BECKER PÁL, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság alelnöke:
BECKER PÁL, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság alelnöke:
BECKER PÁL, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság alelnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elmondom a költségvetési bizottság álláspontját. Nem titkolt megkönnyebbüléssel mondom, hogy a bizottság befejezte a költségvetés tárgyalását. Napi 10-12 órás üléseken rágtuk át magunkat az ezer oldalas költségvetésen, és a több mint 250 módosító indítványon. Szerencsére ebben az irdatlan munkában segítőink is voltak, akiknek ezúton is köszönetet szeretnék mondani, részben az Országház munkatársainak, részben pedig a Pénzügyminisztérium szakapparátusának. Tudom, amikor ennyi ember dolgozik egy közös célért, nem illendő neveket kiemelni. Mégis mint a költségvetési bizottság előadója részben a jegyzőkönyvnek, részben pedig az ország nyilvánosságának hadd mondjam el a bizottság köszönetét Palkó Viktóriának és Kenderfi Zsuzsannának. Napokon keresztül hajnali 5 óráig dolgoztak, de reggel 8 órakor már mosolyogva fogadták a beérkező bizottsági tagokat és folytatták a hihetetlen erőfeszítést azért, hogy költségvetése legyen az országnak. (Taps.) Sajnos azonban nem minden tényező segítette ennyire a munkánkat. Bár néhány bizottsági megjegyzés volt arra, hogy a különböző szakbizottságok véleményüket eljuttatták a költségvetési bizottsághoz, ezeket nagyon későn kaptuk meg. Ez különösen akkor jelentett gondot, amikor az egyes fejezetek tárgyalásánál sem a szakbizottság képviselője, sem a minisztérium képviselője nem volt jelen. Ilyenkor bizottságunk bevallottan kénytelen volt vakrepülést végezni és a leírt anyagok alapján próbált dönteni. Ennek eredményeként fordulhatott elő olyan eset, hogy az előterjesztésben teljesen általános megfogalmazások alapján, néhány képviselő benyújtotta módosító indítványát, és olyan kereteket próbált csökkenteni, amelyeket például a vesebetegekre vagy a szívbetegekre, stb. szeretett volna fordítani a Pénzügyminisztérium drága gépek beszerzésével. Mondanom sem kell, amikor ezt megtudtuk, majdnem az előterjesztő képviselő szorult ezeknek a gépeknek a segítségére és nem győzte minél gyorsabban visszavonni módosító indítványát. Mindez természetesen elkerülhető lett volna, ha a minisztérium, vagy a szakbizottság valamelyik képviselője megtiszteli a költségvetési bizottság ülését, és elmondja, mit takarnak azok a semleges mondatok, amelyeket az előterjesztésben olvashattunk.
Egy technikai dologról szeretnék még beszélni, hiszen néhány képviselőtársamat érinti és valószínűleg kellemetlenül.
A házbizottság úgy döntött, hogy december 17-ig fogad el módosító indítványt és december 19-ig csatlakozó módosító indítványt a költségvetéshez. Bizottságunk tartotta magát a megállapodáshoz és december 19-e után benyújtott módosító indítványokat érdemi vita nélkül azonnal leszavaztuk pártállástól függetlenül. Itt és most elnézést kérek ezektől a képviselőktől, de úgy vélem, az általunk felállított szabályokat be kell tartanunk.
A költségvetési bizottság először a kiadási oldalt csökkentő tételeket nézte végig, hiszen megítélésünk szerint addig semmiféle létalapja nincs a döntésnek, amíg nem tudjuk, hogy miről döntünk.
Volt egy generál-szabály, amelyet elfogadott a költségvetési bizottság, hogy az igazgatási kiadások növekedését nem fogadja el, és ezt semmilyen formában nem támogatja. Éppen ezért vagy egy automatizmus érvényesül vagy pedig a szelektív válogatás. Az egyik javaslat szerint 2,6 milliárd forintot automatikusan le kellett volna vonni minden minisztériumnál összességében, ami azt jelenti, hogy a költségvetési bizottság nem járult volna hozzá a húsz százalékos bérautomatizmushoz az igazgatási költségeknél, szeretném hangsúlyozni, hogy kizárólag az igazgatási költségeknél.
Tételesen végignéztük a minisztériumi költségvetéseket, és a tételes csökkentésnél 2,57 század milliárd forint jött ki, úgyhogy végül úgy döntöttünk, hogy nem az általános szabályt alkalmazzuk, hanem a tételes gyűjtés eredményét fogadja el a bizottság.
Elég nagy vita folyt, s talán érdemes itt megemlíteni, hiszen elvi problémáról volt szó, a 20 + 10%-os automatizmus, illetve az ezek közötti kötöttségről. Volt, aki igen haragosan beszélt erről a kötöttségről, és érzelmeit én tökéletesen meg tudom érteni. Elmondta, hogy ez tulajdonképpen a pártállam maradványa, sőt annak idején a pártállamban már sikerült leküzdeni, s lám-lám most mi mégiscsak visszatérünk ehhez. Mindenféleképpen el kell mondanom, megkérdeztem a Pénzügyminisztérium szakértőit, az ebből a szempontból szóba jöhető országok költségvetései mindenhol rendkívül határozottan elkülönítik a dologi, illetve a bérkiadásokat, tehát ezt nem mi és most találtuk fel.
A másik oka ennek az elkülönítésnek, hogy jelen pillanatban – s azt hiszem, ebben nem vitatkozunk – zsugorodó gazdaságban élünk, s ebben a gazdaságban, ha minimális szinten is, de biztosítani kellett azt, hogy az intézmények állapota, felszereltsége a lehetőségekhez képest ne romoljon jobban. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy bizonyos fokú romlást jelent, de ennek a határait valahol meg kell húzni.
Végül vita folyt arról, hogy amennyiben ezt a gátat – a 20 + 10% közötti mozgási gátat – eltöröljük, értelemszerűen nagy valószínűséggel ez azt jelentené, hogy a 30%-os automatizmust bérfejlesztésre fordítanák az egyes minisztériumok. Ez inflációgerjesztő hatású lenne-e vagy sem, ebben megoszlott a vélemény a szakbizottságon belül. Volt, aki azt mondta, hogy mind a dologi, mind a bérkiadás végső felhasználásának tekintendő makroökonómiai szempontból, tehát semmiféle plusz inflatorikus hatás nem lép fel, ha az átjárhatóságot lehetővé tesszük.
Meggyőződésem azonban, ha más inflációs dinamikájú piacszegmensre bocsátjuk rá a 10%-os kereslettöbletet, akkor az igenis struktúrális inflációt gerjeszt, hiszen azzal mindannyian tisztában vagyunk, egészen más az infláció szintje, mások az ármozgások a fogyasztási cikkek területén, mint például az éppen most pangó építőipar területén.
Három választási lehetősége volt a költségvetési bizottságnak a lakáskamat ügyében. Nem kívánom ezeket a variációkat ismertetni, hiszen mindannyian ismerik.
A bizottság végül arra az álláspontra jutott, hogy egyik álláspontot sem fogadja el. Nem fogadja el azért, mert nincs meggyőződve arról, hogy ezek lehetnek azok a módszerek, amelyek végleges megoldást tudnak biztosítani erre a rendkívül neuralgikus kérdésre.
Bizottságunk igen nagy érdeklődéssel tárgyalta Soós Károly Attila módosító indítványát, amelyik a nemzetközi világban jól ismert kettős indexálási rendszet próbálja bevezetni Magyarországon, s ha szabad így mondanom, igen nagy fantáziát látok benne, de a hátralevő idő rövidsége miatt egyszerűen képtelen volt a bizottság arra, s képtelen lenne maga a gazdaság arra, hogy ezt a rendszert bevezessük. Ezért salamoni vagy nem tudom milyen döntésként – nem Salamon Lászlóra gondoltam, az alkotmányügyi bizottság elnökére (derültség) , a másik Salamonra – a bizottság úgy döntött, elismerve, hogy a lakáskamatok további finanszírozása megengedhetetlen költségvetési forrásból, erre az évre ideiglenesen és átmenetileg az 1500 forintos kamatemelést javasolja azzal, hogy a Kormánynak a legrövidebb időn belül ki kell dolgozni a végleges megoldást.
Bármilyen furcsa, meglehetősen alacsony intenzitású vita alakult ki a fogyasztási adó, vagy ha úgy ismertebb, a benzinadóval kapcsolatban. A bizottság pártállástól teljesen függetlenül egyhangú döntést hozott ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyetlenegy módosító indítványt sem fogadott el. Ennek többek között az is az oka, hogy szintén házbizottsági döntés volt, csak nullszaldós javaslatokkal foglalkozzon a költségvetési bizottság és a benzinadóval kapcsolatos módosító indítványok kihatása 30-40 milliárd forint. A bizottság nem érezte magát jogosnak arra, hogy nekiálljon ennek a 30-40 milliárd forintnak a megkeresésére.
Itt ebben a házban már szót ejtettek a tévéről, ami körül a bizottságban is igen nagy vita alakult ki. Kulin Ferenc említette ezeket a számszaki hibákat. Ezek a számszaki hibák a televízió előterjesztésében egyirányba mutattak, mégpedig abba az irányba, amelyik a televízió számára kedvező. Olyan számszaki hibára gondolok, amit a bizottság kiváló felkészültségű szakértője kimutatott: a támogatást a televízió-előterjesztés az inflációs rátával deflálta, vagy ebből a deflált összegből vonta le a kiadásokat, amelyeket viszont elfelejtettek valorizálni. Egyszerűen dimenziós tévedés áll fenn, hiszen a deflált értékből vontuk ki a nem deflált értéket, nyilvánvaló, hogy ez így nem megoldható.
Más probléma is volt az előterjesztett anyaggal kapcsolatban, amely vitatta az előfizetési díjak behajthatóságát, ebbe a bizottság nem kívánt beleszólni, abba viszont igen, hogy a bizottság tudomása szerint egy év 12 hónapból áll és nem 10 hónapból, tehát 12 havi előfizetési díjjal illik számolni és nem 10 havival.
Mindezek mellett figyelembe vette a bizottság azt is, hogy a Magyar Televízió állományába ma jelen pillanatban tudomásunk szerint 3500 ember tartozik. A volt nyugat-német televízió, a svájci televízió – ezek ugyanúgy közszolgálati televíziók – fele ekkora apparátussal dolgozik. Erre a pazarlásra a költségvetési bizottság nem szándékozott újabb pénzeket fordítani.
A mi megítélésünk szerint a kérdés nem úgy merül fel, hogy vagy műsoridő-csökkentés vagy pedig privatizáció, hanem ezek mellett van egy harmadik választási lehetőség is, hogy a televízió karcsúsítja magát és esetleg az így befolyt összegekből még meg is tudja hosszabbítani az adásidőt.
Néhány tételt hadd soroljak fel, amely jellemző volt a költségvetési bizottság döntéseire, ahol meghúztuk a költségvetést. Nagyon sok módosító indítvány érkezett be, hogy az állami kitüntetéseket, illetve az erre fordított előirányzatot csökkentsük. A bizottság ezeket elfogadta, a 92,9 millió forint helyett csak 50 millió forintot javasol erre a célra fordítani. Nem azért, és nem abból a megfontolásból, hogy ebben a korszakban élni már önmagában kitüntetés, hanem azért, mert a szimbólum-rendszereknek is szimbolizálnia kell a magyar gazdaság helyzetét. Nem tartjuk célszerűnek, hogy ilyen gazdasági körülmények között ennyi pénzt fordítsunk kitüntetésekre.
