányba kell a privatizációs törvényt, a vagyonpolitikai irányelveket megváltoztatni ahhoz, hogy a nemzetközileg ismert befektetők felé egyáltalán komoly ajánlati felhívást lehessen kiírni.
Persze az Állami Számvevőszék is rámutathatott volna elemzésében e szereptévesztésekre. Kimutathatta volna, milyen munkát nem végzett el a Pénzügyminisztérium és a jegybank. Milyen döntések maradtak el akár a Kormány részéről? Egy világkiállítás kapcsán milyen feladatok vártak volna a főváros vezetésére, ha nem szándékosan akarnák megbuktatni társadalmuk egyik jelentős lehetőségét. Persze ez egyrészt komoly és nehéz szakmai munkát követelt volna, így akár a jegybanknál, akár a Számvevőszéknél, akár a főváros vezetésénél könnyen rávilágíthatna hiányosságokra, esetenként alkalmatlanságra. Ehelyett kínálkozott a kényelmes kívülállás, egy kis politikai elkötelezettség, dörgölődzés, később jól jöhető politikai alku és hivatkozás, és még dolgozni sem kell érte. Az ára sem több, mint egy kis szakmai szégyenkezés.
Próbáltam hivatkozni arra, hogy a környezetvédők egy részének, főként Ausztriára mutogató, a világkiállítás környezeti veszélyeit hangoztató fellépése egyszerűen információszegénységen, egy téves következtetésen alapszik. Ausztria már vagy 10 éve azon az állásponton van, hogy nem kívánja ösztönözni a turisták számának további növekedését, nem akar több jáműnek, tranzitforgalomnak, sem személy-, sem áruszállításnak lehetőséget biztosítani. Ezért ez irányú infrastruktúráját csak korszerűsíteni akarja, bővítésében már nem gondolkodik, így nincs igazán jelentősége olyan gazdasági eseménynek, amely a turisták, a látogatók számát növeli, illetve további útépítkezésekhez befektetői tőke megjelenését segíti. Így tényleg lemondhat a környezetet valóban jelentősen befolyásoló építkezésekről, útépítésekről. Én azonban úgy gondolom, mi nem tartunk itt. Nekünk még szükségünk van az idegenforgalom bővülésére. Nekünk mindenképpen kell szállodákat és utakat, autópályákat építeni, azaz fejlesztésükkel beavatkozni a környezetbe. A kérdés tehát úgy vetődik föl, hogy egy világkiállítás kapcsán felértékelődő fejlesztéshez, környezeti beavatkozáshoz könnyebb forrást találni, így jobban marad fedezet az építkezések környezetvédelmére. Az expo nélkül a források szűkebbek lesznek, és ezt legkönnyebben – gondolom közös tapasztalataink szerint – pont a környezetvédelem sínyli meg.
Talán beszélni kellene arról is, hogy mennyire ellentmond a világkiállítás ellenzőinek az az érvrendszere, amely egyik oldalról állítja, hogy a magyar világkiállítás sem kiállítói, sem látogatói oldalról úgysem érdekelne Bécs nélkül már senkit, a kiállítás hat hónapja alatt magunkban beszélgetnénk, éppen ezért nem fog jönni a befektetői tőke. A mi kis világkiállításunk, ami már sok volt, mert már mindenhol volt, valahogy úgy fog működni az idegenforgalmi bővülés, mint ahogy a tanyasi busz a világban összeszedi az iskolába menő gyerekeket, azaz három busz érkezik hozzánk.
Később azonban a költségek oldaláról, a fővárosi követelések megfogalmazásakor már 100 milliárdokról beszélnek, mintha infrastruktúrában, utakban, hidak építésénél, közművek, csatornák várható terhelésénél az évszázad legnagyobb, leglátogatottabb rendezvényére kellene felkészülnünk.
Ha tényleg olyan kicsi jelentősége lesz a mi exponknak, tényleg elmarad a közönsége a hat hónapos világkiállításról a 10 napos olimpia miatt, akkor minek ez a félelem? Kicsit meg kell erősíteni a jelenlegi BNV-t, átmenetileg a lóversenypályát a BNV mellett más célra igénybe venni, ott a metró. Ha viszont várható a 100 milliárdos befektetés és indokolt ez a világkiállításnál, akkor bizony számos munkahelyet teremt. Az bizony akkor olyan fergeteges gazdasági érdeklődést és kulturálist feltételez, ami egyrészt felkelti a befektetők valós szándékát, illetve szabad-e ilyen érdeklődésről, ekkora és ilyen hatékony bemutatkozásról lemondani.
