MÁDL FERENC, DR. tárca nélküli miniszter:
MÁDL FERENC, DR. tárca nélküli miniszter:
MÁDL FERENC, DR. tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a kérdéseket, fontos dolgokról van szó. A privatizációs költségek a vállalati kezdeményezésű privatizáció esetén, tehát a spontán privatizációnál a vállalatot terhelik. Az eljárás maga a Vagyonügynökségnél költségmentes. Erre nézve nincs is a Vagyonügynökségnek költségvetési előirányzata.
A Vagyonügynökség által kezdeményezett privatizáció esetén a költségek megoszlanak, a vagyonértékelés elkészítése a vállalat költségeit terheli. Minden egyéb, az átalakítás, a tanácsadói költség, a teljes privatizáció költségeit a Vagyonügynökség megelőlegezi a privatizációs bevételekből, illetőleg a rendelkezésre álló külföldi segélyalapokból. Felmérése, megállapítása pályázati rendszerben történik. A tanácsadó pályázók pályázatának egyik eleme, a vállalási díj is ennek függvényében alakul. Nemzetközi tapasztalatok, nemzetközi gyakorlat, s a hazai tapasztalat azt jelzi, hog ez a díj 2-3-4% körül mozog, esete válogatja.
Különösen köszönöm a 2. és 3. kérdést. A dolgozó, az alkotó ember helyzetéről van szó a privatizáció folyamatában, másrészt pedig a privatizált vállalatokban. A részvétel egyik eleme a tulajdonosi érdekeltség. A tulajdonosi érdekeltség a következőkben nyilvánul meg: az eddigi privatizációs gyakorlatban a Vagyonügynökség mindent elkövetett azért, hogy az alkalmazottak a vagyontömeg 5-10%-a erejéig kedvezményesen tulajdonosaivá váljanak a privatizált vállalatoknak. Ez meg is valósult az esetek nagy részében. Azt mondhatom, hogy körülbelül a vagyontömeg 10%-ának lettek tulajdonosai a dolgozók az eddigi privatizációs folyamatokban.
A következő elem az MRP, a munkavállalói résztulajdonosi program, annak törvényjavaslati előkészítése folyamatban van, a Kormány tárgyalta, a Parlament elé fog kerülni. Ennek lényege, mint ismert, hogy kollektív szervezet formájában kedvezményesen a vállalati alkalmazottak a vagyontömeg, a vállalati tömeg jelentős részének tulajdonosává válnak.
A participáció második eleme az érdekképviselet. Ebben a Vagyonügynökség Igazgató Tanácsának normatív természetű határozatai gyakorlata értelmében a privatizációt általában érintő kérdésekről, a törvénytervezetekről, általános normatív instrumentumokról a Vagyonügynökség az Érdekegyeztető Tanáccsal tanácskozik, annak véleményét kikéri. Az ágazati jellegű általános programok esetén az ágazati érdekegyeztető szervekkel tanácskozik. Egyedi privatizációs döntések esetén az alkalmazottak véleményét, érdekét a vállalati tanács, illetőleg a vállalati közgyűlés közvetíti. Ahol ilyen nincs, ott ösztönözzük a társadalmi privatizációs bizottság létrejöttét.
A képviseletnek, a participációnak fontos eleme az is, hogy a részvénytársaságok esetében bizonyos nagyságrend felett a privatizált részvénytársaság felügyelő bizottságának meghatározott százaléka a dolgozók képviseletéből adódik.
Talán szintén jelentős nóvum: a Kormány a közeli napokban döntött arról, hogy a Vagyonügynökség Igazgató Tanácsában képviseletet kell majd biztosítani a dolgozói érdekképviseletnek. Erre konkrétan a közeljövőben kerül sor.
A képviselőnő is említette, hogy a Kormány kész arra, hogy általában szükséges és racionális helyzetekben a szakszervezetekkel is tárgyaljon képviseleti és érdekképviseleti kérdésekről. A jóléti és a kulturális vagyon sorsa a következő, a harmadik kérdés. Úgy fogom fel, hogy a vállalati, a termelői vagyon keretében működő jóléti vagyonra tetszett rákérdezni. Az állami vállalatok körében működő jóléti vagyon, tehát a vállalati konyha, vállalati étterem, vállalati múzeum, vállalati bölcsőde, vállalati üdülő, vállalati kultúrterem és így tovább.
Személyes véleményemet is kérdezte. Az természetesen azonos ebben az esetben a jogi helyzettel. Ez a vagyontömeg része a vállalati vagyonnak, és a privatizáció univerzális általános jogutódlást jelent, ami azt jelenti, hogy átmegy a privatizált vállalat tulajdonába azzal a kötelezettséggel, hogy azokat funkcionáltassa, működtesse. Ez a jog szerinti racionális törekvés a Vagyonügynökségnek általában sikerrel is jár. Nem nagyon volt eddig ezen a téren nehézség.
Befejezésül annyit mondanék még el, hogy mire jutottunk mindezeknek az elvárásoknak, intézményeknek és elveknek a jegyében. Általában azt mondhatom, hogy ezek az intézmények, ezek az elvek, ez a gyakorlat funkcionál. Ezzel bőven összefér, hogy jelentős feszültségek adódnak, hogy jelentős kritika és jogos kritika érheti akár a vállalatvezetést is. Nagyon gyakran van feszültség a vállalatvezetők és a vállalati alkalmazottak között. Gyakorta nagyon erős kritika éri a Vagyonügynökséget, annak Igazgató Tanácsát, a minisztériumokat, mindazokat a szerveket, amelyeknek szerepük van a privatizációban. Különösen, ahol vagyonvesztés, piacvesztés folytán, a karcsúsítás igénye folytán nagy feszültségek keletkeznek a vállalatoknál. Mindent meg kell tenni azért – még sok tennivaló van –, hogy a gyakorlatban az általam vázolt elvek és intézmények jól működjenek.
A vállalat nemcsak a munkavégzés fizikai színtere, a vállalati, társadalmi, emberi, jogi, gazdasági közösség, amelynek keretében – nem vitás – a dolgozó, alkotó ember a maga értékeit, értéktermelő tevékenységét kifejti, munkaerejét újratermeli, és ehhez képest – hogy ezt hatékonyan csinálja – biztosítani kell a megfelelő informáltságot, a megfelelő elkötelezettséget, érdekegységet, érdekképviseletet, hogy kulturált, jóléti és kulturális körülmények között fejtse ki ezt a tevékenységet. Meggyőződésem szerint ez része annak, amit szociális piacgazdaságnak nevezünk. Egyebek között ettől szociális a szociális piacgazdaság. A szolidaritás elve ezt kívánja.
Ezeket gondoltam elmondani. Kérem az elmondottakat megfontolni és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy válaszomat szíveskedjék elfogadni. (Taps.)
