RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ)
RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kormány 1337-es számú indítványának két első bekezdését, azt, hogy az Országos Tudományos Kutatási Alapra és a Felsőoktatás Fejlesztési Alapra csoportosít át pénzeszközt a KMŰFA-ból, messzemenően helyeslem. Ez egy olyan folyamat elindítását jelenti, amellyel egyet lehet érteni, már mint azzal, hogy a tudományos kutatások súlypontja terelődjön át a felsőoktatás területére, ezért ezt a két pontot támogatni tudom.
A harmadik bajusszal, azzal, hogy az állami költségvetés részére 1,3 milliárd forintot adjanak át, nemhogy nem értek egyet, de egyenesen törvénysértőnek tartom, a jogelvektől idegennek, tudniillik ez csak akkor lehetne törvényes, ha a KMŰFA-ban – a második csoportban – az összeg felhasználási céljai között – amelyek között az van, hogy innovációra, műszaki fejlesztésre, a kutatás infrastruktúrájának fejlesztésére használható – szerepelne ez a bekezdés is, hogy a KMŰFA az állami költségvetés támogatására használható. Minthogy ez nincs ott, s remélem, nem is lesz ott, ebben az értelemben törvénysértő, legalábbis ellentétes a törvénnyel. Gondolom, ez a gyengébbik érv.
A fontosabb érv, amiért ezzel nem lehet egyetérteni, részint már elhangzott, az az, hogy a társadalmakat előrevivő, motiváló eszközök között fék és motor jellegű tényezők vannak, a fék jellegűeket ki kell engedni még ebben a szűkös anyagi helyzetben is annyira, hogy ne akadályozzák az előrelépést. A fék kiengedésével azonban semmi sem indul el, ezért a legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat a motortényezőket, amelyek előrevisznek, s ezeket úgy kell erőltetnünk, hogy akár a fék is füstölhet azért, hogy a kívánt helyre jussunk.
A motor mindenhol az értelem, a tudomány is egy ilyen motor, és ettől tovább elvonni nem lehet. Tragikus dolgot jelentene, ha egy országban, amely ilyen meredek lejtőn áll, a fékeket kiengedjük anélkül, hogy a motorral törődnénk, mert azokat fogjuk leginkább veszélyeztetni, akiket ma szociális szempontból leginkább féltünk.
Beszélgetve képviselőtársaimmal mindenki oktatásért, kultúráért, tudományért kiált a folyosón, szeretném, ha ez megjelenne majd a gomb megnyomásakor is. Általában szeretném kérni, hogy mindazokat a költségvetési pontokat, amelyek az értelemért felelősek a költségvetésben, támogatni fogják, s kérem, hogy támogassák. Éppen ezért nem javaslom a Kormány 1337-es javaslatában az 1,3 milliárd forint átcsoportosítását, két okból, mert törvénysértőnek érzem, s főként ezért, mert káros. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem