ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Túl vagyunk ezen, de minden képviselőnek lehetősége van – a sorrendtől függetlenül is – mérlegelni, hogy melyik módosító javaslatot fogadja el. Itt tehát tulajdonképpen nem történt hiba, de a logikai sorrend általában mindig úgy történik, hogy a nagyobb összeget szavaztatjuk meg először. Ehhez tehát már nem tudunk visszatérni. Az Országgyűlés döntött.
Tisztelt Országgyűlés! Mint említettem, Szájer József a 22. pontban foglalt javaslatát visszavonta. Eljutottunk a 23. és 24. pontig. Ezt az Országgyűlés úgy szavazta meg, hogy Kósáné dr. Kovács Magda és Szili Sándor javaslatát a 23. pont szerint (nem, nem!) nem fogadta el, de szavazott az Országgyűlés: 63 "igen", 170 "nem" szavazattal, 28 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a gazdasági bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 24. pont szerint. Kérdezem miniszter asszonyt, hogy egyetért-e a javaslattal. (Botos Katalin: Elfogadom.) Elfogadja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem szavazni. (Megtörténik.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 "igen", 64 ellenszavazattal és 19 tartózkodással elfogadta.
A 25. pontban a gazdasági bizottság a törvényjavaslat 18. §-ának a törvény 34. §-a (1) bekezdése új pontjával történő kiegészítését javasolja. Lényege: a befizetett helyi adó az adóalapból legyen levonható. Képviselőtársaim bizonyára észlelték, hogy a 29. pontban Kuncze Gábor hasonló tárgyú javaslata szerepel. A képviselő úr jelezte, hogy e javaslatát visszavonja.
A javaslatot az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérdezem miniszter asszonyt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem