WEKLER FERENC (SZDSZ), az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

WEKLER FERENC (SZDSZ), az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:
WEKLER FERENC (SZDSZ), az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Bizottságunk megtárgyalta a földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról, illetőleg kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyában benyújtott módosító indítványokat.
Mielőtt ezzel foglalkozott volna, a bizottság a saját előterjesztését megváltoztatta. A bizottság többségi szavazással úgy döntött, hogy az előterjesztésben szereplő 1. §. 5. pontot, tehát a törvény 13. §-ára vonatkozó 5. pontot a törvényjavaslatból kihagyja.
Miután a bizottság így döntött, ezek után a bizottság véleménye az volt, hogy értelmét vesztette az e ponthoz benyújtott két módosító indítvány: az 56-os számú és a 60-as számú, amelyeket dr. Lukács Tamás és Török Ferenc nyújtott be bizottságunkhoz, úgyhogy ezeket a módosító indítványokat a bizottság nem tárgyalta.
Az 55-ös számú módosító indítvány, amelyet dr. Szabó János képviselőtársunk nyújtott be, a bizottság többségi véleménye alapján elutasításra került. Az indok az, hogy nem lehet politikai cél, hogy visszamenőleges hatályú törvényeket hozzunk, semmi nem indokolja azt, azonkívül az indokolásban szereplő rész sem egyértelmű, amelyben a belügyminiszter felhatalmazást kapna arra, hogy felülvizsgálja visszamenőleg a megkötött, jogilag érvényes megállapodásokat, ugyanis a belügyminiszternek egyébként is kötelessége, hogy törvényességi felülvizsgálatot folytasson.
Tehát ismételten, még egyszer: az 55-ös számú módosító indítványt bizottságunk nem támogatja.
Az 59-es számú módosító indítványt, amelyet dr. Botos Katalin pénzügyminisztériumi politikai államtitkár nyújtott be bizottságunkhoz, a bizottság egyhangúlag elfogadta, egy apró szövegmódosítást, fogalmazást javasolt benne: a 3. sorban szereplő "hatáskörébe külön jogszabályban meghatározott ingatlanokra" vonatkozó szövegrészbe betoldotta: "hatáskörébe utalt, külön jogszabályban meghatározott ingatlanokra." Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem