SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Tisztelt Ház! "Budapest vőlegénye", Podmaniczky báró arra a kérdésre, hogy miért akar Pestet-Budát építeni, azt válaszolta, hogy az új Magyarországnak új Buda s új Pest kell; olyan város, ahol az emberek megtanulnak köszönni, a kertészek fát ültetni, ahol csendesebben húzatják a Sasban, ahol a Nemzeti Színházban nemcsak mindig a Falurosszát játsszák, ahol bezárják a Király utcai lebujokat, és széles, tágas bulvárokat építenek.
Felmerül a kérdés: vajon ez a törvény akarja-e ezt? Akar-e fákat ültetni a fővárosban? Akarja-e, hogy épüljön a város? Akarja-e, hogy legyenek tágas bulvárok, és legyen-e például Nemzeti Színház? Én úgy érzem, hogy nem akarja, de nem is nagyon gondolt arra, hogy a törvénnyel egy várost, Budapest sorsát kell szabályoznia, amely mint egy élőlény – hangzott el ez a hasonlat – él, lélegzik, fejlődik, táplálkozik.
Nem vették tudomásul a rendelet alkotói, hogy Budapest Magyarország fővárosa, egy kétmilliós város, metropolisz, amely bonyolult rendszert alakított ki magának az évszázadok alatt; bonyolultan kötődött egymáshoz akkor is, amikor jó döntések – akkor is, amikor rossz döntések befolyásolták sorsát. Úgy érzem, hogy ezzel szemben a rendelet készítői csak a tanácsrendszer kritikáját akarták adni, és ki próbálták találni, mit is kell a mellérendeltséggel csinálni, és én úgy érzem, hogy egy "kétszintes földszintet" sikerült kialakítaniok.
Közben csak arra összpontosítanak, hogy hogyan kerüljék el a mai buktatókat, de elfeledkeznek arról, hogy hogyan működnek más metropoliszok, vagy hogyan működött a főváros.
Itt említettek már sok korábbi példát. Én hadd említsem a Közmunkák Tanácsát, amely azért jött létre, hogy az országnak fővárosa legyen, és a főváros megfelelően működjék! Ez a Közmunkák Tanácsa a szabad királyi Pest várossal is tudta érvényesíteni akaratát.
Logikai bukfencnek érzem azt, hogy a tervezet – és itt több hozzászóló is – a 22 kerületre telepíti a helyi közösségeket, a helyi társadalmat. Nem tudom, hogy a III. kerületben hol van a helyi társadalom: Békásmegyeren vagy Óbudán. Nem tudom, hogy a XIII. kerületben a helyi társadalom Angyalföld vagy Lipótváros. Nem tudom, hogy a II. kerületben Rózsadomb vagy Újlak-e a helyi társadalom. Nem hiszem, hogy ezek a megyei létszámmal rendelkező kerületek igazi helyi társadalmak lennének. Azt érzem, hogy most megint felülről akarunk helyi társadalmakat létrehozni, holott kiderült, hogy ez nem megy.
Tudom, hogy az önkormányzati törvény sok mindent eldöntött, de azt hiszem, hogy az önkormányzati törvénynek az az alapgondolata, hogy valós helyi közösségekre épüljenek az önkormányzatok, nem pedig az, hogy politikai, vélt, valós vagy hamis érdekeken ütközzék össze Budapest sorsa. Amikor a sajtó a helyi napirendet mutatta be, úgy fogalmazott, hogy a budapestiek által várt törvény kerül már a Parlament elé. Nem tudom, hogy a budapestiek várják-e. Nem tudom, hogy várja-e az a budapesti polgár, aki az egyik kerületben lakik, a másikban dolgozik, a harmadikba jár szórakozni, a negyedikben vásárol be. Nem tudom, hogy ő várja-e ezt. Ő mást vár. Vár tisztességes kereskedelmet, tisztességes tisztaságot, vár biztonságot a városban, vár lakásra a városban. Nem törvényre vár. Arra vár, hogy ezeknek a feltételeknek ez a város meg tudjon felelni, és amire várni kell, arra minél rövidebb ideig kelljen várni.
Természetes, hogy a dolgoknak ott kell eldőlniök, ahol a dolgok valóban vannak, az emberhez, a város lakójához legközelebb. Meg kell találni az optimális szinteket, ahhoz azonban tételesen meg kellene nézni, hogy milyen döntések születnek egy városban, milyen döntések érik a város lakóit. Ez azonban ebben a tervezetben elmarad. Elmarad, mert a feladat elosztásáról még nem esett szó, az előző napirenddel hagytuk abba az általános vitát. Elmarad a vagyon megosztásának a kérdése, pedig nagyon fontos, hogy a vagyon a feladatokhoz alkalmazkodjék. Elmarad a privatizáció kérdése, pedig nagyon fontos, hogy ha a helyi önkormányzat gazdálkodni akar, tudja azt, hogy mivel gazdálkodhat. Nincs meg az az államháztartási törvény sem istenigazából, amely a feladatokhoz valós, rendes finanszírozást tudna biztosítani.
Természetesen gondolom, hogy a rendelet alkotói tudják, hogy ezek a törvények hogyan alakulnak, és így vélelmeztek bizonyos kérdéseket, de a korábbi hozzászólásokból is látszik, hogy ezek a vélelmezések sokszor párhuzamosságot, sokszor esetlegességet eredményeznek. Úgy fogalmaz a tervezet, hogy a főváros közgyűlése a főváros egészére vagy nagy részére. Nem igazán látom azt, hogy meg lenne fogalmazva, és tudná valaki, hogy mi az, hogy nagy része. Mit kell ezen érteni? A kerületek számát? A lakosok számát? Zavaros a kérdés.
Mit tehet a főváros ebben a hatáskörében? Nagyon fontos dolgokat, ahogy a javaslat felsorolja: óvhat, védhet, gondoskodhat, kijelölhet, összehangolhat. Úgy tűnik, hogy a tervezet csak a temetőket fejlesztheti, illetve a főváros közgyűlése. Lehet, hogy már tudnak valamit, de úgy hiszem, ahhoz, hogy a város éljen, előbb fejlődnie kell, és valakinek meg kell adni ahhoz a jogkört, a lehetőséget, a vagyont, hogy fejleszthesse ezt a várost, mert itt metrót, új hidakat, új szállodákat kell építeni. Egyáltalán, egy város csak út, gáz, csatorna vagy intézmény, vagy valahol benne van az ember is? Én úgy érzem, hogy egy kicsit kimaradt ebből az ember. Nem foglalkozunk azzal, hogy ebben a városban emberi környezetet akarnánk létrehozni. Nem foglalkozunk azzal, hogy színház, kultúra van. Nem foglalkozunk azzal, hogy mi lesz, amikor itt társadalmi feszültségek lesznek, mi lesz a munkanélküliség kérdésével. Ezekre a humánus kérdésekre nem ad választ, és én azt hiszem, hogy a városnak nemcsak kommunálisan, hanem humánusan is kell működnie.
Azt gondolom tehát, hogy olyan törvényre van szükség, amely biztosítja a fejlődő emberi környezetet, amely nem kísérletezik. Az jut eszembe, amikor két polgár azon vitatkozik, hogy a neves személyiség politikus volt-e vagy tudós. Elmennek a tanítóhoz, és megkérdezik. Azt mondja: természetesen politikus volt. Mondja a másik: No látod! Természetes, hogy politikus volt, mert csak a politikusok szoktak embereken kísérletezni.
Nem lenne tehát jó, ha ez a törvény kísérletezne a fővárossal. Olyan törvényre van szükség, amely nem mesterséges alakulatokra építi fel a város működését, hanem pontosan felsorolja azt, hogy milyen feladatok vannak, nem absztrakt módon, hanem egzakt, pontos módon sorolja fel. Figyelembe veszi a város történetét, tapasztalatait, dönt a vagyonról, dönt arról, hogy hogyan lehet finanszírozni hosszú távon ezt a várost.
Azzal fejezem be, amit tegnap egy képviselőtársam mondott, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy azon vitatkozunk, hogy a házasságkötő terem berendezése milyen legyen, holott már kitolták a gyereket a szülőszobából, felsírt és füröszteni kellene. (Taps.)
