SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF) Igen tisztelt Elnök Úr! Bogárdi Zoltán egy kicsit zavarosan adta elő ezt a dolgot az előbb. De be kell vallanom, hogy ez az egész zavar az én hibám.
Tekintettel arra, hogy a gazdasági bizottság jelentésében, ahol az a nagy szünet van, a gazdasági bizottság jelentésének 30. pontja után, ott szerepel az eredeti szövegre vonatkozó "nem támogatás" után. Egyszerűen gépeléskor lemaradt az, amit Bogárdi Zoltán mondott. A gazdasági bizottság viszont nagy szótöbbséggel valóban úgy döntött, és egyszerűen a jelentésből kimaradt adminisztrációs oknál fogva. Nagyon megfontolás tárgyává tenném, hogy egy adminisztrációs hiba miatt egy benyújtott, érdembeli módosítás elvére ebben a Parlamentben ennek következtében így kerülne sor. Ezt nagyon nem szeretném.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem