HORN GYULA, a külügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA, a külügyi bizottság elnöke:
HORN GYULA, a külügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külügyi bizottság két alkalommal vitatta egyrészt a Külügyminisztérium költségvetés-tervezetét, másrészt a módosító indítványokat. Ezt azért is szeretném hangsúlyozni, mert a külügyi tárcának a következő évre 3,2 milliárd forintos többlettámogatás van betervezve – a mostani 2 milliárd helyett 5,2 milliárd forint költségvetési támogatást kap a tárca.
A bizottság hosszas vita után a külügy és a pénzügy együttes javaslatát elfogadta a következő indokkal: 1990-ben 29 országgal számoltuk fel a vízumkényszert, ami azt jelenti, hogy ami addig bevétele volt a külügyi tárcának, ez megszűnt, és ez több mint 2 milliárd forintos bevételkiesést jelent.
Hozzá szeretném tenni, hogy a bizottsági ülésen és azt követően is hangot kapott régi tapasztalatunk, hogy a vízumkényszer megszüntetése nem csupán állampolgári megtakarítást is jelent, hanem egyidejűleg a turizmus és ezen keresztül a nemzetgazdaság jelentős többletbevételhez jut. Végül is megtérül az a többletkiadás, amely a külügyi tárca miatt a költségvetést terheli.
A másik: ma reggel megvitatta a bizottság azt a négy képviselői módosító indítványt, amelynek mindegyike csökkenteni kívánja – ez már a költségvetési tervezet jóváhagyása után történt – a külügyi tárca kiadásait. Egyetlenegyet szeretnék ezek közül kiemelni, mégpedig Becker Pál és Szabó Iván MDF-es képviselők javaslatait. Ők mintegy 10%-kal, vagyis 500 millió forinttal kívánják csökkenteni a tárca előirányzatát. Hosszas vita után a külügyi bizottság ma reggel úgy foglalt állást a másik három indítvány elutasítása mellett, hogy 3:5, illetve 8 tartózkodás mellett ezt az indítványt sem fogadta el. Az ígéretnek megfelelően nagyon röviden elmondom a kisebbségi véleményt, szívesen teszem, hiszen én is ezek között voltam.
Megítélésem szerint az az általános igény, hogy az államigazgatás kiadásait csökkenteni kell, a külügyi tárca területén is érvényesíthető. Tudniillik a két képviselőtársam arra hivatkozott, hogy racionálisabban kell gazdálkodni, fel kell számolni a külképviseleteken a pazarlást, és több más olyan ésszerű indokkal – még ha nem is részletezve – támasztotta alá a javaslatát, ami megfontolást érdemel; de végül is, mondtam, ezt nem fogadta el a bizottság.
Annyit még hozzátennék, hogy az írásos jelentésünket beadtuk a tisztelt Háznak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem