SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A pénzintézetek tevékenységének törvényi szabályozása az Országgyűlés kiemelt fontosságú feladatai közé tartozik. Ez szakmai feladat, persze egyúttal politikai feladat is.
Bethlen István beszédéből nem hiányoztak egy csöppet sem a politikai felhangok, de valóban jogos az a kérés, hogy igyekezzünk a szakmai szempontokra koncentrálni. Ezt fogom megkísérelni magam is.
A Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja igen nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az Országgyűlés ma elkezdi a pénzintézetekről szóló és az ezzel összefüggő, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Talán már itt kifejezhetem sajnálatomat amiatt, hogy nincs devizatörvény. Tulajdonképpen elég sajátos helyzetben vagyunk, devizatörvény nélkül, amelynek a kontúrjai sem látszanak most, elég korlátozott jelentősége van annak, amit most teszünk, és eléggé problematikus így meghozni egy banktörvényt.
A bevezetőben azt is meg szeretném említeni, hogy a törvénycsomagnál, a pénzintézetekről és a Nemzeti Bankról szóló törvénynél van egy kétharmados szavazás, amely természetesen igényli, hogy a Házban valamilyen konszenzus alakuljon ki, s a Szabad Demokraták Szövetsége nagyon reméli, hogy valóban sikerül ezt a konszenzust kialakítani.
A téma jelentőségét méltatandó megemlíteném, hogy pénzintézetekkel, elsősorban bankokkal, takarékpénztárakkal, mindenki szinte naponta kapcsolatba kerül. Nem szeretnék számadatokat sorolni, hogy a magyar családok igen nagy részének van elszámolási betétszámlája, takarékbetétje, devizaszámlája, hiteltartozása. A vállalatok, vállalkozások is napi kapcsolatban vannak a bankokkal, amelyeknél pénzeszközeiket tartják, amelyek közvetítésével fizetési forgalmukat lebonyolítják, és amelyektől hiteleket kérnek. Fontos közügy tehát a pénzintézetek megfelelő működése, és ezen a területen a világban uralkodó irányzatoknak megfelelően a versenyt és a szigorú állami jegybanki ellenőrzést egyszerre kell érvényesíteni.
A verseny fontosságát aligha szükséges indokolni. A korábbi centralizált bankrendszerben a magánszemélyek ki voltak szolgáltatva az Országos Takarékpénztár monopóliumának, pénzüket csak ott helyezhették el, az ott diktált feltételekkel, hitelt csak onnan kaphattak. Ugyanez volt érvényes a vállalatokra a Magyar Nemzeti Bankkal szemben. A verseny utóbbi évekbeli megjelenése máris javított a korábbi állapotokon. A bankok magasabb kamatokkal és más feltételek kedvezőbbé tételével versenyeznek a bevételekért. Ez a folyamat persze még éppen csak hogy elkezdődött, és alig van előrehaladás a kényelmes fizetési rendszerek, például a csekkszámlarendszerek elterjedésében, nem is szólva arról, hogy a hitelnyújtás területén szinte érintetlen a régi rendszer merevsége ma is. Ezeket a problémákat a verseny nagyrészt meg fogja oldani.
A verseny mellett másik fontos elv a bankok állami jegybanki ellenőrzése, azon alapul, hogy nemcsak az egyes bankok szempontjából, hanem az egész bankrendszer, sőt az ország szempontjából is különös fontossággal bír a közönség bankokkal szembeni bizalma.
Ezért egyfelől a bankok működését olyan szabályoknak kell alávetni, amelyek az üzleti élet más szereplőinél jobban korlátozzák őket olyan kockázatos műveletek végzésében, amelyek folytán csődbe juthatnak, és így az ügyfeleik pénzét kockáztathatnák, másfelől gondoskodni kell arról, hogy a betéteket elhelyezők akkor is visszakaphassák pénzüket, ha a bankcsőd mégis bekövetkezik.
Természetesen a Szabad Demokraták Szövetségének szakértői a beterjesztett törvényjavaslatot abból a szempontból vizsgálták, hogy az megfelel-e ezeknek a kívánalmaknak, ösztönzi-e a bankok közötti versenyt, és az ellenőrzés tervezett rendszere megfelel-e az úgynevezett óvatos banktevékenység követelményeinek, továbbá, hogy az ellenőrzési rendszer nem ad-e a Kormánynak olyan hatalmat, olyan lehetőségeket, amelyeket egy szabad országban annak nem szabad adni.
A törvényjavaslat e szempontok szerinti vizsgálata nem kevés, és köztük néhány súlyos problémát tárt fel.
Én ezen a ponton rá szeretnék mutatni arra, hogy részünkről nem ilyen a helyzet a banktörvénynyel kapcsolatban. Ezzel is meg szeretném világítani azt, hogy mi itt egyáltalán nem öncélú kötözködést csinálunk, mert ha azt csinálnánk, akkor valószínűleg a jegybank-törvénynél is sok ellenvetést tennénk. Nem erről van szó.
Arról van szó, hogy eltérően a jegybanktörvénytől, amelyiket a fő vonalaiban, legtöbb vonatkozásában nagyon jónak tartunk, itt nagyon sok kifogásunk van.
A problémák között számunkra a legsúlyosabb az, amiről itt eddig ellenkező értelemben már két szónoktól: az előterjesztőtől és az MDF-képviselőcsoport vezérszónokától hallottunk. Tehát a legsúlyosabb probléma számunkra az, hogy a törvényjavaslat megengedi, hogy az állam egy-egy bankban a tulajdonosi jogok több mint 25%-ával rendelkezzék. Tehát ki van véve az állam abból a tilalomból, amelyik egyébként más pénzintézetektől eltekintve tiltja, hogy bárki több mint 25%-kal rendelkezzék.
Erről természetesen mindenkinek a tavaszi bankközgyűlések képei jutnak eszébe, amelyiken az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója az állam, a többségi tulajdonos képviselőjeként szavazott és döntött egyedül, gyakran a többi tulajdonos ellenére a bankok lényeges dolgairól.
Most azt én természetesen megértem, hogy a nagytulajdonosi pozíció nagyon kényelmes a Kormány számára. Ezzel jelentős ellenőrzést gyakorolhat a gazdaság egész működése fölött, tekintettel arra, hogy hát a bankokat erősen befolyásolják. Itt egyébként a tisztelt eddigi szónokok hivatkozhattak volna Lenin elvtársra, aki nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az állam a bankokon keresztül gyakorolja a gazdasági hatalmát, irányítsa a gazdaságot.
Na most én viszont másképpen gondolkozom. Tudniillik, igaz, hogy a Kormánynak ez nagyon előnyös lehet, és hát hogy milyen előnyöket szerezhet itt a Kormány meg a kormánypártok, arra nekem például az is eszembe jut, hogy milyen körülmények között alapították az Új Magyarország című lapot, hogy abba az állami tulajdonban lévő bankok tiszta önkéntességből, vagy lelkesedésből adtak-e egyenként 10-20 millió forintot, vagy nem tisztán ilyen alapon adtak-e. Nyilván az lesz a válasz, hogy tisztán önként, és egyáltalán semmiféle erkölcsi nyomás vagy félelem, vagy ilyesmi nem játszott ebben közre, hogy pártpolitikai propagandára fecsérlik azt a pénzt, amit a betétesek kamatemelésére lehetett volna például fordítani. És nyilván lesznek, akik el is hiszik ezt. (Zaj.) Igen. Kérem szépen, most én kaptam szót, utána más is szót kaphat.