Szeretnénk, ha nem politikai pártok, hanem mi, befektetők mérhetnénk föl, hogy mi a várható gazdasági jelentősége 96-nak, ennek súlya szerint fogunk befektetni. Mivel a megrendezés melletti fellépésekben úgy tűnik, meghatározó szerep vár a vállalkozókra, ezért szeretnénk most is utalni az ellenzéknek itt a Parlamentben is elhangzott azon vádjára, hogy a vállalkozók úgynevezett zsíros üzletet várnak a világkiállítástól bármi áron, nem számít nekik, csak a haszon.
Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a vállalkozás valóban a vállalkozó hasznára épül, de egyidőben munkahelyet, jövedelmet, adófizetést kínál a munkanélküli segély helyett. A vállalkozás nem kizárólag kivitelezést jelent, hanem ott, ahol az állam és az önkormányzat hajlandó lesz megengedni, ott befektetői vállalkozást is jelenthet. Főképpen azt emelném ki, hogy önök itt a Parlamentben valamennyien választási programjukban azt vállalták, hogy tagadni fogják azt a politikát, amelynek egész érvrendszere az előbbi, a vállalkozást, mint kizsákmányolást bemutató elvre épül. Sokuk iskolája azonban úgy tűnik, nem múlt el hatás nélkül. (Derültség, szórványos taps jobbról.)
Beszélnem kell még arról is, hogy mennyire példátlan az általunk megcélzott fejlett gazdaságokban és társadalmakban az a kialakult helyzet tehát, hogy egy meghatározó gazdasági döntésben az ország érdekegyeztető fóruma, annak munkaadói, munkavállalói szervezetei konszenzusra jutottak. Egybehangzóan kijelentették tehát, hogy a magyar gazdaságnak kell a világkiállítás, és hatalmi döntés, politikai arrogancia erre "nem"-et mondhat, miközben arra számít, hogy még holnap is ő lesz politikai vezető szerepben. Ez a demokratikus gondolkodásmódban éppen úgy kizárt, mint annak előfordulása, amire szintén utaltam már, hogy a főváros közös testülete "nem"-et mondjon a fővárost alkotó kerületek együttes és lényeges többségi akaratának és a saját akaratát mint fővárosi akaratot mutassa be. Saját kerületem is példa rá. Az önkormányzati testület külön írásos felkérésére, felkérte küldöttjét az expo támogatására, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a kerület fővárosi önkormányzatában tevékenykedő képviselő pártja politikájának fő szószólójaként küzdjön a kerület egyértelmű akarata ellen. Megtette. Az már csak érdekesség, hogy korábban a kerület országgyűlési képviselője akart lenni, ígérve, hogy a kerületi akarat parlamenti képviselője lesz.
A végső, és számomra rendkívül fájó következtetés megfogalmazása előtt már csak arra kívánok rámutatni, mit is jelent, ha ma lemondunk egy 5 év múlva, 1996-ban megrendezendő világkiállításról. Ezzel a döntéssel, kérem, nem azt mondanánk, hogy ma nem tudunk infrastrukturális, gazdasági, kulturális, idegenforgalmi, szakmai hátteret adni egy magyarországi bemutatkozásnak, hanem azt állítjuk az egész világnak, hogy ez a hihetetlen lehetőségekkel, emberi kreativitással, szellemi tőkével és akaraterővel bíró ország öt év múlva sem lesz erre képés, azaz öt év múlva sem tölti majd be azt a gazdaságtörténelmi esélyét, hogy e térség gazdasági központjává váljon. Hiszen, ha céljainkat megvalósítanánk, akkor vitathatatlanul szüksége van az expora, mint gazdasági centrumnak. Ha a lemondás szerint öt év múlva sem lesznek infrastruktúráink, útjaink, közműveink, telefonunk, egyáltalán gazdaságunk és kultúránk, amit bemutassunk, az nagy baj. Én azonban tagadom ezt. Főként azt tagadom, hogy ez elkerülhetetlen, hogy nincs olyan sikeres gazdaságpolitikai, kormányzati és ellenzéki szerep, amely ezt 1996-ra elérhetné. Mivel hiszem, hogy van ilyen, ezért nem tehetek mást, mint most már kimondani azt, amit egyébként nem nagyon akartam, és amit megelőlegeztek számomra, igen keményen kommunista múltakra utalva, amit látni lehetett, de elhinni nem, amire annyi történelmi példa van, de az optimisták, és köztük én is, mindig úgy hisszük, hogy nálunk nem fordulhat elő. Pedig, kérem, felismerhető, számos politikusban, hogy tudja, a hatalomgyakorlásban, főként a hatalomra kerülésben jó indok lehet a gazdasági hanyatlás elősegítése, a szegényedés, a kilátástalanság, a munkanélküliség meglovagolása. (Taps jobbról. Zaj balról.) Persze nem úgy, hogy olyan programokkal álljanak elő, olyan programokat támogassanak, amelyek mérséklik vagy felszámolják a leépülést, ami növekedéshez vezet. Ez ugyanis az államhatalmi szerepkör visszaszorulását jelentené kormányzati politikusnál automatikusan, és jelen témához kapcsolódva az ellenzék esélyének csökkenését ronthatja.
Ebben pedig ők nem érdekeltek. Ők abban az esetben, amikor a társadalom tagjai vagy a gazdaság szereplői, az Érdekegyeztető Tanács tagjai az aktuális politikai ellenfeleikkel szemben elégedetlenek, akkor nagyon nagy barátok, de ha olyan lépéseket követelnek, amelyek azonnali eredményt ígérnek, akkor vége a barátságnak, követeléseik támogatásának, mivel ez idő előtt ígérne fellendülést.
Kínálkozik persze, az ellenzék számára az a megoldás is, hogy a növekedés, a fejlődés kontrolljával mutassák be felkészültségüket egy még jobb kormányzati szerepvállalásra. Ez azonban egyrészt kétesélyes, másrészt nehezebb, harmadrészt a saját program meglétét feltételezi. (Taps a jobb oldalról.)
A Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka, Kuncze Gábor képviselőtársam elmondta, mi van, kérem, ha nem lesz világkiállítás. Hát nem tudunk akkor valami mást csinálni? Hogyne tudnánk! – mondta ő. Én egyetértek vele. Ennek az országnak többszáz kilábalási, növekedési gazdaságpolitikája is lehetne – csak kitől várja az ellenzék ennek a bemutatását, ha a kormányzat a világkiállítást tálalta elénk, ő meg még semmit. Szeretnénk látni azt, ami mellé oda kellene állni, amire igaz lenne az, hogy erre kell koncentrálni, nem a világkiállításra, mert ez a program hatékonyabb, gyorsabb, kisebb kockázattal jár, gyorsabban ígéri a növekedést. De parlamenti vezérszónokként azt mondani, hogy "hát találhatnánk ilyet, ha keresnénk". Én sajnos ma élek ebben a társadalomban – nem sajnos, én örülök neki. (derültség a bal oldalon) . – de én ma keresném, én ma várnám el a legerősebb ellenzéki párttól, hogy ennek ne az elveit, hanem ennek a programját mutassa be.
A világkiállítás kapcsán ez úgy nyilvánulhatott volna meg például, hogy folyamatos vitában és ötletekkel a "hogyan"-t vagy egy alternatívát helyeztek volna a középpontba. Ebben például a munkaadók és munkavállalók, a vállalkozók biztosan társak lettek volna, hiszen a hatalom már kényelmessége okán is ritkán kínálja a világ bármely pontján a legjobb megoldást. Nem ezt választották. Így valóban nem megyünk egy úton, és valószínűleg sokszor fogunk egyirányú utcában szembetalálkozni. Mi nem vagyunk érdekeltek a társadalom összeomlásában. Nem forradalomra, hanem demokratikus hatalomgyakorlásra, a fejlett demokratikus ellenzékre van szükségünk. (Taps a jobb oldalon.) Nem adok és nem adunk támogatást egy szegényedés feszültségére épülő politikai hatalomváltáshoz. Át fog alakulni vagy ki fog alakulni az a politikai szerepvállalás, amely a fejlődés, a növekedés nehezebb, de szebb feladatát tűzi ki céljául – és azért tesz.
Természetesen olvastam képviselőtársam felháborodott írását egyik napilapunkban, ahol jól ismert, kommunista érvrendszerhez hasonlította, ha valaki egy politikai fellépésben az előbb elmondottakat állítja. Lelke legyen rajta! Én ilyen politikai magatartást minden társadalmi formációban láttam már, nemcsak a kommunistában – sőt, ott láttam legkevésbé, lévén hogy egypárturalmi rendszer volt, nem kellett az ellenzéknek ilyet megvalósítani. Viszont nemcsak politikai pártoknál, hanem politikusoknál, gazdasági szereplőknél és mindenkinél találkoztam olyannal, aki a versenyben, a karrierben nem arra törekedett, hogy bemutassa, ő mire képes, hanem hogy a másik alkalmatlan. Én még a romantikus irodalomban is találkoztam olyannal, aki azt mondta egy udvarolt asszonynak, hogy "ne azért velem, mert én szeretlek, hanem azért, mert bosszuljuk meg a másikat". (zaj) Köszönöm, de ez így nem alkalmazható, sem itt, sem máskor.
Egyrészt tehát köszönöm önöknek, hogy meghallgattak. Aki az elmondottak alapján érintve érezte magát, azt szeretném megnyugtatni, az elmondottak neki szóltak. (Derültség a jobb oldalon.)
Kérem a Parlamentet, teremtse meg annak feltételeit, hogy 1996-ban Magyarországon legyen európaiságunkhoz méltó és gazdaságilag, valamint kulturálisan is sikeres világkiállítás, Budapest központtal, de az egész ország és vidék gazdasági és kulturális adottságait figyelembe vevő és fejlesztő befektetők szerepének túlsúlyára építve.
Azt még persze mindenképpen el kell mondanom, hiszen most már nemcsak újságcikkekben, hanem itt a Parlamentben, többször, ma reggel is – én azért figyeltem, bár úgy tűnt képviselőtársunknak, hogy nem figyelek a gondolataira – elhangzott, hogy kik-mik tegyék fel a vagyonukat arra, hogy ha a világkiállítás sikeres, akkor busásan jutalmazzák őket, ha nem sikeres, akkor veszítsék el ezt a vagyonhalmazt, mert csak így lehet komolyan egy ilyen nagy gazdasági kérdésben dönteni. Tehát ugye, akkor jól értettem fiatal demokrata és most már szabad demokrata képviselőtársaimat is: az az a modern társadalom, amit ők kínálnak nekünk, amely például ilyen elvek alapján működik – amely még egy talk-show-műsorban is gyenge viccnek számítana. (Derültség a jobb oldalon. – Dr. Orbán Viktor: A személyi felelősségvállalás!) Ha ez az ő számukra a gazdasági felkészültség, a gazdaság ajánlása, biztosan tanulmányozták azt a fejlett nyugati piacgazdaságot, amelyet, ugye – korábban idéztem – a fiatal demokraták kezdettől fogva igyekeznek Magyarországon kialakítani. Remélem, ebben az esetben számtalan példával is elő fognak állni ennek érdekében, hogy ezek az országok fejlődésük szakaszaiban, mikor a fejlődést felkínálták politikusok, vagy azt hitték, hogy felkínálják, ilyen feltételeket állítottak eléjük. Remélem, számos ilyen példát tudnak mondani, mert ha nem, akkor az ő – szigorúan szakmai törésvonalak mellett menő – érvrendszerük egy kicsit, legalábbis hihetőségében, csorbát szenved.
Szeretném hallani tőlük ezeket a felajánlásokat. Persze, a talk-show-műsort vagy a versenyt úgy szokták megszervezni, hogy mind a két oldalon általában nem közpénzből fizetik ezeket a nyereségeket, veszteségeket, és úgy rendezik meg, hogy az egyik voksoló nyer, a másik veszít. Tehát én szeretném tudni, hogy hol van ebben a felajánlásban az a károkozás, amely például egy elmaradt világkiállítás gazdasági hasznának társadalmi kárát kívánja megfinanszírozni. Ezért, ha már belemegyünk egy ilyen vetélkedőbe, "ki nevet a végén" társasjátékba itt, a Parlamentben – vidám képviselőtársainkkal végül is ezt hangulatilag lehet javítani –, akkor gondolom, ők letesznek mindig ugyanannyit, mint amennyit a világkiállítás mellett a pártolók letesznek és a nyertes nem általában kap jutalmat, hanem az ő tétjüket kapja meg. (Taps a jobb oldalon.) És fordítva is igaz, ha veszítettünk – hiszen nem ez fogja befolyásolni sem a nyertest, sem a befektetői büdzsét –, akkor ők kapják meg, korábbi felelős fellépésük miatti jutalomként azt, amit a mellette felszólalók tettek. (Zaj.) De kérem, azt hiszem, ennek a felszólalásnak, egyáltalán, ennek a gondolatnak a Parlamentben többszöri elhangzása azt minősíti, aki fölveti. Kérem, hogy minél többször mondják még el, minden alkalommal minél nagyobb nyilvánosság előtt, mert ez segíti az expo megvalósulását . (derültség, taps a jobb oldalon) ., ez a társadalom ugyanis sokkal érettebb, képviselőtársaim, mint önök hiszik. Pontosan észreveszik, e mögött mi van.
Ezzel azonos mód képviselőtársunknak az az állítása, amelyik most elővette megint a 30 milliárd forintot. Úgy gondolja, hogy a vállalkozók nem ismerik az üzleti életet és azt mondja, hogy mennyivel jobb lenne, ha ezt a 30 milliárdot a vállalkozókra fordítanák. Képviselőtársam, valóban, életében az üzlettel nem találkozott. (derültség a jobb oldalon) ., ezért nem tudja, hogy valamennyi vállalkozó tudja, nincsen a magyar Kormánynak és a magyar költségvetésnek pillanatnyilag egy számláján 30 milliárd forint, hogy itt most arról dönthetnénk, ezt a vidéknek, a világkiállításnak vagy a vállalkozók ösztönzésének adhatnánk. A 30 milliárd forint egy üzletből termelhető ki: ha lesz világkiállítás, akkor ennek a növekvő gazdasági programja hozhatja azt a költségvetési adótöbblet-bevételt, amiből 30 milliárd forint akár ilyen módon is felhasználható a világkiállításra. De én azt mondom, nem kell, mert felhasználhatnák minden további nélkül más célra. De ha leépítjük a gazdaságot, ha nem csinálunk semmit, akkor nincs mit elosztani, akkor ennek a feltálalása semmi más, mint a társadalom ismételt félrevezetésének a megkísérlése. Ez néha eredményes, de én azt tapasztalom, hogy a társadalom sokkal eredményesebb.
Egy mondatot kell még mondanom. Elég hosszú, mármint egy elég részletes törvénymódosítási javaslatot adtam be. Nem azzal hosszú, hogy hosszabb, hanem hogy sokkal kevesebb, mint a beterjesztett törvényjavaslat, mert – a magyar szocialista párti képviselőtársammal egyetértek – nem kellene ilyen törvényjavaslatot elfogadnunk. Ez a törvényjavaslat túl sok. A világkiállítások döntő többsége önálló törvény nélkül valósult meg. Nincs miért egy jogi intézményrendszerbe igazán beavatkozni egy világkiállítás kapcsán. Én nem értek egyet az önkormányzati jogok csorbításával, semmivel, ami a törvényjavaslatban ehhez a kétharmados vagy bármilyen jogcsorbításhoz kapcsolódik. Ezért úgy gondolom, hogy csak a súlyát, a tiszteletét kell megadni egy törvénynek ahhoz,hogy kimondjuk: lesz világkiállítás Magyarországon, hogy ennek mi a célja, hogy Budapesten lesz, 1996-ban. Tehát, hogy mellé lehessen állítani a társadalmat. Én, találkozva néhány példával, ahol valóban törvényt alkottak a világkiállításról, azt tenném még hozzá, hogy – miután az elmúlt két évben sok időt vesztettünk – ezért fel kell gyorsítani a világkiállításhoz kapcsolódó államigazgatási és önkormányzati munkákat.
Ezért olyan módosító indítvánnyal éltem, amely azt tartalmazza, hogy az önkormányzatok, az állam, a jog rendelkezésére álló határidőknek csak a fele álljon számukra rendelkezésre az elkövetkező öt évben azokban a programokban, amelyeket a világkiállítás központi szervezete a világkiállításhoz kapcsolódónak tart. Tehát hogy gyorsabban kelljen elbírálni ugyanazt az építési engedélyt, de ne másképpen, hiszen jogokat – és főként alkotmányos jogokat – nem illik csorbítani. Köszönöm szépen. (Nagy taps.)
