KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kissé későn került sor erre a felszólalásra, azt hiszem, mindannyian fáradtak vagyunk, de talán annyi haszna van ennek a késői órának, hogy többen szóvá tették: arról a problémáról, amiről beszélni szeretnék – a biztonsági szolgálatok költségvetéséről – voltaképpen zárt ülésen kellene tárgyalni. Hát ez lassanként már olyan, mintha zárt ülésen lennénk, azt hiszem, levonult a sajtó, alig van már közönség.
A felszólalásom a Szabad Demokraták Szövetsége által beterjesztett költségvetési csomagnak egy pontjához csatlakozik, nevezetesen a 24. ponthoz, amelyben a költségvetési előterjesztés VII. fejezete 10. címének költségei csökkentését javasoljuk.
Azt tapasztalhattuk, hogy a biztonsági szolgálatok – most itt a civil biztonsági szolgálatokról van szó, tehát a Nemzetbiztonsági Hivatalnak és az Információs Hivatalnak a költségeiről – meglehetősen erős ellenállásba ütköznek. Úgy hallottam, hogy az eredetileg ennél jóval nagyobb javaslat a bizottsági ülésen leredukálódott egy 1 milliárd forintos költségcsökkentéssel; de utána azt hallottam, maximum arról lehet szó, hogy 600 millióba egyezik bele a Kormány; most pedig a pénzügyiminiszter úr felszólalásából azt a következtetést vontam le, hogy ez olyan tétel – már a biztonsági szolgálatok költsége –, amelyhez nem enged hozzányúlni a Kormány. Ezt a szemléletmódot igazolta számomra az is, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, ahol a vonatkozó javaslatokat megvitattuk, a bizottság kormánypárti többsége hallani sem akart semmiféle költségcsökkentésről, sőt, komoly formában elhangzott az a javaslat, hogy a költségeket növelni kellene.
Azt hiszem, végső soron ez a kérdés – hogy milyen költségtényezővel dolgozzék, dolgozzanak a biztonsági szolgálatok – tulajdonképpen filozófiai kérdés. Annak a filozófiának a kérdése, hogy mi tesz egy társadalmat stabillá, mi teszi a nemzet életét biztonságossá. Nekem az a véleményem, hogy ezekben a dolgokban, a stabilitás, a tulajdonképpeni biztonság dolgában a biztonsági szolgálatoknak van a legkisebb szerepük. Azt hiszem, hogy a szociális feszültségek enyhítése, a társadalmi békére való törekvés sokkal jelentősebb szolgálatot tesz a stabilitásnak. Azt hiszem, akik itt ülünk, többségünknek, legtöbbünknek az a tapasztalatunk, hogy hiába működtetett a pártállam rendszere egy hatalmas állambiztonsági apparátust, ez voltaképpen nem segített rajta, nem tudta feltartóztatni azt a szétomlási, szétesési folyamatot, amelynek a végén a pártállami rendszer megszűnt.
Azt hiszem, régen rossz, ha egy politikai rendszer a biztonsági szolgálattól várja a biztonságát!
De én azt hiszem, nincs nagyon értelme annak, hogy ezzel kapcsolatos filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozzam; ez végül is azokat, akik meg vannak győződve arról, hogy a biztonsági költségek fenntartandók, sőt, esetleg emelendők, semmiképpen sem fogja meggyőzni.
Nagyon nehéz helyzetben van viszont az ember akkor, ha érdemi érvekkel próbál érvelni amellett, hogy miért volna elégséges a biztonsági szolgálatoknak kisebb költség. Nagyon nehéz helyzetben van, mert mint a nemzetbiztonsági bizottság tagja most már körülbelül nyolcadik hónapja veszek részt hetenként a bizottság ülésein. Ezalatt számos alkalommal hallgattuk meg a nemzetbiztonsági szolgálatot felügyelő miniszter urat – most már a második miniszter urat, ki felügyeli a szolgálatot –, a szolgálatok vezetőit, de valójában én a magam részéről úgy érzem: nem értesültem igazán arról, hogy mivel is foglalkoznak a biztonsági szolgálatok.
Hallottunk arról általánosságban, hogy van terroristaveszély. Hallottunk a különböző külföldi titkosszolgálatok behatolásának veszélyéről; arról, hogy a növekvő számú menekülttel számos olyan külföldi is érkezik Magyarországra, aki nem menekült, hanem akit valójában küldtek. Konkrétumként olyasmi hangzott el, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal alkotmányvédelmi igazgatósága egy névtelen levélírót keres, aki antiszemita, fasiszta tartalmú fenyegető leveleket írt több politikusnak. Nem értesültünk arról, sikerrel járt-e ez a keresés, sikerült-e megtalálni ezt a névtelen levélírót, de én azt hiszem, nem ez a névtelen levélíró a legveszedelmesebb rasszista Magyarországon.
Konkrét tényt – hogy mivel is foglalkozik a Nemzetbiztonsági Hivatal – a magam részéről egyet tudtam meg. Minthogy nem a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként értesültem erről, hanem más módon, talán nem sértek államtitkot, és nem élek vissza a bizottsági tagságommal kapcsolatos előnyeimmel, ha megemlítem. Nevezetesen én arról szereztem konkrétan tudomást, hogy a benzinár-válság napjaiban a Nemzetbiztonsági Hivatal jelentette a Kormánynak, hogy hol láttak engem, meg hol látták Solt Ottiliát, hol látták Tamás Gáspár Miklóst. (Zaj és közbekiáltások a jobb oldalról: A tévében.) Minden bizonnyal fontos biztonsági érdeket jelenít meg az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal regisztrálta, hogy hol láttak. Nem kellett hozzá titkos módszereket használni, hiszen a sétáim során még a televíziónak is nyilatkoztam. De hogy ennek a dolognak a nemzet biztonsága szempontjából tényleg értelme volna, abban éppen úgy kételkedem, mint ahogy abban is kételkedtem, hogy valaha értelme volt annak, hogy a telefonomat lehallgatták. (Zaj a jobb oldalon.)
Nos, hogy a költségcsökkentést ilyen körülmények között mégis megpróbáljam indokolni, csak hadd utaljak egyetlen adatra. Nem szeretnék zárt ülést kérni, azt hiszem, senki nem örülne annak, ha hirtelen zárt ülést kellene tartanunk, úgyhogy kerülni fogom a tényszámokat, inkább százalékokat próbálok említeni. Az azonban benne van az előterjesztésben, hogy a civil biztonsági szolgálatok jövő évre tervezett bérköltsége 1 milliárd 652 millió forint. Ki lehet számítani, a bizottság tagjai ki tudták számítani: ez azt jelenti, hogy a biztonsági szolgálatoknál dolgozók bére körülbelül 70%-kal haladja meg a rendőrség alkalmazottainak, a rendőrségnél dolgozóknak a bérét. Nyilvánvaló természetesen az, hogy ezeknél a biztonsági hivataloknál magasabb képzettségű emberek dolgoznak, de azért ha meggondoljuk, hogy nemcsak olyanok dolgoznak, hanem takarítónők és gépkocsivezetők is, akkor legalábbis megkérdőjelezem, hogy indokolt-e a 20%-os bérautomatizmus alkalmazása ezeknél a hivataloknál – amikor itt a fizetések ennyivel magasabbak, mint az amúgy is igen túlterhelt rendőrségnél.
A másik dolog: azt hiszem, indokolt volna a dologi kiadások jelentős csökkentése. Megint csak nem akarok számokat mondani, de talán nem államtitok, ha azt mondom, hogy a kapott tájékoztatás szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal a komputeres információs rendszerének a jelentős bővítésére készül. Feltenném a kérdést: ha az úgynevezett totális elhárításra törekvő pártállam megvolt egy ilyen modern információs rendszer nélkül, akkor vajon ebben a nagyon nehéz gazdasági helyzetben nem lehet-e várni egy ilyen rendszer kiépítésével? (Zaj és közbeszólások jobbról.)
Megkérdezném azt is, indokolt-e az, hogy a biztonsági szolgálatok fejlesztési, karbantartási kiadásai mintegy 40%-át teszik ki a tízszer nagyobb, igen nehéz közbiztonsági, bűnüldözési feladatokkal birkózó rendőrség hasonló kiadásainak.
Azt hiszem, anélkül, hogy komolyan kockára tennénk a nemzet biztonságát, itt igen jelentős költségcsökkentésre van – volna – lehetőség.
Engedjenek meg még egy csepp kitérőt, ugyancsak rendőrség-nemzetbiztonság relációban. Sajnos ez nem jelenik meg a javaslatomban, úgyhogy valóban nem indokolt, hogy elmondjam. De talán annyit érdemes elmondani, hogy akkor, amikor sor került a Belügyminisztérium és a nemzetbiztonsági apparátus elválasztására, az úgynevezett technikai igazgatóság – az a szolgálat, amely a telefonlehallgatások, levélfelbontások technikai feladatait végzi – a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz került. Akkor az indoklás az volt, hogy a Belügyminisztérium a "Duna-gate"-ügy következtében olyan lejáratottá vált, hogy kínos lenne, és a társadalom nem fogadná el, hogyha a Belügyminisztérium felügyelete alatt maradnának ezek a szolgálatok, amelyekkel alkotmánysértő cselekményeket követtek el. Én azt hiszem, ez az indoklás érvényét vesztette. Azt tartanám kívánatosnak, hogyha ezeket az eszközöket – természetesen a jogállamiság és az Alkotmány előírásai szerint – az a szervezet használná, amelynek arra igenis szüksége lehet, amikor Magyarországon növekszik a kábítószer-bűnözés, és megjelennek olyan modern bűnözési formák, mint a csekkhamisítás, hitelkártyával való visszaélés, a komputerbűnözés. Azt hiszem, helyesebb volna, hogyha ez az igazgatóság, ez a technikai apparátus annak a szervezetnek a kezében volna, amely kívánatos volna, hogy leginkább használná és használhatná ezt a szervezetet – nevezetesen a rendőrség felügyelete alá.
Bocsánat ezért a kitérőért, ez nem tartozik illetve nem tartozhat szorosan ehhez a javaslathoz, és azt hiszem, ezt a propozíciót majd újból meg kell tenni, amikor a nemzetbiztonsági törvényről fogunk vitatkozni.
Végezetül engedjenek meg még egy szót a négy biztonsági szolgálat közül arról a kettőről, amelyek a honvédség felügyelete alatt állnak: a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal. Ennek a költségei nem jelennek meg a honvédelmi tárca kiadásai között, úgyhogy – államtitokként – nem is árulom el, hogy mekkorák ezek a költségek – de ha el akarnám árulni, akkor sem tudnám egészen pontosan megmondani, mert ezek a költségek – legalábbis egy részük – szét vannak osztva a különböző katonai kiadási tételek között, tehát egészen pontos summázatot a nemzetbiztonsági bizottság tagjai sem hallottak. Azt azonban, hogy ez a tétel jelentősen csökkenhető, azzal szeretném indokolni, hogy november 19-én – ha jól emlékszem – miniszterelnökünk Párizsban aláírta a bécsi haderő-csökkentési tárgyalásokat. Ez – mint tudjuk – nemcsak azt jelenti, hogy negyven hónap alatt jelentősen csökkenteni kell az aláíró államoknak a fegyverzetük mennyiségét, hanem a szerződés egy rendkívül kiterjedt ellenőrzési rendszert is előír: zászlóalj-szintű információcserére kötelezi az aláírókat. Ezeknek az információknak tartalmazniuk kell az adott egység elhelyezkedését, hadrendi számát, fegyverzetének leírását minőség és típusok szerint. Kötelezi az aláírókat az adatokban bekövetkező változások előzetes bejelentésére. A szerződés megtartását vissza nem utasítható helyszíni ellenőrzések garantálják.
Gyarmati István – aki a magyar tárgyaló küldöttség vezetője volt Bécsben – azt írja tanulmányában, hogy mindez katonai téren olyan nyitottságot eredményez, amely a katonai titoktartás egész eddigi rendszerét értelmetlenné teszi. Hogyha a titoktartás egész rendszere értelmetlenné kezd válni, akkor értelmetlenné kezd válni más országok titkai felkutatásának az eddigi rendszere is. Erre alapozom azt a véleményemet, hogy ezek a kiadások jelentősen csökkenthetők.
Azt hiszem, hogy ha semmi mást, csak ezt a tételt csökkentjük, már akkor is megközelítjük azt az egymilliárdos összeget, amellyel a honvédelmi kiadásokat a javaslat e pillanatban csökkenteni szándékozik. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