Végül éppen csak felsorolásszerűen: a biztonsági szolgálatnál úgy érezte a költségvetési bizottság, hogy egy milliárd forinttal lehet csökkenteni a költségvetést.
Nem járul hozzá a költségvetési bizottság ahhoz, hogy új kormányhivatalokat állítsanak fel 200 millió forint összegben, ezt teljes terjedelmében elvontuk, illetve bocsánatot kérek – elvonni javasoljuk.
A Kereskedelemfejlesztési Alapot, a Befektetési Alapot radikálisan csökkenteni javasolja a költségvetési bizottság abból az elvi megfontolásból, hogy a piacgazdaság kiépítése során nincs szükség olyan intervenciós alapokra, amelyek arra szolgálnak, hogy a piaci hatásokat kikerülve juttassanak bizonyos összegeket bizonyos célokra.
Szintén a piacosítás lebegett a bizottság előtt, amikor a különböző kutatóintézetek költségvetését egy kicsit megnyírbálta azzal a határozott szándékkal, hogy ezeket a kutatóintézeteket arra bíztassa, hogy piacosítsák szolgáltatásaikat.
Bármilyen furcsa is, a költségvetési bizottság néhány témakörben jóváhagyott kiadási töbletet is, és támogatott ilyen irányzatokat.
Támogatja a költségvetési bizottság, hogy a közművelődési és kulturális tevékenységhez egy állandó lakosra plusz 100 forintot kapjanak az önkormányzatok. (Szórványos taps.) Köszönöm szépen a bizottság nevében.
Ugyanígy támogatta a bizottság azt a módosító indítványt, hogy a tanácsi alapítású, nem közüzemi vállalatok privatizációjából befolyó összegnek 50%-a illesse meg a helyi vagy pedig a megyei önkormányzatokat. Végül pedig a bizottság nem értett egyet azzal, hogy a különböző oktatási, szociális feladatok ellátásánál eltérő kvóták legyenek, attól függően, hogy egyházi, társadalmi vagy alapítványi szervezetek végzik el ezt a feladatot, és minden feladathoz, minden ellátó szervezethez a költségvetésben megállapított magasabb kvótát javasolja.
Két és félszeresére emelte a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségi alapítványra szánt összeget, 20 millió helyett 50 milliót javasol a bizottság és a nemzetiségi lapok támogatásánál 20 millió helyett 40 milliót.
Tisztelt Ház! Nagyon hosszú vita után ma két óra tájban felszállt a füst a főemelet 11-es számú termében és megszületett az egyezség, amiben nem sokan reménykedtünk vagy csak titkon: a Kormány és a költségvetési bizottság azonos nevezőre jutott. Ez az azonos nevező az, hogy a kiadási oldalon 24 milliárd forint megtakarítási lehetőség van, és ezt mind a költségvetési bizottság, mind pedig a Kormány elfogadta. Egészen pontos számot nem tudok mondani, ezért elnézést kérek, de rengeteg adatot kell összeadni, a jelen pillanatban is folyik az összegzés, 1-200 millió forint eltérésről lehet szó.
Mindezek eredményeképpen a bizottságnak el kellett döntenie, hogy mely célokat preferál. Milyen célokat kíván a meglévő plusz forrásból finanszírozni. Három témát jelölt meg a bizottság:
– az adótábla valorizációt
– a szociális alap és az
– önkormányzatok támogatása.
Itt rendkívül kemény vita folyt, hiszen mindannyian a maximális összeget szerettük volna adni a személyijövedelemadó-táblára, ugyanígy a maximális összeggel szerettük volna feltölteni a szociális alapot és legalább ennyi pénzt szerettünk volna adni az önkormányzatoknak is. Természetesen ilyen megoldás nincs.
