SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr!
Mindennapos hírek közé tartozik az, hogy hol itt, hol ott adnak el vállalati, szakszervezeti művelődési házat, sportintézményt, szociális intézményt, és ez a folyamat – úgy tűnik – a privatizáció gyorsulásával egyre gyorsabbá válik, annak ellenére, hogy korábban garanciákat ígértek arra, hogy itt ebbe beleszólás lesz, és ez a folyamat lassulni fog ezeknél az intézményeknél.
Én úgy gondolom, hogy ez a folyamat értékeket, működő szociális és kulturális intézményeket sodor el, közösségek szűnnek meg annak hatására, hogy ezeket az intézményeket – összevonva a vállalatokkal – privatizálják. Megszűnik lassacskán a MOM Művelődési Ház a XII. kerületben, és vagy szálloda, vagy kaszinó lesz belőle. A FÉG és a Ganz-MÁVAG sporttelepét már eladták, Újpesten a Dallos Ida Művelődési Házat lebontották és Sopronban az Elzett könyvtárát dózerral sikerült arréb tolni.
Ezek az intézmények – tehát a vállalati, szakszervezeti intézmények – nem most, nem az elmúlt 40 évben, hanem több mint 100 évvel ezelőtt kezdtek létrejönni, és nem állami költségvetésből, hanem a dolgozók téglajegyeiből, a dolgozók felajánlásaiból, az építkezésen való részvételükből.
Most a gazdasági vezetők, akik sokszor formai módon kapták meg ezeket az intézményeket – tehát úgy tartották korábban, és ez egyszerűbb volt, hogy a szakszervezeti intézmények kezelését átadták a vállalatoknak, mert együtt lehetett kezelni, most ezen a formai hibán tulajdonképpen kerültek a vállalatokhoz ezek az intézmények vállalati tulajdonba –, így szabadon, a rövid távú gazdasági érdekeiket kielégítve tudják értékesíteni ezeket a házakat, vagy intézményeket, anélkül, hogy ezeknek a távlati hatását – ezeknek az intézményeknek a megszűnése, az ennek kapcsán keletkező hiányok távlatait – vizsgálnák.
Természetesen én nem arra gondolok, hogy minden ilyen típusú intézmény, tehát minden vállalati bölcsőde, óvoda vagy minden vállalati művelődési ház megtartása indokolt. Természetesen vannak olyanok, amelyek fizikailag váltak semmissé már, szűntek meg funkcionálni, vannak, amelyek erkölcsileg váltak feleslegessé. Tehát nem arra gondolok, hogy minden józan megfontolás nélkül kell ezeket védeni, de arra gondolok, hogy itten egy sokkal tudatosabb kontrollt kellene beépíteni a privatizációs folyamatába.
Azt hiszem, hogy amikor ezeknek az intézményeknek a privatizációjára kerül sor, akkor igenis vizsgálni kell azt, hogy a megszüntetésükkel mi szűnik meg még, milyen területek válnak ellátatlanná, hol nem fognak jutni óvodai férőhelyhez esetleg, hol nem fognak könyvekhez jutni a környéken lakók. Ma, amikor most már lassacskán megismerjük mélyebben is a '92-es költségvetést, látjuk azt, hogy ilyen típusú, tehát se szociális, se kulturális beruházásra az elkövetkező időben nem lesz mód, akkor úgy hiszem, még nagyobb energiával kell azon munkálkodnunk, hogy ezeket az értékeket megőrizzük, és támogatni kellene kormányzati szinten is azokat a formákat, amelyek ezen értékeknek a megőrzését lehetővé teszik.
Tehát ha van olyan forma, mint például a munkavállalói kulturális alap, amely működtetését vállalná át ezeknek az intézményeknek, akkor keresni kéne ezt a lehetőséget. Vagy keresni kéne azt a lehetőséget, hogy lehet közös fenntartásban civil szervezetekkel, önkormányzatokkal ezeket az intézményeket, könyvtárakat, bölcsődéket, óvodákat működtetni.
Fontosnak tartom ezt a kérdést újból felvetni, mert nem először merül föl itt a tisztelt Ház előtt, Kósáné Kovács Magda képviselőtársunk interpellációja során a Kormány intézkedett is, de úgy tűnik, hogy az intézkedés nem volt igazán hatékony, nem biztosított kellő beleszólást az állami tulajdon privatizációja során az érdekképviseleteknek, sem helyi, sem a vagyonügynökség szintjén, mindössze tájékoztatásra vagy véleménynyilvánításra van lehetőség. Úgy gondolom, hogy ennek alapján elveszik az az esély, amely megőrizhetne értékeket, elveszik az érdekegyeztetés lehetősége.
Ezek alapján kérdezem a miniszter urat: felmérik-e a privatizálásra kerülő vállalatok szociális, sport- és kulturális létesítményét olyan szempontból, hogy megszüntetésükkel milyen hiányok keletkeznek az ellátás területén? Ennek kapcsán van-e valamilyen koordináció a különböző területekkel?
Második kérdésem: A szociális és művelődési intézmények a vállalathoz tartoznak, de tartalmi kérdésben nem lehet sajátosságuktól eltekinteni. Ezért felmerül a kérdés, van-e ezekre az intézményekre vonatkozó, sajátosságaikat figyelembe vevő privatizációs stratégiai és kezelési mechanizmus. Vagy egy kalap alá veszik ezeket az intézményeket a termeléshez közvetlenül kapcsolódó üzemcsarnokkal, gyárépülettel?
Ha e területen már nem lehet beruházásokba fogni, akkor a meglevő értékeket nem szabad elpusztítani. Tervezi-e a kormányzat, hogy érdemben foglalkozik azokkal a kezdeményezésekkel, mint az említett munkavállalói kulturális alap létrehozásával, amely biztosíthatná a szükséges intézmények talpon maradását, s ez igen jelentős szerepet vállalhatna az átképzések, szakmai programok fölvállalásával a foglalkoztatási programban is. Köszönöm szépen. (Taps.)
