ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat általános vitájában megfogalmazott kritikai észrevételek lényege három kérdés köré csoportosítható.
1. Miért nem átfogó levéltári törvénytervezetet nyújtottunk be?
2. Miért éppen most?
3. Mi a garancia arra, hogy az MDP-MSZMP iratokkal a Kormány, illetve a kultuszminiszter nem teheti azt, amit csak akar?
Abban, hogy új levéltári törvényre van szükség, nincs nézetkülönbség a Kormány és az ellenzék között. A törvényjavaslat indokolása ugyanis tartalmazza, hogy a jogállam intézményeinek kiépülése elkerülhetetlenné teszi egy átfogó levéltári törvény megalkotását. Ez a törvény azonban késik, mégpedig azért, mert ennek a törvénynek lényeges része kell legyen a levéltári anyag használatának, kutathatóságának végleges, a jogállamiság normáinak minden tekintetében megfelelő szabályozása. Ezeket a szabályokat viszont a közérdekű adatok nyilvánosságáról és a személyes adatok védelméről szóló törvény elfogadása előtt nem lehet meghatározni.
Második kérdés: miért most kerül az Országgyűlés elé? Megjegyzem, hogy a két országos levéltár összevonásának szükségességét már az 1991. évi költségvetési előterjesztésben is jeleztük. Az összevonás terve ellen azonban akkor az Új Magyar Központi Levéltár dolgozóinak mintegy fele az év tavaszán írásban felszólalt. (Közbeszólások.) Előterjesztést tenni csak a kérdés ismételt megvizsgálása után lehetett. A döntés további halogatása viszont kifejezetten káros. A két intézmény szervezeti elkülönülése ugyanis körülményessé teszi, megnehezíti a levéltárakra nehezedő – Pető Iván által is részletezett – gyakorlati problémák kezelését.
Az MDP-MSZMP iratok jogállásának rendezése sem halasztható a végtelenségig. Ez év tavasza óta több kísérletet tettünk arra, hogy az MDP-MSZMP iratok állami levéltári kezelésének ügye tárgyalásos úton rendeződjék. Az MSZP Politikatörténeti Intézete azonban mereven ragaszkodott ezen iratok kizárólagos tulajdonjogához, és ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az iratokhoz fűződő közérdeket törvénnyel kell biztosítani. Ennek halogatása az Alkotmány előírásaival ellentétes állapot megőrzését jelentené csak.
Ezzel kapcsolatban ki kell térnem Gál Zoltán képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt álláspontját ismertető, még az általános vitában elhangzott felszólalására. Ő alkotmánysértőnek minősítette a törvényjavaslat azon rendelkezését, amely kimondja, hogy az MDP és MSZMP szerveinek iratai – a tagnyilvántartások kivételével – a magyar állam tulajdonát képezik. Az általa elmondott jogértelmezés szerint a javaslatban szereplő iratok tulajdonjoga nem a magyar államot, hanem a Magyar Szocialista Pártot illeti meg. Ezért felhívom szíves figyelmét az Alkotmány 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra, nevezetesen "a pártok közvetlenül közhatalmat nem gyakorolhatnak, ennek megfelelően egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet". Eddig az idézet. A törvényjavaslatunkat az idézett rendelkezés egyenes folyamonyának, folyamányának… (derültség) … tekintem.
Megismételve azt, ami az expozéban is elhangzott, alkotmányos rendünkben nem engedhető meg, hogy egy politikai párt olyan irategyüttest birtokoljon, mely a közhatalom közvetlen gyakorlása során keletkezett, és ezért rendeltetésszerű helye állami levéltárban van.
Gál Zoltán képviselőtársam a vitában egyébként nem kevesebbet állított, mint – idézem –: "A hatályos levéltári törvény szerint az a társadalmi szerv vagy magánszemély, amely vagy aki levéltári anyag birtokában van, az a levéltári anyag megszerzésének jogcímétől függetlenül annak tulajdonosa." Nem tudom, milyen törvényszöveget olvasott tisztelt képviselőtársam, de ilyen rendelkezések sem a korábbi levéltári törvényekben – nem sorolom fel őket –, sem pedig a hatályos, '969. évi XXVII. törvényben nem találhatók. Sőt, tudomásom szerint sehol a világon nincsen ilyen szabály.
A harmadik helyen megjelölt kérdést, mint aggályt Gál Zoltán, Sasvári Szilárd és mások is megfogalmazták, mondván, az MDP-, MSZMP-iratok birtokában majd azt csinálhatja a Kormány, illetve én, amit csak akar.
Szabad György elnök úrnak a vitában elhangzott reflexióira hivatkozom ezzel kapcsolatban, s mindenki szíves figyelmébe ajánlom a következőket: A miniszter gondoskodását az iratok kezeléséről és kutathatóságáról jogszabályok határozzák meg, s ezeket a miniszternek alkalmaznia is kell. Vagyis: az MDP-, MSZMP-iratok általános levéltárak őrizetébe kerülnek, használatukat és kutathatóságukat hatályos jogszabályok rendezik. Ezek alapján a személyiségi jogok megfelelő védelme biztosítható. Megítélésem szerint jobban, mint ha továbbra is magánlevéltárban, gyakorlatilag pártalkalmazottak kezelésében maradnának e dokumentumok.
A hatályos jogszabályok által megteremthető jogbiztonságban való kételkedés határozta meg a módosító indítványokat és a részletes vitát is. A javasolt megoldások lényege az MDP-, MSZMP-iratok valamiféle különleges kezelése. A közhatalmi működés során létrejött MDP-, MSZMP-iratok közös kezelésére vonatkozó indítványokat elsősorban nem elvi, hanem gyakorlati okok miatt is kénytelen vagyok ellenezni.
Tisztában vagyok azzal, hogy a közös kezelésre vonatkozó mostani javaslatokat a konszenzusra törekvés vezérelte, de attól tartok, hogy a javaslattevők a gyakorlati következményeket nem gondolták végig.
Egyezően más, hasonló körülmények között lévő országok gyakorlatával, nem tartok indokoltnak semmilyen kivételes elbánást az állampárti anyaggal. Ha ezt tennénk, más irategyütteseket is, például a Minisztertanács anyagát is e körbe vonhatnánk. Úgy gondolom, hogy a levéltári anyagon belüli ilyen jellegű megkülönböztetésektől lehetőleg tartózkodnunk kell. Egy demokratikus országban minden, államigazgatás során létrejött iratnak helye az állami levéltárban van szakalkalmazottakra bízva.
Nem tudom támogatni Sasvári Szilárd képviselő úr indítványát sem, mint azt a vitában Szabad György elnök úr kifejtette, nem indokolt országgyűlési levéltár létrehozása a Politikatörténeti Intézet levéltárából, s "ilyen, hasonló iratokból". Ilyen megoldás a nemzetközi levéltári gyakorlatban is példa nélkül lenne. Sasvári Szilárd képviselő úr javaslatából az derül ki, hogy kétségbe vonja azt, hogy Magyarországon a levéltárban a személyi jogokat nem biztosítják. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy amikor ezeknek a biztosítására kértem az egyházi iratokba való betekintés elhalasztását, éppen ellenkezőképpen nyilatkoztak.
Kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot fogadja el. (Taps.)