Bármelyik célra kiugróan magas összeget fordítunk, az egyben azt jelenti, hogy a másik kettőtől igen jelentős támogatást vonunk el. Ezek alapján a költségvetési bizottság úgy döntött, hogy a személyijövedelemadó-tábla valorizációjára 10 milliárd forintot javasol. A szociális alap létrehozására 9 milliárdot és figyelembe véve az előbb említett 100 forintos kvótában megvalósuló 1 milliárdos plusz támogatást, ehhez még 5 milliárdos támogatást javasol az önkormányzatoknak.
A bizottságnak döntenie kellett a személyijövedelemadó-táblában is, milyen módszer szerint javasolja a bizottság, hogy adózzunk a következő évben. Mivel ez a tábla még nem jutott el a képviselőtársaimhoz, megpróbálom néhány mondatban a lényegét összefoglalni.
Az első szembetűnő strukturális változás az eddigi táblához képest, hogy 5 sáv helyett 7 sáv lesz az új jövedelemadó-táblában, amennyiben a Parlament elfogadja a költségvetési bizottság javaslatát.
Mivel látom, hogy jónéhányan elkezdtek jegyzetelni, gyorsan elmondom a felső határait a sávoknak: 55 ezer, 90 ezer, 120 ezer, 150 ezer, 300 ezer és 500 ezer forint az egyes sávokhoz tartozó felső érték. A százalékkulcsok pedig: 0, 12, 18, 30, 32, 40 és 50.
A bizottság tisztában van azzal, hogy közgazdasági szempontból pontosan az ellentétes folyamat lett volna indokolt, tehát az adórendszer fejlesztése abban is nyilvánul meg, hogy csökkentjük a sávok számát. Ugyanakkor a 91-es helyzetet ezzel a módszerrel nem tudtuk kezelni, hiszen az is megjelent nagyon hangsúlyozottan, hogy az úgynevezett dinamikus adóterhelés ne növekedjen, illetve ne legyen ilyen – elnézést – púpszerű, hiszen az ábra ezt mutatja. Ezért kellett a 90-150 ezer közötti eredeti sávot három sávra földarabolni.
A másik szerkezeti jellemzője ennek az adótáblának, hogy a marginális adókulcs nem változott. Tehát a legmagasabb, 50%-os adókulcs maradt, ez egyértelműen pozitívum, már olyan szempontból, hogy nem nőtt. A fejlesztés során mindenképpen törekedni kell arra, hogy ez csökkenjen.
Végül pedig egy igen lényeges változtatást is bevezet ez az új adótábla, amely megszünteti az alkalmazotti adóalap-kedvezményt. Mint ismeretes, ez 1000 forint volt mostanáig. A bizottság ehelyett egy 250 forintos kedvezményt javasol, de még mielőtt bárki valami turpisságra gyanakodna, hadd tegyem hozzá, hogy ez adókedvezményként jelenik meg, tehát az adóalapból lehet leírni 1000 forintot, nem az adóból. Ez két célt szolgál. Bár az alsó, az adómentes sáv 55 ezer forint, ezzel a technikai elemmel elérhető az, hogy 82 500 forintig adómentes a jövedelem, tehát nem kell adót fizetni 82 500 forintig.
A másik nagyon fontos szempont pedig az volt, hogy az alkalmazotti kedvezmény mindig sokkal jobban preferálja a magasabb jövedelműeket, mint az alacsonyabb jövedelműeket. Az alacsonyabb jövedelműek 3000 forintos adókedvezményt élveztek, a magasabb jövedelműek 4800, illetve az 50 százalékos sáv esetén 6000 forintos adókedvezményt. Ezt ezzel a technikai megoldással sikerült kiküszöbölni, így 175 ezer forintig növekszik az adónyereség, mondhatnám úgy is, hogy csökken az adó intenzitása – itt a kompenzációs tétel hatásáról van szó –, azt követően pedig nagyobb lesz az új rendszerben az adóteher 175 ezer forint felett, mint a régi rendszerben. Azt hiszem, ezek a szempontok kielégítik azokat a szociális és egyéb elvárásokat, amelyeket a bizottságok megfogalmaztak. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
