WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizottságunkat az ebédszünetre összehívták. Ez az összehívás nem igazán sikeredett. Négyen voltunk jelen a bizottság tagjai közül. Ez azt jelenti, hogy a parlamenti és a bizottsági munkában valami nincs rendben. Úgy gondolom, ilyen módon nem lehet törvényeket alkotni, hogy össze-vissza kapkodunk, mindenki benyújthat azt, amit akar – természetesen joga van ezt megtenni –, de úgy gondolnám, hogy a bizottsági munka rendjét ki kellene alakítani. Ki kellene alakítani egy parlamenti munkarendet, amely nélkül a folyamatos munka elképzelhetetlen. Nem tudom, a bizottság többsége mit akar, az én véleményem az, hogy a bizottságot egy meghatározott napra, a hét egy meghatározott napjára kell összehívni rendszeresen, vagy két napjára, amikorra a módosító indítványokat be kell nyújtaniok azoknak, akik módosító indítvánnyal kívánnak élni. Amennyiben arra az időpontra a módosító indítványok nem készültek el, akkor természetszerűen a bizottság következő ülésén lehet ezeket csak tárgyalni.
Úgyhogy én a magam véleményét tudom most elmondani. Véleményem az, hogy a jövő héten, hétfőn vagy kedden a bizottság összeül, és megtárgyalja azokat a módosító javaslatokat, amelyeket fenntartanak azok, akik módosító indítványt nyújtanak be. Hangsúlyoznám, hogy ez az én véleményem. Amennyiben Elnök Úr úgy gondolja, hogy ennek a kérdésnek az eldöntésére a bizottságot hívjuk össze, akkor összehívjuk, és a bizottság meg fogja tárgyalni, hogy most kíván-e ezzel foglalkozni, vagy egy következő bizottsági ülésen. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem