TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! A gazdasági bizottság a csődeljárásról szóló törvénytervezetet tárgyalta, és határozatot hozott arról, hogy a parlamenti vitára alkalmasnak minősíti. Azt, hogy a bizottság véleményét elmondhatom, föl szeretném használni arra, hogy újra fölhívjam a figyelmüket, hogy a csődeljárás fontossága és a törvény viszonylag jó előkészítettsége ellenére tudnunk kell, hogy ez a törvény mire való, és hogy a törvényben foglalt két, egymással ellentétes feladat megoldását nem lehet egyszerre zavarmentesen megoldani. Ez az álláspont tükröződött a különböző pártokba tartozó gazdasági bizottsági tagok fölszólalásában.
A csődnek és a csődeljárással kapcsolatos jogi szabályozásnak fenyegetettséget kell jelenteni a vállalatok számára, hogy bizonyos szabályokat, elsősorban a fizetőképesség szabályát mindenek fölött betartsák, és ha ezt nem tartják be, akkor ténylegesen bajba kerülnek.
Másodsorban biztosítani kell azt is, hogy a gazdálkodás gyakorlatában ne kerüljön sor olyan sorozatos csődökre, amelyek iparágakat, országrészeket, városokat vagy esetleg az egész nemzetgazdaságot megbéníthatják; ne kerülhessen sor arra, lehetőleg egy esetben sem, hogy értékes tőke parlagon marad.
Ezt a bonyolult, kettős feladatot a legjobban előkészített törvénnyel sem lehet a törvénnyel önmagában elérni. A törvénynek és a törvény mögött lévő bíráskodásnak szigorú eljárásokat kell javasolnia és végrehajtania, annak megvalósítását elérnie, míg másoknak arról kell gondoskodniuk, hogy a tőke mozgósítása, újrafelhasználása, hatékony felhasználása feltétlenül megvalósuljon, és minél gyorsabban valósuljon meg.
Úgy gondolom, hogy ennek az előkészített törvényjavaslatnak az a gyöngéje, hogy azt gondolja, okosan megfogalmazott mondatokkal e két feladatot egyszerre megoldhatja. És ezért senki sem lesz elégedett az eljárással és azzal a törvényes szabályozással, amely ma a Parlament előtt van, és amelynek a vitáját megkezdjük.
Miért nem lesz elégedett az a gazdasági szereplő, aki védelmet keres a csődtörvényben, attól, hogy partnerei nem fizetnek neki. Azért, mert mint ahogyan ezt a vitában meg már itt, a plenáris ülésen lefolytatott vitában is többen elmondták, a csődtörvény nagymértékben az adós pártján van. Meg akarja védeni az átmeneti nehézségektől, hosszú átmenetet akar biztosítani a számára.
Indokolatlan-e ez? Nem, nem indokolatlan, erre szükség van, csak ezt nem a törvénynek kell alapjában biztosítania, hanem a tulajdonosnak, akinek mozgósítania kell ahhoz tőkét és új tőkét, új eszközöket és új tudást, hogy megfelelően felhasználja a rendelkezésére álló, a tulajdonában lévő tőkét. Hogyha az állam hosszú ideig a gazdaság üzleti szférájában tulajdonos marad és jelentős tulajdonos marad, állami vállalatok vagy részlegesen állami vállalatok lesznek, amelyeket a csődfenyegetettség érinteni fog, akkor az államnak mint tulajdonosnak biztosítania kell azt, hogy a rosszul működő tőkéje átszervezésére eszközei, tudása, tőkéje legyen, amelyet szükség esetén megfelelően mozgósít.
Ez nem a csődtörvény feladata, és nekünk tudnunk kell, hogy nem várhatjuk semmiféle bíróságtól és semmiféle eljárástól, hogy ezt a védelmet megfelelően meg tudja valósítani. A hitelezőknek, akik nagyon nagy számban vannak jelen, és akik nemcsak a bankok, hanem sokkal inkább az árut vállalatnak szállító, félterméket más vállalatnak szállító vállalkozók, kis- és nagyvállalkozók, magánosok és államiak, védelmet kell, hogy teremtsünk abban az értelemben, hogyha szerződést kötöttek, a szerződést teljesítették, akkor a szerződés feltételei biztosítottak lesznek a számukra.
Ahhoz, hogy ez így legyen, ahhoz ténylegesen a törvénytervezet pontjain kell módosítanunk, biztosítanunk kell azt, hogy gyakorlatilag az adós egész vagyona a szerződés mögött álljon. Így például nem indokolt a kezelői jogokat kihagyni, ahogyan ezt a csődtörvény teszi.
Nem indokolt a különleges hosszú eljárásokat javasolni a csődben levő vállalatoknak és e hosszú eljárások alatt a vállalat dolgozói számára preferenciákat biztosítani. Gondolni kell arra is, hogy az itt leírt kétféle csődeljárásban az öncsőd, amelyet a törvény alapvető eljárásnak tekint, egy nagyon zavaros ügynek is lehetőséget nyit, amit a jog csalárd csődnek nevez. Öncsődöt akkor szoktak általában maguk ellen kezdeményezni a vállalatok, ha úgy érzik, hogy így könnyebben kijutnak a bajból. Természetesen még jobban, még könnyebben kijuthatnak a bajból, ha mire a csődeljárás elkezdődik, addigra kiviszik a tőkéjüknek egy jelentős részét a vállalatból. És aki a magyar gazdaság jelenlegi gyakorlatát ismeri, ezrével, de ha nem ezrével, akkor százával tud erre már ma is példát mutatni.
Úgy gondolom tehát, hogy igen jelentős területeken változtatnunk kell a csődtörvény jelenlegi tervezetén ahhoz, hogy az hatékonnyá váljon. Ennek keretében még említeni szeretném – és ezzel nem húzom tovább az időt – azt a kérdést is, hogy biztosítani kell a felszámolás esetére azt, hogy a hitelezők biztonságban érezhessék magukat, befolyásolhassák azt, hogy milyen felszámolási biztost, kit neveznek ki felszámolási biztosnak. És abban, hogy a hitelezők a csődeljárás, a felszámolási eljárás körülményei között biztost nevezhetnek ki a felszámolás végrehajtására, ebben az ő jogaikat nem kell kormánybírósági intézkedésekkel és bírósági jogokkal csökkenteni. Csak ebben az esetben számíthatunk ugyanis arra, hogy a hitelező bízni fog abban: érdemes csődeljárást kezdeményezni.
A csődeljárás hosszú, a csődeljárás költséges, a csődeljárás kimenetele bizonytalan, és ezért az a jó, ha a csődeljárást megelőzi az élet. Ezt tudnunk kell. De hogyha mégsem előzi meg az élet, nem kerül sor csőd előtti kényszermegegyezésre a hitelező és az adósok között, akkor szükség van arra, hogy egy törvényes eljárás intézkedjen ezekről a kérdésekről. Ebben az eljárásban azonban a hitelező pozícióját mindenképpen erősebben kell biztosítanunk, mint ahogyan jelenleg az eljárás teszi.
A kapitalista piacgazdaságnak farkastörvényei vannak – mondják, és ez igazság. A farkastörvények eredményesek lehetnek, de nem szimpatikusak, a farkastörvényeket jól gazdálkodó vállalkozók, jól gazdálkodó pénzemberek, jól gazdálkodó tőkések elviselhetővé tudják tenni a társadalom számára, egyedül törvényekkel azonban nem lehet biztosítani azt, hogy egyszerre érvényesüljenek a tőkésgazdaság előnyei, és a hátrányai teljesen hatás nélkül maradjanak.
Ismételem tehát: a bizottság a javaslatot tárgyalásra alkalmasnak találta, azt gondolja azonban, hogy a részletekbe menő tárgyalás alapján lényeges változtatásokat kell az előterjesztett törvényjavaslaton végrehajtani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
