ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Tehát az egészet együttesen. Én nagyon rövid magyarázatot fűztem, miniszternő indokoltan ezt kiegészítette, hogy világos legyen a szavazás tartalma.
A költségvetési és a gazdasági bizottság nem támogatja. Miniszternő nem támogatja. Kérdezem az országgyűlést. Most kérem állásfoglalásukat! (Megtörténik.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosítványt 187 szavazattal 14 ellenében, 27 tartózkodás mellett elutasította.
Kérdezem akkor a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az eredeti javaslat 16. §-ának, a törvény 34. §-a (3) bekezdése c) pontjára és (4) bekezdésére vonatkozó részét. Kérem, foglaljanak állást az eredeti javaslattal kapcsolatban. Most! (Megtörténik.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 161 szavazattal 12 ellenében, 35 tartózkodás mellett az eredeti szöveget fogadta el.
A 11., 12. és 13. pontban Matyi László képviselőtársunk a törvény 40. §-át javasolja módosítani, 43. §-át hatályon kívül helyezni és ezzel együtt a 44. § hivatkozását mellőzni. Ezeknek együttes lényege, hogy lehetővé teszi az általános forgalmi adó átalány formában történő fizetését a vállalkozó döntésétől függően. A módosítást sem a költségvetési, sem a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérdezem miniszternőt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem