GAÁL GYULA (SZDSZ):
GAÁL GYULA (SZDSZ):
GAÁL GYULA (SZDSZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Örömmel hívom fel a figyelmüket arra, hogy fél éve, az 1991. évi költségvetésről szóló törvény 69. §-a között egy minden kétséget kizáróan jó rendelkezést is sikerült elfogadnunk. Ez a 23. § (3) bekezdése, amely kötelezi a Kormányt arra, hogy beszámoljon a költségvetési folyamatok évközi alakulásáról, és javaslatot tegyen az előirányzatok szükség szerinti módosítására.
Jó ez a rendelkezés, mert a beszámoló elkészült, s míg az egyik oldalról rendkívül tanulságos, addig az is egyértelmű, hogy a külön is benyújtott országgyűlési határozati javaslat a jelenlegi formájában nem elfogadható. Mondandómat erre a két kérdéskörre szeretném röviden korlátozni: mik e beszámoló tanulságai, másodszor pedig miért nem elfogadható így a határozati javaslat eredeti formájában?
Kezdeném az elsővel, a tanulságokkal. Az ez évi költségvetést a korábbiakhoz képest új szerkezetben fogadta el az Országgyűlés. Ez azt jelenti, hogy költségvetési fejezetenként bruttó módon a bevételeket és kiadásokat egyaránt számba vevő költségvetést fogadtunk el, és ebből adódóan egy, a költségvetés nettó mérlegéhez képest eltérő eredményt kapunk, ha a költségvetés egyensúlyi helyzetét akarjuk megállapítani. Ez látszólag egy egyszerű probléma, ami a két szemlélet egyidejű megvitatásával, a két szemléletben benyújtott költségvetés egyidejű tárgyalásával áthidalható, azonban szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ebből a kétféle szemléletből adódóan az egyes költségvetési tételek az egyik szemléletben illetve a másikban év közben nem feleltethetők meg pontosan egymásnak, ezért az évközi áttekintés bizonyos problémákat jelent. Másodsorban az év végi elszámolásnál sem egyszerű a kétféle szemlélet egymásnak való megfeleltetése. Egyszerű lenne arra gondolni, hogy a forgóalap mindenkori állományának megléte esetén kétféle szemléletben kimutatott költségvetési pozíciónak meg kell egyeznie egymással. Ez azonban sajnos egyéb költségvetési eljárási szabályok miatt nem felel meg a szabályoknak. Az egyes költségvetési intézmények pénzmaradványai, felhalmozódott és el nem költött bevételei vagy kiadásai, megtakarításai módosíthatják ezt az egyenleget. Ezért a kétféle szemléletben előttünk álló költségvetésből nem állapítható meg egyértelműen a költségvetés valós hiánya, illetve a kétféle szemlélet egymásnak való megfeleltetése.
Ami a tanulságot jelenti ebből az ügyből: az előttünk álló államháztartási törvény vitája során egy olyan eljárási szabályrendszert kell kialakítani, mi egyszerre kezelhetővé teszi a költségvetés bruttó és nettó szemléletű mérlegét, illetve kimutatását.
Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy ezt a dilemmát nem úgy lenne célszerű megoldani, hogy az egyik szemléleti rendszert elvetjük, és visszatérünk a régihez, vagy áttérünk egy újra. Valóban fontos tartalmi jelentősége van annak, hogy egyidejűleg láthatjuk külön a forgóalapot kezelő elkülönült központi költségvetést, a másik oldalról pedig az egyes költségvetési fejezetek gazdálkodását.
Ugyanígy az államháztartási törvény vitája előtt nagyon fontos tanulságokkal szolgált az eddigi költségvetési végrehajtásban bizonyos hatásköri problémák észrevételezése a Kormány, illetve az Országgyűlés között arra vonatkozóan, hogy milyen esetekben melyik szervnek van joga, lehetősége a költségvetés egyes címei, előirányzatai, illetve fejezetei között átcsoportosítani.
A költségvetési törvény 9. § (1) bekezdése nagyon határozottan fogalmaz, amikor minden ilyen típusú átcsoportosítási lehetőséget az Országgyűlés hatáskörébe utal. A következő bekezdések azonban teljesen felpuhítják ezt a határozott rendelkezést. Végül is olyannyira sikerült felpuhulnia ennek a rendelkezésnek, hogy az Országgyűlés jóváhagyása nélkül gyakorlatilag a Kormány még a fejezetek közötti átcsoportosításra is lehetőséget kap.
Ezért úgy gondolom, az államháztartási törvény vitája előtt megintcsak rendkívül komoly tanulságokkal szolgálhat számunkra, hogy ezt a kérdéskört ismét újra kell gondolni és újra kell rendezni. Világosan el kell határolni, hogy meddig terjedhet a Kormány felelőssége, és hol van az a pont, ahonnan az Országgyűlés felelőssége meghatározná egy-egy kiadási előirányzat módosítását.
A másik dolog, amivel kapcsolatban az aggályunkat szeretném kifejezni, s amiért azt mondtam, hogy az előterjesztés eredeti formájában számunkra nem elfogadható az országgyűlési határozati javaslat, az tulajdonképpen ahhoz a vitához kapcsolódik, amely Békesi képviselőtársunk módosító indítványa kapcsán zajlott le a költségvetési bizottságban, és itt is szóba került. Arról van ugyanis szó, hogy a határozati javaslat nagyon egyértelműen próbálja leszögezni, hogy a költségvetési előirányzatok módosítására nincs szükség, ugyanakkor rendkívül sok olyan – és konkrétan megjelölhető – területet tudunk megnevezni, amelyik pénzellátási, likviditási helyzetében rendkívül komoly problémák vannak, és mindenképpen a finanszírozási lehetőségek újragondolását igényli.
Ilyen tétel volt – megint csak röviden emlékeztetni szeretném Önöket – az önkormányzati céltámogatások ügye, ahol mindannyian elfogadtuk a jogos önkormányzati igényeket, mindannyian elismertük a nagyon jelentős, több milliárd forintos tételre való igényjogosultságot, ugyanakkor az Országgyűlés nem biztosított ehhez finanszírozási forrást. Ezt a költségvetési törvényt módosító törvényjavaslatunkat pedig nem tárgyalta az Országgyűlés, holott ez ennek a problémának a megoldására próbált javaslatot előterjeszteni.
De ilyen súlyos problémák vannak más területeken is, nemcsak az önkormányzati területen. Még mindig nem világos a Kormány saját berkein belül sem, hogy a szakszervezetekkel kötött megállapodást milyen tételből, milyen egyéb kiadási tételek terhére próbálja megoldani, megvalósítani a megállapodásból adódó kötelezettségeknek a finanszírozását.
Nagyon sok egyéb konkrét tétele van a költségvetésnek, ahol a kiadási előirányzatok újragondolása indokolt lenne. Ezért azt gondoltuk, és ezt képviseltük a költségvetési bizottsági vitában is, hogy mindenképpen szerencsés lenne, ha a Kormány előterjesztene egy javaslatot arra, hogy saját értékelése szerint hol vannak azok a megragadható pontok, ahol már most látható a költségvetési törvény elengedhetetlen módosítása. Ehhez képest egy kompromiszszumos javaslatot jelentett már Békesi László módosító indítványa, aki azt mondja, hogy megvárja a költségvetési folyamatok első féléves alakulásának áttekintését, és utána szeretné kérni a Kormánytól, hogy az előirányzatok szükségszerű módosítására javaslatot tegyen. Úgy gondoljuk, hogy ez a kompromisszum, amely az azonnali módosítás helyett egy pár hónapos csúszással ugyan, de talán megalapozottabb módosító indítvány lehetne. Ez az, amitől nem szeretnénk visszalépni, és arra nagyon határozottan szeretnénk kérni a Kormányt, hogy ne zárkózzon el tőle, hogy a harmadik negyedévben újra tudjuk tárgyalni azokat a szükségszerűen adódó finanszírozási probémákat, amelyek a jelenlegi költségvetésben megvannak. (Taps a bal oldalon.)
